43. rész: Sötétben

Ethan hallotta csukódni a lakosztály ajtaját, de mivel Isabelle nem búcsúzott el, sejtette, hogy a lánynak szándékában áll visszajönni. Lekapcsolt lámpa mellett, a sötétben egy ideig az ablakból nézte, ahogy sétál, de aztán végigdőlt az ágyon és behunyta a szemét.

Legközelebb arra eszmélt, hogy valaki belebokszolt a lakosztály ajtajába, villámgyorsan összekapta magát és legelőször a szomszédos helyiségben berendezett megfigyelőközpontba nézett be. A szolgálatot adót már ápolták, így Ross inkább a monitorokat nézte. Cifrát káromkodott, amikor gyors pillantással felmérte az azokon látható eseményeket. Futtában akasztotta a nyakába jelvényét, illetve töltötte csőre fegyverét.

Elsőként egy hullába botlott, majd az erősen vérző, eszméletlen Isabelle-be és mellette térdelő férfiba. Értő pillantást váltottak, Ethan a csövénél fogva odanyújtotta a saját fegyverét és azzal egy időben máris megkapta a másik pasasét. Mire az ellenkező irányból a rendőrök odaértek, a másik férfi nyomtalanul eltűnt.

Ross felvillantotta a jelvényét, így a helyiek nem akadályozták meg semmiben. A mentő is pillanatokon belül megérkezett, majd szakszerűen és gyorsan kezelésbe vették a sérültet. Az ügynök bekísérte Isabelle-t a kórházba és roppant közel állt a vigyorgáshoz, amikor meglátta Holden „különbejáratú” sebészét, ahogy átvette a mentőktől Ms. White-ot és bement vele a műtőbe.

Ethan Ross csak akkor ment ki a kórház épülete elé, amikor megérkeztek a rendőrök, akik a lány szobájának őrzését kapták feladatul. Isabelle azonban még a műtőben volt és mivel az ügynök páciensként is ismerte Dr. Victor Larát, teljesen biztos volt benne, hogy egyrészt odafigyelő, gondos ápolást kap, másrészt időbe fog telni, mire bekerül a kórterembe és felébresztik.

Bement a legközelebbi bárba, és kért magának egy tripla eszpresszót. Magához vette a bögrét, amiben egyébként a tejjel jócskán felengedett koffeint szokták felszolgálni, majd leült ahhoz az asztalhoz, amely a legközelebb volt a zenegéphez. Gondolt egyet, megetette apróval a szerkezetet, aztán visszaült az asztalához. Hamarosan Ben Taylor csatlakozott hozzá, kezet ráztak, majd a kommandó helyettes parancsnoka halkan beszélni kezdett.

– Isabelle-t még foltozza Victor, de annyit már üzent, hogy rendben lesz. Ha egy kicsit nagyobb szerencséje van, akkor csak súrolta volna, de így sajnos, átment rajta a golyó. Létfontosságú szerveket nem ért, de azért nem ártott gyorsan kórházba juttatni. Az elhunyt bárkire, aki a földön hátazott, Jeff rátette a kezét, az ujjlenyomata alapján most faggatják a nyilvántartást, hogy vajh, ki is lehetett?

– Engem az érdekel inkább, hogy kerültek a zsaruk olyan gyorsan a helyszínre? Közel kiköptem a tüdőmet, hogy mégis én érjek előbb oda.

– Öregszel, Ethan – vigyorgott Ben. Majd Ross gúnyosan elhúzott szájára válaszul, folytatta: – Isabelle négy ismeretlennel kardoskodott, mint egy lökött D’Artagnan. Ezt a tornagyakorlatot látta egy nő a szálloda egyik ablakából, ő hívta a rendőrséget.

– A megfigyelőid?

– Ha vélhetőleg nincs akció, akkor éjszakára egy megfigyelő van. A mai elaludt. Aztán meglehetősen durván ébresztették, de most legalább hivatalosan is pihentetheti a szemét és az agyrázkódását. Szar lehet úgy ébredni, hogy kikapnak a monitor mögül és akkorát lezúznak, hogy a fal adja a másikat. Szó szerint.

– Megérdemelte.

– Tény.

– Egyéb?

– Morganék Clara házában. Azonban, ismerve a nő szinte perverz vonzódását a kardokhoz, nekem gyanús, hogy a pengés meglepetéssel körített mozgásformát ő szervezte Isabelle-nek.

– A pisztolyos tag viszont, másik versenyző lehet – morfondírozott a bögréjét forgatva az ügynök. – Clara folyamatosan úgy hangzott a közelmúltban, mint aki elég makacsul próbálja elkerülni a tanítványa kinyiffantását. Ha pedig mégsem sikerülne neki, nem engedné át másnak az élvezetet. Edward White?

– Az egyezség megköttetik.  

– Nem ezt kérdeztem.

– Tudom, de nem árt, ha ezzel is tisztában vagytok. Patrick küldött üzenetet arról, hogy Mr. Brown engedélyt mi több, felkérést kapott a drága édesapától a leánygyermek kiirtására. Mellesleg, óvatosságra is intette Lyle-t, miszerint jobban jár, ha messziről puffantja le, lévén, a kishölgy impulzív és roppant jól bánik a pengékkel.

– Korrekt. Remélhetőleg, a hulla Edward White vagy Lyle Brown embere és nem kell ezerfelé figyelnünk, mert a drága Isabelle már annyi mindenkinek csípi a szemét.

– Gyűjtött már rajongókat és hát, ha a kedves papa mással nem is dicsekszik, azt azért úton-útfélen hangoztatja, a leányzó jócskán elfajzott, élve bárkire nézve őrült veszélyes.

– Különösképpen rá – értett egyet Taylorral Ross.

– A pisztoly?

– Leadtam a helyieknek, és szóltam Kellynek, hogy írja át a sorozatszámot a nevemre. A lövés abból történt, az ujjlenyomat az enyém. A nyilvántartás szerint most már a fegyver is. Ha nagyon muszáj, lőpornyomot is tudok prezentálni a kézfejemre. Kár lenne egy ilyen csekélység miatt Brandont belökni a köztudatba. Nekem meg belefér, hogy a hulla még életében lelőtte a tyúkomat, aztán velem próbálkozott, de gyorsabb voltam. Zsaru-szerű, önvédelem, erős felindulás, miegymás.  

– Tetszetős és hihető mese. Ráadásul, a belügyminiszter egyik elvárása az, hogy az elit kommandósai neve ne igazán szerepeljen sehol. Mert aki arctalan és láthatatlan lehet, hogy nem is létezik.

– Jól van – mosolyodott el fáradtan Ethan. – Alakulnak a dolgok?

– Úgy tűnik. Tudatosítsd a leányzóban, hogy a végtelenségig nem tudunk várni, kapja össze magát.

– Jó, majd szólok neki, hogy ne legyen ilyen slendrián. Ha legközelebb lelöveti magát, akkor csinálja rendesen, mert nem érünk rá – mordult némileg ingerülten az ügynök.

– Majdnem rendesen csinálta – közölte Ben. – Holden szakértői megszállták a helyszínt. Tényekkel alátámasztott véleményük szerint, a mostani kimenetel leginkább egy gyors reagálású, unatkozó, mondhatni álmatlan mesterlövésznek köszönhető. Ha Fisher nem pont arra tekereg, a végkicsengés is teljesen más lett volna.  

– Kyle-ék?

– A terv szerint, kellemetlenkednek. 

– Szeretem, ahogy átveszitek Holden szóhasználatát. Kellemetlenkednek... – húzta mosolyra a száját Ross. – Fegyverraktárakat robbantanak fel. Méghozzá olyanokat, ahol már szállításra vár a cucc. 

– Végül is, az a lényeg, hogy Brian Morgan is kellőképpen bosszús legyen, és az ügyfelek is, akik nem kapták meg, amiben megállapodtak. Ez az ostor pedig, egyértelműen Edward White-on csattan. Tehát, ez a rész alakul. 

– Jó – állt fel Ethan az asztaltól, miközben kezet fogott Bennel. – Igyekszünk mi is összerántani, amit lehet. 

Taylor csak biccentett egyet, miközben a távozó hátát fixírozta, hiszen nagyon jól tudta, társa nincs könnyű helyzetben, ismét improvizálni lesz kénytelen. 

Isabelle az altatásból ébredezett az őrzőben, és amíg a tudata próbált kitisztulni, élénk, harsányan színes, mégis többségében szomorú, fájdalmas hangulatú képek peregtek előtte, amelyekbe belesajdult a szíve. 

Egy temetőben volt, a nyitott gödör fölött, az emelvényen, a mahagóni, arannyal vésett koporsó állt. Kitörölhetetlen, beégett és bevésődött emlékkép, az édesanyja búcsúztatója. Az apja mellett állt, de a férfi nem fogta meg a kezét, hogy esetleg az érintésével legalább sugallja, nem maradt egyedül ebben a világban. Edward White talán a szobája magányában kisírta magát, hiszen valóban szerette a feleségét, de itt már nem látszott rajta semmi. Kifogástalan öltöny, rendezett haj, gondosan manikűrözött kezek, napszemüveg és rezzenéstelen, érzelemmentes arcvonások. 

A kép váltott, de ismét pocsék hangulatú emlék érkezett. Egy sötét helyiség a bentlakásos iskolában, ahol az idegenek által, a sokadik testi fenyítés fájdalmát próbálta keményen, könnyek nélkül elviselni. 

A lány pulzusa felgyorsult, rendetlen ütemben vert a szíve, vérnyomása megemelkedett, amikor a szülői ház pincéjének képe jelent meg előtte. Nyöszörögve próbált teljesen éberré válni, de nem sikerült neki. Victor a jelzésre bement a szobába, ellenőrizte a műszerek által mutatott értékeket és elfacsarodott szívvel nézte a fiatal nő küzdelmét a lelke démonjaival. A lezárt szemhéj alól szivárgó könnyek is azt mutatták, nem könnyű a visszaút, még ha teljesen éberen tökéletesen működött is az önkontrollja. 

Isabelle kiszáradt ajka megrándult, hiszen emlékei között feltűnt Marc. A mentor meghallgatta, tanította, ha úgy hozta a helyzet ugyan megfeddte, de sokszor dicsérte is, biztatta, rengetegszer megmentette és végül, szerette.  

Ms. White sikoltva tért magához, hiszen ismét borzalmat látott: a vértől tocsogó ágyneműt és az immár rezzenéstelen, szürkéskék szemeket. A lelki gyötrelemhez csatlakozott az oldalába élesen belehasító fájdalom, ami a kábultságát pillanatok alatt megszüntette. 

Az orvos közelebb lépett az ágyhoz és nyugodt hangon megszólalt:

– Üdv ismét köztünk, Isabelle. Victor Lara vagyok, sebész, én műtöttelek meg. Szerencséd volt. A golyó ugyan keresztülment a testeden, de nem okozott nagy károkat. Azt nem mondom, hogy nem fog fájni, ahogy gyógyul, csak azt, hogy nem veszélyes. A vágások felületesek voltak, nem volt szükséges varrnom egyiket sem. A műtét után kaptál fájdalomcsillapítót, antibiotikumot, és folyadékpótlást. Nemsokára kaphatsz inni, néhány óra múlva pedig, enni is. Pár perc múlva visszavisznek a kórtermedbe és mivel támadás következtében kerültél ide, a szobádat őrzik. Nehezen, de elértem, hogy csak egy kiadós, nyugodt alvás után hallgassanak ki. 

– Köszönöm! 

– Szívesen. Jeff Holden is jobbulást kíván – mosolygott Victor, majd kiment a kórteremből. 

Ethan Ross már a szobájában várta a sérültet. Az ügynök helytelenítően megcsóvált feje még nem is annyira, de a megkönnyebbült homlokcsók azért meglepte a lányt. A férfi összetolt két fotelt és elhelyezkedett az ágy mellett. Isabelle is pihent, sőt, mindkettőjüknek sikerült néhány órát aludni is. 

Ébredés után az ügynök leguggolt az ágy mellé és megszólalt:

– Elmegyek, hozok valami normális kaját. Vigyázz magadra! – nyújtotta át Ms. White-nak a pisztolyát. Isabelle kérdő tekintetére válaszul elvigyorodott és folytatta:

– Ha egy esti levegőzésnek ilyen kimenetele lesz, mint ez, akkor bármi megtörténhet. A kedvenc pengédet lefoglalták a zsaruk, majd meglátom, mit tehetek annak érdekében, hogy ismét egymáséi lehessetek. A hajigáláshoz most még úgyis korán van, ezt viszont elbírod. 

Ms. White éppen megint lehunyta a szemét, amikor ismét nyílt az ajtó. 

Isabelle lezárva tartotta a szemét, de egész teste megfeszült, hiszen női parfüm illata csapta meg az orrát. 

Clara Morgan az ágy mellé lépett, letette az asztalra az üdítőt, amit hozott, majd közel hajolt a pittyegő, szívritmust felügyelő műszer képernyőjéhez, illetve szemrevételezte az infúziós szereléket is. 

Amikor ismét az ágy felé pillantott, határozottan meglepődött, hiszen tanítványa tökéletesen éberen, egy Browningot szegezett rá:

– Mondj legalább egy jó okot arra, hogy miért ne lőjelek le? – biztosította ki a pisztolyt Isabelle, miközben válaszra várva figyelte Clara minden rezzenését.