2018. június 28., csütörtök

39. rész: Ál-arcok




Isabelle és Ethan szobára ment, elvégre Clara „engedélyezte”. Előtte Taylor műszeresen átvizsgáltatta a lány szobáját, de nem volt benne sem vizuális, sem audio megfigyelő eszköz. Amint a pár után becsukódott az ajtó, Ross elvetette magát a fotelban, miközben figyelmesen nézte Ms. White-ot. A nő idegesnek tűnt, pedig – egyelőre – egész jól alakultak az események. Lyle Brown a frissen beszerzett, könnyedebb alkoholmérgezése következtében bármit mondhatott, amit akart, senki sem hitt neki. De hála az égnek, nem akart, leginkább mutatkozni sem volt hajlandó. A nagyobb baj továbbra is Mr. Secret, Edward White és az új versenyző, az a bizonyos Larry volt. A lány éppen szóra nyitotta volna a száját, amikor kopogás hallatszott az ajtaján. Taylor a füldugóban közölte, hogy Rebecca Anderson áll a küszöbön, így hát Ross ledobta magáról a pólót, Isabelle pedig teljesen levetkőzött és magára tekerte a takarót. A férfi összekócolta társa haját, aztán a sajátját is, majd a takarót magán tartva, a nő ajtót nyitott.
Beccának elállt a szava mellett a lélegzete is, hiszen elég sok mindenre számított, de a látványra, amely elé tárult, nos, arra nem. „Elisabeth Jenkins” csillogó szemmel, kócos hajjal, kipirult ajkakkal, a borosta apró szúrásainak nyomával a nyakán és a vállán nyitott ajtót, egy szál takaróba burkolózva. Nem beszélve a félig mögötte álló pasasról, aki bizony, bizsergetően jól nézett ki. Fagyos pillantású, kék szeme hidegen villanva, nem hazudott arról, hogy a pokolba kívánja azt, aki megzavarta őket és ezt alátámasztotta, amikor tengermély hangján megszólalt:
– Még egy gardedám, bébi? Tőle is engedélyt kell kérned?
– Nem – szólalt meg Isabelle. – Bocs, Rebecca, de ha nem halaszthatatlan, akkor inkább később beszéljünk.
A pasas elvigyorodott, nevetőráncai határozottan szimpatikussá varázsolták az imént még bosszús arcát, amikor a megdermedt, küszöbön szobrozó Ms. Andersonnak címezte a mondandót:
– Ha időben a szobámban akarok lenni a társammal, amikor meghozzák a kütyüt, akkor bele kell húznunk a témába, úgyhogy nem tartóztatjuk, kedves Becca. Ezt az ínycsiklandozó falatot most már gyorsan felfalom, de ahogy kinéz – fordította maga felé Isabelle arcát Ross, – majd, ha végeztem az üzlettel, ráérősen is végigkóstolom – csókolta meg mohó vággyal a lányt Ethan.
Ms. White odaadóan, partneréhez hasonló hevességgel viszonozta a csókot és mindketten gondosan ügyeltek rá, hogy mielőtt Rebecca orra előtt becsukódik az ajtó, még láthassa, ahogy Isabelle meztelen testére simul Ethan Ross keze.  
Miután Ben közölte, hogy tiszta a levegő, a lány bevonult a fürdőbe és felöltözött. Miután visszament, Ross nem húzta az időt, elmondta, amit tudott:
– Tehát. Mint azt mindketten tapasztaltuk, Secret barátunk roppant óvatos. Még te sem találkoztál vele személyesen, és a saját buliján sem jelent meg. Elvileg. Bennek nem csak az volt a dolga, hogy támadási parancsot adjon, ha szükséges. Sokkal inkább az, hogy megpróbáljuk megtalálni a fickót. Patrick kamerája és az enyém minden pofát felvett, így Taylor ráereszthette az arcfelismerőt a képekre. Secret tényleg nem volt ott, mert mindenki az, akinek mondja magát. Apádat a limuzin nem vitte messzire, csak egy irodaépülethez. Nyilván, Edward White sokkal kevésbé értékelte a pasas humorát, mint mi, ugyanis az ingatlan az apádé. Ellenben, nincs az ott történtekről egy kockányi képünk, vagy egy pisszenésnyi hangunk sem. Viszont, a továbbiakból az következik, hogy a faterod olyan szinten összecsinálta magát, hogy immár bármire képes. Beszélt Larry Morgannel, és mint azt már említettem, ama figura nem azonos azzal a Larry Morgannel, akinek a nevén van Clara háza. Tehát, nem az a Larry vegetál kórházban, aki érdekelhet minket. Az már csak hab a tortán, hogy a kedves papa felhívta kedvenc golfpartnerét, a polgármester urat, hogy a segítségét kérje ahhoz, hogy a belügyminiszterrel egy magánbeszélgetés erejéig összefuthasson.
– Az én szempontomból nem hangzik valami jól.
– Valóban nem – értett egyet a lánnyal az ügynök. – Mert, ha az apád meg lett fenyegetve, amitől kellőképpen össze is csinálta magát, igyekszik majd a bőrét menteni. Tartok tőle, hogy ő ismeri Mr. Secretet, és akár fel is adja, ha az élete múlik rajta. Ez pedig már az a mérték segítségből, amely a vádalku mellett, akár tanúvédelmet is érhet.
– Tudom – válaszolta sóhajtva Isabelle. – De ezen ráérünk akkor filozofálni és megkeresni rá a megoldást, ha bekövetkezik. Most haladjunk szépen, sorjában. Intéztél valamit azzal kapcsolatban, amit kértem?
– Igen, felhívtam Johnt. Megígérte, hogy összeszedi a kapcsolatait és hamarosan jelentkezik.
– Szuper. Kösz, Ethan.  Most pedig, menj nyerni! Utána bulizunk egyet, kettesben is.
–  Ha már Rebecca Andersonnak is megígértem… – vigyorodott el a pasas, majd ügyelve a látszatra, a ruháját igazgatva, sietősen távozott a szobából.

A valódi Larry Morgan telefonszáma nem igazán forgott a köztudatban, több okból is. Ezzel Edward White tisztában is volt, de úgy érezte, nincs más választása. A régi törzshelyükre beszélték meg a találkozót, és még véletlenül sem hangzott el a hely neve a rövid, célratörő telefonbeszélgetés során.
Edward Hammonddal kettesben kocsikázott a helyszín közelébe, majd a személyi testőrt az autóban hagyva, magához vette a pisztolyát – már csak azért is, hogy ne legyen teljesen védtelen. Azért ment, mert szövetségest keresett, segítséget remélt, de azért mégiscsak nagyobb biztonságérzetet adott neki, hogy ott lapult a zsebében a fegyver. Azt is tudta, hogy, Larryvel szemben ennek nincs jelentősége, pedig Edward egyáltalán nem misztifikálta egyik Morgant sem, hiszen bőven elegendő volt a jócskán bevésődött, személyes tapasztalat. Az idősebb Morgan – azaz Hishida Kazuhiro – jakuza volt, ahogy a fia is, méghozzá, egy klán feje. Larryben nem csörgedezett ázsiai vér, White-nak meggyőződése volt, hogy ezért is lehet jobban szót érteni vele, mint a fiával.
A két férfi örömmel üdvözölte egymást, hiszen négyszemközt voltak, senkinek nem kellett megjátszania magukat ilyen-olyan okok miatt. Larry kitöltött szakéval várta Edwardot és roppant szívélyesnek tűnt. White szívéről egy szikla gördült le, hiszen az idősebb Morgan mosolya azt mutatta, nincs tisztában az elmúlt órák történéseivel.
Miután megitták a szakét, Larry szólalt meg elsőnek:
– Úgy sejtem, nem feltétlenül csak inni akartál velem, Edward.
– Így van – ismerte el a mogul. – A segítségedet szeretném kérni.
– Hallgatlak – bólintott a másik férfi.
– Nagyon úgy tűnik, hogy magamra haragítottam a fiadat. Szeretnék néhány tippet kapni arra, hogyan békíthetném meg, hiszen az üzlet jól működik, csak bizonyos események kissé összekuszálták a dolgokat. – Edward White a komoly helyzet ellenére is elmosolyodott és tovább folytatta: – Az ujjperces engesztelést kihagynám a repertoárból, úgyhogy inkább azt mondd, mi van helyette?
Patrick Hammond mindeközben határozottan élvezte a mogul öltönyének gallérja alá rejtett, gombostűfejnyi lehallgatókészülék által közvetített hangjátékot, pedig még csak a bevezetésnél tartott a megbeszélés.
Larry Morgan hangja még mindig segítőkészen csengett, amikor megkérdezte:
– Mi történt?
White néhány pillanatig hallgatott, majd mély sóhajjal kezdte a választ:
– Kerestettem a lányomat, mint tudod. Igénybe vettem Oliver Black segítségét is. Majdnem infarktust kaptam, amikor Oliver közölte, Isabelle nála problémamegoldó. Tényleg nem tudtam, hogy mit csináljak, a lányom pedig már az üzletfeleim körében is tisztogatott. Black közölte, hogy az lenne a legjobb megoldás, ha szép szóval hatnék a gyerekre és ő pedig kilépne. Isabelle nem volt erre hajlandó. Könyörögtem neki, hiszen tudtam, hogy célpont lett belőle és a többiek nem fognak kegyelmezni, ha elkapják. Majd megszakadt az atyai szívem, hiszen éppen, hogy megtaláltam, máris az elvesztése fenyegetett. Black azt mondta, megpróbál másként segíteni, ha már a gyermekem nem hallgat a szép szóra. Én féltettem, hiszen mégiscsak veszélyben volt az élete minden egyes ilyen alkalommal, de Oliver közölte, hogy a mentora, Northman a legjobb, ne aggódjak. Tényleg több akciót elszúrtak, de azért nagy nehezen általában kievickéltek belőle. Ez odáig fajult, hogy Isabelle – mivel nem a teljes igazságot tudta meg – megharagudott rám és persze Blackre is. Azt hitte, hogy meg akarom öletni – nem is tudom, hogy juthatott eszébe! Mire észbe kaptunk – Oliver és én – a lányom a mentorával együtt lelépett. Oliver Black tajtékzott, mert ilyet az emberei nem tehetnek büntetlenül és közölte, hogy kénytelen hajtóvadászatot indítani ellenük. Én is a nyomukra uszítottam az embereimet, mert előbb akartam megtalálni őket. Igen, bevallom, nem szóltam Briannek. De meg kell értened Larry, Isabelle a lányom, a vérem!
– Megértelek, Edward. Szerintem, Brian is megértené, ha elmondanád neki.
– Már nem hallgat meg, Larry. Azt hiszi, hogy magáncélokra használtuk Oliverrel a problémamegoldókat.
– És nem?
– Részben igen, megtettem! Meg is kaptam érte a büntetésemet, mert Kimyt Brian… – csuklott el a mogul hangja. – De Isabelle a lányom! Szeretem! Az életemet is odaadnám érte! Végre megtaláltuk egymást, nem veszíthetünk újra! Segíts! Larry, kérlek! Tudom, hogy nem vagytok jóban, de hát mégis az apja vagy! Biztos vagyok benne, hogy meghallgatna!
– A rossz hír az Edward, hogy Kazuki, azaz Brian az ojabun. Igaz, hogy az apja vagyok, de sem családi, sem üzleti ügyben nem vonhatom kérdőre a senseit. Ez egy olyan hagyomány, amelyet nem szeghetek meg, még én sem. Szeretném azonban, ha tovább mesélnél, hiszen ez a problémáknak még csak az egyik része lehet, bár tudom, hogy Brian már csak emiatt is őrjöngene. Szereti, ha minden olajozottan működik, hiszen mindketten rengeteget dolgoztunk azért, hogy így legyen.
– Tudom, hiszen együtt indítottuk az egészet. Ahogy te mondtad, az egyensúly üzletét. Hatalmas elismerés, hogy a fiaddal is együtt dolgozhatok. Éppen ezért fáj, hogy már nem bízik meg bennem. Helyre szeretném hozni, amíg lehet.
– Tudod, Edward, az őszinteség mindig a lehető legjobb megoldás. Brian keménykezű vezető, talán még nálam is sokkal keményebb. Emlékszem, hogy amikor megismertelek, friss házasok voltatok Barbarával. Gyönyörű nő volt és úgy látom, Isabelle lassan a megszólalásig hasonlít rá. Tudom, hogy imádtad az első feleségedet és rettenetesen összetört, amikor elveszítetted őt. Úgy sejtem, hogy Kimberly csak egy kétségbeesett kísérlet volt, egy szép nő, akitől azt remélted, betölti azt az űrt, amelyet Barbara hagyott.
– Igen – nyelt egyet White. – Kimy elvesztése is fáj, de Barbaráé még hosszú évek múltával is sokkal fájóbb.
Morgan arcáról néhány pillanatra eltűnt az együttérzés, amikor válaszolt:
– Egy jó ideje érzelmi húrokat pengetsz és reménykedsz benne, hogy veled tartok, hiszen némi párhuzam, hasonlóság van a sorsunkban. Például az, hogy a gyermekeink a maguk életét élik. Egy olyan életet, amelybe majdnem belehal az apai szív.
– Igen, tudom, emlékszem rá – sietett megértő lenni a mogul – Mizuki, Kazuki és a közted lévő ellentét.
– Így van. Ma sem értek egyet azzal, hogy Mizuki ezt az utat választotta. Tudta, hogy nem lehet jakuza, hiába vér szerinti családtag. Nőnek született, ezzel nincs mit tenni. Erre a bátyja, ahogy ojabun lett, maga mellé vette, kiképezte.
– Még mindig nem lehet könnyű ezzel együtt élned, barátom.
– Valóban nem az – vett mély lélegzetet Larry Morgan, majd kevésbé érzelmes hangon folytatta: – Elgondolkodom rajta, hogy mit tehetnél. Ha van valamiféle ötletem, megkereslek. Tudom – fojtotta Edward White-ba a szót a másik férfi – nincs rá sok idő.
– Köszönöm – állt fel Isabelle apja, majd elbúcsúzott korábbi üzlettársától és elment.
Miután becsukódott mögötte az ajtó, a másik helyiségből besétált Brian Morgan, megállt az apjával szemben és megszólalt:
– Félelmetes, hogy még a halál árnyékában sem képes őszinteségre. Olyan átéléssel hazudozott, hogy szerintem, már ő is elhitte.
– Változtatott volna valamin, ha igazat mond? – nézett csodálkozva a fiára Larry.
– Igazad van, nem.
– Forog a gyomrom ettől a patkánytól – jegyezte meg Kazuhiro. – Miért hagyod még életben?
– Mert nem rettegett még eleget, azért. A legszívesebben fognék egy valódi patkányt, beletenném egy fémvödörbe, Edward White meztelen altestét pedig beleszorítanám úgy, hogy az állat ne kapjon levegőt. A feljegyzések szerint, 75/25 arányban, a patkány szokott nyerni és túlélni.
– Életösztön, fogak, karmok, harciasság. De sajnos, túl keleti módszer.
– Igen, az. Én pedig a végleges megoldásaim mellé ritkán rakok névjegykártyát, amit alá is írtam.






2018. június 20., szerda

38. rész: Versenytárgyalás III.




Edward White nem akarta tovább ingerelni Briant, ezért nem vitt magával testőröket. Brian Morgan furcsa keveréke volt a keletnek és a nyugatnak, nehezen lehetett kiigazodni rajta. Sokkal nehezebben, mint az apján, Larryn. Nem, egyáltalán nem azon a Larry Morganen, aki a város egyik legjobb, legdrágább kórházának magánlakosztályában, állandó orvosi felügyelet mellett vegetált. Aki megszólalni sem tudott, így senki sem tudta, hogy vérségi kötelék szintjén semmi köze Morganékhez, nemhogy az apjuk lenne.
A valódi Larry Morgan, azaz Hishida Kazuhiro gyakorlatilag kitagadta elsőszülött fiát és a vele tartó Mizukit. Pedig, az sosem történt meg, amitől az öreg féltette a lányát, és amiért elsősorban feldühödött. Kazuki sosem kérte arra a húgát, hogy a teste bevetésével szerezzen meg bármilyen információt. Mizuki ráadásul elsősorban bérgyilkos, végrehajtó volt. Nem információt szerzett, hanem annak alapján cselekedett. Kazuhiro megnyugodott, nagyon büszke volt Mizukira és Kazukira egyaránt, de ez nem jelentette azt, hogy bárhogy is a tudomásukra hozta volna, hogy megbocsátott. Viszont, a stafétabotot már átadta elsőszülöttjének, így a hagyományok szerint nem szólhatott bele abba, hogy a klán feje, a sensei, hogyan intézi a családi és az üzleti ügyeket.
White abban reménykedett, hogy mivel a japán sok tanú előtt hívta el a találkozóra – ez talán még nem a vég. Tisztában volt vele, hogy már nincs sok dobása, így elgondolkodott rajta, hogy szövetségest kellene szereznie, akinek a segítségével esetleg megúszhatja. Hiszen azt érzékelte, Hishida komolyan haragszik rá.
Brian egy mesterséges fénnyel megvilágított, egyszerűen berendezett irodában várta, amelynek a redőnyei le voltak eresztve és a biztonsági rendszerei ugyanúgy működtek, mint Japánban, a Hishida-toronyban. A különbség annyi volt, hogy a recepción egy amerikai lány ült, aki Mr. White-nak szólította az érkezőt, akit Mr. Morgan várt.
A házigazda most sem nyújtotta a kezét, csupán biccentett a mogul felé és szintén csak kézmozdulattal kínálta hellyel.
Edward White leült és türelmesen várt. A másik férfi szintén leült és rezzenéstelen tekintetét le sem vette üzletfeléről. Isabelle apja – éppen ezért, viszont szokásosan – továbbra sem tudta eldönteni még azt sem, hogy a japán rá nézve pozitív, vagy negatív dolgot fog közölni. Kazuki nem váratta tovább, megszólalt:
– Több ízben megsértettél Edward, nyilvánosan is. Azt hittem, hogy az üzenetem célba ért és felfogtad a lényegét. Végignézted felvételről Kimberly és Oliver Black halálát is. Figyelmeztettelek rá, hogy nincs már sok dobásod. Egy ideig úgy tűnt, megértettél. Aztán ismét csalódnom kellett. Mondd, meddig kísérletezzek még azzal, hogy helyrerázzam abba a formába az üzleti kapcsolatunkat, amely eredményes és személyes vonatkozásokban is kielégítő? Ne tévedj el, nem kell kedvelned. A tiszteletet és az együttműködést viszont elvárom. Ha nem megy, szólj és leváltalak. Véglegesen – fejezte be higgadtan a mondandóját a japán.
– Ne haragudj, Brian – felelte rá nem jellemző módon, remegő hangon, és egészében véve kimondottan sután White. – De olyan helyzetbe hoztál, amelyet le kellett reagálnom. Ismersz, nem mindig tudok parancsolni magamnak. 
– Értem, csak nem biztos, hogy el is tudom fogadni – maradt még mindig vérfagyasztóan kimért Hishida. – Legyen, elhiszem, hogy meglepett, amikor kiderült, Becca nekem dolgozik. De ezen nem kellene csodálkoznod, hiszen te indítottad el ezen az úton. Fizeted a jogi tanulmányait, ez rendben van. Viszont, olyan körökben forgolódik, ahol akadnak lehetőségek, amelyeket bolond lenne kihagyni. Nekem főként események megszervezésében segít. Azt gondolsz erről, amit akarsz, de mint mecénásához és rokonához meglehetősen lojális hozzád.  Azt is elismerem, valóban sokkolt, hogy összefutottál itt a lányoddal, aki egészen komolyan a torkodra tette a kést, méghozzá nem képletesen. Viszont egy számodra ismeretlen meghívottal személyeskedni egy részeg vádaskodása alapján; nem üzletemberhez méltó. És, ahogy Clara mondta is, tarts annyira körültekintőnek, hogy a meghívottakat lenyomoztattam, mindannyian megbízhatóak, még a hőzöngős, részeg Lyle is. Az más kérdés, hogy aki az ingyen piára ilyen szinten ugrik, mint Brown, holott még nem tudta, mi lesz a tárgyalás menete, az kihullott a rostán. A kábítószer üzletágat szándékozom a nyertesre bízni, amivel az összes meghívott tisztában is volt.
– Direkt hoztál kellemetlen helyzetbe. Clarával, Beccával, Isabelle-lel.
– Én inkább úgy fogalmaznék, teszteltelek. Fájdalom, hogy ezt kell mondanom, de nemhogy nem ugrottad meg a lécet Edward, hanem leginkább el sem láttál odáig. Ez baj. Nagyon nagy baj. Neked és nekem egyaránt.
– Oké, legyen. Clara Morgant és Rebecca Andersont még le tudtam volna nyelni. De a lányomat nem. Te is tudod, hogy miért.
– Valóban, most már tényleg tudom. Azt azért következetesen elfelejtetted elmondani, hogy Isabelle nem kamaszos lázadásból szökött meg tőled. Tudod, engem tényleg családcentrikusnak neveltek, számomra valóban érték a család. Egészen a közelmúltig azt hittem, hogy a tűrhetetlen bánat az oka, hogy ilyen szívósan keresteted a lányodat. Aztán kiderült, hogy egy kicsit másként van, mint ahogy én tudom. Nálam a családcentrikusság nem azt jelenti, hogy vérfertőző módon rámásznék a kiskorú lányomra, bármennyire is hasonlít az imádott, elhunyt feleségemre. Undorodom tőled, Edward. A lányod meséje után ránéztem a Luke Jonesszal folytatott üzenetváltásaidra. Már szavaim sincsenek rá, hogy mit érzek, úgyhogy felfoghatod csodaként, hogy még élsz. Mindezek ismeretében, egyáltalán nem csodálkozom rajta, hogy Isabelle megsebezte a nyakadat. Azon inkább, hogy sokkal jobban tudott uralkodni magán, mint te. Úgyhogy Edward White, ha hibáznál még egyet, akkor jobb, ha tudod: a lányodat fogom elküldeni a fejedért. Most csak azért úszod meg, mert nem akarom, hogy a tárgyalást bármi is beárnyékolja. Ez volt az utolsó dobásod. Nincs több figyelmeztetés.
Edward White felállt és szó nélkül kiment. Némán beszállt a limuzinba, amely visszavitte a versenytárgyalás helyszínére. Amikor a szálloda előtt kiszállt az autóból, először a parkba ment be, ahol egy ideig elgondolkodva nézte a telefonja kijelzőjét, megkereste a névjegyzékben, akit hívni akart, majd miután a hívott bejelentkezett, Edward is elővette az egyenrangú felek közötti üzleti megbeszéléseire kifejlesztett, negédesen tukmálós, kellőképpen behízelgő hanglejtését és beleszólt a hangszóróba:
– Üdvözöllek, Larry.

Northman és tanítványa kihasználták az alkalmat, aztán megbeszélték a továbbiakat, majd annak megfelelően cselekedtek. Nem akartak annak a banánhéján elcsúszni, hogy ekkora túlerővel szemben miként is nyerhetett Isabelle, így Marc kért némi takarítást Ben Taylortól. Abban szinte biztosak voltak, hogy amennyiben Lyle teljes agyi kapacitása birtokában lenne, akkor sem dicsekedne ekkora kudarccal, de ettől nem kellett tartani, mert Brown közel tudattalanul, megkötözve, a részeg emberek nemtörődöm gondtalanságával hortyogott az autója csomagtartójában. Mentort és tanítványát némileg foglalkoztatta is, hogy ilyen fokú ittassággal a meneküléskor, hogy tudott koordináltan és gyorsan mozogni.
Amint megérkeztek a „takarítók” Marc Northman motorra pattant, Isabelle pedig az autó kormánya mögé ült és visszament a szállodához. Nem akart balhét, ezért jelzett Clarának, mintegy a nő belátására bízva a továbbiakat.
– Ma egyik meglepetés ér a másik után, veled kapcsolatban – pillantott elismerően tanítványára Morgan. – Azt gondoltam, lelépsz, amint megteheted. Kijöttem utánad, de már csak a motor hátsó lámpáját bámulhattam. A tavi fickó megesküdött rá, hogy parancsot teljesített, még közölte, hogy Brown után száguldasz éppen, majd motyogott valamiféle felmondásról, aztán lelécelt. Mit csináltál Lyle-lal?
Ms. White egyelőre nem válaszolt, csak kinyitotta a csomagtartót. Miután Clara szemrevételezte a továbbra is ezer méter mélyen alvó férfit, Isabelle is megszólalt:
– Az apámat sem nyírtam ki. Azért, mert a pasas ordítva rondákat mondott Rebeccáról, megvádolt egy hapsit, akit valóban láthatott a rendőrségen, illetve megorrolt rám, mert tőrt vágtam a kezébe; még nem kellett meghalnia. Ha jól sejtem, üzletileg egyébként is elvágta magát a megbízónknál. 
– Így van. Mindjárt szólok néhány emberének, hogy vigyék fel a szobájába. Beccát pedig értesítem, hogy neki már eleve ne is menjen felhívás.
– További feladat? – nézett szolgálatkészen a japánra a lány.
– Menj, szedd rendbe magadat, öltözz át. A terembe már nem kell visszamenned, az urak már elkezdtek visszaszállingózni a szobáikba, hogy biztos legyen, aki ajtót nyit, amikor a hostess keresi őket.
– Nem teljesen mindegy, ki veszi át a kütyüt?
– De, az. Csak akkor úgy viselkedik az eszköz, mint ahogy a nyakpántoddal kapcsolatban jövendöltem. Megsemmisül, ha nem is viszi le annak a fejét, aki a kezébe veszi. A betáplált ujjlenyomat állítja meg a visszaszámlálást, és mutatja meg a file-t.
Isabelle biccentett egyet és visszament a szobájába. Ahogy új mentora kérte, lezuhanyozott, átöltözött.
Jelzett Ethannek, hogy találkozzanak és elindult. A parkban, az egyik tó melletti kis faháznál randiztak. Ben Taylor kezdésnek leellenőriztette a környéket és biztonságosnak nyilvánította. Ross már éppen azon volt, hogy a részletekbe beavassa a lányt, amikor a füldugójában a megfigyelést végző kommandós közölte, hogy Clara Morgan közeledik hozzájuk.
Isabelle elmosolyodott, és halkan megjegyezte:
– Nekem sincs jobb ötletem most, mint a tiéd volt, amikor Elisabeth Jenkinsként megmentettél a lebukástól.
Ethan Rosstól már csak egy értő vigyorra futotta, mert Ms. White nekilökte a faház falának, hozzásimult, és hevesen megcsókolta. Az ügynök pillanatok alatt összerakta az elhangzott mondatot, és a félreérthetetlen ráutaló magatartást. Egy ideig lehunyt szemmel hagyta érvényesülni partnerét, majd magához ragadta a kezdeményezéssel együtt a nőt is, és immár ő nyomta a falhoz Isabelle-t.  
Clara Morgan nem volt szégyenlős, egészen közel lépett az egymással elfoglaltakhoz, és megszólalt:
– Azt hittem, zuhanyozol. Megtudhatnám, hogy miért vagy itt és mit művelsz?
Ethan gyorsan reagált, hibátlanul hozta az élményben megzavart, ezáltal dühös pasast, amikor válaszolt:
– Nem tartozik magára, Clara.
– Hagyd – bontakozott ki a karjából a lány, odalépett a japánhoz és félrevonta.
– Éjfélig még van idő. Tetszik nekem, én pedig neki. Esetleg tilos és engedélyeztetnem kellene veled?
– Nem, csak Jones… – bizonytalanodott el rá nem jellemző módon Morgan hangja.
Ms. White sóhajtott egyet és csak utána válaszolt:
– Jonesból csak néhány mozzanatra emlékszem. Amíg problémamegoldó voltam, többnyire az volt a feladatom, hogy elcsábítsam a célpontot. Ez a pasas nem célpont. Kötetlen, szabadon választott. Mesélhetnék arról, hogy tesztelném, milyen mély nyomokat hagyott bennem Jones és a két cimborája, de akkor hazudnék. Bejön a fickó, tetszik és akarom. Érzelmek és bonyodalmak nélkül, mert most erre van szükségem.
– És mi van a volt mentoroddal?
Isabelle White arca még a sötétség ellenére is jól láthatóan elkomorodott:
– Igyekszem elfelejteni és a közelébe se menni.
– Nocsak! Kiábrándultál volna belőle?
– Nem. Nagyon szeretem. Éppen ezért, egyelőre képtelen vagyok a közelébe menni, mert még nem érzem elég erősnek magamat ahhoz, hogy a megbízódnak és neked is bebizonyítsam a rátermettségemet és a hűségemet.
Clara Morgan pár pillanatig tanítványa válla fölött a sövény leveleire meredt, majd lassan, vontatottan megszólalt:
– Megint egy meglepetés. Isabelle White őszinte – majd a lány szeme közé nézett és megjegyezte: – legalábbis, annak tűnik. Menj, de igyekezzetek, mert Rossnak még dolga van és személyesen kell hozzá.
A japán sarkon fordult és nem nézett vissza, de ennek ellenére, a pár igyekezett messzemenően ügyelni a látszatra. Amikor Ben megint bejelentkezett azzal, hogy tiszta a levegő, Ethan megszólalt:
– Amíg gyanakvást altattál, híreket hallgattam. Apád nemrég beszélt egy Larry Morgan nevezetű illetővel, aki nagyon nem a városi kórház méregdrága szárnyában vegetál, hanem elég érthetően és értelmesen kommunikál. De a másik hír sokkal érdekesebb. Apád bejelentkezett a belügyminiszternél, ráadásul, nem golfpartira.



2018. június 14., csütörtök

37. rész: Versenytárgyalás II.





Isabelle még a kritikus pillanaton túl is erőteljesen hezitálni látszott. Ha mozdult és döfött volna, a problémái egy csapásra megoldódnak. Az más kérdés, hogy nem élvezhette volna ki, hiszen Patrick szemén látta, nem ez lenne a nyerő forgatókönyv. Néhány iszonyatosan hosszúnak tűnő másodperccel később, egy kéz érintette meg Ms. White hátát, majd Clara Morgan állt meg mellette. A lány rápillantott, és leeresztette a tőrt. Hammond gyakorlatilag ugyanabban a pillanatban eresztette le a fegyverét és köszönetet biccentett Clara felé. A japán nő is leakasztotta a hajdíszről a fátylat és felfedte arcát. Edward White hófehérre sápadt, megtántorodott, de aztán erőt vett magán. Hishida Mizuki kedvesen elmosolyodva szólalt meg:
– Mr. White, örülünk, hogy ebben az illusztris körben üdvözölhetjük. Mint a meghívóján is szerepelt, öntől nem várunk ajánlatot, kizárólag azért van itt, hogy jövendő üzleti partnerét is megismerhesse. Ahogy néhányan azzal is tisztában vagyunk, kolléganőm nem csupán szeszélyből cselekedett az imént, és erős felindulása is maximálisan érthető. Ha nem bánja, ezt nem fejteném ki itt és most bővebben. „Áruló” sógornőjének rengeteget köszönhet, azt hiszem, ezt sem kell részletekbe menően elmesélnem, és azt is megjegyezném, az ön szájából kimondottan érdekesen hangzik bármiféle bírálat. Ami pedig a többi meghívottat illeti: tisztelje meg megbízómat azzal, hogy elhiszi, tudja, mit miért csinál és kiket hívott meg. Akit Lyle Brown lezsaruzott, illetve ön az imént álcázott fakabátnak hívott, már többször bizonyított. Néhányunk előtt – ezalatt értse a megbízómat elsősorban! – teljesen tiszta, hogy Ethan Ross valóban szoros kapcsolatban van a rendőrséggel, viszont nem zsaru, hanem rendőrségi tanácsadó. Azt hiszem, hogy a polgármester úr kedvenc golfpartnerének nem kell elmagyaráznom, hogy milyen előnyökkel járhat, ha bennfentes információk birtokosa egy üzletember.
Ebben a pillanatban a képernyőn ismét megjelent a sötét sziluett, majd felhangzott a torzított férfihang is:
– Mr. White, kérem, fáradjon ki a szálloda épülete elé, ahol várja egy limuzin. Személyesen szeretnék önnel beszélni. Ms. Morgan, Ms. Anderson, legyenek kedvesek továbbra is mindent megtenni azért, hogy a meghívottak jól érezzék magukat.
Edward White intett egyet Patricknak, hogy maradjon és elindult.
Isabelle szúrósan nézte az apja hátát, de nem mozdult és az arcán sem látszott semmiféle különösebb érzelem.
– Egy kicsit kimennék levegőzni a kertbe, ha nem probléma – fordult Clarához a lány. Halkan beszélt, a másik nőn kívül nem hallotta senki, amit mondott. Mielőtt a jelenlegi mentor megszólalt volna, Ms. White folytatta:
– Nem lépek le, bízhatsz bennem.
– Menj csak – mosolyodott el bizalomgerjesztő, kedves arcvonásokkal a japán. – Ha átvágsz, megtalállak. Ha megtalállak, kibelezlek.  
Isabelle nem szólt semmit, csak biccentett egyet és már ment is.
A szálloda kertje egy közepes méretű park volt. Gondozott sövények, formára nyírt bokrok, a növényzetből kialakított labirintusok váltották egymást. A labirintusok közepére tavak voltak telepítve, amelyek összeköttetésben voltak egymással. A tavakban különféle méretű, színű és formájú aranyhalak úszkáltak. A tó körül az ösvény fahánccsal volt felszórva, a parton a meleg, sárga fényű lámpák kellemes hangulatot árasztottak. A mesterséges tavacska a medence szélén, a vízszint alatt is meg volt világítva, így annak ellenére, hogy már besötétedett, jól látható volt a vízi, telepített élővilág. A lány nem is egy padra ült le, hanem a tavacska mellett, egy kőre. Belenyúlt a vízbe és elmélyülten nézte, ahogy ujjai mellett fodrozódik a víz, illetve a magukat biztonságban érző, nem háborgatott halak kíváncsian megközelítik a kezét. Miközben az aranyhalakat figyelte, az elmúlt pár óra eseményein töprengett. Többek között, Clara Morgan rapid gyorsasággal kialakult bizalmán, amely még a nyomkövetős, robbanós nyakpántot is eltávolította róla. A közbelépésén, amellyel több legyet ütött egy csapásra, hiszen megfékezett egy hőzöngőt, megakadályozott egy gyilkosságot, bebizonyította újdonsült mentorának, hogy figyel, helyesen méri fel a helyzetet, gyorsan és hibátlanul cselekszik, illetve még az apjával kapcsolatos indulatait is képes kontroll alatt tartani. Egyáltalán nem bánta, hogy végre megmutatta magát Edwardnak. Az a néhány pillanat és a férfi szemében látott félelem, sok mindenért kárpótolta. Igaz, Clara megjelenésekor őrült gyorsan kihunyt benne és egyenesen rettegés költözött bele. Igen. Edward White tudja, hogy mire képes a japán nő, sőt valószínűleg, Mr. Secret-Sziluett személyével is totálisan tisztában van.
Közel békésen szemlélődött, elmélkedett, amikor a torkára egy lapátnyi kéz hosszú ujjai fonódtak. Isabelle – bár meglepődött – nem esett pánikba, hűtötte a fejét. Már csak arra volt kíváncsi, hogy Edward kedveskedett neki ezzel a váratlan meglepetéssel, esetleg Lyle Brown, vagy Clara és Mr. Secret teszteli?
Ms. White azonban nem ért rá találgatni, mert egész komolyan fojtogatták, így kénytelen volt a vélhető legeredményesebb megoldást választani. Kezdésnek abbahagyta a küzdelmet – ez eddig mindannyiszor bevált neki, nem is értette, hogy sikerülhet százból százszor – aztán amikor meglazult a szorítás, hátrafejelt. Ha állt volna és nem kirívóan magas az ellenfél, a találat állcsúcs-orr magasság. De mivel egy kövön ült, hát pontosan ágyékmagasságban vágta hátra a fejét. A fojtogató lelkesedése alábbhagyott, és mindenféle kellemet-kecsességet mellőzve, a halastóba csobbant. A lány krákogott néhányat és tőrrel a kezében a pasast nézte, aki immár sokkal kevésbé látszott agresszívnek. Nem csoda, hiszen az altesti hűtés valamennyi enyhet adott az agresszor meggyötört férfiasságának, miközben a tavacska flórájába tartozó növények lágyan övezték a férfi felsőtestét, fejét. Volt abban tavi káka, átokhínár, vízitök, tavirózsa. Az, hogy lőfegyver nem került elő, nyilvánvalóan a fájdalmas atrocitáson kívül annak volt köszönhető, hogy Isabelle kezében jól látható volt a penge. Ms. White intésére a figura a két ujja közé csippentette pisztolya markolatát, majd bedobta a tó közepére. A férfi afroamerikai volt, de nem Lyle Brown, ettől függetlenül a nő úgy sejtette, az általa megfékezett „üzletember” a megbízó. Ebben a következtetésében nem is kellett csalódnia, hiszen reccsent a sövény, ahogy Lyle menekülőre fogta. Isabelle utána vetette magát, de elkapni már nem tudta, mivel a férfi a park mellett várakozó, járó motorú autóba vetődve kereket oldott. A lánynak ötlete sem volt, hogy mit tehetne, amikor észrevette a motorjáról éppen lekászálódó fiatal férfit. Odarohant hozzá, a reakcióra időt sem hagyva félrelökte, felpattant a kétkerekűre, majd üldözőbe vette Brownt.



Marc a képernyőn folyamatosan azt az ablakot nézte, amelyen Isabelle-t látta. Amíg még a szállodában volt, nagyjából Ross kamerája adta róla a legjobb képeket, a kertben pedig a beültetett nyomkövető által sugárzott jelre uszított drón. A mentor heveny, lábon kihordott infarktusa alábbhagyott, amikor a lány belefejelt a fojtogató ágyékába és Lyle Brown után indult. Northman Ben Taylorral csak összenézett, és már indult is.
Motorra ült, lévén az sokkal gyorsabban tudott haladni az autóúton, még akkor is, ha éjszaka lévén nem volt éppen csúcsforgalom.
Ben folyamatosan mondta a fülére, hogy merre menjen, miközben egy másik kommandós a képernyőn keresztül a lányt figyelte. A mentortól így már csak egy fojtott káromkodásra futotta, amikor a parancsnok helyettese közölte vele: Brown az autójával és a ki tudja mennyi, időközben mozgósított fegyveresével együtt egy raktárban van, Isabelle pedig szál egyedül, be is ment utána az épületbe. Marc a raktárépület mellett lévő erdőben, a bokrok között rejtette el a motort, majd leellenőrizte a fegyvereit. Aktiválta a saját jeladóját, aztán bejelentkezett Taylornál, aki közölte vele, hogy az Isabelle-t jelző zöld pötty lassú mozgásban van, viszont a hőkamera szerint, sokszoros túlerő várja.
Northman rátekerte a hangtompítót mindkét pisztolyára, ellenőrizte a tárakat és külső támogatást kérve, elindult.
Marc teljesen Benre hagyatkozva elkezdte ritkítani az ellenfelet, hiszen minél kevesebbet kell majd kerülgetniük menekülés közben, annál nagyobbak lesznek az esélyeik. A mentor megpróbált kikapcsolni, csak a feladatra koncentrálni, de mindannyiszor feldübörgött a szívverése, ahányszor csak lövést hallott. Mert nem tudta, nem tudhatta, hogy meglátták a lányt és csak miheztartás végett rálőttek, vagy nem volt szerencséje és el is találták… Neki nem volt gondja, Hammond helyettese tökéletesen navigálta, Taylorral élmény volt együtt dolgozni, de ez nem hatott rá az újdonság erejével, hiszen néhányszor már megtapasztalta. 
Lyle bandája megfogyatkozott, Ben hosszú másodperceket is hallgatott már a fülesben, amikor Northman közvetlenül maga előtt, egy fémes villanásra lett figyelmes. Villámgyorsan oldalra fordult, így a felé hajított tőr éppen hogy elkerülte.
Patrick helyettese jól érzékelhetően vigyorogva konstatálta a füldugóban:
– Szívszerelmed dobálózik. Ha gyorsan és halkan megkerülöd a tőled jobbra lévő dobozhalmot, hátba tudod kapni. Óvatosan, Marc!
Northman szót fogadott, és sikerült meglepnie a lányt, bár az nem adta olcsón a győzelmet, erőteljesen belekönyökölt a bordái közé. A mentornak azonban némi dulakodás után sikerült lefogni a tanítványt, így immár volt ideje rászólni is:
– Hagyd abba, én vagyok!
– Marc! – hallatszott a teljes döbbenet Ms. White hangján. – Hogy kerülsz te ide?
– Ezt meg sem hallottam – húzta fel az orrát a férfi. – Nyilván, te azért tudsz a bőröd alá ültetett kapszulás nyomkövetőről, tehát ezt túltárgyaltuk. Az sem ártott volna, ha feltűnik, hogy egészen elfogyott az ellenfél. Komolyan mondod, hogy egy hullával sem futottál össze, akit nem te nyírtál ki?
– Ne haragudj, igazad van. Csak nagyon arra koncentráltam, hogy ne tudjanak elkapni.
– Arra koncentrálhattál volna például, az erdőben bujkálva! Mondd, miért jöttél be?
– A kocsiban ketten voltak. Egy vezetett, egy vetődött és menekült. Úgy gondoltam, nem vagyok totálisan esélytelen arra, hogy hadsereg segítsége nélkül elkapjam őket.
– Az lehet, de a telefon feltalálása és Bell után ügyködtek még páran a kapcsolattartás forradalmasításán. Példának okáért volt ez a Cooper nevű fazon, aki a mobiltelefonálás atyja.
Ms. White nagyot sóhajtott, amikor leesett neki:
– Brown segítséget hívott és direkt csalt ide.
– Pontosan.  Most hol van?
– Pihen a kocsija hátsó ülésén. Fejbe nyomtam, megkötöztem.
– Mit akarsz vele tenni?
– Visszaviszem Clarának. Berúgott, nem lelkesedett egy zsaruért…
– Nem zsaru – vágott közbe Northman.
– Tényleg nem. Rosszabb. Vagy jobb, még nem tudom.
– Nézőpont kérdése – vigyorgott a mentor.
– Tehát, nem rajongott Rossért, és miután tőrt vágtam bele, már értem sem. Azt sem gondolom, hogy alaptalanul vádaskodott Beccával kapcsolatban. Ezek nem főbenjáró bűnök, vagy legalábbis, nem halálosak.
– Ebben a körben – szúrta közbe Marc.
Isabelle nézte a férfi szemét, majd lábujjhegyre állva, megcsókolta a száját. Northmannek éppen elég volt ennyi ráutaló magatartás, és máris vigyázva húzta le a ruha cipzárját, majd simogatta le a textilt tanítványa testéről. Ms. White, miközben elkezdte megszabadítani a mentort a ruhájától, a mikrofonhoz hajolt és beleszólt:
– Légy olyan jó Ben Taylor, hogy nagyjából húsz percre kikapcsolsz és visszahívod a drónt is. Majd jelentkezünk.
Marc Northmant mosolygásra késztette, ahogy a füldugóban meghallotta a kommandó helyettes parancsnokának halk nevetését és a nyugtázó visszajelzést:
– Részemről vége, mostantól ketyeg az óra, gerlepár.
Isabelle White mohón és vágyakozva csókolta mentorát és mielőtt teljesen eszüket vesztették volna, megszólalt:
– Már csak azt kellene eldönteni, hogy vizsgafeladatként és hűségem jeléül téged teljes valódban, vagy csak a fejedet vigyem vissza Clarának?



2018. június 7., csütörtök

36. rész: Versenytárgyalás I.






Marc Northman csak némileg nyugodott meg attól, hogy életben találta Isabelle-t és beszélni is tudott vele. Ugyanis, abba a bizonyos negyedórába nem csak az élvezetnek, hanem a komoly egyeztetésnek is bele kellett férnie. A mentor majdnem eldobta az agyát, amikor tanítványa közölte, hogy Clara Morgan ajánlata – ha nem is tetszik jobban, mint Holdené – komolyan megfontolandó. Northman ledermedt, pedig Ms. White magyarázata teljesen érthető és logikus volt. Hiszen, az a tények közé tartozott, hogyha Edward White-ot nem sikerül legalább lesittelni, akkor a lánya továbbra sincs biztonságban. Igen, Morgan valóban überelni tudta Jeff ajánlatát, hiszen ha Isabelle Clara mellett marad és vele dolgozik a továbbiakban, az apja nem bánthatja. Vagy ha mégis, akkor az volt az utolsó megmozdulása. Isabelle White meglátása szerint, ezt a kedves papa nem kockáztatta volna, hiszen a titokzatos megbízó roppant meggyőző tudott lenni. Azt viszont, a lány egyelőre nem tudta megmondani, hogy ki az, hiszen még nem lettek bemutatva egymásnak, éppen ezért el is nevezte Mr. Secretnek. Akkor Marc nehéz sóhajjal hagyta magára a lányt, nem volt ínyére a helyzet, de nem volt más választása.
A mentor ismét a falra szerelt óriásmonitorra koncentrált, amelynek sarkában még két másik ablak is megjelent, az egyik Hammond kamerájának képét közvetítette, a másik pedig Rossét. Egyelőre semmi érdekes nem történt, az érkezők kulcsokat vettek át, a szobáikban felfrissítették magukat, átöltöztek.
– Mi a program? – kérdezte Marc a mellette álló Ben Taylortól.
– Állófogadás, úgy tudom. A versenytárgyalás holnapra van kiírva, a bulin a drogkereskedő urak ihatnak, mulathatnak, de legfőképpen szemrevételezhetik a konkurenciát.
– Ethan is testőr?
– Nem. Az álcája szerint felestársa egy kábítószerkereskedőnek. Nemcsak a valószínűsíthető hatósági érdeklődés miatt pattant meg a hajóról, hanem Charles Miller is azon vinnyogott, hogy kell mellé Ross. Ezt viszont nem látta rosszul, mert tény. De, ha nagyon nem muszáj, akkor nem fogja leleplezni magát.
– Hol kezdődik a muszáj?
– Ethan megítélésétől függ. Nem kezdő úgyhogy, ne aggódj.
– Csak azért kérdezem, mert nem is olyan régi, személyes tapasztalatom alapján azt mondom, elég magas az ingerküszöbötök. 
– Két különböző dologról beszélsz, Marc. Van a parancs és van a saját bőr. Az utóbbira mindenki érzékenyebb. Ross azonban, félig-meddig szabadúszó. Holden nem énekel bele, hogyan végezze a melóját, főleg, ha a közreműködésével olyan eredmény várható, amely másként nem is érhető el.
– Szépen kikerülted az egyenes választ.
– Miért kellene túlragoznom? Bevállaltad, túl vagy rajta. Ahogy, Isabelle is. Inkább menj, öltözz be. Ha már ma ki kell kaparni a hölgyeményt a slamasztikából, akkor ezt a lehetőséget buktuk. Ahogy a barátnőd is a relatív nyugodt mindennapokat. Elvégre, akkor attól a perctől kezdve, nem csak apuka fokozott érdeklődésétől kellene tartania, hanem az arctalanétól is. Tényleg, hogy is hívja a palit?
– Mr. Secret.  
– Szóval, mindenki azért merül el a vallásos áhítatban mostanság, mert abban reménykedünk, hogy a tanítványod forró feje már lehűlt egy kicsit. Nyilván, Clara Morgan és Mr. Secret is rákészül a leány és nemzőatyja nagy találkozására. Secreték a hidegvérét fogják elsősorban tesztelni, bár a végkifejlethez valószínűleg hozzászól majd apuka is, méghozzá a saját vérmérsékletével együtt. Ez ugyanaz a mentalitás egyébként, amelyet genetikusan örökített leánygyermekére. Tehát, van miért izgulni és beöltözni.
– Nagyszerű – húzta el a száját Northman, ennek ellenére elindult, hogy összeszedje a felszerelését és elfoglalja kijelölt helyét.

Rebecca Anderson – miközben a küldött e-mailekre való megkésett reakciókra várt – elmélázott a helyzetén. Elégedett volt, hiszen Brian mondta ki, méghozzá anélkül, hogy erőltette volna.
Mielőtt a sógora révén bejárása lett a felső tízezer köreibe, escort lányként kereste meg a tandíjra valót. A testvére házasságkötése után nem sokkal függetlenítette magát az ügynökségtől és immár csak a mogul üzletfeleit kísérgette. Egy alkalommal, amikor „Eddy” ismét ilyen szívességre kérte, Becca határozottan a férfi elé állt és rákérdezett:
– Neked nem jövök be, Edward?
Sógora akkor olyan őszinte döbbenettel meredt rá, hogy a lány azt hitte, valamit nagyon elbaltázott azzal, hogy rákérdezett. De kíváncsi volt, hiszen Kimberly elmesélte, hogy a férjével nem feltétlenül a sistergő vágy az összekötő kapocs, ráadásul külön hálószobájuk van. Tehát, a kérdés helyénvaló, nem furcsa és teljesen jogos. Akkor a férfi hökkent vonásai hamarosan mosolyba fordultak, majd válaszolt:
– Jó kis nő vagy Becca és, ha benne vagy egy kis játékban, rövidesen kiderül, hogy bejössz-e nekem.
Ms. Anderson roppant kíváncsi lett, így beleegyezett az elkövetkezőkbe. Már azt nagyon izgalmasnak tartotta, amikor sógora bekötötte a szemét, kötelet hurkolt mindkét csuklójára. Edward levetkőztette, de például a száját egyszer sem csókolta meg. Rebecca már nem tapasztalatlan ártatlanságként hevert a nővére férjének ágyában, így rögvest feltűnt neki, hogy valami nem stimmel. Egyáltalán nem volt kellemetlen az együttlét, sőt kimondottan izgató volt, elvégre a lány egy határozottan kemény, izmos testet érzett magán, amiről rögtön gondolta, hogy nem a mogulé. White, bár ügyelt a kondíciójára, nem volt egy kigyúrt fazon, ellenben Ms. Anderson partnerének lapátnyi, erős keze, mohó szája, kőkemény izmai és roppant erőteljes mozdulatai voltak. Hamarosan lekerült a kendő a lány szeméről, így Rebecca alaposan megnézhette iménti szeretőjét. Valóban nem Edward volt az, hanem a személyi testőre, aki a kinézete alapján vélhetőleg nagy barátja volt a szteroidoknak. Becca nem szólt semmit, csak magában konstatálta, hogy a nővére suttogóra fogott beszámolói a szőke Hectorral kapcsolatban, hellyel-közzel helytállóak. Miután rendbe hozta magát, megkereste sógorát és rákérdezett:
– Ebben mi volt a buli neked, Eddy?
– A reakció, Becca. Nem őrjöngesz és akadsz ki, ez tetszik. Ahogy az is, hogy megfelelően készséges vagy a partnerekkel. De van olyan üzletfelem, aki az engedetlenséget sokkal jobban díjazza, mint az odaadást. Az ilyen meló is ugyanolyan, mint a többi, csak némi színészi vénát is igényel.
– Mennyire mélyen kell belemenni a tiltakozásba, hogy jó legyen az uraknak?
– Teszteljük le! – taszította a falhoz sógornőjét White.
– Meghibbantál? Ez fáj! – sikított fel Ms. Anderson. Aztán visszanézett a férfira, akinek arckifejezése semmi jót nem ígért, sőt határozottan ijesztő volt. Becca nem is hezitált sokáig, menekülőre fogta. Vesztére, beleszaladt Hector karjába, aki ahelyett, hogy segített volna neki, lefogta. Rebecca sikoltott, könyörgött, vergődött, utóbb már sírt, amivel valóban feltüzelte Eddyt. White testileg elégedettnek tűnt, azonban tartott tőle, hogy a lány már nem lesz olyan lelkes, amikor ismét a közreműködését kérné az ügyfeleivel kapcsolatban. Próbálta kedvesen megérinteni az arcát elrejtő Rebeccát, aki felemelte könnyáztatta arcát – majd a szemébe nevetett:
– Lehet, hogy Oscart nem kapnék érte, de úgy érzékeltem, átjött az alakításom.
Edward White ekkor valóban megdöbbent, majd közösen csiszoltak még a játékon, hogy a kevésbé beavatott, viszont kissé furcsa ízlésű urak is elégedettek lehessenek.
Rebecca a nyíló ajtóra pillantott és elmosolyodott, hiszen Brian érkezett.
– Mi újság? – tette fel a kérdést a férfi.
– Az Arkangyalok visszajeleztek, nem jönnek – felelte a nő.
Hishida Kazuki elmosolyodott:
– Teljesen fölösleges volt megkérdezni is. Az Angyalkönny nem hagyományos drog, és az Arkangyalok nem is foglalkoznak másfajta kábítószerrel. Van rá néhány ezer dollárom, hogy Gabriel fel fog hívni és miután elküldött a bús picsába, azt is megkérdezi, mennyi van még hátra, mert ha a meghívás gondolata felmerült bennem, akkor az már a végstádium lehet, valamilyen súlyos agybajban. Ez több mint sértés volt, Rebecca.
– Persze, persze, ti Tokióban... – kapcsolt nagy nehezen Ms. Anderson.
– Igen, Becca. De ezt továbbra sem mondjuk ki hangosan, főleg akkor, ha továbbra is a tiszteletreméltó ane-san megnevezésre és státuszra áhítozunk.
– Ne haragudj, én… – védekezett sután Becca.
– Nem haragszom – cirógatta meg a szégyenpírtól lángoló arcot Morgan. – Inkább készülj, mert nem érünk rá. Gabriellel majd elintézem, ha lesz mit. Most pedig, menj! – kísérte az ajtóhoz a lányt, majd miután becsukta utána, kulcsra is zárta.

A szállodának az a szárnya, ahová a party volt szervezve, le volt zárva. Hishida Kazuki mindig is óvatos volt, ezen az összejövetelen nem is tervezte, hogy személyesen megjelenik. A terem be volt kamerázva, a közvetítés elő volt készítve. A férfi arra is roppant kíváncsi volt, hogy új szerzeménye – vagyis Isabelle – hogyan fog viselkedni.
A listán átnézte a névsort, időnként elmosolyodott, majd elégedetten hátradőlt forgószékében és várta a pillanatot, amikor bekapcsolódhat az eseménybe.
Clara és Isabelle szexi, mégis elegáns ruhában voltak, bár az általuk viselt feltűnő kiegészítő vonzotta a pillantásokat. Fátyollal kombinált hajdíszt viseltek, az arcuk nagy része el volt takarva. A két nő hostess feladatokat látott el, regisztrálták az érkezőket, aztán a falra függesztett nagyképernyő alatt álló pulpitus mellett helyezkedtek el, két oldalról.
Clara Morgan lépett a mikrofonhoz, figyelmet kért az uraktól, majd miután a teremben a beszélgetés zaja elhalkult, az emelvényre lépett Rebecca Anderson. Köszöntötte az egybegyűlteket, ismertette a programot, majd a pulpitus fölötti képernyőn megjelent egy férfi felsőtestének körvonala. Sötét volt a háttér, nem látszott a fotelban ülő arca, és amikor megszólalt, nyilvánvalóvá vált, hogy a hangja is el van torzítva.
– Kedves vendégeim, üdvözlöm önöket! Köszönöm, hogy elfogadták a meghívásomat és jelenlétükkel biztosítanak arról, ajánlatomat komolyan fontolóra vették. A holnapi versenytárgyalásról a bővebb információkat éjfélkor kapják meg, a külön az erre a célra kifejlesztett eszközön. A bejelentkezés után tizenöt percük lesz rá, hogy tanulmányozzák az ajánlatot, utána az eszköz memóriája először törlődik, majd megsemmisül. Szép estét, további jó mulatást kívánok!
A képernyő elsötétedett, de azt csak Rebecca és Clara tudta, hogy Brian továbbra is figyelemmel kíséri az eseményeket.
A party első félórája eseménytelenül telt, majd a Beccával kedélyesen beszélgető Charles Miller mellé odalépett az egyik hírhedt kereskedő, Lyle Brown. Brown afroamerikai volt, mélyről indult, és igen kemény környéken küzdötte fel magát jelenlegi pozíciójába. Rengeteget ivott már, ráadásul feltűnési viszketegségben szenvedett. Látszott, hogy ismeri a lányt, ahogy Ms. Anderson is pontosan tudta, mire számíthat tőle. Sajnos azonban, nem volt elég gyors és előrelátó ahhoz, hogy megússza:
 – Egész szépen kikupálódtál, Becca. Vajon, a téged tetőtől-talpig Versace-be öltöztető gazdád tisztában van vele, hogy milyen ócska ribanc vagy? – a férfi felemelt hanggal, gyakorlatilag ordítva kérdezte meg: – Ugye, másnak is megvolt már ez a riherongy, aki itt háziasszonyt játszik? Egyébként is, milyen rohadt bátor ez a rüfkéket távirányító akárki! Sötét képernyő, semmi egyedi a háttérben, eltorzított hang… csodás. Mennyire bíznék benne!
– Akkor, miért vagy itt? – kérdezte a háta mögül Ethan Ross.
Lyle megfordult és az ittasságához képest villámgyorsan reagált, amikor célba vette fegyverével Ethan fejét:
– Pont egy zsaru kérdezi ezt tőlem? – üvöltötte.
Mielőtt folytathatta volna, amit elkezdett, felordított és elejtette a pisztolyát. Vérző kezéből egy penge állt ki, Isabelle pedig elindult az emelvényről eldobott tőréért. A pórul járt férfi nem várta meg, amíg odaér, fájdalomtól eltorzult arccal kihúzta a kezéből a kést, és kitántorgott a helyiségből.
Időközben Edward White is odaért az események epicentrumába, személyi testőre kíséretében:
– Ez komoly? Egy álcázott fakabát és az én áruló sógornőm? Azt hittem… – rekedt a mogulban a hang, de majdhogynem a lélegzet is, amikor az előtte megálló fátylas nő a torkának szegezte a Brown vérétől még foltos tőrt.
Isabelle leakasztotta a fejdíszről a fekete selymet és immár fedetlen arccal, rezzenéstelen tekintettel, komor arcvonásokkal mozdította előre csak egy hajszálnyival a pengét. Amint a tőr hegye megkarcolta Edward White nyakát és lecsordult a sebből az első vércsepp, a lány feje mellett is felhangzott egy nagyon ismerős hang. Patrick Hammond egyik kezében a Ms. White fejére irányuló, kibiztosított pisztoly volt, míg a másik kezét kérőn kinyújtotta az Edward életét fenyegető pengéért. 

    


2018. május 31., csütörtök

35. rész: A felkészülés




Clara Morgant nem ejtették a fejére, hiszen az igenlő választól nem esett hasra. Főként azért nem tette, mert a lány helyében ő is rábólintott volna az ajánlatra. Már csak azért is, hogy nyerjen némi időt. Tudta, hogy Isabelle egyik főfoglalkozása a megtévesztés, a másik pedig, a gyilkolás. Úgy döntött, nem hagy időt egyiküknek sem a rágódásra, ezért rögtön gyakorolni kezdett a fogollyal. Kezdésnek a kezébe vette saját kardját, megmutatta Ms. White-nak, de még azt sem hagyta, hogy hozzáérjen. Elmosolyodott, amikor beszélni kezdett:
– Tudom rólad, hogy a kedvenced a penge, és ezen nem is csodálkozom. Gyors, pontos, csendes, és avatott kézben, kiváló eszköz. Én is jobban szeretem, mint a lőfegyvereket. Mielőtt tudatlanságból elkövetnél olyat, amit nem kellene, mesélek – emelte fel a kardot Morgan. – Ez egy japán kard, azaz katana. Kemény, de rugalmas. Kizárólag a tulajdonosa nyúlhat hozzá, de magához a pengéhez, a kard lapjához, éléhez puszta kézzel, még ő sem. A katanának lelke van, és a gazdájának mindent meg kell tennie azért, hogy a kard lelke szeressen a pengében lakni, illetve, hogy jól szolgálja. A kard és a harcos egy, elválaszthatatlan egység. Valaha, a szamurájok fegyvere volt. Katanát venni botorság – már csak a benne lakó lélek miatt is – sokkal inkább, ki kell érdemelni, hogy hagyományosan kovácsoljanak egyet a részedre. A te neveltetésed ehhez nem megfelelő, ahogy időd sincs rá, hogy megszerezd. Mivel, nálad nem a nulláról kezdünk és igen jó alapjaid vannak, csak mutatok néhány fogást, gyakorolunk, aztán a megbízóm kitalálja, hogy mivel bizonyíts.
– Mit tud rólam?
– Szerintem, mindent. Ha nem így lenne, akkor nem adott volna lehetőséget, nincs ajánlat. Igaz, akkor nem cipellek el idáig, már a szobádban kinyírlak, ahogy a dokit. Miután meséltél apád viselt dolgairól, már nem volt kérdés, hogy merre megyünk tovább.
Clara foglya kezébe nyomott néhány ruhadarabot, hogy átöltözhessen, majd magára hagyta. A házigazda hamarosan visszatért, immár ő maga is edzőcipőben, ujjatlan felsőben, rövidnadrágban volt. Kivezette Ms. White-ot a kertbe, ahol egy középkorú férfi várt rájuk. Clara főhajtással köszöntötte, majd a fogolyhoz fordult:
– Kapsz néhány jó éles pengét, amivel gyakorolhatsz. Elsősorban, most dobni fogsz, de majd néhány közelharc-elemet is átveszünk. Ne próbálkozz, a fickó érti a dolgát, sokkal előbb beléd állítja a saját vasait, mint ahogy te kigondolnád, hogy ellenem fordítod.
Isabelle csak bólintott egyet, aztán engedelmesen munkához látott.
Brian Morgan szeretett saját tapasztalatokat gyűjteni. Főként, ha olyasmit tett, amit még soha. Isabelle White esetében pedig, pontosan ez történt. Ahogy a húga mondta a fogolynak, igen, Hishida Kazuki a kezében tartotta a pengét, és pillantását le sem vette a célpontról. Kíváncsian figyelte a lányt, aki súlypontot, kényelmes fogást keresett elsőként a tőrökön. Miután már kézre álltak a szerszámok, mindegyikkel begyakorolta a dobást, azután immár mozgás közben hajította a céltáblába a vasakat.
Mizuki is végigcsinálta a formagyakorlatait, és miután végzett, Briannel szemben, Isabelle másik oldalán állt meg.
Ms. White-nak jólesett a mozgás, egészen felélénkült tőle. Kíváncsian várta a másik nő által beharangozott fogásokat, hiszen azt látta, hogy fogva tartója, nem csak hadonászik, vagy balettozik a karddal. Ráadásul, – ugyan nem szívesen gondolt vissza rá – Black kivégzéséből az is nyilvánvalóvá vált, hogy Clara Morgan pontosan tudja, hol, hogyan és milyen erővel használja a katanát.
– Elég lesz – zökkent vissza gondolataiból a valóságba a japán nő hangjára Isabelle. – Nem csalódtam, már most is nagyon jó vagy. Itt-ott még megcsiszolgatlak, aztán máris hálálkodhatsz a megbízónak, bevethető leszel. Add ide az egyiket! – nyújtotta a kezét a tőrért Morgan. Ms. White a pengét fogva odaadta, Clara viszont pillanatnyi késedelem és mindenféle figyelmeztetés nélkül támadott. Isabelle kifordult, hárított, ugrott, elhajolt, így ellenfele hiába próbálkozott, nem tudta elérni.
Mizuki kezében – bár örült, hogy nincs könnyű dolga – egyre gyorsabban forgott a penge, ennek okán elvétve elérte, és meg is karcolta a lányt. Az újdonsült tanítvány, amikor találat érte, felszisszent és igyekezett hárítani, de ez nem mindig sikerült. Clara Morgan belendült, és már a magasiskola vágásainál, szúrásainál tartott. Isabelle egy ideig hárított, aztán egy alkalommal, szinte lassított felvételként látta a cselt és azt is, hogy a szúrás el fogja érni, méghozzá, teljes lendülettel. Mivel már nem tudott mit tenni, megpróbált kifordulni, arrébb vetődni, amikor ellenfele pengéjének egy másik állta útját – a férfié.
Clara mozdulata megakadt, és mintha valamiféle bűbáj alól szabadulna, feszült arcvonásai felengedtek, tőrt tartó keze ellazult. Néma, alig észrevehető főhajtással biccentett a bátyja felé, Brian pedig, hátat fordított és hang nélkül távozott. A japán nő elmosolyodott, és visszaadta tanítványának a tőrt:
– Tényleg jó vagy. Ügyes, gyors. Szuper. Zuhanyozz le, utána pedig keress meg, adok valamit a karcolásaidra. 
Isabelle nem sietett engedelmeskedni, egy ideig még állt a kertben, és vett néhány mély lélegzetet. Clara az ablakból figyelte, de nem látott semmi olyat, ami aggodalomra adhatott volna okot.

Marc nehezen aludt el, és gyorsan felébredt, mert zakatolt az agya, leginkább Isabelle miatt. Az ágy szélén ülve, mélyet sóhajtva vette tudomásul, hogy egyre jobban félti a lányt. Carmennel, sokkal egyszerűbb volt az egész, pedig az sem volt érzelemmentes.
Felállt és átment a másik szobába, ahol Holden embere nézte a monitort. Northman összefutott már néhányszor Patrick kommandós csoportjával, így az embereit is minimum látásból ismerte. Ron – miután konstatálta társa még mindig elég gyűrött fejszerkezetét – megszólalt:
– Ha összekapartad magadat, visszamehetnénk a bázisra, mert ott több infót kapunk, ráadásul azonnal.
– Akkor, mi értelme ennek a kéglinek? – nézett nagyot Marc.
– Álcázás. Az arctalan ellenfél sokat tud, de remélhetőleg, nem mindent. Ha arról szól is a történet, hogy tudja, ki vagy, ez nem gyanús, hiszen, még neked is kell laknod valahol. Ha nyomtalanul eltűnsz, sokkal jobban felhívod magadra a figyelmet. Azért beszélhetek itt teljesen nyíltan és őszintén, mert ha tudnak is róla, hol vagy, egyelőre itt nem tudnak lehallgatni. Holden technikusai odapakolták magukat, amikor levédték a lakást. Engem azért rakott ide Jeff, hogy tényleg tudj pihenni, hiszen szükség lesz rád.
– Van már valami?
– Gyülekeznek a viharfelhők. Hammond és Ross már rajta van a problémakörön.
– Isabelle-lel kapcsolatban némi újdonság?
– Akad. Ugyan Larry Morgan ingatlanjának épülete még mindig fekete folt, azonban Isabelle jeladója rögtön szórta a jelet, amint kilépett a házból. Egy drón egyből rálibbent a történésre és igen, láttuk szívszerelmedet épen, egészségesen, sőt meglehetősen lelkesen, tőröket hajigálni.
– Ennyire amatőr lenne az ismeretlen?
– Nem – vigyorgott szélesen Slayer. – Mi vagyunk ennyire jók.
– Amennyiben?
– Isabelle két nyomkövetőt kapott. Egyet a nyakláncába, amit – felteszem – a kedves Clara Morgan megtalált, elvett, elkért – lényegtelen. Egyet pedig, a belső combjába, a bőre alá. Azért, hogy tutira ne vegyék észre, egy jelárnyékolós, testszínű ragtapaszt is tettek rá. Csak akkor találhatják meg, ha a csajod megmutatja nekik, hol van.
– Ettől eltekintve, iszonyatos kockázat van ebben az egészben.
– Ezt senki nem vitatja. De amióta biztos, hogy nem kizárólag Edward White és Oliver Black egymás közötti játszmája volt a történet, mégis Isabelle az egyik kulcsszereplő, nem volt más választás. Sem neki, sem nekünk.
Marc Northman csak felhúzta válaszul a vállát, majd Ron Slayer mögött kilépett az ajtón.

Napok teltek el Isabelle elrablása óta. Mindenki igyekezett felkészülni a feladatára, egyik fél bázisán sem lazsáltak.
Clara Morgan házában, mindennap órákon keresztül gyakorolt a két nő. Ms. White szenzációs gyorsasággal fejlődött, még Brian is – anélkül, hogy felfedte volna magát a lány előtt – elismerően figyelte az egyre gyorsabb és pontosabb mozdulatokat.
Az egyik estén Mizuki ment át a bátyjához, így a szem- és fültanúja volt Rebecca Anderson és Hishida búcsúzásának.
A nő türtőztette magát és csak akkor esett neki a testvérének, amikor a kamera képei szerint Becca már az épületet is elhagyta:
– Komolyan, Brian? Ane-san? Egy Rebeccából? Ezt a buta libát nem zavarja, hogy a nővérével is összeszűrted a levet?
A férfi felnevetett, átölelte a húgát, amikor válaszolt:
– Ha megkapjátok, amit szeretnétek, vagy csak beígérik nektek, hát valami hihetetlenül együttműködőek, és roppant hatékonyak tudtok lenni. Ezt pont neked magyarázzam, Clara?
A nő odasimult a bátyjához és megkérdezte:
– Őt is csak eteted?
– Akárcsak, a drága Kimyt – maradt a letörölhetetlen vigyor a férfi száján. – Pedig, Becca mérföldekkel intelligensebb a nővérénél, de minden további nélkül megeszi, hogy egy olyan nő lesz a gyerekeim anyja, aki bármilyen indíttatásból, lazán hancúrozik, bárkivel.
– Én nem csodálkozom rajta. Ha játszol, akkor hihetetlenül jól csinálod.
– Kösz, hugi. Amit lehetett, megcsináltattam Beccával. A meghívottak értesítve, a visszajelzések, a foglalások rendben vannak. Ti, készen vagytok?
– Igen. Northmanről, mit mond az embered?
– Semmi különöset. Próbálja keresni Isabelle-t, felvette a kapcsolatot néhány problémamegoldóval, de nem tudtak neki segíteni.
– Ez jól hangzik – mosolygott Clara.
– Valóban. Ha lement a versenytárgyalás, foglalkozhattok vele is.
– Pontosabban?
– Northman a vizsgafeladat. A végső hűségeskü Isabelle White-tól.
Hishida Mizuki értőn, elégedetten elmosolyodott és kényelmesen elhelyezkedett a székben.

Marc a Larry Morgan háza mellett parkoló autóban várakozott a jelre. Amikor megkapta, megigazította magán az elektromos művek egyenruháját, a nyakába akasztotta az azonosító kártyát és elindult. Az alkalmazott ajtót nyitott, és megjegyezte, hogy már éppen ideje volt, hogy végre tényleg megérkezzen az ellenőr, hiszen a bedobott értesítés szerint, már két napja jönnie kellett volna. Northman nem szólt semmit, csak vállat vont és bevonult a nappaliba.
A csengő ismételten felberregett, így a takarításért felelős asszonyság kiment az ajtóhoz. A férfi háttal Ms. White-nak lejátszotta a telefonjáról a jó előre felvett, segítségkérő mondatot, aminek hatására Isabelle megmutatta villanyóraszekrényt.
Már éppen magára hagyta volna a „szakembert”, amikor Marc megfogta a kezét, és lassan felé fordult. A tanítvány szíve hatalmasat dobbant, de uralkodott magán és hangosan csak annyit mondott, hogy máris segít. Northman közben a kémkedő elektromos kütyük után kutatott a műszerrel, de a közlekedő villanyórás beugrója nem volt bekamerázva. Hamarosan megreccsent a férfi füldugója és Ron közölte vele:
– Az előzetes értesítésnek megfelelően kinyírtuk az áramellátást, és sajna, a saját generátor sem működik. Tizenöt percetek van, ha Clara elindulna közben, szólok. Jó mulatást! – lépett ki a kontaktusból Slayer.
Isabelle vigyázva, hogy ne tűnjön fel a sietsége, odament az éppen visszafelé tartó alkalmazotthoz, és kért tőle egy kis levest. Az asszonyság sajnálkozva felelte, hogy a hűtőből már elfogyott, de ha a lány kibír éhen fél órát, addigra elkészíti az új adagokat. Ms. White csak bólintott egyet és kiment a konyhából. Marc még mindig a villanyórás beugróban volt, ahogy tanítványa odaért, behúzta a kis helyiségbe, ahol vadul egymásnak estek. Mohón, de a ruhákra vigyázva simogatták, csókolták egymást. A mentor álcázásként szakállt növesztett, a megszokott néhány napos, szúrós borosta helyett, ez az arcszőrzet már puhán csiklandozott, és nem hagyott Isabelle bőrén árulkodó nyomokat.
A negyedóra szédítő sebességgel elrepült, megbeszélték, amit tudtak, majd Northman jelzésére az áramellátás is helyreállt. Kifelé menet a mentor köhögést imitálva rejtette a tenyere mögé az arcát, és feltűnés nélkül elhagyta a házat.
Az elektromos művek autójával bement a cég telephelyére, ott ruhát és autót cserélt, aztán visszakocsikázott a bázisra. Útközben mély légvételekkel nyugtatta magát, hiszen az Isabelle-lel folytatott non-verbális kommunikáció, eléggé felzaklatta. Keserűen elmosolyodott a gondolatra, hogy az érzéseiről a lánynak már akkor sem tudna hazudni, ha akarna. Ahogy tanítványa sem neki, elvégre minden pillantásukban, érintésükben, csókjukban az öröm mellett, ott volt a vágy és a féltés is. 
Amikor belépett az eligazítóba, Ron mindent tudó vigyorral lepacsizott vele, majd visszafordult a nagyképernyő felé.
A kamera egy szálloda auláját mutatta, ahová egymás után érkeztek a vendégek. Az élére vasalt, öltönyös, nyakkendős, női kísérő nélkül érkező elegáns férfiak láttán nem volt nehéz kikövetkeztetni, hogy minden bizonnyal üzleti tárgyalásra jöttek. Hamarosan ismerős arc bukkant fel a bejáratnál, Edward White érkezett éppen. A fél arcát eltakaró napszemüveg ellenére, Marcnak nem esett nehezére beazonosítani az Isabelle apja mellett lépkedő Patrick Hammondot, ahogy a pár pillanattal később egy ismeretlen férfival együtt belépő Ethan Rosst sem.

The gloves shouldn't match or work with this without an overcoat, but somehow, this works. Does kind of have a hitman feel to it though.

2018. május 24., csütörtök

34. rész: Az ajánlat




Marc a kapitányság kihallgatójában ült és körülbelül éppen ötszázadszor mondta el a hajón történt eseményeket, majd rátért a kórháziakra is. A vele szemben ülő rendőrtisztnek nem volt szerencséje, a tanúvallomás mindannyiszor összecsengett a jegyzőkönyvezett verzióval, Northman még véletlenül sem zavarodott bele.
Miután az egész éjszakát, és a rá következő nap fél délelőttjét is ott töltötte, amikor végre elbocsátották, gyakorlatilag kitámolygott az épületből. Nem nagyon tudta, hogy mihez kezdjen, hiszen semmi nem úgy alakult, ahogy eltervezték, így erre az eshetőségre nem volt kidolgozott forgatókönyv.
Ettől eltekintve, elég gyorsan megoldódtak a problémái, hiszen maga Jeff Holden várt rá a kapitányság előtt parkoló autóban. Marc beült, Jeff pedig elfuvarozta egy lakásba. Egy olyanba, amelynek a fényképe megtalálható volt Northman telefonjában, mint bérelhető kégli. Amikor felértek a lifttel, a kommandós nagyfőnök betessékelte a hullafáradt férfit az egyik szobába, és máris adta az instrukciókat:
– Hívd fel a zsarut, add meg neki ezt a címet. A lakótársad is az én emberem, ráadásul a hajóról is ismerős lehet. Aludj egyet, Ron itt marad és figyel. Amint felébredtél, gyere be a bázisra.
– Isabelle?
– Hivatalosan, elég keveset tudunk. Clara nővér kísérte vizsgálatra, a kórterem előtt álló őr, vagy a nővérpultban ülő asszisztensnő sem furcsaságot, sem kényszert nem látott. A fegyver hangtompítós volt, a lövész biztos kezű. Morgant senki sem ismerte az épületben, azért tudott szabadon mozogni, mert Ms. White kezelőorvosa bennfentesként bánt vele.
– Edward White?
– Nem tudunk róla, hogy köze lenne hozzá. A vizuális megfigyelés szerint, kimondottan rosszul van. Amíg Japánban volt, nem mindig tudtuk figyelemmel kísérni, mert a telefonjába telepített poloska – vagy mit tudom én, minek hívják, és egyáltalán kütyü-e, vagy csak valami alkalmazás – nagyjából harminc percre kinyiffant. Hang nem hallatszott, az meg felejtős, hogy esetleg kép lett volna a helymeghatározás alapján drónról, vagy műholdról. Annyit tudunk, hogy a Hishida-toronyban volt. Csak azért merem a sejtésnél egy kicsit bátrabban megnevezni Hishida Kazukit, mint vendéglátót, mert a limuzin, ami a repülőtéren várta White-ot, az övé. Legalábbis, a cége flottájához tartozik.
– Róla valami?
– Nem sok. Gazdag, befolyásos és még egy gyorshajtása sincs. Nem is lehet, hiszen saját kezűleg, talán még a kutyáját sem vezeti. 
– Miben utazik?
– Számítástechnika és annak az összes oldalága. Szoftverfejlesztéstől kezdve sajátmárkás csúcskütyükig mindennel és bármivel foglalkozik.
– Edward White is érdekelt ezen a területen?
– Akár még az is lehet. De ha nem, akkor sincs semmi különös ebben. White legális vállalkozásai nyilvánvalóan használnak számítógépeket, szoftvereket, kütyüket. Bármit akarhattak egymástól, akár legálisan is.
– Clara Morgan és Edward White között, valamiféle kapcsolat?
– Semmi. De azért nagyon ne rágd magad, és próbálj pihenni! Isabelle-t alaposan felkészítettük, te is tudod.
– Azt mondtad, nem sokat tudtok.
– Igaz. Viszont, azt a keveset, biztosan tudjuk. Például azt, hogy pontosan hol veszett nyoma. Mekkora csoda, lakóövezetben tűnt el, és még véletlenül sem ott, ahol apuka lakik, vagy bármilyen ingatlan lenne a nevén. Tudom, ez sem jelent még semmit, hiszen jó pénzért, akármelyik hajléktalant rá lehet venni, hogy vásároljon ingatlant, adja hozzá a nevét és az adatait. Majdan ügyvéd előtt a haszonélvezetet átruházzuk, és szintén valami hivatalos személy előtt végrendelkezünk, és megjelöljük a valódi tulajt, mint kedvezményezettet. Tehát, mielőtt még a környéket megszállnánk, és akár az útburkolatot is felszednénk az álcázás kedvéért, ráküldtünk egy drónt a koordinátákra. Van ott egy fekete folt. Egy házikó, amely bizonyos Larry Morgan tulajdona.
– Rokona a kis Clarának – állította, semmint kérdezte volna Northman.
– Igen. Ellenben idős, állandó ápolásra szorul, és nem kommunikál.
– Zsákutca?
– Nem biztos. Mert, ha Clara Morgan és Edward White között nincs is kapcsolat, azért némi hasonlóság akad.
– Éspedig?
– Az a nullával egyenlő információmennyiség, amit Edward Japánban történt tárgyalásáról, illetve Clara Morgan lakhelyéről tudunk.



Isabelle úgy döntött, sokkal célravezetőbb engedelmeskedni, mint bármi mást megpróbálni. Egyébként is, volt mit kihevernie. Clara – miután elmúlt a miheztartást vázoló dührohama – megint normálisan viselkedett.
Ms. White a pihenés órái után megkérte rá a másik nőt, hogy mutassa meg, meddig mozoghat büntetlenül, hol vannak a határok. Morgan különösebb érzelmek és indulatok nélkül mutogatta meg a demarkációs vonalakat, aztán egy kis időre eltűnt. Amikor visszatért, leült foglyával szemben, és beszélni kezdett:
– Mint azt már mondtam, kíváncsivá tettél. Az is tény, hogy apád viselt dolgairól fogalmam sem volt, és ez kicsit más megvilágításba helyezi a történteket. Valószínűleg, én sem maradtam volna a közelében, így már teljes egészében érthető a döntésed. Ahhoz, hogy életben maradj, meg kellett ragadnod a kínálkozó lehetőséget, ez világos. Tudom, hogy kerültél Northman szárnyai alá, sőt, láttam az akcióidról néhány összefoglalót is. Még az ellenfeleimben is tisztelem a bátorságot, a tenni akarást, az ügyességet, és nem utolsó sorban, a tehetséget. Nem titok, ezek nagyban közrejátszanak abban, hogy még mindig élsz.
– Megtisztelő, hogy elismered a képességeimet, Clara. Mivel láttam Oliver Blacket a kezed által meghalni, tudom, hogy nem vagy kezdő, azt hiszem, igen, beszélhetünk teljesen őszintén. Az már eddig is tiszta volt, hogy nem ápolónő vagy. A mozi óta az is, hogy te is problémákat oldasz meg, méghozzá közel úgy, mint én.
– Így van. A különbség annyi, hogy ritkán dolgozom csapatban, bár az kétségtelen, hogy a küldetéseim sikerének hátterét mások biztosítják számomra. Én az utolsó láncszem vagyok, a végrehajtó.
– Értem.
– Helyes. Ha parancsot kaptam volna rá, akkor már a kórházban kinyírlak, de a megbízómnak más elképzelései voltak veled kapcsolatban. Csalinak, vagy ajándéknak akart felhasználni, ez attól függött volna, hogy Edward White mit lép válaszként a kezdésre. Nos, ez az eredeti elképzelés, két dolog miatt változott meg. Az egyik az, hogy már tudjuk, mi volt a valódi oka annak, hogy megléptél a szülői házból, és hogy Edward miért akar mindenáron elkapni és elhallgattatni. A másik pedig az, hogy a mi köreinkben vétek a pazarlás. Te már most kimondottan ígéretes vagy, idővel – méghozzá nem is olyan rengeteggel – rendkívüli, elsőrangú szakember lehetsz. Nem akarok táncolni az idegeiden, mondom, ahogy van. Ugyan meglépni nem tudsz, de ha mégis sikerülne, tovább kellene menekülnöd apád elől, hiszen annyira azért ismered, hogy tudd, nem adja föl. Keresni fog, és megtalál, ezt mindketten biztosan tudjuk. A problémamegoldáshoz értesz, ellenben, a szervezet szétesett, megszűnt létezni. Munkanélküli vagy. Üldözött.
– Igen, tudom – sóhajtotta úgy a lány, mintha nem esett volna régen le neki, merre akarja terelgetni őt Morgan.
– A megbízómnak van egy ajánlata számodra. De mielőtt elmondanám a konkrétumokat, tudnod kell, ilyen lehetőséget még senki sem kapott.
– Hallgatlak!
– Ha igent mondasz, a szárnyaim alá veszlek, és én leszek a mentorod. A megbízóval majd idővel megismerkedsz, de egyelőre nem azon van a hangsúly, hogy személyes kapcsolatba kerüljetek. Edzünk, gyakorolunk, tanítalak. A nyakörved marad, de átprogramozom, így már csak akkor visít és robban, ha átléped a kerítés vonalát. Ha elfogadod, és meggyőzöd a megbízót is, teszünk róla, hogy apádtól már ne kelljen tartanod. Amennyiben nem értené a szép szót, vizsgafeladatként te győzködheted az öregedet. Lehet, hogy Edward White jó és tapasztalt üzletember, de nem pótolhatatlan. Ha ezt felfogja és engedelmeskedik, akkor sajnos, nem nyírhatod ki – mosolyodott el Clara.
Isabelle White úgy tett, mint aki elgondolkodott, majd komolyan elrablója szemébe nézett és válaszolt:
– Köszönöm, megtisztelő az ajánlat, és elfogadom.
Clara Morgan elégedett mosollyal és rövid főhajtással nyugtázta Ms. White döntését, majd megszólalt:
– Jó. A bizalmam kialakulásán sokat lendítene előre, ha átadnád a nyomkövetődet. Mondjuk, jelentősége nincs, hogy odaadod-e, vagy sem, hiszen bemérni úgysem tudnak.
Isabelle előhúzta a nyakláncát, kipattintotta a medált, és átadta a Holden emberei által beleapplikált nyomkövetőt.

Brian Morgan a székében hátradőlve, képernyőn keresztül nézte a húga és a fogoly beszélgetését. Elégedett volt, és valóban úgy érezte, tényleg pazarlás lenne megölni a lányt, vagy átadni az apjának. Ami gyakorlatilag ugyanazt jelentette volna, hiszen Edward nagyon hamar és véglegesen lezárta volna az ügyet, elvégre, egyetlen szem magzata már igen sokszor kicsúszott a markából, és tényleges veszélyt jelentett ránézve.
Ekkor, könnyed érintéssel, a vállára, egy kéz siklott. A férfi érte nyúlt, a tenyerébe vette, majd belecsókolt. Felnézett a nőre és elmosolyodott. Hishida Kazukinak, illetve Brian Morgannek ezt az arcát még igen kevesen látták. Az egyik a húga volt, a másik pedig, ez a legújabb szerzeményéhez hasonlóan hamvas, fiatal lány. Az üzletember a nő karján feljebb csúsztatta a kezét, aztán az ölébe vonta és megcsókolta. Némileg már csillapodott a viszontlátás öröme, amikor Hishida megszólalt:
– Rendben ment minden, Rebecca?
Ms. Anderson Kazukihoz simult, amikor válaszolt:
– Minden.
– Mesélj, szépségem!
– Isabelle végig hülyének nézett, de vigyáztam minden rezzenésemre, teljesen biztos, hogy nem buktattam le magam. Amikor szóltál, hogy az árverésen az újakra koncentráljak, hát mindent megtettem, amit csak tudtam. Az egyetlen új fiú volt a nyerő, de abból a szempontból zsákutca, hogy tényleg egy híres zenész volt, nem holmi James Bond, tévedés kizárva. Rohadtul nem kérdezett semmit, és már a limuzinjában erőteljesen nyomult. Ez is teljesen stimmelt, hiszen a neje nemrég szült, ezért eléggé ki volt éhezve. Viszont, „Elisabeth Jenkinst” Jones vitte, ahogy elterveztük. Nem beszélve arról, Luke-nak sem kellett sokat duruzsolnom, miután megtudta, hogy ki a pipi.
– Muszáj volt lépnem, nem engedhettem, hogy a húgom még jobban belezúgjon, és valami meggondolatlanságot csináljon. Nem tudtam volna elviselni, ha megveri.
– Mizuki sem – mutatott rá a lényegre Becca. – Előbb elvágta volna a torkát, mint ahogy te megtudod, hogy megütötte.
– Igaz, de akkor sem akartam, hogy bántsa a húgomat. Így Mizuki láthatta, hogy milyen egy szemét, hitvány féreg. Meg is büntette, ahogy számítottam rá. Persze, a testvéremnek eljátszottam, hogy haragszom és nem ez volt a terv. Edward?
– Megfeküdte a gyomrát a látvány, szabályosan belebetegedett, de inkább a saját életéért retteg, mintsem Kimyt sajnálná. Az orra előtt hagytam a kütyüt, amit adtál. Bár az utóbbi időben már nem volt országos cimborája Blacknek, azért mégis megütötte az is. Persze, nyilván nem Oliver szenvedései és patakzó vére indított el benne valamit, ebben biztos vagyok.
– Ahogy attól is kiverhette a víz, hogy vajon, miként került a házába a lejátszó – értett egyet Hishida Kazuki Rebecca Andersonnal.
– Sokat nem kell erőltetni, hogy összefüggést találjon a találkozótok és a következő figyelmeztetés között. Hiszen, mondtad neki, akit a fejéért küldesz, az sem a küszöbön fog ácsingózni. 
– Reméljük, a kedves sógorod is eljut idáig. Mit mondtál neki, hová mész?
– Amíg azt hiszi, hogy én vagyok a Jolly Joker és életfogytig lojális leszek hozzá, nem számoltat be. Lóvét is ad, és hagyja, hogy intézzem az ügyeimet. Tőlem egyébként is csak kér, ami azért, nem jellemző rá.
– Nem kis meló volt, elismerem. Nagyon ügyes voltál. Segítesz összerakni a versenytárgyalást is, Ane-sanom?
– Mit mondtál, Brian? – kapott levegő után a lány.
– Ane-san. A nagyfőnök még nagyobb tiszteletű, első asszonya – Japánban.
– Tudom, hogy mit jelent a szó. Azt kérdeztem, komolyan mondtad-e? – nyelt nagyot Rebecca.
– Majd meglátjuk, Ms. Anderson – mosolygott a férfi. – A tárgyalásra egyébként is készülök néhány meglepetéssel.