35. rész: A felkészülés

Clara Morgant nem ejtették a fejére, hiszen az igenlő választól nem esett hasra. Főként azért nem tette, mert a lány helyében ő is rábólintott volna az ajánlatra. Már csak azért is, hogy nyerjen némi időt. Tudta, hogy Isabelle egyik főfoglalkozása a megtévesztés, a másik pedig, a gyilkolás. Úgy döntött, nem hagy időt egyiküknek sem a rágódásra, ezért rögtön gyakorolni kezdett a fogollyal. Kezdésnek a kezébe vette saját kardját, megmutatta Ms. White-nak, de még azt sem hagyta, hogy hozzáérjen. Elmosolyodott, amikor beszélni kezdett:

– Tudom rólad, hogy a kedvenced a penge, és ezen nem is csodálkozom. Gyors, pontos, csendes, és avatott kézben, kiváló eszköz. Én is jobban szeretem, mint a lőfegyvereket. Mielőtt tudatlanságból elkövetnél olyat, amit nem kellene, mesélek – emelte fel a kardot Morgan. – Ez egy japán kard, azaz katana. Kemény, de rugalmas. Kizárólag a tulajdonosa nyúlhat hozzá, de magához a pengéhez, a kard lapjához, éléhez puszta kézzel, még ő sem. A katanának lelke van, és a gazdájának mindent meg kell tennie azért, hogy a kard lelke szeressen a pengében lakni, illetve, hogy jól szolgálja. A kard és a harcos egy, elválaszthatatlan egység. Valaha, a szamurájok fegyvere volt. Katanát venni botorság – már csak a benne lakó lélek miatt is – sokkal inkább, ki kell érdemelni, hogy hagyományosan kovácsoljanak egyet a részedre. A te neveltetésed ehhez nem megfelelő, ahogy időd sincs rá, hogy megszerezd. Mivel, nálad nem a nulláról kezdünk és igen jó alapjaid vannak, csak mutatok néhány fogást, gyakorolunk, aztán a megbízóm kitalálja, hogy mivel bizonyíts.

– Mit tud rólam?

– Szerintem, mindent. Ha nem így lenne, akkor nem adott volna lehetőséget, nincs ajánlat. Igaz, akkor nem cipellek el idáig, már a szobádban kinyírlak, ahogy a dokit. Miután meséltél apád viselt dolgairól, már nem volt kérdés, hogy merre megyünk tovább.

Clara foglya kezébe nyomott néhány ruhadarabot, hogy átöltözhessen, majd magára hagyta. A házigazda hamarosan visszatért, immár ő maga is edzőcipőben, ujjatlan felsőben, rövidnadrágban volt. Kivezette Ms. White-ot a kertbe, ahol egy középkorú férfi várt rájuk. Clara főhajtással köszöntötte, majd a fogolyhoz fordult:

– Kapsz néhány jó éles pengét, amivel gyakorolhatsz. Elsősorban, most dobni fogsz, de majd néhány közelharc-elemet is átveszünk. Ne próbálkozz, a fickó érti a dolgát, sokkal előbb beléd állítja a saját vasait, mint ahogy te kigondolnád, hogy ellenem fordítod.

Isabelle csak bólintott egyet, aztán engedelmesen munkához látott.

Brian Morgan szeretett saját tapasztalatokat gyűjteni. Főként, ha olyasmit tett, amit még soha. Isabelle White esetében pedig, pontosan ez történt. Ahogy a húga mondta a fogolynak, igen, Hishida Kazuki a kezében tartotta a pengét, és pillantását le sem vette a célpontról. Kíváncsian figyelte a lányt, aki súlypontot, kényelmes fogást keresett elsőként a tőrökön. Miután már kézre álltak a szerszámok, mindegyikkel begyakorolta a dobást, azután immár mozgás közben hajította a céltáblába a vasakat.

Mizuki is végigcsinálta a formagyakorlatait, és miután végzett, Briannel szemben, Isabelle másik oldalán állt meg.

Ms. White-nak jólesett a mozgás, egészen felélénkült tőle. Kíváncsian várta a másik nő által beharangozott fogásokat, hiszen azt látta, hogy fogva tartója, nem csak hadonászik, vagy balettozik a karddal. Ráadásul, – ugyan nem szívesen gondolt vissza rá – Black kivégzéséből az is nyilvánvalóvá vált, hogy Clara Morgan pontosan tudja, hol, hogyan és milyen erővel használja a katanát.

– Elég lesz – zökkent vissza gondolataiból a valóságba a japán nő hangjára Isabelle. – Nem csalódtam, már most is nagyon jó vagy. Itt-ott még megcsiszolgatlak, aztán máris hálálkodhatsz a megbízónak, bevethető leszel. Add ide az egyiket! – nyújtotta a kezét a tőrért Morgan. Ms. White a pengét fogva odaadta, Clara viszont pillanatnyi késedelem és mindenféle figyelmeztetés nélkül támadott. Isabelle kifordult, hárított, ugrott, elhajolt, így ellenfele hiába próbálkozott, nem tudta elérni.

Mizuki kezében – bár örült, hogy nincs könnyű dolga – egyre gyorsabban forgott a penge, ennek okán elvétve elérte, és meg is karcolta a lányt. Az újdonsült tanítvány, amikor találat érte, felszisszent és igyekezett hárítani, de ez nem mindig sikerült. Clara Morgan belendült, és már a magasiskola vágásainál, szúrásainál tartott. Isabelle egy ideig hárított, aztán egy alkalommal, szinte lassított felvételként látta a cselt és azt is, hogy a szúrás el fogja érni, méghozzá, teljes lendülettel. Mivel már nem tudott mit tenni, megpróbált kifordulni, arrébb vetődni, amikor ellenfele pengéjének egy másik állta útját – a férfié.

Clara mozdulata megakadt, és mintha valamiféle bűbáj alól szabadulna, feszült arcvonásai felengedtek, tőrt tartó keze ellazult. Néma, alig észrevehető főhajtással biccentett a bátyja felé, Brian pedig, hátat fordított és hang nélkül távozott. A japán nő elmosolyodott, és visszaadta tanítványának a tőrt:

– Tényleg jó vagy. Ügyes, gyors. Szuper. Zuhanyozz le, utána pedig keress meg, adok valamit a karcolásaidra. 

Isabelle nem sietett engedelmeskedni, egy ideig még állt a kertben, és vett néhány mély lélegzetet. Clara az ablakból figyelte, de nem látott semmi olyat, ami aggodalomra adhatott volna okot.

Marc nehezen aludt el, és gyorsan felébredt, mert zakatolt az agya, leginkább Isabelle miatt. Az ágy szélén ülve, mélyet sóhajtva vette tudomásul, hogy egyre jobban félti a lányt. Carmennel, sokkal egyszerűbb volt az egész, pedig az sem volt érzelemmentes.

Felállt és átment a másik szobába, ahol Holden embere nézte a monitort. Northman összefutott már néhányszor Patrick kommandós csoportjával, így az embereit is minimum látásból ismerte. Ron – miután konstatálta társa még mindig elég gyűrött fejszerkezetét – megszólalt:

– Ha összekapartad magadat, visszamehetnénk a bázisra, mert ott több infót kapunk, ráadásul azonnal.

– Akkor, mi értelme ennek a kéglinek? – nézett nagyot Marc.

– Álcázás. Az arctalan ellenfél sokat tud, de remélhetőleg, nem mindent. Ha arról szól is a történet, hogy tudja, ki vagy, ez nem gyanús, hiszen, még neked is kell laknod valahol. Ha nyomtalanul eltűnsz, sokkal jobban felhívod magadra a figyelmet. Azért beszélhetek itt teljesen nyíltan és őszintén, mert ha tudnak is róla, hol vagy, egyelőre itt nem tudnak lehallgatni. Holden technikusai odapakolták magukat, amikor levédték a lakást. Engem azért rakott ide Jeff, hogy tényleg tudj pihenni, hiszen szükség lesz rád.

– Van már valami?

– Gyülekeznek a viharfelhők. Hammond és Ross már rajta van a problémakörön.

– Isabelle-lel kapcsolatban némi újdonság?

– Akad. Ugyan Larry Morgan ingatlanjának épülete még mindig fekete folt, azonban Isabelle jeladója rögtön szórta a jelet, amint kilépett a házból. Egy drón egyből rálibbent a történésre és igen, láttuk szívszerelmedet épen, egészségesen, sőt meglehetősen lelkesen, tőröket hajigálni.

– Ennyire amatőr lenne az ismeretlen?

– Nem – vigyorgott szélesen Slayer. – Mi vagyunk ennyire jók.

– Amennyiben?

– Isabelle két nyomkövetőt kapott. Egyet a nyakláncába, amit – felteszem – a kedves Clara Morgan megtalált, elvett, elkért – lényegtelen. Egyet pedig, a belső combjába, a bőre alá. Azért, hogy tutira ne vegyék észre, egy jelárnyékolós, testszínű ragtapaszt is tettek rá. Csak akkor találhatják meg, ha a csajod megmutatja nekik, hol van.

– Ettől eltekintve, iszonyatos kockázat van ebben az egészben.

– Ezt senki nem vitatja. De amióta biztos, hogy nem kizárólag Edward White és Oliver Black egymás közötti játszmája volt a történet, mégis Isabelle az egyik kulcsszereplő, nem volt más választás. Sem neki, sem nekünk.

Marc Northman csak felhúzta válaszul a vállát, majd Ron Slayer mögött kilépett az ajtón.

Napok teltek el Isabelle elrablása óta. Mindenki igyekezett felkészülni a feladatára, egyik fél bázisán sem lazsáltak.

Clara Morgan házában, mindennap órákon keresztül gyakorolt a két nő. Ms. White szenzációs gyorsasággal fejlődött, még Brian is – anélkül, hogy felfedte volna magát a lány előtt – elismerően figyelte az egyre gyorsabb és pontosabb mozdulatokat.

Az egyik estén Mizuki ment át a bátyjához, így a szem- és fültanúja volt Rebecca Anderson és Hishida búcsúzásának.

A nő türtőztette magát és csak akkor esett neki a testvérének, amikor a kamera képei szerint Becca már az épületet is elhagyta:

– Komolyan, Brian? Ane-san? Egy Rebeccából? Ezt a buta libát nem zavarja, hogy a nővérével is összeszűrted a levet?

A férfi felnevetett, átölelte a húgát, amikor válaszolt:

– Ha megkapjátok, amit szeretnétek, vagy csak beígérik nektek, hát valami hihetetlenül együttműködőek, és roppant hatékonyak tudtok lenni. Ezt pont neked magyarázzam, Clara?

A nő odasimult a bátyjához és megkérdezte:

– Őt is csak eteted?

– Akárcsak, a drága Kimyt – maradt a letörölhetetlen vigyor a férfi száján. – Pedig, Becca mérföldekkel intelligensebb a nővérénél, de minden további nélkül megeszi, hogy egy olyan nő lesz a gyerekeim anyja, aki bármilyen indíttatásból, lazán hancúrozik, bárkivel.

– Én nem csodálkozom rajta. Ha játszol, akkor hihetetlenül jól csinálod.

– Kösz, hugi. Amit lehetett, megcsináltattam Beccával. A meghívottak értesítve, a visszajelzések, a foglalások rendben vannak. Ti, készen vagytok?

– Igen. Northmanről, mit mond az embered?

– Semmi különöset. Próbálja keresni Isabelle-t, felvette a kapcsolatot néhány problémamegoldóval, de nem tudtak neki segíteni.

– Ez jól hangzik – mosolygott Clara.

– Valóban. Ha lement a versenytárgyalás, foglalkozhattok vele is.

– Pontosabban?

– Northman a vizsgafeladat. A végső hűségeskü Isabelle White-tól.

Hishida Mizuki értőn, elégedetten elmosolyodott és kényelmesen elhelyezkedett a székben.

Marc a Larry Morgan háza mellett parkoló autóban várakozott a jelre. Amikor megkapta, megigazította magán az elektromos művek egyenruháját, a nyakába akasztotta az azonosító kártyát és elindult. Az alkalmazott ajtót nyitott, és megjegyezte, hogy már éppen ideje volt, hogy végre tényleg megérkezzen az ellenőr, hiszen a bedobott értesítés szerint, már két napja jönnie kellett volna. Northman nem szólt semmit, csak vállat vont és bevonult a nappaliba.

A csengő ismételten felberregett, így a takarításért felelős asszonyság kiment az ajtóhoz. A férfi háttal Ms. White-nak lejátszotta a telefonjáról a jó előre felvett, segítségkérő mondatot, aminek hatására Isabelle megmutatta villanyóraszekrényt.

Már éppen magára hagyta volna a „szakembert”, amikor Marc megfogta a kezét, és lassan felé fordult. A tanítvány szíve hatalmasat dobbant, de uralkodott magán és hangosan csak annyit mondott, hogy máris segít. Northman közben a kémkedő elektromos kütyük után kutatott a műszerrel, de a közlekedő villanyórás beugrója nem volt bekamerázva. Hamarosan megreccsent a férfi füldugója és Ron közölte vele:

– Az előzetes értesítésnek megfelelően kinyírtuk az áramellátást, és sajna, a saját generátor sem működik. Tizenöt percetek van, ha Clara elindulna közben, szólok. Jó mulatást! – lépett ki a kontaktusból Slayer.

Isabelle vigyázva, hogy ne tűnjön fel a sietsége, odament az éppen visszafelé tartó alkalmazotthoz, és kért tőle egy kis levest. Az asszonyság sajnálkozva felelte, hogy a hűtőből már elfogyott, de ha a lány kibír éhen fél órát, addigra elkészíti az új adagokat. Ms. White csak bólintott egyet és kiment a konyhából. Marc még mindig a villanyórás beugróban volt, ahogy tanítványa odaért, behúzta a kis helyiségbe, ahol vadul egymásnak estek. Mohón, de a ruhákra vigyázva simogatták, csókolták egymást. A mentor álcázásként szakállt növesztett, a megszokott néhány napos, szúrós borosta helyett, ez az arcszőrzet már puhán csiklandozott, és nem hagyott Isabelle bőrén árulkodó nyomokat.

A negyedóra szédítő sebességgel elrepült, megbeszélték, amit tudtak, majd Northman jelzésére az áramellátás is helyreállt. Kifelé menet a mentor köhögést imitálva rejtette a tenyere mögé az arcát, és feltűnés nélkül elhagyta a házat.

Az elektromos művek autójával bement a cég telephelyére, ott ruhát és autót cserélt, aztán visszakocsikázott a bázisra. Útközben mély légvételekkel nyugtatta magát, hiszen az Isabelle-lel folytatott non-verbális kommunikáció, eléggé felzaklatta. Keserűen elmosolyodott a gondolatra, hogy az érzéseiről a lánynak már akkor sem tudna hazudni, ha akarna. Ahogy tanítványa sem neki, elvégre minden pillantásukban, érintésükben, csókjukban az öröm mellett, ott volt a vágy és a féltés is. 

Amikor belépett az eligazítóba, Ron mindent tudó vigyorral lepacsizott vele, majd visszafordult a nagyképernyő felé.

A kamera egy szálloda auláját mutatta, ahová egymás után érkeztek a vendégek. Az élére vasalt, öltönyös, nyakkendős, női kísérő nélkül érkező elegáns férfiak láttán nem volt nehéz kikövetkeztetni, hogy minden bizonnyal üzleti tárgyalásra jöttek. Hamarosan ismerős arc bukkant fel a bejáratnál, Edward White érkezett éppen. A fél arcát eltakaró napszemüveg ellenére, Marcnak nem esett nehezére beazonosítani az Isabelle apja mellett lépkedő Patrick Hammondot, ahogy a pár pillanattal később egy ismeretlen férfival együtt belépő Ethan Rosst sem.

34. rész: Az ajánlat

Marc a kapitányság kihallgatójában ült és körülbelül éppen ötszázadszor mondta el a hajón történt eseményeket, majd rátért a kórháziakra is. A vele szemben ülő rendőrtisztnek nem volt szerencséje, a tanúvallomás mindannyiszor összecsengett a jegyzőkönyvezett verzióval, Northman még véletlenül sem zavarodott bele.

Miután az egész éjszakát, és a rá következő nap fél délelőttjét is ott töltötte, amikor végre elbocsátották, gyakorlatilag kitámolygott az épületből. Nem nagyon tudta, hogy mihez kezdjen, hiszen semmi nem úgy alakult, ahogy eltervezték, így erre az eshetőségre nem volt kidolgozott forgatókönyv.

Ettől eltekintve, elég gyorsan megoldódtak a problémái, hiszen maga Jeff Holden várt rá a kapitányság előtt parkoló autóban. Marc beült, Jeff pedig elfuvarozta egy lakásba. Egy olyanba, amelynek a fényképe megtalálható volt Northman telefonjában, mint bérelhető kégli. Amikor felértek a lifttel, a kommandós nagyfőnök betessékelte a hullafáradt férfit az egyik szobába, és máris adta az instrukciókat:

– Hívd fel a zsarut, add meg neki ezt a címet. A lakótársad is az én emberem, ráadásul a hajóról is ismerős lehet. Aludj egyet, Ron itt marad és figyel. Amint felébredtél, gyere be a bázisra.

– Isabelle?

– Hivatalosan, elég keveset tudunk. Clara nővér kísérte vizsgálatra, a kórterem előtt álló őr, vagy a nővérpultban ülő asszisztensnő sem furcsaságot, sem kényszert nem látott. A fegyver hangtompítós volt, a lövész biztos kezű. Morgant senki sem ismerte az épületben, azért tudott szabadon mozogni, mert Ms. White kezelőorvosa bennfentesként bánt vele.

– Edward White?

– Nem tudunk róla, hogy köze lenne hozzá. A vizuális megfigyelés szerint, kimondottan rosszul van. Amíg Japánban volt, nem mindig tudtuk figyelemmel kísérni, mert a telefonjába telepített poloska – vagy mit tudom én, minek hívják, és egyáltalán kütyü-e, vagy csak valami alkalmazás – nagyjából harminc percre kinyiffant. Hang nem hallatszott, az meg felejtős, hogy esetleg kép lett volna a helymeghatározás alapján drónról, vagy műholdról. Annyit tudunk, hogy a Hishida-toronyban volt. Csak azért merem a sejtésnél egy kicsit bátrabban megnevezni Hishida Kazukit, mint vendéglátót, mert a limuzin, ami a repülőtéren várta White-ot, az övé. Legalábbis, a cége flottájához tartozik.

– Róla valami?

– Nem sok. Gazdag, befolyásos és még egy gyorshajtása sincs. Nem is lehet, hiszen saját kezűleg, talán még a kutyáját sem vezeti. 

– Miben utazik?

– Számítástechnika és annak az összes oldalága. Szoftverfejlesztéstől kezdve sajátmárkás csúcskütyükig mindennel és bármivel foglalkozik.

– Edward White is érdekelt ezen a területen?

– Akár még az is lehet. De ha nem, akkor sincs semmi különös ebben. White legális vállalkozásai nyilvánvalóan használnak számítógépeket, szoftvereket, kütyüket. Bármit akarhattak egymástól, akár legálisan is.

– Clara Morgan és Edward White között, valamiféle kapcsolat?

– Semmi. De azért nagyon ne rágd magad, és próbálj pihenni! Isabelle-t alaposan felkészítettük, te is tudod.

– Azt mondtad, nem sokat tudtok.

– Igaz. Viszont, azt a keveset, biztosan tudjuk. Például azt, hogy pontosan hol veszett nyoma. Mekkora csoda, lakóövezetben tűnt el, és még véletlenül sem ott, ahol apuka lakik, vagy bármilyen ingatlan lenne a nevén. Tudom, ez sem jelent még semmit, hiszen jó pénzért, akármelyik hajléktalant rá lehet venni, hogy vásároljon ingatlant, adja hozzá a nevét és az adatait. Majdan ügyvéd előtt a haszonélvezetet átruházzuk, és szintén valami hivatalos személy előtt végrendelkezünk, és megjelöljük a valódi tulajt, mint kedvezményezettet. Tehát, mielőtt még a környéket megszállnánk, és akár az útburkolatot is felszednénk az álcázás kedvéért, ráküldtünk egy drónt a koordinátákra. Van ott egy fekete folt. Egy házikó, amely bizonyos Larry Morgan tulajdona.

– Rokona a kis Clarának – állította, semmint kérdezte volna Northman.

– Igen. Ellenben idős, állandó ápolásra szorul, és nem kommunikál.

– Zsákutca?

– Nem biztos. Mert, ha Clara Morgan és Edward White között nincs is kapcsolat, azért némi hasonlóság akad.

– Éspedig?

– Az a nullával egyenlő információmennyiség, amit Edward Japánban történt tárgyalásáról, illetve Clara Morgan lakhelyéről tudunk.

Isabelle úgy döntött, sokkal célravezetőbb engedelmeskedni, mint bármi mást megpróbálni. Egyébként is, volt mit kihevernie. Clara – miután elmúlt a miheztartást vázoló dührohama – megint normálisan viselkedett.

Ms. White a pihenés órái után megkérte rá a másik nőt, hogy mutassa meg, meddig mozoghat büntetlenül, hol vannak a határok. Morgan különösebb érzelmek és indulatok nélkül mutogatta meg a demarkációs vonalakat, aztán egy kis időre eltűnt. Amikor visszatért, leült foglyával szemben, és beszélni kezdett:

– Mint azt már mondtam, kíváncsivá tettél. Az is tény, hogy apád viselt dolgairól fogalmam sem volt, és ez kicsit más megvilágításba helyezi a történteket. Valószínűleg, én sem maradtam volna a közelében, így már teljes egészében érthető a döntésed. Ahhoz, hogy életben maradj, meg kellett ragadnod a kínálkozó lehetőséget, ez világos. Tudom, hogy kerültél Northman szárnyai alá, sőt, láttam az akcióidról néhány összefoglalót is. Még az ellenfeleimben is tisztelem a bátorságot, a tenni akarást, az ügyességet, és nem utolsó sorban, a tehetséget. Nem titok, ezek nagyban közrejátszanak abban, hogy még mindig élsz.

– Megtisztelő, hogy elismered a képességeimet, Clara. Mivel láttam Oliver Blacket a kezed által meghalni, tudom, hogy nem vagy kezdő, azt hiszem, igen, beszélhetünk teljesen őszintén. Az már eddig is tiszta volt, hogy nem ápolónő vagy. A mozi óta az is, hogy te is problémákat oldasz meg, méghozzá közel úgy, mint én.

– Így van. A különbség annyi, hogy ritkán dolgozom csapatban, bár az kétségtelen, hogy a küldetéseim sikerének hátterét mások biztosítják számomra. Én az utolsó láncszem vagyok, a végrehajtó.

– Értem.

– Helyes. Ha parancsot kaptam volna rá, akkor már a kórházban kinyírlak, de a megbízómnak más elképzelései voltak veled kapcsolatban. Csalinak, vagy ajándéknak akart felhasználni, ez attól függött volna, hogy Edward White mit lép válaszként a kezdésre. Nos, ez az eredeti elképzelés, két dolog miatt változott meg. Az egyik az, hogy már tudjuk, mi volt a valódi oka annak, hogy megléptél a szülői házból, és hogy Edward miért akar mindenáron elkapni és elhallgattatni. A másik pedig az, hogy a mi köreinkben vétek a pazarlás. Te már most kimondottan ígéretes vagy, idővel – méghozzá nem is olyan rengeteggel – rendkívüli, elsőrangú szakember lehetsz. Nem akarok táncolni az idegeiden, mondom, ahogy van. Ugyan meglépni nem tudsz, de ha mégis sikerülne, tovább kellene menekülnöd apád elől, hiszen annyira azért ismered, hogy tudd, nem adja föl. Keresni fog, és megtalál, ezt mindketten biztosan tudjuk. A problémamegoldáshoz értesz, ellenben, a szervezet szétesett, megszűnt létezni. Munkanélküli vagy. Üldözött.

– Igen, tudom – sóhajtotta úgy a lány, mintha nem esett volna régen le neki, merre akarja terelgetni őt Morgan.

– A megbízómnak van egy ajánlata számodra. De mielőtt elmondanám a konkrétumokat, tudnod kell, ilyen lehetőséget még senki sem kapott.

– Hallgatlak!

– Ha igent mondasz, a szárnyaim alá veszlek, és én leszek a mentorod. A megbízóval majd idővel megismerkedsz, de egyelőre nem azon van a hangsúly, hogy személyes kapcsolatba kerüljetek. Edzünk, gyakorolunk, tanítalak. A nyakörved marad, de átprogramozom, így már csak akkor visít és robban, ha átléped a kerítés vonalát. Ha elfogadod, és meggyőzöd a megbízót is, teszünk róla, hogy apádtól már ne kelljen tartanod. Amennyiben nem értené a szép szót, vizsgafeladatként te győzködheted az öregedet. Lehet, hogy Edward White jó és tapasztalt üzletember, de nem pótolhatatlan. Ha ezt felfogja és engedelmeskedik, akkor sajnos, nem nyírhatod ki – mosolyodott el Clara.

Isabelle White úgy tett, mint aki elgondolkodott, majd komolyan elrablója szemébe nézett és válaszolt:

– Köszönöm, megtisztelő az ajánlat, és elfogadom.

Clara Morgan elégedett mosollyal és rövid főhajtással nyugtázta Ms. White döntését, majd megszólalt:

– Jó. A bizalmam kialakulásán sokat lendítene előre, ha átadnád a nyomkövetődet. Mondjuk, jelentősége nincs, hogy odaadod-e, vagy sem, hiszen bemérni úgysem tudnak.

Isabelle előhúzta a nyakláncát, kipattintotta a medált, és átadta a Holden emberei által beleapplikált nyomkövetőt.

Brian Morgan a székében hátradőlve, képernyőn keresztül nézte a húga és a fogoly beszélgetését. Elégedett volt, és valóban úgy érezte, tényleg pazarlás lenne megölni a lányt, vagy átadni az apjának. Ami gyakorlatilag ugyanazt jelentette volna, hiszen Edward nagyon hamar és véglegesen lezárta volna az ügyet, elvégre, egyetlen szem magzata már igen sokszor kicsúszott a markából, és tényleges veszélyt jelentett ránézve.

Ekkor, könnyed érintéssel, a vállára, egy kéz siklott. A férfi érte nyúlt, a tenyerébe vette, majd belecsókolt. Felnézett a nőre és elmosolyodott. Hishida Kazukinak, illetve Brian Morgannek ezt az arcát még igen kevesen látták. Az egyik a húga volt, a másik pedig, ez a legújabb szerzeményéhez hasonlóan hamvas, fiatal lány. Az üzletember a nő karján feljebb csúsztatta a kezét, aztán az ölébe vonta és megcsókolta. Némileg már csillapodott a viszontlátás öröme, amikor Hishida megszólalt:

– Rendben ment minden, Rebecca?

Ms. Anderson Kazukihoz simult, amikor válaszolt:

– Minden.

– Mesélj, szépségem!

– Isabelle végig hülyének nézett, de vigyáztam minden rezzenésemre, teljesen biztos, hogy nem buktattam le magam. Amikor szóltál, hogy az árverésen az újakra koncentráljak, hát mindent megtettem, amit csak tudtam. Az egyetlen új fiú volt a nyerő, de abból a szempontból zsákutca, hogy tényleg egy híres zenész volt, nem holmi James Bond, tévedés kizárva. Rohadtul nem kérdezett semmit, és már a limuzinjában erőteljesen nyomult. Ez is teljesen stimmelt, hiszen a neje nemrég szült, ezért eléggé ki volt éhezve. Viszont, „Elisabeth Jenkinst” Jones vitte, ahogy elterveztük. Nem beszélve arról, Luke-nak sem kellett sokat duruzsolnom, miután megtudta, hogy ki a pipi.

– Muszáj volt lépnem, nem engedhettem, hogy a húgom még jobban belezúgjon, és valami meggondolatlanságot csináljon. Nem tudtam volna elviselni, ha megveri.

– Mizuki sem – mutatott rá a lényegre Becca. – Előbb elvágta volna a torkát, mint ahogy te megtudod, hogy megütötte.

– Igaz, de akkor sem akartam, hogy bántsa a húgomat. Így Mizuki láthatta, hogy milyen egy szemét, hitvány féreg. Meg is büntette, ahogy számítottam rá. Persze, a testvéremnek eljátszottam, hogy haragszom és nem ez volt a terv. Edward?

– Megfeküdte a gyomrát a látvány, szabályosan belebetegedett, de inkább a saját életéért retteg, mintsem Kimyt sajnálná. Az orra előtt hagytam a kütyüt, amit adtál. Bár az utóbbi időben már nem volt országos cimborája Blacknek, azért mégis megütötte az is. Persze, nyilván nem Oliver szenvedései és patakzó vére indított el benne valamit, ebben biztos vagyok.

– Ahogy attól is kiverhette a víz, hogy vajon, miként került a házába a lejátszó – értett egyet Hishida Kazuki Rebecca Andersonnal.

– Sokat nem kell erőltetni, hogy összefüggést találjon a találkozótok és a következő figyelmeztetés között. Hiszen, mondtad neki, akit a fejéért küldesz, az sem a küszöbön fog ácsingózni. 

– Reméljük, a kedves sógorod is eljut idáig. Mit mondtál neki, hová mész?

– Amíg azt hiszi, hogy én vagyok a Jolly Joker és életfogytig lojális leszek hozzá, nem számoltat be. Lóvét is ad, és hagyja, hogy intézzem az ügyeimet. Tőlem egyébként is csak kér, ami azért, nem jellemző rá.

– Nem kis meló volt, elismerem. Nagyon ügyes voltál. Segítesz összerakni a versenytárgyalást is, Ane-sanom?

– Mit mondtál, Brian? – kapott levegő után a lány.

– Ane-san. A nagyfőnök még nagyobb tiszteletű, első asszonya – Japánban.

– Tudom, hogy mit jelent a szó. Azt kérdeztem, komolyan mondtad-e? – nyelt nagyot Rebecca.

– Majd meglátjuk, Ms. Anderson – mosolygott a férfi. – A tárgyalásra egyébként is készülök néhány meglepetéssel.

33. rész: Elrabolva

Isabelle már a negyedik napját töltötte a kórházban, ezért a folyamatosan végzett kontrollvizsgálatok eredménye egyre biztatóbb volt. Amikor a rendőrök meghallgatták, ugyanazt mondta el, mint Northman, amivel tisztázta a férfit. Orvosa elégedett volt a javulással, a szívverését felügyelő gépet ki is kapcsoltatta. Azonban, naponta kétszer még kapott infúziót, és sokszor volt egyedül, mert Marc – hivatalosan – bérelhető kégli után rohangált. 

A mentor éppen megérkezett, amikor a doki – az oldalán egy ápolónővel – belépett a szobába.

– Elisabeth – szólította meg betegét az orvos, miközben kedvesen mosolygott. – Már elkészítettem a zárójelentését, mivel holnaptól szabadságon leszek, és nem tudom személyesen elbocsátani a kórházból. Viszont, arra kérem, maradjon még itt éjszakára, és csak holnap reggel távozzon. Így van még időnk rá, hogy némi infúzió lemenjen. Nyugodtabb lennék ön felől, nem beszélve arról, hogy a folyadék jót fog tenni, gyorsabban talpra fog állni.

– Rendben van, doktor úr – mosolygott vissza a férfira Isabelle, aztán a szintén megnyugtatóan gyógyászati jellegű arckifejezéssel álldogáló ápolónőre pillantott, aki értve a non-verbális kommunikáció lényegét, előrébb lépett, és megszólalt:

– Clara Morgan vagyok, a doktor úr rám bízta az ön körüli teendőket, Elisabeth.

– Csak Lizzy, Clara nővér, kérem – válaszolt a beteg. 

– Rendben – igazította meg a lány feje alatt a párnát az ápolónő. – Én pedig csak Clara, nővér nélkül.

A doki kiment, a nő az ágy körül tett-vett, Northman pedig lakásbelsőkről készült fényképeket mutogatott Isabelle-nek. Amikor végzett vele, a mentor átölelte a tanítványt, és miközben úgy nézett ki, hogy leginkább az összesimuláson van a hangsúly, Marc a lány fülébe suttogta:

– Az érzékelő bejelzett, kamera és poloska is került a szobádba. Kattintottam párat Clara nővérről is, hátha közelebb kerülünk a megoldáshoz. Jeff emberei most bújják a kórház munkavállalói nyilvántartását, amiben egy fia Morgan sincs. Clara van, de ő afroamerikai.

Ms. White megcirógatta a férfi arcát, elmosolyodott, aztán megcsókolta. Nem feltétlenül azért, mert ezt a szerepet osztották rá, hanem azért is, mert jólesett neki Marc közelsége, érintése, csókja. Hamarosan azonban, a mentor ismét elment, de a lelkére kötötte tanítványának, hogy legyen nagyon óvatos.

Az indok, hogy bérelhető lakás után rohangál, Marc jelenlétének hektikusságát mindenképpen megmagyarázta. A mentor váratlanul jött és ment, a kórházban való felbukkanásának esetlegességét már mindenki megszokta. A lány kórterme előtt csak egy rendőr állt, hiszen attól immár senki sem tartott, hogy esetleg Northman kárt tenne benne.

A helyi hatóságok a yacht személyzetének egybehangzó vallomása alapján folytatták a nyomozást, viszont még a parti őrség sem tudott semmit sem mondani a titokzatos helikopterről. Amelyen vélhetőleg, egy kettős gyilkos menekült, hiszen abból esett ki a láda a feldarabolt Blackkel, illetve – a vallomások szerint – annak betépett utasa végzett Jonesszal is.

Marc Northman valójában nem rohangált lakás után. Hammonddal és Taylorral együtt gyártott terveket a Holden elemzői által prezentált adatok alapján. A három férfit fokozott óvatosságra intette, hogy Clara Morganről roppant kevés információt találtak.

Patricknak ráadásul, nem csak ettől fájt a feje, hanem attól is, hogy Edward White megkereste, és személyi testőri pozíciót ajánlott fel az álcázott kommandósnak.

Northman gondolatai még mindig a híreken és a lehetséges megoldásokon szántottak, amikor belépett Isabelle szobájába. A lány nem feküdt az ágyban, ellenben a fürdőszobából vízcsobogás hallatszott ki. A mentor elmosolyodott, hiszen amióta nem állandóan kellett infúziót kapnia, és feküdnie, tanítványa már el-elkószált a kórház épületén belül is. De most nyilván, semmi ilyesmiről nem volt szó, hiszen a férfi orrát meg-megcsapta a lány tusfürdőjének illata, mindezzel azt bizonyítva, hogy használatban van. Marc tehát, amíg arra várt, hogy tanítványa végezzen a tisztálkodással, kipakolta az asztalra az útközben vásárolt enni- és innivalót, majd leült a fotelba. Amikor negyedóra múlva sem hallatszott a zuhany hangján kívül semmi egyéb a szomszédos helyiségből, a férfi az ajtóhoz lépett és bekopogott. Egy pisszenésnyi választ sem kapott, ezért hezitálás nélkül benyitott. A zuhany alatt a lány helyett csak a lecsavart kupakú tusfürdőt találta, amelyből immár teljesen kihabzott a tartalma. Northman uralkodott magán, bár azt sejtette, ha még mindig figyelik a szobát, ezzel az erőltetett nyugalommal, fapofával úgysem tudja átverni a kíváncsiskodót.

Kiment a kórteremből és a nővérpulthoz sétált. A pult mögött ülőt megkérdezte, hogy van-e valamilyen vizsgálat előírva Isabelle-nek. Az igenlő válasz után még magában sem könnyebbült meg, hiszen, az elég kevéssé volt életszerű, hogy a lánynak olyan sürgősen kellett megjelennie a vizsgálaton, hogy siettében nyitva felejtette a csapot. A nővér még megmondta a vizsgáló szobaszámát, aztán visszafordult a munkájához a képernyő felé, hiszen a kórlapokon nagyon pontosan kellett rögzíteni a vizsgálati eredményeket.

Marc sietősen ment végig a folyosón, és a jelzett szobaszámnál utolért egy nővért, aki valamilyen műszert akart bevinni a helyiségbe. Northman udvariasan rámosolygott a nőre, majd kitárta előtte az ajtót.

Szemben az ajtóval, Isabelle kezelőorvosa ült. Ahogy a nővér meglátta, szolgálatkész mosoly helyett felsikoltott, és elejtette a műszert. Marc Northman elkapta a nő karját, erőszakkal maga felé fordította, majd átölelte. A nő sokkosan zokogott, ami nem is volt csoda.

A doki homlokának közepén egy megpörkölődött szélű lyuk volt, vére ráfröccsent a mögötte lévő, törött ablakra is. Homloka és mindig makulátlan, fehér köpenyének egyik válla vöröslött, hiszen holtában oldalra billent fejéből odafolyt a vér. Northman elsőként a rendőrséget hívta, majd Holdent a hírrel: ismeretlen ellenfelük megint küldött egy üzenetet, méghozzá ugyanolyan unszimpatikus stílusban, mint előzőleg.   

Isabelle agya még elég lassan forgott, hiszen ismét vegyileg kicsikart bódulatból tért magához, közel ugyanolyan érzékletek közepette, mint előzőleg. Émelygett, szédült, száraz volt a szája és a feje is lüktetett. Volt is oka a fejfájásnak, hiszen most valóban nem tudta, hogyan fog kievickélni ebből a helyzetből.

Még lehunyva tartotta a szemét, hogy legyen egy kis ideje gondolkodni. Sikerült is felidéznie az eseményeket, amelyek cseppet sem voltak szívderítőek. Marc éppen, hogy elment, amikor úgy döntött, lezuhanyozik. Elővette a tusfürdőt, a vállára dobta a törölközőt, amikor zajt hallott a háta mögül. Miután megfordult, egy pisztollyal nézett farkasszemet, amelyet a kedves Clara nővér szegezett rá. Engedelmesen végrehajtotta az ápolónő utasításait, aki átkísérte az orvosi szobába. Csak nyelt egyet, amikor meglátta kezelőorvosa holttestét, de további elmélkedésre már nem volt ideje, mert beleböktek egy tűt, előtte pedig elsötétedett a világ. Ilyen előzmények után Ms. White jól meggondolta az összes mozdulatát, azt is, amellyel a kezét a homlokához emelte, és mindenre felkészülve, kinyitotta a szemét.

Egy ágyon feküdt, és nagyon úgy tűnt, mintha nem is lenne fogoly, hiszen a helyiség nem látszott cellának. Tágas terekkel, eltolható térelválasztókkal, egyszerű, letisztult formákkal, fehér és sötétbarna belsővel, bútorokkal volt berendezve. Volt szobai szökőkút is, de nem az áruházakban kapható fajta, hanem gyönyörűen megtervezett és kivitelezett, a berendezéshez szervesen illeszkedő.

A lány lassan ült fel, hiszen úgy érzékelte, a kellemesen elviselhetőnél még mindig jobban forog a föld. 

– Jól vagy, minden rendben? – kérdezte a háta mögül Clara. Az ápolónő az ágyhoz közeli asztalra tette a kezében tartott tálcát, felvett róla egy fémpántot, és mielőtt Isabelle észbe kaphatott volna, a nyakába rakta és bepattintotta a rajta lévő zárat.

– Hol vagyok, mi történt, és egyáltalán, mi ez a nyakörv? – kapta el a nővér kezét a fogoly.

Clara elbűvölően mosolygott, miközben egyetlen mozdulattal kiszabadította a kezét Ms. White markából.

– A házamban vagy, üdvözöllek – hajolt meg keleti szokás szerint a lány felé a japán. – Sokat hallottam már rólad, és bevallom, kíváncsivá tettél. Isabelle White, aki lelépett az apjától, soha többé nem látogatta, mi több, folyamatosan borsot tört az orra alá, utóbb már annyira sikeresen, hogy Edward üzletemberként is megérezte. 

– Ha csak ennyit tudsz Clara Morgan, ez roppant kevés – húzta gúnyos mosolyra a száját Isabelle. 

– Nem csak ennyit tudok, Ms. Elisabeth Jenkins. Ne haragudj, az összes álnevedet nem tudom felsorolni, de úgysem ez a lényeg, hanem az, hogy tudom, Black problémamegoldója vagy, és eszemben sincs alábecsülni a képességeidet. Neked sem kell az enyémeket, hiszen elhoztalak a pasid orra elől, pedig hát a mentorod, Marc Northman, azért nem akárki. 

– Ezek szerint, fölösleges megjátszanom magam, mindent tudsz.

– Így van.

– És, most? Mire számíthatok?

– Ne szaladjunk ennyire előre – mosolyodott el Morgan. – Inkább, beszélgessünk!

– Nem nyugtattál meg, Clara. Mert, ha te kedvesen szóval tartasz, az annyit jelent, hogy a sorsom egy eljövendő eseménytől függ, amelynek bekövetkezte még időbe telik. Ellenben, semmiféle jelentősége nincs annak, ami itt elhangzik. Ha pedig nincs, akkor ez az utolsó akcióm, ha jól sejtem. 

– Bölcs meglátás. Lehet, hogy furcsán hangzik, de szimpatikus vagy nekem. Pedig, két elég fontos dolgon kellett magamat túltenni ahhoz, hogy így legyen.

– Meglepsz. Mi lenne az a két dolog?

– Nem is tudom, hogy melyik a súlyosabb, Isabelle. Részben japán vér csörgedezik az ereimben, késő kamaszkoromig hagyományos, keleti nevelést kaptam. Nálunk nagyon fontos a család, a vérségi kötelék. Ezzel a nézettel ráadásul, maximálisan azonosulni tudok. Éppen ezért szúrja a szememet, hogy megszöktél apádtól és többé szóba sem álltál vele. 

– A vérségi kötelék nekem is fontos, egészen addig, amíg nem párosul pedofíliával és vérfertőzéssel. Lehet, hogy létezik olyan ember, akinek ez belefér, de nekem nem. 

A beálló súlyos csend, és Clara Morgan arckifejezése azt mutatta, a fogoly most először, új információval lepte meg a házigazdát, aki nem sokáig rágódott az elhangzottakon, hanem folytatta a beszélgetést:

– A másik gondom pedig – nézett mélyen Ms. White szemébe – Luke Jones. Láttam a képeket, videókat. Teljesen megőrjítetted. 

– Valóban – értett egyet fogva tartójával Isabelle. – De láttad a zúzódásaimat, és a kórházi eredményeimet is. Tényleg az lett volna a szíved vágya, hogy eltángáljon, megerőszakoljon, bedrogozzon, és bedobjon a közösbe?

– Velem nem tette volna meg… – hallatszott az elbizonytalanodást jelző, meglepően halk válasz.  

– Persze, hogy nem – értett egyet a másik nővel a lány. – Mert az önkéntességet és az érzelmeket nem díjazta. De, ha már itt tartunk! Azok a videók és képek nem csak azért készültek, hogy Luke-nak legyenek róla emlékei, elküldte az apámnak is. Tudom, most én vagyok a rosszabb helyzetben, de Edward White is az a fajta szörnyeteg, mint Jones volt, és nem árt tőle óvakodni.

Clara Morgan arcán másodpercek alatt, érzelmek széles skálája suhant át. Ms. White elégedetten vett etudomásul, hogy jól sejtette: Clara haragszik ugyan Jonesra, de nem tűri, hogy a férfi bűneivel bárki is szembesítse. Ezt támasztotta alá, hogy a japán nő megragadta Isabelle csuklóját, a bejárati ajtóhoz rángatta és dühösen az arcába sziszegte:

– Tudod, az egyik rokonom odavan a technikai kütyükért. A nyakpántod is tőle van. Szóval, ha a házban való kószálás közben eszedbe jutna, hogy inkább lelépnél, figyeld a hangokat, leginkább ezt – állította a küszöbre a foglyot Clara, miközben éles, szaggatott sípolás hangzott fel. – A folyamatos jelzésre kétszer kapsz egy enyhe áramütést, de ha abból sem értesz, akkor lerobbantja a cucc a fejedet. Az ujjlenyomatommal nyílik, és próbálkozhatsz ugyan, de nem fogsz szabadulni tőle, ha én nem akarom. Egyébiránt, a nyomkövetődnek sincs jelentősége, mert eléggé le van árnyékolva a házam. A most következő dokumentumfilm pedig – rángatta vissza a kanapéhoz Ms. White-ot a dühtől szinte tajtékzó Morgan – betekintést enged a szokásaimba, de leginkább arról szól, hogy nálam a bűnbocsánat ritka, vagy ha mégis van, így néz ki!

A falra szerelt képernyőn futó filmen megjelent egy szoba. A kikötözött Oliver Black hunyorgott az éles fényben, arcán értetlenség és rettegés látszott, amikor meglátta Clarát. A nő meghajolt felé és suhintott egyet a kardjával. A felharsanó üvöltéssel egy időben vér fröccsent, ahogy ütőeret ért az éles penge. Clara Morgan bemutatott néhány művészien pontos és légies, ütőeret vágó mozdulatot a katanájával, amelyek hatására Black patakzóan vérzett, velőtrázóan üvöltött, majd rövidesen elvesztette az eszméletét. A nő fegyelmezetten várt, aztán pedig – a nyilvánvalóan a kamera látószögén kívül álló parancsára – megadta a kegyelemdöfést.

Isabelle White nem akarta felfedni fogva tartója előtt, hogy mennyire megviselte a kifogástalan mozi élményt nyújtó, HD-ben, Dolby Surround hangzással tálalt horror. Ez azonban nem igazán sikerült neki, hiszen a fejébe hasító fájdalom fintora kiült az arcára, ahogy villanásnyi időre felfedezhető volt azon a kétségbeesés is. Az a kétségbeesés, ami egyrészt Clara Morgan kiszámíthatatlan, gyors hangulatváltozásainak; másrészt a bensőjében mindjobban terjedő tehetetlenség biztos tudatának szólt.

32. rész: A feladat

– Most, mi legyen? – tette fel a kérdést Isabelle, hiszen a yachton mindenkit ez foglalkoztatott. Elvégre, Oliver Blacket és Luke Jonest az ismeretlen ellenfél lehúzta a listáról, azon már egyedül csak Edward White volt rajta.

Patrick elgondolkodott, aztán válaszolt:

– Rá kell tapadni apádra, ha meg akarjuk tudni, hogy mi történt. Szerencsére, nem kell totális sötétben tapogatóznunk, vannak kapaszkodóink.  

– Szeretem az optimista palikat – jegyezte meg a lány. – Remélem, a sejtésnél és következtetésnél több van a tarsolyotokban.

– Több – vigyorgott Hammond. – Majd útközben kiosztom a feladatokat.

A parancsnok kiadta az utasításokat, a yacht meglódult, és nem is vettek vissza a tempóból, de így is volt néhány órájuk az érkezésig. Még a nyílt vízen voltak, amikor Ethan Ross elbúcsúzott mindenkitől, átszállt egy helikopterre, és elment. A horizonton lassan feltűnt a partvonal, a hajón mindenki tette a dolgát, így a parti őrség utasításait pontosan követve, gond nélkül kikötöttek. A parton hemzsegtek a rendőrök és volt néhány mentőautó is az egymás hegyén-hátán parkoló, megkülönböztető jelzést villogtató járművek között. A rendőrök felszálltak a yachtra, egyedül az eszméletlen Isabelle-t, és a rá vigyázó Marcot engedték leszállni, de őket is szigorú őrizet mellett vitte a mentő a legközelebbi kórházba.

Northman már régen túl volt a kihallgatáson, fáradt arcvonásokkal a lány ágya mellett ült, fogta a kezét és várta, hogy magához térjen. De Isabelle lehunyt szemmel feküdt és semmi jelét nem adta annak, hogy tudomása lenne a környezetéről.

Órák teltek el eseménytelenül, a mentor éppen a sokadik kávéval a kezében ment vissza a kórterembe, amikor az ajtóban összefutott tanítványa kezelőorvosával. A doki megnézte a szívverésre felügyelő monitort, meghallgatta a lány légzését, majd Northmanre nézve beszélni kezdett:

– Miss Jenkinsnek nagy szerencséje van. A vérvizsgálat szerint, elkezdett kiürülni a szervezetéből a kábítószer. Minden támogatást megadunk neki, amit csak kell, vigyázunk rá. Fiatal és erős nő, most már rendben lesz.

– Köszönöm – fogott kezet az orvossal Marc.

– Ne haragudjon, hogy ezt mondom, de vigyázhatott volna jobban is a barátnőjére. Nem csoda, hogy a zsaruk továbbra is itt silbakolnak az ajtóban.

– Valóban, de ez kicsit hosszú és bonyolult történet.

– Tudja, nekem kötelességem jelenteni, ha valami aggodalomra okot adó dologgal szembesülök. És rohadtul utálom, ha egy férfi veri a barátnőjét – ütközött ki a düh a dokin. – Nagyon remélem, hogy amikor Elisabeth Jenkins magához tér, akkor közelítőleg ugyanazt a mesét fogja előadni, amit maga a rendőröknek.

– Nem mondhatok mást, csak ami történt – sóhajtott mélyet Northman. – Luke Jones yachtján szolgáltam. Lizzy Luke partnereként jött a hajóra. Kezdésnek csak szívtak, majd egy idő után már jóval keményebb cuccokat nyomattak. Joneshoz vendégségbe jött még két hasonszőrű, kikapcsolódni. Nincs mit szépíteni rajta, orgiákat rendeztek a taton, a medence mellett. Volt, hogy nem lőtték be Elisabethet, és úgy vágták partiba. Megverték, aztán belenyomták a szert és úgy már nem ellenkezett. Egyszer, akkor voltam szolgálatban, amikor a lány tiszta volt. Sírt, remegett és könyörgött, hogy segítsek neki. Elterveztem, hogy mikor és hogyan, mert – köszörülte meg a torkát Marc – szóval, érti... Elterveztük, hogy ő otthagyja Jonest, én pedig kilépek tőle. Meg akartam menteni, vele akartam lenni. Aztán másnap – bicsaklott meg Northman hangja – belőve, láncra verve láttam viszont. Luke tényleg úgy bánt vele, mint egy kutyával. Egy értékes, de mégiscsak alantas jószággal. El tudja képzelni mit éreztem, amikor megláttam strasszokkal kirakott nyakörvben, aranyláncon? A cimborám akadályozta meg, hogy nekiessek Jonesnak. Luke és a haverja nagyon el volt szállva, de annak a másik fickónak mennie kellett, a harmadik viszont, eltűnt. Amennyire nem voltak maguknál, azt hittük, hogy a hiányzó figura beesett a tengerbe, mert tényleg nem találtuk meg a hajón. A mehetnékes pali felszállt a helikopterére, a pisztolyával integetett, amikor az eldördült. A fején találta el Jonest, az rögtön meg is halt. A pilóta meg ahelyett, hogy letette volna a gépet, ide-oda rángatta, mire kiesett belőle egy láda. A helikopteres ezerrel elhúzott, mi meg kihalásztuk a fémládát. Hát, doki, ha csak rágondolok, rosszul leszek. Az eltűnt pali volt a ládában, feldarabolva. Én Lizzyhez rohantam, de teljesen ki volt ütve. Jones testőre nekiállt intézkedni, így kerültünk a legközelebbi kikötőbe, majd ide. Tudom, hogy totál hihetetlen, de így volt.

– Nézze, nem az én dolgom kivizsgálni a történetet, de azt jó, ha tudja, hogy pontosan dokumentáltam, milyen sérülésekkel hozták be Elisabeth Jenkinst. Ha azon kívül, meggörbül akár csak egy hajszála is, azért már magát fogják elővenni. Nem véletlen, hogy még egy nyomorult függöny sincs az ajtón és a többi üvegen. Figyelik és az első gyanús megmozdulására letartóztatják.

– Sejtettem, de sosem bántanám. Akarom őt. Úgy érzem, máris eléggé szeretem ahhoz, hogy tiszta lappal, új életet kínáljak neki.

– Mindkettőjük érdekében azt kívánom, így legyen.

– Köszönöm. Szeretném a segítségét kérni, doki.

– Igen?

– Itt szeretnék maradni vele. Addig mindenképpen, amíg magához nem tér.

– Ez nem rajtam múlik – válaszolta az orvos. – A nyomozás vezetőjével beszélje meg. Én azonban, azt fogom kérni tőle, ha engedélyezi is, ne maradhasson kettesben vele.

– Nem bízik bennem? – nézett a másik férfi szemébe Northman.

– Még nem tudom – felelte a doki. – De nekem elsősorban, a betegem érdekeit kell szem előtt tartanom. A legfontosabb az, hogy őt ne érhesse baj akkor sem, ha maga most csak egy durva mesével kábított, és ez a lány önnek köszönheti, hogy itt kötött ki. Viszont, ha igazat mondott, és Elisabeth Jenkins magához tér, nyilván, azonnal látni akarja majd magát. De ennek engedélyezése és lebonyolítása továbbra sem az én hatásköröm, hanem a rendőrségé. 

– Megértettem.

Az orvos csak biccentett egyet és kiment a szobából.

Marc csak erre várt, máris küldte az üzenetet a bázisra:

„Eddig rendben vagyunk, minden stimmel. Isabelle diagnózisa túladagolás, amit túl fog élni. Ti, hogy álltok?”

„Nálunk is minden oké. Jones boncolási eredményei összecsengenek a rögzített vallomásokkal. Találtak kábítószert jócskán, a zúzódásai attól vannak, hogy teljes mákon elesett, nekizuhant ennek-annak. A darabolt mandrónál többet kellett ügyeskedni az eredményekkel, de összeraktuk.”

„Edward White?” – tette fel a számára közel legfontosabb kérdést Northman.

„Nem volt a helikopteren. A gép sem az övé. A házában, vagy annak az udvarán gunnyadt. Látszott, hogy ideges. Logikusan: ha ő küldte volna a gyilkost, nem csak Jones patkol el, hanem Isabelle is. Új versenyzővel van dolgunk, aki parancsol Edwardnak. És, ha parancsol neki, akkor nem is annyira új. Megint, vagy még mindig nincs szerencsénk.”  

„A továbbiak?”

„A megbeszéltek szerint, Marc. Az üzenet indirekt lesz, de hatásos.”

Northman sóhajtott egyet, aztán rárakta a kezét a telefonjára úgy, hogy a megfelelő ujjainak lenyomata parancsot adjon a törlésre. Arra a fajta törlésre, amit nem lehet semmiféle módon visszavonni.

Időközben beesteledett, Marc a szobában található televíziót bekapcsolta, a hangot halkra, de érthetőre vette. Isabelle még mindig nem mutatott hajlandóságot a felébredésre, pedig lassan már meg kellett volna történnie. Northman – még ha bízott is Holdenékben és a munkatársaik tudásában – már jobban szerette volna, ha a lány ébren van, hiszen akkor egy kicsit megnyugodhatnak, és jöhet a következő lépés is.  

Éppen Isabelle arcát simogatta, amikor megütötte a fülét a városka neve, amelynél kikötöttek. Ránézett a képernyőre, ahol a riporternő mögött, még mindig hatósági tumultust örökített meg a kamera, miközben a kellemes arcvonású, harmincas nő beszélni kezdett:

A hátam mögött lévő kikötőben nem mindennapi eseményhez riasztották a hatóságokat. A kikötőben egy yacht horogonyoz, amelynek tulajdonosa Luke Jones volt. Mr. Jones kikapcsolódni indult újdonsült partnerével, Elisabeth Jenkinsszel. Hamarosan helikopteren, két vendég is érkezett a hajóra. Mivel a yacht és annak felszereltsége semmiféle új élményt nem nyújtott az uraknak, ezért másfajta izgalmakat kerestek. Miss Jenkins kárára többször is nemi erőszakot követtek el, aztán bedrogozták. Mr. Jones és barátai szintén fogyasztottak kábítószert, amelynek folyományaként Luke Jones és Oliver Black elhalálozott. Miss Jenkins a városi kórház sürgősségi osztályára került, állapota jelen pillanatban is kritikus.

A képernyőről eltűnt a riporter, viszont megjelent egymás mellett Jones, Black és Isabelle fényképe.

A műsor tovább folytatódott, immár a stúdióban, ahol a szakértő higgadtan ismertette a különféle kábítószerek hatásait és intette óvatosságra a nézőket.

– Szép – szólalt meg az ágyban a lány.

Marc elmosolyodott, megkönnyebbülten sóhajtott egy mélyet, majd könnyed csókot lehelt tanítványa szájára és megkérdezte:

– Hogy érzed magad?

– Jól. Kicsit kótyagos még a fejem, de minden úgy van, ahogy Patrick mondta. Egy kis szájszárazság, leheletnyi szédelgés, de semmi extra.

– Emlékszel rá, hogy mit kell mondanod?

– Persze.

Northman nem szólt egy szót sem, csak elmosolyodott és elégedetten hátradőlt a fotelban.

Brian Morgan dühösen nyitott be a házba. Meglepte, ami történt, hiszen Mizuki nem szokott hibázni. A személyzet nem mutatkozott, mert tudták, hogy Hishida Kazukinak jobb nem az útjába kerülni, amikor dühös. Gyakorlatilag végigrohant a házon, mert biztosan tudta, a hátsó részben találja azt a valakit, aki az egész kialakult helyzetért felelős volt.

Mizuki háttal állt az ajtónak, éppen teletetovált hátára emelte a selymet, amikor a férfi belépett és jól hallhatóan becsukta maga után az ajtót. 

– Brian – csengett tisztán egy női hang. – Foglalj helyet! Kérsz valamit?

– Hogyne kérnék – emelte meg a hangját a férfi, holott igazán ritkán jött ki a béketűrésből. – Magyarázatot kérek, kishúgom!

A nő megfordult és rámosolygott a bátyjára.

– Azonnal, sensei.

– Ne gúnyolódj, Clara, nem áll jól.

– Neked meg ez a hiszti nem áll jól. Nincs semmi baj.

– Nincs? Ahhoz képest, hogy mit kértem, rohadtul nem azt csináltad! Itt maradtam Edwarddal, Jones meghalt, és szerinted, nincs semmi baj? Azt kértem, hogy ijessz rá Luke-ra. De nem volt ideje megijedni, mert meghalt!

– Brian Morgan, vagy Hishida Kazuki, tök mindegy, minek hívlak, akkor is a testvérem vagy. Szeretlek, és nem ártanék neked, szándékosan pedig, pláne nem. Azt sem felejtem el soha, amit értem tettél, hiszen apánk akarata ellenére magadhoz vettél és kiképeztél, így más utam lehet, nem kellett alázatos, engedelmes feleségként, egy elrendezett házasságban boldogtalannak lennem.

– Éppen ezért hittem mostanáig, hogy bízhatok benned.

– Bízhatsz is, Brian. A legjobb bérgyilkosod vagyok, ezt mindketten tudjuk.

– Igaz, bebizonyítottad, számtalanszor. Cserébe olyan szabadságot kaptál tőlem, amilyet japán nő még soha, senkitől.

– Csak félig vagyok japán, akárcsak te – öntötte el a düh a nőt. – Ugyanaz a vér csörgedezik az ereinkben, és közel ugyanúgy nem érdekelnek a gyepes hagyományok, mint téged. Persze, a te pozíciódban sensei, játszani kell. A Hishida-klán fejeként ugyanúgy helyt kell állnod, mint nyugati üzletemberként. Mindkettőben segítek, ez is tiszta sor. Elismerem, hogy nem teljesítettem a parancsodat maradéktalanul, de nem kérek bocsánatot, és nem ajánlom fel sem az életemet, sem a kisujjamat engesztelésül. Fölösleges játszani az agyadat, meg a nagyfőnököt, tudod jól, ha szükséges lesz, korrigálok, úgyhogy, ne üvöltözz velem!

– Oké – sóhajtott egyet a báty és igyekezett visszaszerezni a higgadtságát. – Mondd el, hogy mi történt!

– Edwarddal nem volt gondom, hiszen engedelmesen azt csinálta, amire utasítást kapott. Black megkapta a büntetését, amit jócskán megérdemelt. Hiszen már hasznát sem vehettük, és útban is volt. Ahogy kérted, felpakoltam a ládát a helikopterre, hogy kézbesítsem Jonesnak. Ránéztem Luke üzeneteire, és… – remegett meg a nő hangja – láttam mit művelt Edward lányával.

– Én is láttam. Figyelmeztettelek Clara, hogy Jones nem való hozzád. A nőügyeit sem tudtad volna lenyelni, azt meg pláne nem, hogy erőszakos és ferde. – A férfi egy kis időre elgondolkodott, majd miután összerakta a mozaikot, folytatta: – Tehát, ezért lőtted le.

– Igen. A ládát kézbesítettem terv szerint, aztán leléptem.

– És, Edward lánya?

– Az a megláncolt, elhasznált kis szuka? – mosolyodott el gúnyosan Mizuki. – White sokszor hangoztatta, hogy milyen makacs és önfejű a lánya. Majd kiderül, hogy mi maradt a régi Isabelle-ből, ha az orvosok egyáltalán ki tudják kaparni a túladagolásból. Azért hagytam életben mert, ha megmarad, neki még hasznát vehetjük. Egyébként is, sietnem kellett, mert Luke új testőre nekiállt lövöldözni. Muszáj volt lelépnem.

– Jól van Clara, felejtsük el! – mosolyodott el érkezése óta első alkalommal a férfi.

– A továbbiak?

– Úgy döntöttem, szétválasztom az üzletágakat. White-é marad a fegyver, a kábítószerhez új ember kell. Ezt a szokott csatornákon már megszellőztettem. Te pedig, nézd meg egészen közelről, hogy mi maradt a híresen makacs és önfejű Isabelle White-ból!   

31. rész: Tisztogatás

Oliver Black kinyitotta kórházi szobája ajtaját, és csodálkozva nézte a tökéletesen elsötétített helyiséget. Emlékei szerint, teljesen felhúzta a redőnyt, sőt még az ablakot is kinyitotta, mielőtt elment volna az orvosi szobába, az előírt ellenőrzésre. Az elnök szívritmusa felpörgött, amikor belegondolt, hogy ez mit jelenthet. Nyilván, nem a szobája takarítását. Black érezte, hogy a vérnyomásmérő felpumpálja a mandzsettát és azt is sejtette, hogy a mért érték kiugróan magas lesz. Nem voltak illúziói, tudta, hogy White megtalálja majd. Az is közel részletkérdés volt, hogy az apa, avagy a lánya teszi előbb tiszteletét nála. Mindkettőjükre számított, elvégre az üldözött Isabelle mellett ott állt Marc Northman, aki az egyik legjobb problémamegoldó volt. Edward pedig… Aki kezdetben a barátja volt, aztán rávette az árnyékkommandó létrehozására, és amikor összeállt a csapat, „lenyúlta” Morrisékat. A mogul elsőre azzal kínálta meg Stevent, amire az vágyott, így az árnyékok lojalitásához nem is fért kétség. Northman Carmenjét is csak azért vállalták be – bár ezt akkor még gondosan titkolták – mert Edward White érdekei éppen egybecsengtek Oliver Blackével.

Az egykori elnök tehát felkészült rá, hogy a foteljében üldögélő „vendég” nem a legjobb szándéktól vezérelve vár rá, de minden mindegy alapon a kapcsolóhoz nyúlt, hogy szembenézhessen vele.  

A szoba fényárba borult, a fotelben ülő pedig gúnyosan elmosolyodott, amint konstatálta, hogy roppant mód meglepte Blacket.

– Morgan! – suttogta elhalóan Oliver.

– Ahogy mondod – maradt a letörölhetetlen vigyor Hishida Kazuki, azaz Brian Morgan arcán. – Tudod, a keleti ember szereti az egyensúlyt. Amikor a jó és a rossz kiegyenlíti egymást. Mostanság egy kicsit mintha felborult volna ez az egyensúly, elvégre mindannyian azt hiszitek magatokról, hogy vagytok valakik. Ráadásul, mindegyikőtök azt képzeli, hogy ő a sokkal valakibb.

– Brian, én… – kezdte volna a suta védekezést az egykori elnök, de a japán a szavába vágott:

– Igen, te, Oliver. Akinek az lett volna a feladata, hogy a jó oldalt támogasd, segítsd, hogy a rosszat kordában tudjuk tartani. Elvégre, ha valamihez nem egyszerű hozzájutni, annak mindig magasabb az ára, mintha minden sarkon kapható lenne. Ez a fegyverrel vagy a kábítószerrel is így van. Mindig attól kell tanulni, aki érdemes rá. Itt van például az 1920-as Volstead-törvény, közérthetően, a szesztilalom. Fogadni mernék rá, hogy Al Capone rengeteget lobbizott azért, hogy életbe lépjen, hiszen így meg tudta magát szedni általa. Még azt is el tudom képzelni, hogy Andrew Volsteaddel közösen whiskyzve találta ki az egészet. Szóval, hagytam veled futni a lovakat, időnként még néhány emberem beáldozására is hajlandó voltam. Ők is jól jártak, hiszen amíg tartott a dolog, jól éltek, a bukás lehetősége pedig mindnek benne volt a paklijában. A magánakciókat abban az esetben engedélyeztem, ha logikusan levezetve megokolták, nekem mi hasznom lesz belőle. Viszont, Edward és te az utóbbi időben igencsak elfelejtettétek nem csak engedélyeztetni, hanem csak csupán közölni is.

– Tudom, hogy sokat köszönhetek neked, Brian – kezdte a válaszát Black.

– Én nem úgy látom – jegyezte meg Hishida. – Elmentél odáig, ahonnan nincs visszaút, ezzel mindketten tisztában vagyunk. Ha nem így lenne, te nem lennél itt, hogy amint beállították a vérnyomásodat, átszabasd a fejedet, és az új személyazonosságoddal meglépj, immár mindenki elől.

– Ha elengedsz, megígérem, hogy többet nem hallasz rólam – alkudozott Oliver.

– Ez már kevés, Black. A White-ok és a belügyminiszter sleppje is tudja, hogy itt vagy. Keresni fognak, és meg is találnak, ebben is biztos lehetsz. De, ha most önként velem jössz, kiköszörülheted a csorbát – nézte várakozón a másik férfit a japán.

Oliver Black nem kérette magát, levette magáról a vérnyomásmérőt, az ágyára dobta, és anélkül, hogy bármit is magához vett volna, Kazuki nyomába szegődött. A kórház előtt Hishida páncélozott limuzinja várt rájuk, és amint becsukódott az ajtó már indultak is.

Az egykori elnök a kocsikázás ideje alatt hallgatásba burkolózott, és útitársa sem szólt egy szót sem. Black úgy gondolta, hogy a feltétlen engedelmesség és az, hogy nem kérdezősködött, néhány jó pontot jelent. Mert Brian Morgannek igaza volt, elszaladt az a bizonyos ló, és valóban jó messzire vitte…

Az Edwarddal való csatározással felhívta magára a figyelmet, méghozzá azokét leginkább, akik felé megbízhatóságot, lojalitást, pártatlanságot kellett volna sugároznia. Akiknek csak egy hivatalnokot lett volna szabad látniuk, aki a magasabb cél érdekében cselekszik, amit ráadásul csak és kizárólag utasításra tesz. Ez az egész, hiba volt. Nagyon nagy hiba. Ha pedig, Hishida Kazuki most azt mondja, ez az utolsó esélye, akkor ezt most meg kell ragadni. Muszáj.

Isabelle White az első két napot határozottan élvezte az Arabellán. Egyelőre annyi volt a feladata, hogy különböző napszakokban modellt állt (azaz feküdt) Marcnak, aki fotókat csinált róla. Jones kajütjében, megbilincselve. A harmadik napon már nem volt sem rövid, sem annyira élvezetes a fotózás, hiszen Ethan Ross is beszállt. Northman keze sokkal nagyobb és más formájú volt, mint Luke-é, ezért kellett keresni valakit, akié hasonlított Joneséra. Ezek a képek már igencsak emlékeztettek azokra, amelyeket a fegyverkereskedő az árverés után, a házában készített a lányról. A negyedik napon még emelték a tétet, és bevetették Luke Jonest is. Warren öccse dühös volt és eszébe sem jutott együttműködni. Egészen addig, amíg meg nem látta a lányt. A bátyja gyilkosát. Aki a kajütben, meztelenül, az ágyban feküdt, a két keze a támlához volt bilincselve. A kiszolgáltatott helyzet ellenére azonban a nő szemében olyasmit látott, ami még inkább felkorbácsolta a vágyait. Isabelle pillantásából sütött a megvetés és az undor. Luke arcán megrándult néhány izom és lassan elindult a nő felé. Ellentétben az előző alkalommal, most csak a lány keze volt megbilincselve, így valamennyire képes volt védekezni is. White tisztában volt vele, hogy amennyire csak lehet, fel kell hergelnie a férfit, hogy mindenféle kontrollját elveszítse. Isabelle várt, a fegyverkereskedő pedig lassan közeledett. Jones hirtelen egy szempillantás alatt rávetette magát, a nő erősen koncentrált arra, hogy figyelmen kívül tudja hagyni a tényt, minden megmozdulását és az összes porcikáját filmre veszik. Úgy rúgta meg a férfit, hogy fájdalmat okozzon, de az ne váljon használhatatlanná. Marc kezelte a telefon kameráját, és erősen uralkodnia kellett magán, mert hang nélkül, lehetőleg mozdulatlanul kellett tartania, hogy semmit ne kelljen ismételni. Luke arca elsötétedett, elkapta a rugdosódó lábat és maga felé rántotta. Isabelle csuklójába belemélyedt a bilincs, a válla is megrándult, így felsikoltott. Jones kegyetlen vigyorra húzta a száját, de miközben gyönyörködött a lány fájdalmas fintorában, ismét kapott egy rúgást. A férfi szája felrepedt, de a kedvét nem vette el a találat, egyébként is, gyorsan megtorolta. Ms. White már tapasztalta nemrég, hogy milyen, amikor a combjára rátérdel a fickó és rá is nehezedik. Úgy tűnt, ez Luke bevett és jól begyakorolt fogása, ami kellőképpen fájdalmas, így az ellenállást is megtöri egy kicsit. Viszont Isabelle válaszul akkorát rúgott a másik lábával a férfiba, hogy az lefordult róla. Jones agyát elöntötte a düh, rúgótávolságon kívülre húzódott, megragadta a lány mindkét bokáját és hasra fordította. Villámgyorsan ráfeküdt a nő hátára, marokra fogta a haját és hátrahúzta a fejét. Isabelle szeme könnybe lábadt, felnyögött, Jones pedig oldalra húzta a fejét és beleharapott a nyakába. A nő felsikoltott, aztán elernyedt, mire a pasas meg akarta nézni, hogy mi történt vele. Amint a fickó keze Ms. White arcára siklott, a lány villámgyorsan reagált és beleharapott a karjába. A pasas a fájdalom miatt testhelyzetet váltott, így Isabelle meg tudott mozdulni, ledobta magáról és megint megrúgta. A férfi válaszreakciója szintén gyors volt, a vállánál fogva rántotta maga felé a lányt és lekevert egy hatalmas pofont neki. Már nem csak Luke Jones, hanem Isabelle White is vérzett. A fegyverkereskedő arca rángatózott az indulattól, csépelte az alatta fekvő lányt, majd rányúlt a torkára és elkezdte szorítani. A nő – amennyire csak tudott – küzdött, vergődött, de a levegőért folytatott küzdelem közben már nem tudott mindenre odafigyelni. Ellenállása pillanatról-pillanatra lankadt, így Jones egyrészt valóban megfeledkezett arról, hogy hol van, másrészt úgy érezte, győzött. A kritikus pillanatban azonban, Marc valósággal letépte Isabelle-ről és egy jól irányzott ökölcsapással ártalmatlanná tette.

Northman betakarta a lányt, elővette a bilincs kulcsát, kiszabadította a kezét, magához vonta és átölelte. Ms. White-nak nem csak a bilincs nyoma színesedett a csuklóján; az arcán, a nyakán, a testén, a combján is virított néhány ütés- és kéznyom. A mentor nagyot sóhajtva adta oda Rossnak a telefont, két kommandós pedig kivitte a kajütből az eszméletlen Luke Jonest.  

– Jó voltál, Marc – krákogta, köhécselte a tanítvány alig érthetően.

– Rengeteget kívántál tőlem, Isabelle. De kénytelen voltam mindent nézni és figyelni, hogy időben közbe tudjak lépni – cirógatta meg az ujjnyomok kontúrjait a nő nyakán a mentor. 

– Te is tudod, ennek a csalinak nagyon igazinak kellett lennie – futotta el a lány szemét a könny, miközben ivott néhány korty vizet. 

– Tudom. De voltak fenntartásaim. Kezdésnek nem hittem, hogy Jones valóban ennyire begőzöl, és gyakorlatilag totálisan a kedvünkben fog járni azzal, amit csinál. Nem gondoltam, hogy egyáltalán nézni tudom majd, nemhogy rögzíteni. Viszont azt tudtam, hogy bebizonyítom, tényleg bízhatsz bennem.

Isabelle White nem válaszolt, csak megcsókolta mentorát, aztán maga mellé húzta az ágyba és elhelyezkedett a vállán.  

A következő napok ismét fotózással teltek, Isabelle immár bilincsek nélkül, nyitott szemmel, de a képek tanúsága szerint a környezetére totális érzéketlenséggel hevert a lepedőn. A szúrásnyomok ugyanolyan jól láthatóak voltak a képeken, mint a gyógyulófélben lévő vérömlenyek.

Edward White mindig reagált a küldeményekre és azt kérte Jones-tól, hogy jól dolgozza meg, gyakorlatilag törje be a lányt, mire megérkezik.

Isabelle és Marc megbeszélte a problémákat, kibékültek és újra együtt voltak. Ennek okán a tanítvány következő vad ötlete az volt, hogy az egyik együttlétükről is legyen videó és azt is küldjék el a kedves papának. Ezt a sokadik nap forgatókönyve követte, amely arról szólt, hogy már a legénység is megkaphatta az engedelmessé drogozott foglyot. Akire már bilincs sem kellett, hiszen önként maradt és immár szolgálatkészen kedves volt a következő löket reményében.

A legvadabbra mégis az a kép sikerült, amelyen Isabelle White fehér bőre valósággal virított a két izmos és barna férfitest által közrefogva.

Elérkezett a nap, amikor Edward White-nak meg kellett érkeznie. A kommandósok felkészültek, viszont továbbra is észrevehetetlen volt a jelenlétük. A forgatókönyv ki volt dolgozva, Holden hatalmas apparátust, és minden elérhető, csúcskategóriás technikai kütyüt bevetett a siker érdekében.

Azért, hogy ránézésre minden rendben lévőnek tűnjön, a fedélzeti medencénél Jones ült a napozóágyon, frissítőt iszogatott, mellette sötét öltönybe csomagolva, napszemüveges személyi testőre feszített. Isabelle szexi fürdőruhában, a medencében hűsölt. Szikrázó kövekkel kirakott nyakörvéhez egy aranyozott lánc volt kapcsolva, amelyet Luke tartott, de elég lazán ahhoz, hogy kényelmes legyen. Jones engedelmesen tette, amit mondtak neki, mert már kapott némi ízelítőt abból, hogy milyen az, amikor utoléri a sors keze. Személyi testőre, azaz Patrick személyesítette meg a sorsot általában, hiszen a kommandós parancsnok igencsak ügyelt a látszatra, és Luke magaviseletére. A fegyverkereskedő megregulázásába aktívan besegített Northman is, ennek okán Jones jelenleg is teljes sminkben heverészett a napozóágyon, lévén, valahogyan el kellett tüntetni a fejéről a feltűnő monoklit, amit a videóforgatás közben szerzett. 

Edward White helikoptere a jelzett időben érkezett. A gép leírt egy tiszteletkört a yacht körül, majd Hammond arra lett figyelmes, hogy Luke Jones kilyukasztott homlokkal borult fel a napozóággyal. Patrick célba vette a helikoptert, azonban a pilóta egy veszélyes, mégis remek manőverrel szinte kivágódott a célkeresztből. A gép gyorsan távolodott, majd lőtávolon kívül, egy narancssárga ballonokkal kidekorált fémládát dobtak róla a tengerbe.

Hammond csak egy pillantást vetett a halott fegyverkereskedőre, és miközben a kormányállás felé ment, hogy utasítást adjon a láda kiemelésére, szinte levegővétel nélkül sorolta a további feladatokat a mikrofonjába.

A fedélzeten először a specialisták vizsgálták át a ládát, de nem találtak robbanószerkezetre, vagy vegyi támadásra utaló nyomokat rajta. Látszólagos ártalmatlansága ellenére, továbbra is óvatosan bántak vele, de miután felnyitották, még a harcedzett, erős gyomrú kommandósok némelyike is rosszul lett a látványtól.

A küldemény elég egyértelmű üzenet volt, hiszen Oliver Black sebészi-anatómiai pontossággal feldarabolt holttestét tényleg nehéz volt félreérteni.