Isabelle határozottan nézte
mentorát, aki egy pillanatra mintha meghökkent volna, de aztán nemtörődöm
módon, hátat fordított a sérültnek.
– Kérdeztem valamit –
nyomatékosított a lány a csőre töltött fegyverrel.
– Hallottam. Most soroljam fel?
– Ha megtennéd… – meredt továbbra
is fenyegetően a pisztolycső a japán nőre.
– Eljöttem megnézni, hogy vagy –
sétált vissza az ágy mellé Clara és kibontotta az üdítőt. Jól láthatóan töltött
magának az italból és beleivott. – Ezt kipipálhatjuk, mint módszert, tehát nem
akarlak megmérgezni. Pisztollyal fenyegetsz, de még élsz, ebből az látszik,
hogy semmiféle szúrószerszámot nem hoztam magammal, mivelhogy eddig nem vágtam
ilyesmit beléd, sem felindulásból, sem önvédelemből.
– Lehet, hogy most nem akarsz megölni,
de rám küldtél négy nindzsát. Abban biztos vagyok, hogy az te voltál.
Clara Morgan váratlanul
elmosolyodott, úgy válaszolt:
– Határozottan tetszik nekem,
hogy van érzéked az árnyalatnyi finomságokhoz. Igen, a nindzsa az árnyék
harcosa, a sötétségben való lopakodás és a gyilkosság mestere. Így van, valóban
én küldtem őket. Méghozzá a megbízó kérésére, tesztként.
– Szép kis teszt. Ha beledöglök,
nem feleltem meg?
– Valahogy úgy – maradt a
letörölhetetlen mosoly a nő arcán. – Bérgyilkos leszel, Isabelle. Nem bízhatsz
senkiben és egy pillanatra sem lankadhat a figyelmed. Nem lehet gyenge pontod.
– Felfogtam – biztosította be és
tette maga mellé a takaróra a pisztolyt a lány. – És a fickó, aki lelőtt?
– Még a zsaruk sem tudják, hogy
ki az – hallatszott az ajtóból Ethan Ross hangja. – Üdvözlet, hölgyeim. Csak
folytassák, mintha itt se lennék – tette le az ételes dobozokat az üdítő mellé
a férfi. – Meghívhatjuk, Clara?
Ms. Morgan egy ideig némán nézte
az ügynököt, majd megszólalt:
– Ön folyamatosan meglep engem,
Mr. Ross.
– Egy meghívással? – adta az értetlent
a pasas.
– Nem. A viselkedésével és a
tetteivel.
– Furcsa – felelte a férfi,
miközben Isabelle elé tette az ételt. – Jelen oldal, ahol mindannyian
tartózkodunk éppen, pontosan tudja, hogy szoros kapcsolatot ápolok a
rendőrséggel. Ott játszanom kell, ez tiszta sor, hiszen pont a
kábítószercsoport nem díjazná, ha kiderülne, én vagyok Miller felestársa.
Isabelle-t pont ön sodorta egy olyan helyzetbe, amellyel kapcsolatban
„zsaruként” többet tudtam segíteni. De az egyenlet ismeretlenjeit és változóit pont
azért hívják azoknak amik, mert ismeretlenek és változók. Isabelle szép nő és
már volt szerencsém néhányszor elmélyíteni az ismeretségünket, így kénytelen
vagyok meglepni önt a hírrel, a célnak pont megfelel. A kettős életemből
adódóan viszont, nem áll módomban minden másodpercben új lyuk után rohangálni,
így időnként az is előfordul velem, amelyen váratlan betoppanása okán
rajtakapott: néha együtt étkezem a csajjal, akivel szexuális kapcsolatom van. A
helyszín igazán nem az én bűnöm, ahogy a körülményekről sem tehetek. Udvarias
fickóként, most még egy plusz adagért is elrohantam volna, ha igényli. Nem
mondom, hogy nincsenek hátsó szándékaim, hiszen hazudnék, ha ezt állítanám. Jó
benyomást szeretnék tenni a megbízójára, bár határozottan más fajtát, mint Isabelle-re.
A leányzó majdhogynem alkalmazott, tehát a megbízója szempontjából bizonyára
értékes is. A társammal együtt ugyanennek a megbízónak megnyertem a
versenytárgyalását, tehát kimondottan pozitív felhangú lenne, ha gyűjtenék
néhány jó pontot.
– Mondja, nem fél tőle, hogy a
„lyuk” megorrol magára ezért a dumáért?
– Remélem, nem teszi, sokkal
inkább értékeli az őszinteségemet. Találkoztunk, szexeltünk, bejött
mindkettőnknek. Nem szándékozzuk túlbonyolítani, ettől függetlenül, jócskán
belefér az eddigiekbe, hogy most, a sérülése miatt, kiszolgálom a kórházi
ágyán, vagy hagyok nála egy pisztolyt, hogy megvédhesse magát, ha kell.
– Nincs elragadtatva a saját
kollégáitól – állapította meg a tényt a nő.
– Való igaz. De ezt nekik nem
kell tudniuk.
– Igaza van. Már majdhogynem
kedvelem magát, Ethan Ross – mosolyodott el Clara, jó étvágyat kívánt és kiment
a szobából.
A férfi kipakolta a zsebéből a
telefonját, saját magának is odakészítette az ételt, és jó étvággyal együtt
evett Isabelle-lel.
Az éjsötét, inkognitót biztosító
ruházatban és a hozzá tartozó felszerelésben érkező magas férfi leváltotta
Edward White házánál a megfigyelőt. Miután megtalálták az épületbe vezető
alagutat és annak minden milliméterét átvizsgálták, nem elégedtek meg a
telepített kamerák, mozgó drónok adta képekkel, emberi erővel is vigyázták a
házat és környékét.
Amióta így is megfigyelés alá
vonták a mogult, gyakorlatilag semmi sem történt az üzletember körül.
A kommandósok tudták, hogy az
egyezség megköttetett, Edward White vallott és ezzel kiérdemelte a tanúvédelmet
is. Az információit leellenőrizték, azok nagyrészt helytállónak bizonyultak. A
kocka azonban fordult, és Isabelle apjának minden zsigerében bénító félelem
reszketett, hiszen immár ő volt a csali. Brian Morgan csalija elsősorban,
azonban arra is számíthatott, hogy hoppon maradt üzletfelei sem maradnak
türelmesek a végtelenségig. Ettől a tudattól valósággal megdermedt. Edward
White immár rettegett, amire minden oka meg is volt.
Rebecca Anderson kezdetben elégedett
volt. Nyilvánvalóan – mint leendő ane-san – Brian Morgan érdekeit nézte
elsősorban és ez olyannyira így volt, hogy őt helyezte az első helyre. Saját
maga elé is.
Mert hiszen, néhányan már
megkeresték. Volt, aki csak közvetítőn keresztül, de a többség inkább nem
üzengetett, személyesen érkezett, találkoztak, beszélgettek. Sean McBride-ot –
az egykori Mendez-birodalom jelenlegi urát – relatív egyszerű volt meggyőzni,
hiszen Miller és Ross neve több mint ismerős volt neki. Ha ők nyernek –
márpedig, így történt – akkor az Seannak új csatornákat és teljesen kockázatmentesen,
sokkal több pénzt is jelentett. McBride tehát nem szívta fel magát, hanem
egyszerűen örvendett a sikernek és határozottan vidáman utazott vissza
Mexikóba.
Lyle Brown igyekezett nem kimutatni,
hogy érzékeny veszteség érte az egyik elsőrangú végrehajtója halálával, akit –
a rendőrségi besúgója szerint – Isabelle új palija nyírt ki. Brown utasítása
kimondottan csak a lány likvidálására korlátozódott, szó sem volt hősiesen
lovagias pisztolypárbajról. Ráadásul, ha egy végrehajtó rajtaveszt a feladaton,
akkor immár nem elég jó. Ha sikerült volna dolgavégezetlenül elmenekülnie, a
megbízója úgyis megkeresteti. Tehát, a végkicsengés szempontjából mindegy, ki
lyukasztotta ki a homlokát. Lyle – ha nem is nyílt sisakkal – egyébként is az
ellenpólus volt, sokkal inkább Edward lekötelezettje, mint annak a Morgannek a
szövetségese, aki a részegsége miatt már a versenytárgyaláson való részvétel
lehetőségét is megtagadta tőle. Ms. Anderson vele is hamar szót értett. Vagy
legalábbis, akkor úgy tűnt.
Azonban a többi fickótól a lányt nagyon
rázta a hideg. Akik a sógora hoppon maradt ügyfelei voltak, és teljesen jogosan
haragudtak. Fizettek, de nem kaptak semmit. Egyik-másik alkalommal még a bőrük
is veszélybe került, ezért egyre nyíltabban és egyre hangosabban pocskondiázták
Edwardot, majd már Hishidát is.
Rebeccának a szemükben több bűne
is volt, így alkalmasnak találták arra, hogy átadja az üzenetet. Ms. Anderson
akkor tette volna a legjobban, ha elfut, elbújik. Nem volt rá ideje. Ezen a találkozón harcedzett gyilkosok, kérges
lelkű terroristák kezébe került, akik – a saját fogalmaik szerint – csak
játszottak vele. Körbevették és fenyegetően közeledtek hozzá. Élvezettel
figyelték, ahogy menekülni próbált. Hagyták, hogy azt higgye, sikerült és akkor
ismét elfogták. Becca hiába nem problémázott soha a testiségen, amikor a
rátestált feladatot hajtotta végre, önszántából cselekedett. Most
megkóstoltatták vele a félelmet és a kényszert. Ütötték, megalázták, meggyalázták,
többször és többen. Aztán ismét eljátszották, hogy megkönyörülnek és elengedik.
Majd ismét használták, közben mind több fájdalmat okoztak neki. Hiába
sikoltott, hiába kérdezte, hogy mit akarnak tőle, választ nem kapott. Közel
felismerhetetlenné verték, majd, mint egy rongyot, kidobták egy sikátorba.
A negyed lakói már megtanulták a
leckét, nem láttak semmit, nem kérdezősködtek, de főként nem segítettek.
Eltévedt turisták találták meg,
mentőt is hívtak hozzá. A kórház sürgősségi osztályán, ahová beszállították, a
sokat látott orvosok és ápolók is elborzadtak, amikor meglátták. Szerencséjére,
azonnal a műtőbe került, így megrepedt lépét eltávolították mielőtt a belső
vérzés megölte volna. Mivel semmiféle igazolványt nem találtak nála, így azonosítani
sem tudták. Orvosai az altatás mellett döntöttek, viszont a többórás
műtétsorozat ellenére sem tudták megmondani, mekkora az esélye az életben
maradásra.
Larry Morgan úgy határozott, hogy
elérkezett a cselekvés pillanata. A családja veszélyben volt, így most már nem
tehetett mást, felül kellett emelkednie a múlton. Az ojabun, azaz Brian a
kezdőlépést már megtette, amikor Edward White-tal kapcsolatban a segítségét
kérte. Igen, valahogy így működött és mindig is így kell működnie. A leköszönt,
immár visszavonult ojabun tapasztalata és egyben segítsége nélkülözhetetlen. Ez
akkor is így van, ha a fiatal, modern felfogású családfő ágál is ellene.
Brian abban a házban
tartózkodott, amely ugyan az övé volt, de a tulajdonjogot mégsem lehetett
visszakövetni sem Brian Morganig, sem Hishida Kazukiig. A sensei Rebecca
Andersont várta, de a lány helyett valami egészen más érkezett.
Egy videóhívás az egyik jó barátjától, a kevesek egyikétől. Miután köszöntötték egymást, a hívó fél nem
kerülgette a forró kását, rögtön a közepébe vágott:
– Rossz híreim vannak, Kazuki.
– Nagyjából képben vagyok –
sóhajtott mélyet a félvér.
– Félek, hogy te csak azt hiszed,
bassza meg!
– Figyelek – pillantott éppen
belépő apjára az ojabun. Larry a fia mellé állt, mire képernyőn látszó férfi tiszteletteljesen
fejet hajtott, úgy köszöntötte az öreget. Nem volt egyébként egy főhajtós
típus, de Hishida Kazuhirót tisztelte.
– Minél előbb rendet kell tenned,
különben véged, Brian – folytatta úgy, mintha még mindig
négyszemközt beszélgetnének. – Nem
feltétlenül Jones és a kábszer miatt, White most sokkal nagyobb gond. Fél. És
bár gyáva, mégis a sarokba szorított, félelemből támadó kutya vakmerő az
esztelenségig ezt ne hagyd számításon kívül. Illetve, ha az utóbbi idők
sorozatos hibáit elnézed neki, téged is bepróbálnak majd, lévén, egy kalap alá
vesznek vele.
– Nálam jobban senki sem tudja,
mit kockáztatok és mennyit veszíthetek.
– Tudom, hogy felmérted a
lehetőségeket, de ez itt, nem Tokió. Nincs mindenki a zsebedben és nem úgy
félnek tőled, mint ott.
– Értékelem, hogy
segíteni próbálsz… – maradt befejezetlen Brian mondata, mert barátja a
szavába vágott:
– A területemen történt a dolog.
Presztízskérdés, hogy gyorsan lereagáljam, ha rám irányul. De kénytelen vagyok
azt mondani, hogy fogalmam sincs, kire irányult, csak azt tudom biztosra, hogy
nem rám.
– Miről beszélsz? – vesztette
türelmét Hishida.
– Erről – mutatott egy kórházi
ágyon fekvő, összevert nőt a másik férfi.
– Még mindig nem értem.
– Bementem, személyesen. Felismerni
képtelenség, ezért átvizsgáltam. Rebecca az, semmi kétség. A kérdés csupán
annyi, hogy miattad, vagy Edward miatt dekorálták ki ennyire?
– Az mindegy – szólalt meg
érkezése óta első ízben Larry Morgan. – Mert bárki is a címzett, Briannek kell
megválaszolnia ezt az üzenetet.
Kemény üzenet, de célba ért. Vajon mi lesz a válasz? Nem vall férfias lépésre egy nő ilyen bántalmazása.
VálaszTörlésKöszönöm!