30. rész: Beavatás

Isabelle érdeklődve hallgatta Marc mondókáját, hiszen az elkövetkezendő akció szempontjából minden egyes apró részletnek, nagy jelentősége volt.

– Tehát, Calebnek sokkal előbb elege lett, mint ahogy téged kipécézett volna az apád, vagy Oliver Black. Hunt akár még ügynök is szívesen lett volna. Csoportvezetőként sok mindenbe belelátott, és szomorúan vette tudomásul, hogy rajta kívül gyakorlatilag csak én gondolom úgy, ahogy ő. Kezdett elegem lenni abból, hogy Black és az apád magánhadseregként használta a problémamegoldókat. Párszor vele tartottam, ha Holdenék kértek valamit. Elmehettem a rejtekhelyre, aztán hozzáférést is kaptam. A Morris-féle dolgot azért kellett végigjátszani, hogy utána némi levegőhöz jussunk. Az biztos volt, hogy Bonesék apádhoz kötelezték el magukat, és még véletlenül sem Oliverhez. Holden emberei vigyáztak ránk, még ha ez nem is volt észrevehető. Ha Steven nem jelentett volna az apádnak olyat, hogy minden terv szerint alakul, akkor dugába dől az egész akció. Az, hogy nem az elejétől kezdve avattunk be, nem a mi döntésünk volt, hanem Jeff Holden parancsa. Márpedig, ha minden téren segítséget vársz tőle, még a jövődre vonatkozóan is, akkor engedelmeskedsz. Ha ezért továbbra is haragszol, megértem, de ez szigorúan maradjon magánügy, mert ha elvállalod az akciót, együtt kell működnünk. Nem tessék-lássék módon, hanem teljes bizalommal.

– Nem igazán van más választásom – reagált csekély gondolkodás után a lány.

– De, van. Viszont, az arról szól, hogy teljes komolysággal nyilatkozol, nem vállalod. Akkor összeraknak neked egy „kezdőcsomagot” némi készpénzzel, és a legközelebbi pályaudvarról mehetsz, amerre látsz. A másik verzió ellenben, teljes együttműködést és engedelmességet követel, amibe bármiféle improvizáció csak akkor fér bele, ha életveszélyben, önvédelemből kell cselekedned.

Ross nyitott be a szobába, elmosolyodva értő pillantást váltott Northmannel, és átvette tőle a szót:

– Egy ideje már Holdennek dolgozom. Nem állítom, hogy mindig, és teljes mellszélességgel ezen az oldalon álltam. Brit ügynökként kezdtem, terroristákat vadásztam le. Aztán egy kormányváltás során elfeledkeztek rólam, így ott maradtam, ahol éppen voltam. Egy terrorcsoport alvezéreként működtem, és egy kis idő múlva, már közel teljesen azonosulni tudtam McBride-ékkal. Akik immár nem terroristaként, hanem elsősorban kábítószerkereskedőként tevékenykedtek. Amikor először Holden látókörébe kerültem, a célpontja voltam, egészen konkrétan, Patrick Hammond loholt a nyomomban. Elkaptak, lecsuktak. Jeff ugyan alaposan megrágta magában, hogy használjon-e, de aztán elkezdtük az együttműködést, amit szerintem, még egyikünk sem bánt meg. Pillanatnyilag is álcázva dolgozom, egy kábítószerkereskedő felestársa vagyok, legalábbis, ez a hátterem.

– Már értem – világosodott meg Ethant illetően Isabelle. – Hiszen Bonnie is azt mondta, hogy a férje háttere igazi, ellentétben a tiéddel.

– Ha nagyon muszáj lett volna, akkor azzal dolgozunk, de így nyilván tényleg egyszerűbb volt, hiszen a klubbéli árverés valóban az unatkozó gazdagok mulatsága elsősorban. Igen, oda tudtam volna pakolni a hátteret, de John Kendersonnak ez sokkal egyszerűbb volt. És az is tény, hogy sokkal, de sokkal igazibb is.

– Azért érdekes, hogy egy tökéletesen civil rocksztárt is lazán bele tudtok rángatni.

– John jó barátom, és szerintem, nem leplek meg vele, ha azt mondom, némi hálával tartozik Holdennek. Szerintem ugyan, már milliószor viszonozta, hogy anno Hammondék odarakták magukat, hogy kiszabadítsák, de Kenderson már csak ilyen. Sokkal inkább segít azért, mert a barátai vagyunk, semmint azért, hogy a kedvébe járjon Jeffnek. Bonnie már egy kicsit más tészta, de mivel ő is határozottan kedvel minket, felülemelkedik azon, hogy Jeff Holdent viszont, mennyire nem szívleli.

– Ezt a mesét szívesen meghallgatnám Bonnie-tól – jegyezte meg Ms. White, mert bár Ross konkrétumokat nem mondott, a finom utalások azt sejtették, hogy az énekesnő nem ok nélkül rühelli Jeff Holdent. Mivel, Marc meséjéből az is kiderült már, hogy a főmufti határozott parancsa volt, hogy nem avathatták be, hát Isabelle már a saját bőrén is megtapasztalta, Holdennek a cél elérése érdekében semmi sem drága. – Ha már itt tartunk, Rebecca Anderson?

– Becca barátnődre Kenderson licitált és meg is nyerte magának. A lóvét ezekben az esetekben jótékony célra fordítják az árverés megálmodói, hiszen a „vásárlás” nem kamu, és az is az izgalom része. John tehát utalt, de Holden nyilván majd visszafizeti neki. A háttér szerint a házaspár egy másik szállodában lakott, Rebeccát a Residence-be vitte John. Innentől kezdve, az a bekamerázott hálószoba úgy lett berendezve, mintha a szálloda egyik szobája lenne. A sötétített üvegű limuzin az ilyen hírességek esetében alap, Johnny pedig mindent megtett azért, hogy Beccának ne legyen érkezése sem az ablakon kibámulni, sem pedig azt megjegyezni, merrefelé kanyargott az autó. Ahogy láthattad, jól tette a dolgát, hiszen Rebecca teljesen rákattant a lehetőségre. Aztán kapott a piába valamit, ami az első pillanatokra teljesen kiütötte, viszont utána magához fog térni, ha nem is teljesen. Kenderson helyettese teszi majd, amit kell, abban sem lesz hiba. Ahogy abban sem, hogy Ms. Anderson kótyagosan és egyedül fog ébredni, immár valóban a Residence-ben. Rebecca elég régóta játssza ezt a szerepet ahhoz, hogy tudja: még ha elégedett is volt vele a nyertes, akkor sem hagy neki semmi olyat, amit bizonyítékként bárki is felhasználhatna. Így, ebben sem lesz semmi furcsa neki.

– És Luke Jones? – kérdezte a lány.

Ross kérdőn Marcra nézett, aki tagadólag megrázta a fejét. Ethan elvigyorodott, és folytatta:

– Még nem jutottatok el odáig, hogy ezt részletekbe menően megtárgyaljátok. Főbb vonalakat fogok vázolni, amelyek alapján dönthetsz, hogy vállalod-e, vagy sem. Jones-szal és veled szándékozzuk lépre csalni az apádat, és mivel Luke eddig is megosztott néhány képet Edward White-tal, hát az elkövetkezendő hét folyamán ezt folytatnunk kell.

Isabelle White néma maradt, továbbra is érdeklődve nézte Ethan Rosst, aki tovább beszélt:

– Mint azt is láttad, Ben bejelentkezett, miszerint, már a miénk az Arabella. Az Jones jachtja, tehát mindannyian odamegyünk, és ott várjuk be az apádat. Nem a kikötőben, hanem a nyílt vízen, hiszen így beszélték meg eredetileg is. A hajón – Luke Joneson kívül – mindenki Holden embere. Patrickot apád már látta élőben is, így a kezdeti benyomások minden bizonnyal megnyugtatóak lesznek neki. Luke-ból Patrick már kiszedte, hogy mit tervezett veled kapcsolatban.

– És, mit?

– Nem meglepő módon azt, hogy erőszakkal maga alá gyűr, hiszen tudjuk, erre gerjed igazán. Aztán kipróbálta volna, hogy milyen, amikor önszántadból rakod szét a lábadat, mondjuk, némi kémiai rásegítés hatására. Majd jött volna egy kis kínlódás az elvonás miatt, amikor egy löketért bármit megteszel. Ha pedig már a csömörig jóllakott veled mindenki, akkor haleledelként végezheted. Jones eléggé indulatosan, mégsem teljesen önszántából, a nyálát fröcsögtetve, és üvöltve mesélte el, hogyan tervezték.

– El is mondod, hogy mi volt a terv, vagy ez a te titkod marad?

– Igaz, ezzel kockáztatok, de jobb, ha tudod, mi vár rád, ha másként sülnek el a dolgok. A legénység is rád unhatott volna, majd néhány helyen megsebeznek, hogy eléggé vérezz, de azért, ne halj bele. Aztán a hajó után kötnek, és még arra is vigyáztak volna, hogy kellőképpen messze legyél a hajócsavartól, nehogy megfulladj, vagy felszeleteljen a lapát. Aztán fogadást kötöttek volna rá, hogy hány cápa és milyen gyorsan végez veled.

– Szép kilátások. Feltételezem, ez akkor is fennáll, ha nem vállalom, és megyek isten hírével. Hiszen, bár Jonest kivonnátok a forgalomból, az apám nem biztos, hogy a kezetekbe kerülne. Edward White meghúzná magát, de közben intenzíven kerestetne. Fogalmam sincs, hogy kiktől és milyen segítséget várhatna, de nincsenek kétségeim, biztos vagyok benne, hogy megoldaná és megtalálna.

– Okos kislány – biccentett egyetértően Ross.

– Mi volt a szándék Kimberlyvel? – jutott eszébe Isabelle-nek, hogy Ethan teljesen máshonnan közelítette meg az eseményeket, hiszen mint magánnyomozó kapcsolódott be az akcióba.

– Semmi különös. Csak annyi, hogy a sértettsége és a férjétől való félelme esetleg a kezünkre játszotta volna a lehetőséget, hogy ne csak drónnal, hanem a házon belül is meg tudjuk figyelni Edwardot. Kimberly halála után erre lehetőségünk nyílt a helyszínelők által.

– Azt tudjuk, hogy ki ölte meg Kimet?

– Nem. Rejtély. A nő testén talált szőrszál és a párnán talált haj egyazon férfitól származik, akiről csak annyit tudunk, hogy félig ázsiai. Mivel a mostohaanyád a halála előtt önként szeretkezett vele, nyilván, ismerte. Jeff emberei kikockázva nézték meg a drón felvételeit, de akkor sem találtak semmit arról, hogyan és mikor jutott be a házba a fickó. Ugyanis, az már teljesen biztos, hogy nem a személyzet egyik tagja a titokzatos szerető. Éppen ezért Holden kiküldetett egy csoportot, akik a ház környékét vizsgálják át, hiszen teljesen logikus, hogy aki bejutott, nem az ajtón, vagy az ablakon keresztül tette. Ha pedig így van, valahol kell lennie egy alagútnak is.

– Ha van, apámnak tudnia kell róla. A házat ő építtette, és valószínűleg véletlenül nem is lehet megtalálni a falakon belül a bejáratát.

– Akkor, mi következik ebből, Isabelle?

– Az, hogy az a bizonyos valaki, aki valószínűleg megölte Kimet, tudott róla. Ha pedig így van, akkor apám mutatta meg neki és nyilván azért, hogy biztosítsa magának az illető jóindulatát. Ha Edward White meg akarta nyerni magának ezt a fickót, akkor a figura az apám fölött áll, parancsol neki. Mivel, közel nyíltan tört ki a háborúskodás Oliver Black és Edward White között, úgy sejtem, hogy nem róla van szó.

– Így igaz – szólalt meg ismét Marc. – Egyrészt, Black DNS-e nem mutat ázsiai felmenőket, másrészt Oliver kórházban van, megfigyelés alatt. Kimberly halálának feltételezhető időpontjában békésen hortyogott az ágyában.   

– Tehát Jones és apám valakinek engedelmeskedik.

– Tökéletes meglátás – ismerte el Isabelle logikáját Ethan Ross.

– Ahogy valószínűleg az is igaz, hogyha kivonjuk Jonest és apámat a forgalomból, akkor utána ezt a titokzatos figurát is szeretnénk elkapni.  

– Így van – mondta egyszerre a két férfi. – Nem először hallod, amióta ezen dolgozunk, hogy Holden cápavadász, tehát most is a csúcsragadozót akarja, ez egyértelmű.

Isabelle White elgondolkodott néhány pillanatra, aztán teljes komolysággal megszólalt:

– Megértettem, amit mondtatok és vállalom.

– Ennek én is őszintén örülök és minden segítséget meg fogok adni ahhoz, hogy sikerre vigye a küldetését, kedves Isabelle – hallatszott egy harmadik hang az ajtóból, majd besétált a szobába, Jeff Holden. – A sikeres küldetés után választhat is. Már most felajánlhatok egy vadonatúj személyazonosságot teljesen tiszta lappal, vagy akár azt is, hogy továbbra is nekem dolgozhat. 

– Még egy fontos kérdés, Isabelle! – szólalt meg Marc Northman. – Ahhoz, hogy minden a terv szerint alakuljon, bíznod kell bennünk. Talán még jobban is, mint saját magadban.

A lány egyértelműen csak Northmant nézte, amikor válaszolt:

– Bízom bennetek. Remélem, mindent megtesztek azért, hogy ne bánjam meg!

– Minden tőlünk telhetőt megteszünk a sikerért – válaszolt Ross. – De nyugtasson a tudat, hogy bánkódni nem lesz időd, hiszen, ha rosszul sülnek el a dolgok, nagyon valószínű, hogy belehalsz.

– A francba! – mosolyodott el Isabelle. – Nem vagyok biztos benne, hogy az együttműködés során egyszerű lesz elviselnem ezt a túl őszinte, újfajta módit.

Holden és Ross szinte egyszerre vont vállat és kimentek a szobából. White odalépett Northmanhez átölelte és megkérdezte:

– És, most? Mi lesz?

– Hogy érted?

– Velünk mi lesz, Marc?

– Fogalmam sincs – sóhajtott nagyot a férfi.

– Most azért hazudhattál volna, méghozzá valami megnyugtatót – vélte a lány és megcsókolta mentorát.   

29. rész: A háttér

Edward White nem egészen önszántából repült Japánba. Hishida Kazukitól kapott emailt, és ez soha nem jelentett jót. Edward pontosan nem tudta, hogy milyen tevékenységekkel foglalkozik még Hishida, de azt igen, hogy a fegyverekhez, a kábítószerhez és a prostitúcióhoz van köze.

Miután leszállt a repülő, a lépcsővel egy időben gördült a gép mellé az a – valószínűleg – golyóálló, és számtalan egyéb extrával is felszerelt limuzin, amellyel minden alkalommal elvitték a megbeszélésre.

White ideges volt a soron kívüli találkozó miatt, hiszen Kazuki nem az a fajta üzletember volt, aki személyesen intézkedett. Általában közvetítőkön keresztül tartották a kapcsolatot és intézték az ügyeiket, személyesen alig néhányszor találkoztak. Ennek ellenére, Edward nagyjából tisztában volt vele, hogy mit kell tudni az alig valamivel negyven fölötti férfiról.

Hishida Kazuki apját örökbe fogadta a Hishida-klán feje, lévén, a gyermek szülei Hishida Iwato megbízásából dolgoztak Japánban. A két kutató egy robbanásos balesetben vesztette életét, így a kisfiú – akit akkor még Larry Morgannek hívtak – árván maradt. Iwatonak nem volt fiúgyermeke, így lett az örökbefogadott fiúból Hishida Kazuhiro. Kazuhiro hagyományos japán nevelést kapott, a későbbiekben pedig elvette feleségül egy másik klán vezetőjének lányát. Ebből a házasságból született első gyermekként, Kazuki. Iwato Kazuhirora hagyta a birodalmát, aki szintén a hagyományok szerint nevelte az összes gyermekét, de elsőszülött fiának, mint a klán majdani örökösének, megkülönböztetett figyelmet szentelt. Hishida Kazuki nem okozott csalódást idős édesapjának, miután átvette a klán vezetését és az üzletet, még inkább felvirágoztatta azokat. A férfi azonban, rendelkezett a japánon kívül egy másik útlevéllel is, amelyben a Brian Morgan név szerepelt.

Edward White-ot felkísérték Kazuki irodájának emeletére, ahol a recepción ülő nő felállt, kilépett a pult mögül, és tisztelettudóan meghajolt:

– A sensei már várja, White-san.

Edward nem válaszolt, csak meghajolt, bement az irodába és magukra csukta az ajtót.

Az ablaknál álló férfi öltönyben volt, mellőzte a tradicionális viseletet. Rövid haja divatos fazonra volt vágva, erősszálú, sűrű és ugyanolyan sötét volt, mint a szemöldöke. Szintén ázsiai örökségének része lehetett mélybarna szeme is, amelynek pillantása vizsgálódva, de különösebb érzelmek nélkül szegeződött Edward White arcára. Ránézésre nem lehetett megállapítani, hogy vajon mire gondolhat, azt pedig pláne nem, hogy mit vált ki belőle, ami a fejében jár.

Hishida vendégéhez lépett, a japán szokásokkal ellentétben kezet nyújtott neki, majd a tárgyalóasztalhoz kísérte. Kazuki felkapta a távirányítót és leengedte a redőnyöket, majd megnyomott egy gombot, aminek hatására látszólag nem történt semmi, csak White asztalra kitett mobiltelefonján látszott, hiszen felvillant egy ikon, amely jelezte, hogy nincs mobilhálózat.

– Új fejlesztés – mosolyodott el a japán.

– Sokat fog érni a köreinkben – bólintott White. – Kazuki – folytatta volna Edward, de vendéglátója a szavába vágott:

– Még mindig Brian. Legalábbis, négyszemközt.

– Miért rendeltél ide, Brian? – fogadott szót és tért a tárgyra rögtön Isabelle apja.

– Aggasztó híreket kaptam, Edward.

– Tudom, és igyekszem minél előbb megoldani. Csak hát a családi problémáim…

– Oh, igen, elég gyorsan a mai, fő témánkhoz értünk – felelte a házigazda.

– Fő téma? A családi gondjaim? Miről beszélsz, Brian?

– Nem tetszik, ahogy intézed. Helyesebben, inkább a következménye nem tetszik. Három szállítmányunk odalett. Az, hogy milyen anyagi veszteséget jelentenek, hagyjuk. Azt viszont nem tudom figyelmen kívül hagyni, hogy a megrendelőink elégedetlenek. Egyelőre meg tudtam őket nyugtatni, de fogalmam sincs, hogy még hányszor kell tartanom a hátamat! Nem azért tartalak téged, vagy Jonest, hogy koszos terroristák számon kérjenek!

– De… – sápadt el White.

– Nem érdekel a nyomorod! Arról volt szó, hogy kézben tartjátok az ügyeket! Hálás lennék, ha a magánügyeidbe nem kevernéd bele az üzletet. Ez volt az utolsó húzásod, Edward!

White felpattant volna, de Kazuki sokkal gyorsabb volt. Visszanyomta a székre, és a torkához nyomta a kését.

– Ha japán lennél, ez minimum a kisujjadba került volna. Azaz, sokkal inkább az életedbe, hiszen a hiba mértékével arányban kell lennie a vezeklésül felajánlott áldozatnak. A kisujjad nem sokat ér nekem, Edward. Igaz, az életed sem. Egy férfi, aki képtelen kézben tartani és irányítani a családját, hogy is lehetne alkalmas arra, hogy üzleti ügyeket bonyolítson? Mozizz egyet, White-san! Csak, hogy tudd, mire számíthatsz!

Hishida gombnyomására a szemközti falon lévő képernyőn, egy nagy látószögű kamera képei jelentek meg. Edward White elborzadva konstatálta, hogy a házában, egészen pontosan, a felesége hálószobájában forgott a film. Kimberly az ágyában feküdt, éppen fordult egyet, amikor Kazuki sétált az ágy mellé. Kicserélte az éjjeliszekrényen álló ásványvizes palackot, odaállított egy pezsgősvödröt is, lehúzta a gumikesztyűjét és végigsimította az asszony karját. A nő felnézett, arcán tisztán látszott a boldog mosoly, ahogy a hangja is tökéletesen érthetően csengett:

– Ó, Istenem! Brian! Végre!

Hishida nem szólt a felvételen, csak a karjába vonta Kimet, megcsókolta, levetkőztette és szeretkezett vele.

A nő boldogan és odaadóan simult a férfihoz és az együttlét után elégedetten bújt hozzá. Kazuki szórakozottan simogatta a szőke fürtöket, majd megszólalt:

– Eljövök érted, és elviszlek innen, csak még egy kis türelmet kérek, Kimy.

– Tudsz valamit a húgomról?

– Igen. Semmi baja.

– Biztos?

– Sosem hazudtam neked. Ne aggódj miatta!

A nő az éjjeliszekrényre nézett, majd mosolyogva pezsgőt töltött, és az egyik talpas poharat átnyújtotta a férfinak.

– Hálás vagyok Edwardnak – szólalt meg váratlanul a japán. – Nem értem őt, én sosem osztoznék egy olyan kincsen, mint te – tette le a saját térfelén álló asztalra a poharat Hishida. Kimberly boldogan és hevesen kezdte kényeztetni a pasast, aztán a kimerítő második menet után, kezébe vette az ásványvizes palackot, és a férfi felé nyújtotta. Kazuki tagadóan megrázta a fejét, a nő letekerte a kupakot és szomjasan ivott belőle, majdnem az egészet egy hajtásra eltüntette.

– Már alig várom, hogy csak veled legyek, Brian – sóhajtotta az asszony, miközben elhelyezkedett a teletetovált mellkason.

– Hamarosan, szerelmem. Aztán pedig életed végéig gondoskodni fogok rólad – ígérte és gyengéd cirógatással elégedett nyugalomba ringatta a nőt.

Kazuki – anélkül, hogy White torkáról elvette volna a kést – megnyomott megint egy gombot, a képernyőn csak úgy peregtek az alvással töltött órák képei, majd ismét megállította. Ezeken a képeken Hishida Kazuki felkelt az ágyból, alaposan megvizsgálta a nőt, majd elrendezte a testet úgy, mintha még mindig csak aludna. Felöltözött, magához vette az általa használt pezsgőspoharat, majd az utolsó képen már csak a keze látszott, ahogy felnyúlt a kameráért.  

– Egy problémaforrással kevesebb, Edward. Ahogy tudom, Jones elkapta a lányodat, az üzenetei alapján úgy tűnik, kézben tartja a dolgot, de majd meglátjuk. Nem bízom bennetek, rajtatok kell tartanom a szememet. Te pedig, vésd az agyadba, amit láttál. Másként is alakulhatott volna, de mivel Kim odaadó és kedves nő volt, ráadásul vele abszolút semmi bajom nem volt, hát vigyáztam rá, hogy ne kínlódjon. Ha odáig jut a dolog, ahová te nem szeretnéd, Edward, te viszont, üvölteni fogsz. Hosszan. Nagyon-nagyon hosszan. Ahogy én észrevétlenül bejutottam az alagúton és a rejtekfolyosón keresztül, az is be fog, akit a fejedért fogok elküldeni. Mára végeztünk, White-san – vette el üzlettársa torkáról a pengét a japán és hátat fordított neki, jelezve testbeszéddel is, hogy valóban vége a megbeszélésnek.

Edward White hófehérre sápadva, rosszulléttel küzdve botorkált ki az irodából, és csak akkor engedett meg magának egy megkönnyebbült sóhajt, amikor a repülőgépe gond nélkül felszállt és elérte az utazómagasságot.

Northman egy tűt bökött a határozottan zajos Luke Jonesba, aki pillanatokon belül elnémult és elernyedt, majd megfogta Isabelle bokáját, ezzel is jelezve, hogy elég volt.

Hammond megállt, a motort is leállította, tehát megérkeztek. A lány egy gyéren megvilágított, ámde tökéletesen zárt, több járművet is befogadni képes garázsban szállt ki a limuzinból. Marc és Ethan az eszméletlen Jonest felnyalábolva tűntek el egy oldalajtón, míg Patrick Isabelle vállát átölelve, az ellenkező irányba indult.

Egy üvegfalú, sötét helyiségbe léptek be, ahol a technikuson kívül, csak egy nő állt az üveg előtt. A kommandós a nekik háttal álló vállára tette a kezét, majd nyomott az arcára egy puszit. Isabelle White elámulva konstatálta, hogy Bonnie Kenderson, a Bermuda együttes énekesnője áll előtte.

Patrick leplezetlenül vigyorgott, amikor bemutatta őket egymásnak, majd sürgős dolgaira hivatkozva intett a technikusnak és négyszemközt hagyta a két nőt.

Isabelle-nek fogalma sem volt róla, hogy az üveg mögött lévő, üres hálószobában mi lehet annyira érdekes, hogy Bonnie azt bámulja, így hát megszólalt:

– Ethan nem említette, hogy itt leszel, csak azt, hogy máris van egy közös kedvencünk, méghozzá, Jeff Holden.

– Én tudtam, hogy jössz – pillantott a lányra az énekesnő. – És igen, meglehetősen intenzív érzelmeket táplálok Jeff iránt, pedig néhány év már eltelt azóta, amióta először belerendezett az életembe.

Ms. White tovább faggatózott volna, de nyílt a hálószoba ajtaja, amelyen egy összeölelkező pár lépett be. A partnerénél jóval magasabb férfi az ajtó mellett, a falhoz szorította a nőt, a nyakát és a vállát csókolta, miközben mindkét keze felfedező útra indult. Isabelle a szája elé kapta a kezét, hogy ne adjon ki hangot, hiszen igencsak meglepődött.

Közben odabenn a szobában, a pasas elhúzódott a falnál még mindig levegő után kapkodó lánytól, megköszörülte a torkát, és megszólalt:

– Ne haragudj, Rebecca. Egy italt?

Rebecca Anderson vett két mély lélegzetet, majd az immár a bárpultnál tevékenykedő férfi után ment, és miközben az kitöltötte az óhajtott italt, hátulról hozzásimult, kezével pedig simogatni kezdte:

– Szédületes kezdés John, de most már szívesen folytatnám.

– Tudom, éreztem, Becca. De meg kell értened. Uralkodnom kellett magamon, ami nagyon nem volt könnyű. Nem akartam vadállat módjára neked esni – válaszolta Kenderson, de szavaival ellentétben inkább hagyta a fenébe az italokat, és elkezdte vetkőztetni a lányt. Már csak a fehérnemű volt hátra, amikor a zenész megállt, és levette a pólóját. Rebecca beharapta az alsó ajkát, hogy ne adjon hangot csalódottságának, hiszen az énekes megfordult és elment az italokért. A nő felkönyökölt és elvette a felé nyújtott poharat. Megitta, aztán elvette John kezéből a másikat és ajkával türelmetlenül rátapadt a férfi szájára. Ms. Anderson gyakorlott keze a farmernadrágon matatott, amikor egyszer csak, elernyedt. John Kenderson felállt, összeszedte a pólóját, magához vette a két poharat, és elindult egy másik ajtó felé. Kinyitotta, lepacsizott a belépő másik férfival, jó mulatást kívánt, és becsukta maga után az ajtót.

Hamarosan a megfigyelő ajtaja is kinyílt, John köszönt Isabelle-nek, ellenőrizte a kamerákat, és a két nőt maga elé engedve, jelzett a folyosón várakozó technikusnak, hogy újra elfoglalhatja a helyét.

Mindhárman bementek egy másik helyiségbe, ahol már Patrick, Marc és Ethan várt rájuk. Ross elvigyorodott, majd megszólalt:

– Sziasztok, lépesmézek!

– Fogd be, Ethan – mordult Kenderson. – Csinálni és nézni sem egyszerű.

– Hamisan cseng a hangod, cimbi – nevetett az ügynök. – Hány klipet is forgattál? A rengetegnél is csak egy picivel többet. Amelyekben szintén különféle bigécskék feküdtek alattad vagy rajtad. Ráadásul, nem mindig állhattál volna modellt a hűség szobrához, már, ha jól tudom. De várjál, elhiszem, hogy ez most, tényleg rettenetes lehetett. Sajnállak, komolyan.

John felült az egyik asztalra, magához húzta a feleségét, hátulról átölelte, de nem szólt semmit. Bonnie válaszolt a férje helyett:

– Az a mákod cimbi, – hangsúlyozta a szót a nő – hogy erre jártunk és John háttere igazi. Kisebb volt az esély a lebukásra, mintha a derült égből, holt ismeretlenül, te érkezel az árverésre. Lehet, hogy be sem jutottál volna. Mondjuk, sokat lendített előre a helyzeten, hogy a producer úr, aki bejuttatta, a sűrűn megbotló, skalpvadász John Kendersont ismerte. Ezt csöppet sem kellett megjátszani, erős valóságalapja van, igaz, édes? - csípett bele a férje karjába az énekesnő.  

Azonban folytatni már nem tudta a megkezdett gondolatmenetet, mert felvillant a falon a képernyő,  megjelent rajta egy álarcos kommandós képe, és mellőzve mindenféle bevezetést, jelentett:

– A feladatot végrehajtottuk, az Arabella a miénk. Veszteség nincs, sérülés nem történt.

– Kösz, Ben – válaszolt Patrick.

A képernyő azonnal elsötétült, Hammond pedig folytatta, de immár a társaságában lévőknek címezte a mondandót:

– Bonnie, John, kösz. Marc, Ethan, Isabelle, pihenjetek és készüljetek! Lehetőleg rendezzétek le egymás között, amit le kell! White kisasszony, a közreműködésedre már itt is szükség lesz, úgyhogy, ne nagyon ess ki a lépesméz szerepköréből!

Northmanen és Isabelle-en kívül mindenki követte Hammondot, így mentor és tanítvány négyszemközt maradt.

Egy ideig némán nézték egymást, majd a férfi elkezdte mondani, hogy mi lesz a feladat.

28. rész: A csali

Isabelle a limuzinban hevert Luke alatt és tűrt. De a jól kiképzett, remek csali ezt úgy tette, hogy az ifjabb Jonesnak nem szúrt szemet. Viszont, a lány észrevette, hogy amikor viszonozza a közeledést, a férfi némileg visszavesz. Ms. White magában gúnyosan konstatálta a tényeket. Amelyek szerint, Luke Jones jobban gerjed arra, ha az ember lánya kevésbé odaadó. Majdnem valóban elmosolyodott, hiszen ezt már Rebecca is elmondta Edwardnak, amikor arról számolt be, mit intézett a fegyverkereskedővel kapcsolatosan.

Isabelle tehát, – amikor a rajta heverő már nagyon bemelegedett volna – némi engedelmességgel, odaadással visszafogta Jonest, viszont azt sem hagyta, hogy elveszítse az érdeklődését. A lány hol a gázt, hol a féket nyomta, és ezzel a taktikával elérte, hogy amikor a fegyverkereskedő házához értek, a pasas első, második, illetve sokadik gondolata a szex volt, és nem a bosszú.

Gyakorlatilag berángatta Isabelle-t a házba, a ruhát tépte róla, ahol érte, de a lány nem hagyta magát. Tiltakozott, ellenkezett, menekült, amitől Luke Jones teljesen elvesztette az önuralmát. Már ott tartott, hogy újdonsült bizalmasa, a limuzint vezető személyi testőre szeme láttára kapja el az első fordulóra a nőt, amikor az berohant a férfi hálószobájába. A pasas úgy volt vele, hogy annál jobb helyre nem is mehetett volna, ezért követte, majd becsukta az ajtót. Isabelle szíve a torkában dobogott, hiszen kettesben volt a fickóval, és a bátyján már majdnem rajtavesztett. Ráadásul, Luke-ról tudta, hogy az tisztában van a Warrennel kapcsolatos szerepével. Az is kiderült, hogy a figura szeret erőszakoskodni, méghozzá olyannyira, hogy be is gerjed tőle.

Luke Jones lassú léptekkel közeledett, miközben a szemét le sem vette a lányról. Vigyorogva gusztálta a megszaggatott ruhából kilátszó idomokat, nem beszélve a hátrálásról és a szinte önkéntelen rezdülésekről, amelyek arról meséltek, a nő talán mégis jobban szeretne valahol egészen máshol lenni. A fegyverkereskedő összeszedte minden önuralmát, és lassan a szekrényen álló italosüvegekhez sétált. Isabelle-re nézett és sima hangon megkérdezte:

– Innál valamit, szépségem?

Ms. White elmosolyodott és közelebb ment, hogy szemrevételezze a kínálatot. A férfi készségesen töltött egy kis whiskyt, a lánynak kevesebbet, saját magának sokkal derekasabb adagot. Isabelle óvatlanul a fickó közelében maradt, és amikor letette a poharat, Jones azonnal lecsapott. Megragadta a csuklóját, megtekerte a kezét, majd amikor úgy nézett ki, a nő nem adja fel, küzdeni fog, a fegyverkereskedő elővarázsolt az italospultról egy hangtompítóval felszerelt pisztolyt. Ne finomkodott, keményen Isabelle hátába bökte, miközben a fülébe lehelte az instrukciókat:

– Amikor az autóban nyomultam, elszedtem tőled remélhetőleg mindent, amivel árthatsz nekem, bébi. Viszont, nem vagyok sem bizalmas, sem hiszékeny típus, úgyhogy a pisztolyom csövével fogsz farkasszemet nézni, miközben vetkőzöl. Kezdj is neki, gyönyörűm!

Ms. White kibújt a használhatatlanná tépkedett ruhából, miután az a földre esett, kilépett belőle és arrébb rúgta. Szexi harisnyatartójának egyéb funkciója is volt valaha, hiszen a csipkedísz alá rejtett tokban tárolta a pengéket, de már egyet sem talált ott. A nőn már csak fehérnemű volt, amikor Luke megragadta, és bizonyítva, hogy tényleg készült az estére, az ágyhoz bilincselte. Ms. White kezének és lábának valamennyi mozgástere volt ugyan, de a hatásos védekezéshez mindenféleképpen kevés. Isabelle remegve hunyta le a szemét, valódi félsz reszkettette, hiszen a helyzet kísértetiesen hasonlított a vágóhídihoz, azzal a különbséggel, hogy most valóban pillanatok választották el attól, hogy Luke Jones megerőszakolja. A férfi nem sietett, kattintott néhány képet nőről, majd magához vett egy kést, de csak azért, hogy a fehérneműt levagdalja. Amikor Isabelle White immár teljesen meztelenül, kiszolgáltatva feküdt előtte, Jones egy széles ragasztócsíkkal leragasztotta a száját, majd csókolgatni kezdte, testszerte. A férfi fél kézzel a telefonját kezelte, és közel ugyanolyan élvezettel fotózta a lány rémült szemét, mint a későbbiekben a melleket markoló kezet, aztán a női testet mohón faló szájat. Különleges „látószöggel”, szinte művészi beállítással örökítette meg, ahogy szétfeszítette a lábakat, majd felpattant és némi keresgélés után megtalálta azt a helyet, ahonnan immár videófelvételt akart készíteni – nyilvánvalóan már a tényleges aktusról. Isabelle rémületében összerándult, amikor Luke keze megérintette az arcát és letörölte a könnyeit:

– Apádnak megígértem, hogy küldök képet, videót. Még az is lehet, hogy nem ma halsz meg, my bella. Leginkább attól függ, milyen élményeket tartogatsz nekem. Ha a kellemesnél jobbakat, egy ideig még életben maradsz. Cccssssss – térdelt a lány bal combjára Jones, miközben az egyik kezével a nő jobb lábát feszítette az ágyra, a másikkal pedig kihámozta magát az alsónadrágjából. White-nak nem állt szándékában küzdelem nélkül megadni magát, de már erősen vesztésre állt, amikor a viaskodás hatására felborult a mobil, a kamerájával lefelé. Jones lekevert egy pofont a lánynak, majd hátrébb húzódott, hogy felálljon, és ismét beállítsa a telefont a megfelelő szögbe. Mielőtt azonban ezt megtehette volna, egy árny lépett mögé, beledöfött egy tűt, aminek hatására Luke Jones Isabelle lába között landolt, bár immáron ártani képtelenül.

A lány felnyögött, amikor a segítségére siető ismeretlen leemelte róla Jonest, illetve rálebbentette a vékony selyemlepedőt. Miután ezzel végzett, rögvest az objektívjára esett telefont vette kezelésbe, és azt alig megmozdítva, kikapcsolta a felvételt. Aztán az ágy környékén kutatni kezdett, majd hamarosan megtalálta a bilincsek kulcsát és kiszabadította Isabelle-t. Ms. White selyemlepedő-tógában, felhorzsolt csuklóját masszírozva ült, mire Marc és Ethan is megérkezett. A nő meglehetősen epés hanghordozással szólalt meg:

– Áruljátok el fiúk, ez is a lecke bevésésének része, vagy csak elbénáztátok az akciót? Mert, ha az a szándékotok, hogy egyre kevésbé bízzak bennetek, akkor most szólok, kimondottan jó úton jártok!

Northman komoran hallgatott, viszont a titokzatos megmentő megszólalt:

– Őrangyalnak itt voltam neked én, Isabelle. A srácoknak mozgásérzékelőket, őröket, miegymásokat kellett kerülgetniük, lévén, jó atyádat is be kellene kalitkázni. Ahhoz pedig, kell Jones. Méghozzá, többé-kevésbé sértetlenül. Nem beszélve arról, nem kellene sem lövöldözés, sem betörés miatt bekerülni a hírekbe.

– El akarjátok engedni? – hűlt el a lány a tudattól, hogy gyakorlatilag a semmiért kockáztatta az életét.

– Azt nem mondtam – vigyorgott a pasas. – John, hogy áll? – fordult a két másik férfihoz a maszkos figura.

– Megnyerte a licitet, vitte a nőt, terv szerint – válaszolta Ross.

– Rebeccával mi a terv? – kapta fel a fejét a lány.

– Semmi extra. Egy unatkozó, híres, gazdag, nem mellesleg, jóképű rockzenésszel lesz az éjszaka folyamán. Gondolod, célravezető lenne vele bármit is tenni? Neki úgy kell a mai éjszakát eltöltenie, hogy eszébe se jusson Elisabeth Jenkins, vagy ha mégis, akkor az leghamarabb holnap, késő délelőtt történjen meg. De a további kérdéseidre inkább út közben fogok válaszolni, nem célszerű sokáig itt parkolnunk. Addig kell lelépnünk innen, amíg közel észrevétlenül megtehetjük. Távozás közben szemügyre veheted, hogy mit alkotott a mentorod és Ethan annak érdekében, hogy ezt a szép elképzelést végre is tudjuk hajtani. Hoztak neked ruhát is, úgyhogy, akár el is mehetnél öltözködni!

– Parancs, értettem! – válaszolt Isabelle, mire a számára még mindig névtelen pasas felnevetett.

– Nem ragaszkodom hozzá, hogy így nyugtázd, megértetted, végrehajtod, amit mondok, bár kétségkívül sokkal egyszerűbb, mint találgatni. Bocs, még nem volt alkalmam bemutatkozni. Patrick Hammond vagyok – vette le végre a csuklyáját a fickó.

Ms. White egy mosolyt villantott és elment fürdőszobázni. Northman utánament és az ajtófélfát támasztva nézte, ahogy tanítványa immár felöltözve, szétkenődött sminkje maradványainak eltüntetésével foglalatoskodott.

– Mesélsz? – nézett a tükörből mentora szemébe a nő.

– Most nem. Elvileg, lesz még egy találkozónk, ott tartanak majd egy kis mesedélutánt, mert akkor már nem sietünk annyira.

– Már alig várom, mert szokásosan hülyének érzem magam. Nem csak azért, mert nem tudok mindent, hanem azért is, mert belementem ebbe az egészbe.

– Az alapot te találtad ki, amire akár még büszke is lehetnél. Holdenék csak továbbgondolták.

– Egyébként, kicsoda a benti figura, mármint ez a Hammond?

– Jeff Holden elit kommandósainak parancsnoka. Már egy ideje beépült, mint Luke Jones személyi testőre.

– Mi az ördög! Ezek tényleg ennyire rá vannak cuppanva a történetre?

– Tényleg – hallatszott Patrick karcosan mély hangja Marc mellől. – Hölgyem, tekintsen el a sminkje elkészítésétől, indulunk. Méghozzá, most.

Hammond immár ismételten a személyi testőr öltönyében feszített, míg Ethan, Marc és Luke az ajtó mellett várakozott, bár az utóbbi kevésbé önszántából. Az álcázott kommandós kiment az előtérbe, és némi gúnnyal a hangjában tájékoztatta a ház biztonsági főnökét:

– Lelépünk, Luke-nak nagyon bejött a mai bige. Nem csodálkozom, tényleg jó kis pipi. Egyértelműen a főnök ízlése. Egy ideig ide nem jövünk vissza, egyelőre a yachtra megyünk. Majd jelentkezem.

– Oké – vigyorgott közel tiszteletlenül a biztonsági ember. – Ahogy kérted, a kocsi a hátsó kijáratnál van. Nagyon elkaphatta a pipi Luke farkát, ha… – maradt befejezetlen a férfi mondata, mert Patrick közbeszólt:

– El, és tövig be is nyelte. Mikor, mivel. Jones eléggé kinyúlt, de te is ismered, ezt nem szívesen reklámozná. Így hát sunyiban lépünk le, te pedig nem tudsz róla! Úgyhogy, fordíts hátat a hátsó kijáratnak és csukd be a szemedet is, cimbora, jobban jársz.

– Tudom, és eszemben sincs megcsodálni – válaszolta a másik férfi. – Elég paraszt és elviselhetetlen tud lenni, de te egészen jól kezeled, marad a tiéd a lehetőség. 

– De csak addig, amíg meg nem unom – nevetett fel Patrick, majd belecsapott a biztonsági főnök tenyerébe, kacsintott egyet, aztán visszaigazította a szemére a napszemüveget, elkomolyodott, és visszament Jones hálószobájába.

Ethan és Marc csak biccentett egyet és már el is indultak, észrevétlenül, a kerten keresztül. A kommandós közben eligazította a társaságában maradt lányt, s a kezébe adott egy kimondottan élesnek látszó, nem éppen kecses, sokkal inkább masszív kést:

– Isabelle szívem, fogd marokra ezt a dikicset, és célozd meg vele a pali direkte ruhán kívül hagyott koronaékszereit. Úgy haladj vele keresztül a kerten, mintha alig bírnál a véreddel, bújj hozzá, satöbbi. A limóban már nem kell szoros kontaktusban lenned vele, idővel majd zuhanyozhatsz is.

Hammond megvárta, amíg fülesébe visszajelzett Northman és Ross, majd elindult. Gond nélkül elérték a limuzint és amikor kinyitotta az ajtót, Luke Jonesra két hangtompítós pisztoly csöve meredt fenyegetően. Ethan Ross szólt halkan, viszont annál határozottabban:

– Mr. Jones, a farkát elpakolja, aztán beül az autóba. Nem csinál hülyeséget, mert mielőtt kigondolná, lelövöm. Nem üvölt, nem próbálkozik, mert akkor is megteszem. Mozgás!

Luke Jones engedelmesen megigazította a ruházatát, beszállt és leült Northman mellé. Marc az oldalába döfte a pisztolyát, Ethan az ajtó mellé húzódva fogta rá a fegyverét, White pedig elhelyezkedett a fegyverkereskedővel totálisan szemben, dekoratív magas sarkújával megrúgta a térdét, mire Luke engedelmesen szétnyitotta a lábát. Isabelle lejjebb csúszott az ülésen, és a férfi ágyékára helyezte a cipőjét.

Patrick jókedvűen vigyorogva ült be a kormány mögé és elindult.

Az autózás nyugalmas csöndjébe SMS érkezését jelző rövid, bár nem kimondottan diszkrét hang csörrent bele. Isabelle White előásta Jones mobilját, elolvasta az üzenetet, aztán megigazította a cipője sarkát a férfi ágyékán, mielőtt kérdezett volna:

– Edward White érdeklődik, jól szórakozol-e? Nem akarok elcsúszni azon, hogy nem a megszokott szóhasználatoddal válaszolok, úgyhogy makogj valamit! A hihetőség kedvéért csatolok a képekből is.

Jones kettőt nyelt, majd diktálni kezdett: „Remekül. Nagyon élvezem. Majd még jelentkezem!”

Miután befejezte az írást, Isabelle keresett a kollekcióból két határozottan ütős képet és csatolta.

Nem kellett sokáig várni a válaszra:

„Szuper. Érezd jól magad, fotózz és videózz sokat! A találka rendben van?”

Isabelle felolvasta a reakciót, egyben mélyebbre nyomta a cipője sarkát, ezzel gyors és őszinte válaszra sarkallva a fegyverkereskedőt.

„Igen. Egy hét múlva, az Arabellán.”

A lány elküldte, majd kérdőn nézett Jonesra, mire az elvigyorodott:

– Nem csak fotókat, és videókat ígértem, ribanc. Hanem az üzlet előtt egy live-showt is, amibe a kedves papa akár be is szállhat. Aztán a nyílt tengeren némi cápaetetés lesz a program.

Isabelle White beharapta a szája szélét, majd addig nyomta a cipősarkát, amíg a fegyverkereskedő arca el nem torzult és ordítani nem kezdett.  

27. rész: Az árverés

Isabelle és Ethan e kis közjáték után, immár mindenféle probléma nélkül visszajutott a rejtekhelyre. Northman kimondottan nem volt boldog, hiszen Holden sem válogatta meg a szavait, amikor a lány akciója volt a téma, illetve a férfi végighallgatta Edward és Rebecca beszélgetését is. Abból viszont az derült ki, történjék az elkövetkezendőkben bármi, a mogul felkészülten várja a következő lépést.

– Egyszer tényleg megfojtalak, Isabelle! – mondta köszönés helyett a mentor, amikor társai beléptek a központi helyiségbe.

– Nem tudom, hogy miért vergődtök, aprólékosan megterveztem mindent – válaszolt jócskán felpaprikázódva a lány.

– Az szomorú – szólt bele a beszélgetésbe Ross. – Ha az aprólékos tervezés nálad így néz ki, akkor levegőt is csak előzetes megbeszélés és engedély után vegyél a továbbiakban!

A nő csodálkozva nézett a máskor mindig higgadt és szenvtelen férfira, akin tisztán látszott, hogy jelen pillanatban nem csupán ideges, hanem dühös. Méghozzá, nagyon.

– Pedig, tudtam, hogy mikor nem lesz ott az apám, utánanéztem, hogy hívják Kimberly pszichiáterét, még a doktornő feljegyzéseit is elolvastam. Pontosan tudtam, milyen problémákkal fordult hozzá, azokra milyen gyógyszereket szedett. Mint ahogy, azzal is tisztában voltam, hogy elkezdett jógázni és nem rögtön pirulákat zabált, ha rohama volt.

– Ez dicséretes. Maradhattál volna ennél a vonalnál, és amikor összerakjuk az akciót, bedobhatod a közösbe, amit találtál. Ehelyett, a tudomására hoztad a kedves papának, hogy itt vagy, és figyelemmel kíséred az eseményeket. Mint azóta kiderült, apád tudta, hogy élsz, ezzel kapcsolatban csak bizonyosságot szerzett, méghozzá első kézből, tehát tőled. A kapkodásoddal és a meggondolatlanságoddal elszúrtál közel mindent, amit eddig összeraktunk.

– Nélkülem, esélyetek sem lenne elkapni Edward White-ot.

– Nélküled, lenne időnk kivárni a mostaninál sokkal kedvezőbb alkalmat is. Az a szerencséd, hogy Holden lát benned fantáziát. Főleg, ha időközben a nyomára bukkanunk az együttműködési készségednek és végre a helyes irányba tereljük.

– És, ha nem találjuk meg az együttműködhetnékemet?

– Az sokaknak fájna, de leginkább neked.

– Mert?

– Mert Holden töröltetné a hozzáférésedet a rejtekhelyhez, Marcot és engem visszarendelne, te meg mehetnél, amerre látsz. Remélem, nem taposok bele a lelkedbe nagyon, ha közlöm, Northman használhatósága eddig sem volt kérdés. A tiéd, sokkal inkább. Jeff nem a vaj szívéről híres, ezt már tapasztalhattad, ha eléggé figyeltél. Szerencsédre, még mindig úgy gondolja, hogy túl jó, fiatal, és használható vagy ahhoz, hogy leírjanak járulékos veszteségként.

– Be akarsz paráztatni?

– Nem. Elmeséltem a miheztartást. Holden belemondta a mentorod fülébe, hogy ez volt az utolsó húzásod. Ezt viszont jobb, ha tudod.

– Megértettem.

– Helyes. Folytassuk az akció szempontjából sokkal konstruktívabban! Ott tartunk, hogy nem ennyire frissiben kellett volna rápróbálkoznod a kérdezősködésre. Néhány napot még muszáj lett volna várni arra, hogy apád és Rebecca a beszélgetéseik során, néhány további homályos részletet megvilágítsanak. Az sokkal járhatóbb út lett volna, ha Kimberly valódi pszichiáterét küldjük el beszélgetni. Azt például, honnan tudtad, hogy soha nem kísérte el Becca a nővérét a pszichiáteréhez, és esetleg nem ismerte személyesen? Sehonnan! Láttad a kartonból, régóta járt hozzá, a problémái nem új keletűek voltak. Az, hogy Beccával sosem találkoztál, illetve a szülői házban csak a kamaszkori fényképeiddel futhatott össze, semmit nem jelent. Igaz, az mindannyiunk számára meglepetés volt, hogy Edward papa és a sógornője ennyire jól megértik egymást, de pontosan ezért kellett volna még néhány napot türelemmel lenni. Már ott szólnia kellett volna a vészcsengődnek, amikor Rebecca a Jones-testvérekről, meg arról beszélt, milyen sokat tanult az apádtól, aminek hasznát is vette. Márpedig, ezt együtt néztük, te is hallottad-láttad. Ennek ellenére, agyatlan módon nekiindultál, pedig csak az volt biztos, a faterod nem lesz otthon – nézte merőn a lányt Ethan Ross.

– Már untam az értelmetlen kukucskálást, és azt, hogy semmi nem történik – kezdte válaszát a nő.

– A semminél azért, jóval több történt – vélte a férfi. – A magánnyomozóval történő első személyes találkozás után kinyírták Kimberly White-ot, és nagyon úgy tűnik, hogy még csak nem is a férje tette. Pedig, a nő róla mesélt, bár az tagadhatatlan, hogy a személyes összezörrenésük és az a monokli fájt az asszonynak a legjobban. Ha a férje figyeltette is, csak azt tudhatta meg, hogy a felesége tényleg őrülten aggódik a húgáért. Ezt viszont, az öreg egyébként is, első kézből tudta. A fura az, hogy Kimberly tudta, a húga közreműködik Edward stiklijeiben. A kérdés már csak az, hogy mennyire mélyen látott bele a kártyákba? Részemről csak feltételezés, de azt gondolom, Kimberly White csak felületesen volt beavatva. Az tiszta volt előtte, hogy a húga bejáratos lett a köreikbe, hiszen néhány árverésen együtt vettek részt. Azt kötve hiszem, hogy mosolyogva bólogatott volna hozzá, ha tudja, a húga bevállalta azokat a feladatokat, amiket ő visszautasított. Rebecca ugyan azt mondta, hogy a nővére tudta, és nem haragudott azért, hogy segít a sógorának. Én viszont, úgy sejtem, hogy ezt Kimberly kizárólag az iskolai tandíjra, néhány apróbb szívességre és a majdani munkakapcsolatra, nem pedig szexuális szolgáltatásra értette. Mivel halott, hát tőle nem fogjuk megtudni a frankót.

– Aztán azt is megtudtuk, hogy Warren Jones halálával a Jones-féle üzleti kapcsolat sem fuccsolt be, hiszen Luke öcsike vélhetőleg átvette az üzletet – vette át a szót Marc és folytatta annak felsorolását, mire derült még fény azóta, hogy bepoloskázták a helyszínelők a White-rezidenciát. – Mint ahogy, azzal is tisztában vagyunk, hogy Luke Jones tudja, te ölted meg a bátyját, ráadásul, nem valószínű, hogy megbocsátana. Apád, ha éppen jópofizni támad kedve az öcsikével, hát Rebecca testével és a te hulláddal együttesen, valószínűleg eléggé megalapozná a jó kapcsolatot.

– Te is ijesztgetni akarsz? – nézett kérdőn mentorára Isabelle.

– Nem. Lehetőségeket, majdhogynem tényeket vázoltam.

– Pedig, fiúk, van egy rossz hírem. Problémamegoldó vagyok, aki arra kapott elsősorban kiképzést, hogy olyan gondokat simítson el, amelyeket másként már nem lehet.

– Tény – bólintott Northman. – Azonban, régen is külön csapat dolgozott azon, hogy az akcióban mindent tudj, amit tudnod kellett a háttérről. Lehet, hogy nem rágták a szádba, de Holdenék erőteljesen rajta voltak az információk megszerzésén és a háttér létrehozásán. A magánakcióddal elbaltáztad, a lehetőségeinket pedig erősen beszűkítetted.

– Szerintetek – mosolyodott el a lány, majd elkezdte vázolni, hogy mit talált ki.

Rebecca Anderson – miután megkapta Elisabeth Jenkins igenlő válaszát – rengeteg időt töltött együtt az ál-pszichiáterrel. Miután a zártkörű eseményre engedélyezték Elisabeth megjelenését, az egyetemista Becca gyakorlatilag állandóan vele volt.

Isabelle hanyagolta a parókát, inkább mahagóni színű hajfestésről fecsegett, ezzel indokolva a hajszínét. Ms. Anderson magában csak somolygott, és úgy tett, mintha neki is az lenne az egyetlen problémája, hogy az adott estén milyen frizurája, ruhája, álarca és műkörme legyen. Az álcázott problémamegoldó, újdonsült barátnőjének azzal indokolta izgatottságát, hogy a pasijával történt szakítás után még csak járni sem járt senkivel, ez a helyzet pedig izgalmasan pikáns és teljesen új. Nem beszélve arról az extra izgalomról, ami egy esetleges gyilkosság felderítésének lehetőségét jelentette.

Edward White uralkodott magán, úgy tett, mintha lefoglalnák az üzleti ügyei, és ezért nem tud elhunyt felesége pszichiáterére időt szakítani. SMS-ben, szabadkozva kért elnézést emiatt, de Isabelle-nek még így is forgott a gyomra tőle, hiszen pontosan tudta, hogy az apja még soha, senkitől sem kért elnézést. Ebből is látszott, hogy az öreg White kínosan ügyel arra, hogy még véletlenül se futhasson össze idő előtt a lányával.

Ethan és Marc is gőzerővel dolgozott azon, hogy minden a terv szerint alakuljon, és a körülményekhez képest minimalizálni tudják a kockázatot. Isabelle Northman és Ross nélkül is pontosan tudta, hogy a jövendő akció során gyakorlatilag tálcán kínálja magát az apjának. Viszont mindannyiszor, amikor két társa komor arcába nézett, sikítani és elfutni támadt kedve, olyannyira inába szállt a bátorsága.

Az akció előtti estén ez már odáig fajult, hogy ismét Marc elé állt, és közölte, szüksége van rá. A különbség annyiból állt, hogy nem volt szex, Isabelle kimondottan csak testmelegre és biztonságra vágyott.

Az árverés reggelén Isabelle White ismét találkozott Rebeccával. Elmentek masszíroztatni, fodrászhoz, körmöshöz és kiválasztották a szerelést, amiben beállnak majd az éhes férfipillantások kereszttüzébe. Becca elővette a tableten tárolt, jelszóval védett fotóalbumot, ahol is Miss Elisabeth Jenkins kiválaszthatta a férfiakat, akik licitálhattak rá. Ms. White Luke Joneson kívül rábökött még a Kimberlyvel korábban kapcsolatban lévő pasasokra, illetve arra az egyre, akiről nem volt kép, csak leírás. Isabelle akárhogy is keresgélt, Edward White-ot nem találta meg benne. Miss Anderson megvárta, ameddig a másik lány felteszi a kérdést, nem ment elébe, nem könnyítette meg a dolgát:

– A sógorom elutazott, ezen a héten nem lesz az országban. Egyébként is, ízléstelennek tartja, hogy most részt vegyen az árverésen, mert hiába nem volt köztük intim kapcsolat, akkor is szerette a nővéremet.

Isabelle magában imádkozott azért, hogy valóban így legyen, hiszen az a tény, hogy legalább Edwardtól nem kell tartania, jócskán megkönnyítette volna a dolgát. A rejtekhelyen a fiúk lekérték a megfigyelési adatokat, amelyek szerint Rebecca Anderson igazat mondott, Edward White ismételten a magánrepülőjén ült és a repülési terv szerint, Japánba tartott.

Miután beesteledett, a két fiatal nő együtt indult az Emerald Lake Golf Klubba, ahol kéthetente az árveréseket tartották.

Monitoron nézték végig az előttük lévők licitjeit, és Rebecca morogva húzta le a listájáról azokat a férfiakat, akikre számított. Pedig így is maradt éppen elég neki, hiszen meg kellet nyitni az összes helyiséget, amikor ő került sorra.

A helyiséget a régi peep-showk mintájára alakították ki, bár kétségkívül modernebb, ízlésesebb köntösben. Semmiféle tapogatásra nem volt lehetőség, a „mindent a szemnek, semmit a kéznek” elvet tartották szem előtt a helyiség megálmodói és tervezői. A licit alanya egy kijelzőn kísérhette figyelemmel a sorszámokat és hozzá tartozó pénzösszegeket. A kör legmagasabb licitje után vártak még két percet, és egy egyezményes hang jelezte a véget, a nyertes számát és az összeget.

Rebeccára – szokás szerint – sokan és hosszan licitáltak. A nyertes az inkognitóban maradó ismeretlen lett, aki továbbra sem fedte fel kilétét, viszont csillagászati összeget fizetett a lányért.

Ms. Anderson visszament a várakozóba, és monitoron keresztül nézte „Elisabeth Jenkins” licitjét. Ez sem tartott rövid ideig, hiszen, Isabelle White-nak izmos, karcsú és bombázó alakja volt, a bőrén látszott, hogy milyen fiatal, és ami az álarc alól kilátszott, nyilvánvalóan az sem vette el az urak kedvét, sőt. Becca arcán futó mosoly suhant át, hiszen, ahogy számított rá, Luke Jones lett a nyertes.

Rebecca megvárta még Elisabethet, elmondta, hogy hová kell mennie. Miután végzett, némi egészséges izgalommal vegyes kíváncsisággal nyitott be a helyiségbe, ahol találkoznia kellett azzal a férfival, aki megvette őt.

A szobában tartózkodó férfi elmosolyodott, amikor a lány becsukta az ajtót. Becca – bár a sötétben nem látszott – elpirult, sőt a szíve is hevesebben kezdett verni, amikor a kellemesen mély orgánummal rendelkező, őrülten jóképű pasas megszólalt:

– Nem kétlem, hogy felismert, kedves Rebecca. Viszont, azt szeretném kérni, hogy maradjon diszkrét. Átutazóban vagyok, mellesleg, a feleségem sem díjazná, ha tudomást szerezne a mai esténkről, éjszakánkról. Persze, ez csak akkor igaz, ha megfelelek önnek, és hajlandó elkísérni a szállásomra.

– Valószínűleg, igen kevesen nem ismernék fel első pillantásra John Kendersont.

– Akkor tudja, hogy miért kértem a továbbiakra vonatkozóan is a diszkrécióját.

– Sejtem, de mivel mindketten könnyed kikapcsolódásra vágyunk, egyaránt érdekünk a titoktartás.

– Így igaz – mosolygott a rockzenész, miközben átvette a cetlit, amin rajta volt a számlaszám, ahová az utalást kellett teljesítenie.

Isabelle is bement Luke Joneshoz. A fiatal férfi mézesmázosan megkérdezte, hogy továbbra is hajlandó-e folytatni a megkezdett játékot, az igenlő válasz után elutalta a licit összegét, és kézen fogta a lányt.

Beültek a sötétített ablakú limuzinba, ahol mindketten tovább játszották a szerepüket. Jonest valóban felizgatta a lehetőség, hogy maga alá gyűrheti a bátyja gyilkosát, mielőtt megölné, Isabelle pedig, mint rutinos csali, nem csak hagyta alakulni a helyzetet, hanem eljátszotta azt, amit hasonló helyzetben, minden férfi érezni kívánt volna.