Isabelle – bár Rebecca annak
idején, csúnyán elárulta – teljesen kiborult. Ms. Anderson ugyanis, a kórházban
töltött ötödik napján meghalt. Nem követtek el ellene újabb merényletet,
viszont az elszenvedett sérülései olyan sokfélék és súlyosak voltak, hogy az
egyébként fiatal és egészséges szervezet feladta a küzdelmet. A lány felhívta a
hírrel Clarát, aki hamarosan megérkezett. Brian nem tartott vele a kórházba,
így a tanítvány csak a mentornak beszélt a döntéséről:
– Már nincs kire vigyáznom itt,
úgyhogy én is lelépek. Mivel még nincs saját lakásom, ezért odaköltözöm
Ethanhez – nézett egyenesen a japán nő szemébe Isabelle.
– Ha gondod van ezzel, lakhatsz
nálam – ajánlotta fel Clara, amivel igencsak meglepte tanítványát és Rosst is. –
Jöhetsz, mehetsz, kapsz kulcsot, nincs beszámolási kötelezettség... – kezdett
az ajánlat átcsapni tukmálásba – legalábbis, Isabelle érzése szerint.
– Kösz, de – pillantott a férfira
a tanítvány, egy ideig nézte őt, majd a jelenlegi mentorhoz fordult – Ethan
ajánlotta fel előbb – és ne haragudj meg érte, Clara – ezért egyelőre inkább
nála laknék.
– Brian számít rád –
figyelmeztette a japán a lányt.
– Tudom, és köszönöm a
lehetőséget, amit ad. De valóban csak annyit jelent, hogy Ethannél fogok lakni.
Egy ideig.
– Azt hiszem, hogy emlékeztetnem
kell téged arra, lehet, hogy éjszaka esetleg jön egy telefonod és menned kell.
A melletted fekvő zsaru ezt fogja tolerálni, hiszen biztosan tudja majd, hogy
valakit éppen elsikálsz?
– A mellette fekvő zsaru – szólt
bele a társalgásba a férfi – továbbra sem zsaru, illetve a másik életében
kábítószerkereskedő. És mint olyan, akár saját magát is feldobhatná a „kollégáinak”.
Mivel eddig nem éreztem erre késztetést, azt gondolom, hogy megállom, és nem
fogom Isabelle kezéből kicsavarni a pengét, csak akkor, ha belém szeretné
mártani. Részemről, ezt túltárgyaltuk.
– Legyen – engedett Clara Morgan
és mindenféle egyéb instrukció nélkül, köszönésként csak biccentve, magukra
hagyta őket.
Isabelle megkereste a
kezelőorvosát, aki megírta a zárójelentését, utána pedig Rosszal együtt
távozott a kórház épületéből.
Már az autóban ültek, amikor
Ethan telefonja csörögni kezdett. A férfi felvette, csak néhány rövid szót
mondott válaszul a hívónak, aztán beletaposott a gázpedálba. Hamarosan
lefékezett egy raktárépületnél, amely előtt rengeteg rendőrautó állt, majd
megszólalt:
– Maradj a kocsiban. De ha nem is
itt, mindenképpen a kordonon kívül. Ne gyere be, kérlek!
Ethan kiszállt és bement az
épületbe, Isabelle pedig elment sétálni az ellenkező irányba.
Miközben sétált, a környezetet
figyelte. Bár Ross nem mondta, hogy pontosan mi a helyzet, a lány annyira már
megfejtette társát, hogy tudja miért kérte meg arra, hogy maradjon távol. Ethan
most, mint rendőrségi tanácsadó volt jelen a helyszínen. Tehát, a hivatalos
melóját végezte. Zsaruszerű, és egy tetthelyen a kórházból frissen elbocsátott
barátnőnek semmi keresnivalója. Nem beszélve arról, Morganék érdeklődése
továbbra is fennáll, nekik is gyanús lenne, ha a férfi „csak úgy” beviszi
magával a helyszínre. Ethan Ross dörzsölt fickó, körültekintő és alapos. Nem ma
kezdte, valószínűleg nem is tegnap. Megnyugtató egy ilyen pasas védőszárnyai
alá bérletet váltani.
Ms. White tisztában volt vele,
hogy akár többen is megfigyelhetik. Morganék, az apja, esetleg az ő
megbízottja. A célkereszt még mindig nem mozdult el róla, ezt nem is
feltételezte. Így hát látótávolságon belül sétálgatott, a helyszín
biztosítására felkért, teljes felszerelésben álldogáló kommandósok orra előtt.
A férfiak – a termetükből, alkatukból adódóan vélhetőleg valamennyien azok
voltak – nem úgy viselkedtek, ahogy egy egyszerű rendőr tette volna hasonló
helyzetben. Azok hozzászoktak volna a jelenlétéhez, és nem figyelik árgus
szemekkel. A kommandósok viszont, végig szemmel tartották. Isabelle a
parton sétált, de nem nyugodott meg a víz közelében, hiába reménykedett pont
ebben. Sokkal inkább dühös és elkeseredett lett, az elé táruló látvány
kimondottan sokkolta. A vízen, a hullámok között, fekete nejlonzsák, illetve a
mennyiség alapján, nejlonzsákok szétszaggatott darabjai bukdácsoltak.
Elszomorította, hogy valaki minden további nélkül képes ilyesmire. Úgy döntött,
hogy amit a partról elér, azt megpróbálja kihalászni. Keresett egy botot, és
elkezdte a lebegő zsákdarabokat maga felé húzni. Már a sokadiknál tartott,
amikor megérezte, hogy a soron következő zsákdarab nem üres, bár a formája is
mutatta, hogy valamire rácsavarodott. A partra kormányozta, és amikor
széthajtotta a nejlont, térdre esett mellette, mégis, nagy nehezen visszagyűrte
a rosszullétét. Egy kiázott, a vízi ragadozók által már valószínűleg
megtépázott, emberi kart talált. Elfordult, mély lélegzetvételekkel próbálta
visszanyerni az önuralmát és magában tartani a kórházban elfogyasztott
reggelit. Amikor felnézett, látta, hogy két kommandós felé tart, és ha nem is
kísérletezett azzal, hogy talpra álljon, felfedezésétől mindenképpen távolabb
húzódott. A két álarcos, sisakos férfi közül az egyik mellélépett, a másik
pedig továbbment megnézni, hogy mit rejt a fekete zsákdarab. Miután
kiderítette, nekiállt rádiózni. A másik felsegítette a lányt és magához húzta,
feltételezhetően, vigaszképpen. Nem volt ebben semmi furcsa, hiszen egy
teljesen ismeretlen kommandós honnan is sejthette volna, hogy a parton sétáló
fiatal nő közel minden téren jóval edzettebb az átlagnál? Isabelle-nek jólesett
az ölelés, a figyelmesség és egészen addig a vigasztaló karokban maradt,
ameddig Ethan fel nem bukkant. A kommandós rögtön áttestálta az ügynökre a
nőről való gondoskodást, majd visszatért kijelölt helyére. Ross – anélkül, hogy
a lány bármit kérdezett volna – beszélni kezdett:
– Elég sűrű a problémakör
odabenn. Ha nevén kellene neveznem, akkor sem tudom, mi lenne a találóbb, a
csoportos kivégzés, a mészárlás, vagy a vérfürdő. Bárki tette is, kimondottan
dühös volt. Ráadásul, nem egyedül csinálta, segítették, vélhetőleg, többen is.
A helyszínelők egyelőre azt sem tudják megmondani, hány hulla van. Néhányan ugyan
egy darabban maradtak, de van olyan, akinek csak a fejét találták meg. Nem
biztos, hogy értem, hogy az egyiket miért fejezték le, a másikat miért belezték
ki, a harmadik miért vérzett el ütőeresen. Két dolog viszont, biztos. Az egyik
az, hogy minden gyilkosság pengével történt, a másik, hogy az esemény csúnyán
egybeesik Ms. Anderson halálával. Holden emberei a térfigyelő kamerákat
faggatják, ha kellőképpen optimista vagyok, akkor azt mondom, hogy ha elég
sokáig visszamennek a felvételen, valószínűleg az elkövetők létszámán kívül,
maga az indíték is világossá válik majd.
– Miért is? – szúrta közbe a
logikus kérdést Ms. White.
– Mert a hely nem ismeretlen
számomra. Ez egy bázis, de nyilván, nem a jófiúké. Nem mellesleg, apád
ügyfelei. Annak oka volt, hogy itt és így történt az eset. Azzal, hogy meg sem
próbálták a hullákat, valamint a haláluk körülményeit eltüntetni, azt biztosra
veheted, ez egy üzenet, és akinek szól, az igencsak hamar felfogja majd a
lényeget.
– Nyilván. Azt viszont nem értem,
hogy miért kapcsolod össze ezt a borzalmat Rebecca halálával?
– Elsősorban megérzés, amit
viszont megtámogat az elkövetés módja. Penge, Isabelle.
– Gyanúsított vagyok?
– Amennyiben csak valami
hasonmásod héderezett a kórházban a felügyeletem alatt, akár még az is
lehetnél. Viszont, van egy pengebarát mentorod, aki közel házigazdaként
tündökölt a versenytárgyaláson, ugyanúgy, mint Rebecca. Becca halott, itt meg
kiirtottak valamiféle igencsak éles vágószerszámmal egy egész bandát. Pontos
számokat nem tudok, de azt gondolom, írmagjuk sem maradt.
– Mivel azt mondtad, hogy a hely
ismerős, a figurák pedig apám üzletfelei, nem lehetséges, hogy hozzá köthető,
ami itt történt?
– Nem igazán. Patrick nem az a
fajta fazon, aki becsukja a szemét, befogja a fülét, ha ilyesmi jut a
tudomására. Ha személyesen nem is ő, akkor is lett volna valaki, akit
rámozdítanak a dologra. Illetve, újdonsült kenyéradód kórházban előadott
monológjából ugyan kimaradt, hogy ezt nem hagyja büntetlenül, azonban ha egy
Brian Morgan/Hishida Kazuki nem lufit, virágot, egyéb figyelmességet küld a
pórul járt alkalmazott kórházi ágyához, hanem személyesen megjelenik, az jelent
valamit. Ki tudja, hogy szegény Becca miféle szolgálatokat tett neki?
Szerintem, olyanokat is, amilyeneket apádnak nem.
– Egy ilyen japán főmufti
kavarhat nem japán bigével?
– Brian félvér, kezdésnek. Holden
emberei szerint a Hishida-klán ojabunja, és ha cirka ezerötszáz embernek
parancsol, vajon van-e olyan vakmerő és életunt bárki is, aki rákérdez, majd
bírálja amiatt, hogy kit visz ágyba?
– Csak attól zsong a fejem, amit
most hirtelen elmeséltél – szorította a kezét a homlokára a lány.
– Amíg kellőképpen átélten
agonizáltál a kórteremben, informálódtam.
– Ezek szerint, olyan az agyad,
mint a szivacs.
– Ha az embernek az élete múlik a
tudáson és a helyes következtetésen, gyorsan megtanul, jó hatásfokkal
memorizálni.
Isabelle csak bólintott egyet,
majd Rosszal együtt sarkon fordult, autóba ült és elszáguldottak a férfi
lakásához.
Néhány napig csend volt,
nyugalom, mintha még Edward White, valamint Hishida Kazuki erőszakos és ijesztő
világában is kitört volna a béke. Holdenék lassan haladtak, helyesebben inkább,
egy helyben toporogtak, hiszen a térfigyelő kamerák a felvételek tanúsága szerint
gyakorlatilag egyszerre mondták be az unalmast. Használhatót nem találtak
rajtuk, a kritikus időszakban pedig semmi más nem látszott a képernyőn, mint
szürke-fehér-fekete csíkok.
Aztán elérkezett a pillanat, amit
még Clara jósolt meg a kórházban. Egy éjszaka jött a telefon, Isabelle-nek
pedig mennie kellett. Ethan riasztotta a megfigyelőket, a nyomkövető aktiválva
lett, a drón felszállt.
Isabelle és Clara külön utakon
járt, mindkettőjüknek más feladatot jelölt ki Hishida. A tanítványnak az volt a
dolga, hogy a Kazuki megtorlása ellen ágáló legnagyobb csoport vezetőjét
móresre tanítsa.
A végrehajtáshoz megkapta a
szükséges információkat, aztán elindult. Holden – Ethanen keresztül – üzent,
miszerint a célpont nem kimondottan ártatlan, így nem feltétlenül kell
erőforrást pazarolni arra, hogy a figura megmeneküljön, és Kazuki is
végrehajtottnak tekintse a feladatot. Isabelle hitetlenkedve kérdezett vissza,
hiszen – amióta a főmufti képbe került – még nem tapasztalt olyasmit, hogy „hullik
a forgács”, azaz gyakorlatilag engedélyt kap egy gyilkosságra. Isabelle majdnem
el is mosolyodott saját naivitásán. Nyilvánvalóan nem ez az első eset, amikor
Holden likvidálásra adott parancsot. És nem is az utolsó. Nem beszélve arról,
hogy Ross is figyelmeztette: élesben, Brian Morgan bérgyilkosaként ez az első
önálló megbízása, tehát bizonyítania kell. A férfi csak a lényegre szorítkozva
elsorolta, hogy ez a bizonyos David Goss miben bűnös – legalábbis, a
rendelkezésre álló információk szerint. A lány a védelmi pénzen, tiltott
szerencsejátékon fenn sem akadt, viszont a kényszerprostitúció szíven ütötte.
Ms. White logikája azt is feltételezte, hogy a kényszerprostitúció mellett Goss
mindenbe belekotort, amibe csak tudott. A kábítószert Ethan megerősítette, a
fegyver is gyakorlatilag nyilvánvaló volt.
Isabelle White a címre ért és
elindult a házba. Az ajtót néhány pillanat alatt, óvatosan nyitotta ki,
szemügyre vette a riasztót is, de az nem volt bekapcsolva. Lassan, lopakodva
járt helyiségről-helyiségre, és magában káromkodva vette figyelembe a tényt:
Goss néhány embere is a házban van, tehát tényleg teljesen nesztelenül kell
elvégeznie a feladatát, ha nem akar pórul járni.
Már az emeleti utolsó helyiség
következett és Isabelle forrón remélte, hogy David Goss ott lesz, hiszen Brian
elemzői és Jeff Holdenéi is ugyanazt mondták: a célpont a házban van.
Nesztelenül osont a
franciaágyhoz, amelyben neki háttal, teljesen beburkolózva, a fejére a karjával
párnát szorítva, egy férfi aludt. A lány elővette a pengét, ekkor viszont
meghallott egy kétségbeejtően ismerős hangot, közvetlenül a füle mellett. Nem
kellett sokat gondolkodnia azon, hogy mennyire valódi a pisztoly, hiszen
támadója a csövét rányomta a nyakára, aztán felkapcsolta a világítást. A lány
engedelmesen kiejtette a kezéből a pengét és megfordult. Aztán vele is a világ,
hiszen támadóját meglehetősen jól ismerte. Daniel Trent volt az, akivel a
Northman felbukkanását megelőző időszakban, egy bandához tartozott. Akkortájt
ketten vitték a csoportot, mint vezetők. De nem csak a pozíciót osztották meg,
hanem az ágyban is egészen jól megértették egymást.