37. rész: Versenytárgyalás II.

Isabelle még a kritikus pillanaton túl is erőteljesen hezitálni látszott. Ha mozdult és döfött volna, a problémái egy csapásra megoldódnak. Az más kérdés, hogy nem élvezhette volna ki, hiszen Patrick szemén látta, nem ez lenne a nyerő forgatókönyv. Néhány iszonyatosan hosszúnak tűnő másodperccel később, egy kéz érintette meg Ms. White hátát, majd Clara Morgan állt meg mellette. A lány rápillantott, és leeresztette a tőrt. Hammond gyakorlatilag ugyanabban a pillanatban eresztette le a fegyverét és köszönetet biccentett Clara felé. A japán nő is leakasztotta a hajdíszről a fátylat és felfedte arcát. Edward White hófehérre sápadt, megtántorodott, de aztán erőt vett magán. Hishida Mizuki kedvesen elmosolyodva szólalt meg:

– Mr. White, örülünk, hogy ebben az illusztris körben üdvözölhetjük. Mint a meghívóján is szerepelt, öntől nem várunk ajánlatot, kizárólag azért van itt, hogy jövendő üzleti partnerét is megismerhesse. Ahogy néhányan azzal is tisztában vagyunk, kolléganőm nem csupán szeszélyből cselekedett az imént, és erős felindulása is maximálisan érthető. Ha nem bánja, ezt nem fejteném ki itt és most bővebben. „Áruló” sógornőjének rengeteget köszönhet, azt hiszem, ezt sem kell részletekbe menően elmesélnem, és azt is megjegyezném, az ön szájából kimondottan érdekesen hangzik bármiféle bírálat. Ami pedig a többi meghívottat illeti: tisztelje meg megbízómat azzal, hogy elhiszi, tudja, mit miért csinál és kiket hívott meg. Akit Lyle Brown lezsaruzott, illetve ön az imént álcázott fakabátnak hívott, már többször bizonyított. Néhányunk előtt – ezalatt értse a megbízómat elsősorban! – teljesen tiszta, hogy Ethan Ross valóban szoros kapcsolatban van a rendőrséggel, viszont nem zsaru, hanem rendőrségi tanácsadó. Azt hiszem, hogy a polgármester úr kedvenc golfpartnerének nem kell elmagyaráznom, hogy milyen előnyökkel járhat, ha bennfentes információk birtokosa egy üzletember.

Ebben a pillanatban a képernyőn ismét megjelent a sötét sziluett, majd felhangzott a torzított férfihang is:

– Mr. White, kérem, fáradjon ki a szálloda épülete elé, ahol várja egy limuzin. Személyesen szeretnék önnel beszélni. Ms. Morgan, Ms. Anderson, legyenek kedvesek továbbra is mindent megtenni azért, hogy a meghívottak jól érezzék magukat.

Edward White intett egyet Patricknak, hogy maradjon és elindult.

Isabelle szúrósan nézte az apja hátát, de nem mozdult és az arcán sem látszott semmiféle különösebb érzelem.

– Egy kicsit kimennék levegőzni a kertbe, ha nem probléma – fordult Clarához a lány. Halkan beszélt, a másik nőn kívül nem hallotta senki, amit mondott. Mielőtt a jelenlegi mentor megszólalt volna, Ms. White folytatta:

– Nem lépek le, bízhatsz bennem.

– Menj csak – mosolyodott el bizalomgerjesztő, kedves arcvonásokkal a japán. – Ha átvágsz, megtalállak. Ha megtalállak, kibelezlek.  

Isabelle nem szólt semmit, csak biccentett egyet és már ment is.

A szálloda kertje egy közepes méretű park volt. Gondozott sövények, formára nyírt bokrok, a növényzetből kialakított labirintusok váltották egymást. A labirintusok közepére tavak voltak telepítve, amelyek összeköttetésben voltak egymással. A tavakban különféle méretű, színű és formájú aranyhalak úszkáltak. A tó körül az ösvény fahánccsal volt felszórva, a parton a meleg, sárga fényű lámpák kellemes hangulatot árasztottak. A mesterséges tavacska a medence szélén, a vízszint alatt is meg volt világítva, így annak ellenére, hogy már besötétedett, jól látható volt a vízi, telepített élővilág. A lány nem is egy padra ült le, hanem a tavacska mellett, egy kőre. Belenyúlt a vízbe és elmélyülten nézte, ahogy ujjai mellett fodrozódik a víz, illetve a magukat biztonságban érző, nem háborgatott halak kíváncsian megközelítik a kezét. Miközben az aranyhalakat figyelte, az elmúlt pár óra eseményein töprengett. Többek között, Clara Morgan rapid gyorsasággal kialakult bizalmán, amely még a nyomkövetős, robbanós nyakpántot is eltávolította róla. A közbelépésén, amellyel több legyet ütött egy csapásra, hiszen megfékezett egy hőzöngőt, megakadályozott egy gyilkosságot, bebizonyította újdonsült mentorának, hogy figyel, helyesen méri fel a helyzetet, gyorsan és hibátlanul cselekszik, illetve még az apjával kapcsolatos indulatait is képes kontroll alatt tartani. Egyáltalán nem bánta, hogy végre megmutatta magát Edwardnak. Az a néhány pillanat és a férfi szemében látott félelem, sok mindenért kárpótolta. Igaz, Clara megjelenésekor őrült gyorsan kihunyt benne és egyenesen rettegés költözött bele. Igen. Edward White tudja, hogy mire képes a japán nő, sőt valószínűleg, Mr. Secret-Sziluett személyével is totálisan tisztában van.

Közel békésen szemlélődött, elmélkedett, amikor a torkára egy lapátnyi kéz hosszú ujjai fonódtak. Isabelle – bár meglepődött – nem esett pánikba, hűtötte a fejét. Már csak arra volt kíváncsi, hogy Edward kedveskedett neki ezzel a váratlan meglepetéssel, esetleg Lyle Brown, vagy Clara és Mr. Secret teszteli?

Ms. White azonban nem ért rá találgatni, mert egész komolyan fojtogatták, így kénytelen volt a vélhető legeredményesebb megoldást választani. Kezdésnek abbahagyta a küzdelmet – ez eddig mindannyiszor bevált neki, nem is értette, hogy sikerülhet százból százszor – aztán amikor meglazult a szorítás, hátrafejelt. Ha állt volna és nem kirívóan magas az ellenfél, a találat állcsúcs-orr magasság. De mivel egy kövön ült, hát pontosan ágyékmagasságban vágta hátra a fejét. A fojtogató lelkesedése alábbhagyott, és mindenféle kellemet-kecsességet mellőzve, a halastóba csobbant. A lány krákogott néhányat és tőrrel a kezében a pasast nézte, aki immár sokkal kevésbé látszott agresszívnek. Nem csoda, hiszen az altesti hűtés valamennyi enyhet adott az agresszor meggyötört férfiasságának, miközben a tavacska flórájába tartozó növények lágyan övezték a férfi felsőtestét, fejét. Volt abban tavi káka, átokhínár, vízitök, tavirózsa. Az, hogy lőfegyver nem került elő, nyilvánvalóan a fájdalmas atrocitáson kívül annak volt köszönhető, hogy Isabelle kezében jól látható volt a penge. Ms. White intésére a figura a két ujja közé csippentette pisztolya markolatát, majd bedobta a tó közepére. A férfi afroamerikai volt, de nem Lyle Brown, ettől függetlenül a nő úgy sejtette, az általa megfékezett „üzletember” a megbízó. Ebben a következtetésében nem is kellett csalódnia, hiszen reccsent a sövény, ahogy Lyle menekülőre fogta. Isabelle utána vetette magát, de elkapni már nem tudta, mivel a férfi a park mellett várakozó, járó motorú autóba vetődve kereket oldott. A lánynak ötlete sem volt, hogy mit tehetne, amikor észrevette a motorjáról éppen lekászálódó fiatal férfit. Odarohant hozzá, a reakcióra időt sem hagyva félrelökte, felpattant a kétkerekűre, majd üldözőbe vette Brownt.

Marc a képernyőn folyamatosan azt az ablakot nézte, amelyen Isabelle-t látta. Amíg még a szállodában volt, nagyjából Ross kamerája adta róla a legjobb képeket, a kertben pedig a beültetett nyomkövető által sugárzott jelre uszított drón. A mentor heveny, lábon kihordott infarktusa alábbhagyott, amikor a lány belefejelt a fojtogató ágyékába és Lyle Brown után indult. Northman Ben Taylorral csak összenézett, és már indult is.

Motorra ült, lévén az sokkal gyorsabban tudott haladni az autóúton, még akkor is, ha éjszaka lévén nem volt éppen csúcsforgalom.

Ben folyamatosan mondta a fülére, hogy merre menjen, miközben egy másik kommandós a képernyőn keresztül a lányt figyelte. A mentortól így már csak egy fojtott káromkodásra futotta, amikor a parancsnok helyettese közölte vele: Brown az autójával és a ki tudja mennyi, időközben mozgósított fegyveresével együtt egy raktárban van, Isabelle pedig szál egyedül, be is ment utána az épületbe. Marc a raktárépület mellett lévő erdőben, a bokrok között rejtette el a motort, majd leellenőrizte a fegyvereit. Aktiválta a saját jeladóját, aztán bejelentkezett Taylornál, aki közölte vele, hogy az Isabelle-t jelző zöld pötty lassú mozgásban van, viszont a hőkamera szerint, sokszoros túlerő várja.

Northman rátekerte a hangtompítót mindkét pisztolyára, ellenőrizte a tárakat és külső támogatást kérve, elindult.

Marc teljesen Benre hagyatkozva elkezdte ritkítani az ellenfelet, hiszen minél kevesebbet kell majd kerülgetniük menekülés közben, annál nagyobbak lesznek az esélyeik. A mentor megpróbált kikapcsolni, csak a feladatra koncentrálni, de mindannyiszor feldübörgött a szívverése, ahányszor csak lövést hallott. Mert nem tudta, nem tudhatta, hogy meglátták a lányt és csak miheztartás végett rálőttek, vagy nem volt szerencséje és el is találták… Neki nem volt gondja, Hammond helyettese tökéletesen navigálta, Taylorral élmény volt együtt dolgozni, de ez nem hatott rá az újdonság erejével, hiszen néhányszor már megtapasztalta. 

Lyle bandája megfogyatkozott, Ben hosszú másodperceket is hallgatott már a fülesben, amikor Northman közvetlenül maga előtt, egy fémes villanásra lett figyelmes. Villámgyorsan oldalra fordult, így a felé hajított tőr éppen hogy elkerülte.

Patrick helyettese jól érzékelhetően vigyorogva konstatálta a füldugóban:

– Szívszerelmed dobálózik. Ha gyorsan és halkan megkerülöd a tőled jobbra lévő dobozhalmot, hátba tudod kapni. Óvatosan, Marc!

Northman szót fogadott, és sikerült meglepnie a lányt, bár az nem adta olcsón a győzelmet, erőteljesen belekönyökölt a bordái közé. A mentornak azonban némi dulakodás után sikerült lefogni a tanítványt, így immár volt ideje rászólni is:

– Hagyd abba, én vagyok!

– Marc! – hallatszott a teljes döbbenet Ms. White hangján. – Hogy kerülsz te ide?

– Ezt meg sem hallottam – húzta fel az orrát a férfi. – Nyilván, te azért tudsz a bőröd alá ültetett kapszulás nyomkövetőről, tehát ezt túltárgyaltuk. Az sem ártott volna, ha feltűnik, hogy egészen elfogyott az ellenfél. Komolyan mondod, hogy egy hullával sem futottál össze, akit nem te nyírtál ki?

– Ne haragudj, igazad van. Csak nagyon arra koncentráltam, hogy ne tudjanak elkapni.

– Arra koncentrálhattál volna például, az erdőben bujkálva! Mondd, miért jöttél be?

– A kocsiban ketten voltak. Egy vezetett, egy vetődött és menekült. Úgy gondoltam, nem vagyok totálisan esélytelen arra, hogy hadsereg segítsége nélkül elkapjam őket.

– Az lehet, de a telefon feltalálása és Bell után ügyködtek még páran a kapcsolattartás forradalmasításán. Példának okáért volt ez a Cooper nevű fazon, aki a mobiltelefonálás atyja.

Ms. White nagyot sóhajtott, amikor leesett neki:

– Brown segítséget hívott és direkt csalt ide.

– Pontosan.  Most hol van?

– Pihen a kocsija hátsó ülésén. Fejbe nyomtam, megkötöztem.

– Mit akarsz vele tenni?

– Visszaviszem Clarának. Berúgott, nem lelkesedett egy zsaruért…

– Nem zsaru – vágott közbe Northman.

– Tényleg nem. Rosszabb. Vagy jobb, még nem tudom.

– Nézőpont kérdése – vigyorgott a mentor.

– Tehát, nem rajongott Rossért, és miután tőrt vágtam bele, már értem sem. Azt sem gondolom, hogy alaptalanul vádaskodott Beccával kapcsolatban. Ezek nem főbenjáró bűnök, vagy legalábbis, nem halálosak.

– Ebben a körben – szúrta közbe Marc.

Isabelle nézte a férfi szemét, majd lábujjhegyre állva, megcsókolta a száját. Northmannek éppen elég volt ennyi ráutaló magatartás, és máris vigyázva húzta le a ruha cipzárját, majd simogatta le a textilt tanítványa testéről. Ms. White, miközben elkezdte megszabadítani a mentort a ruhájától, a mikrofonhoz hajolt és beleszólt:

– Légy olyan jó Ben Taylor, hogy nagyjából húsz percre kikapcsolsz és visszahívod a drónt is. Majd jelentkezünk.

Marc Northmant mosolygásra késztette, ahogy a füldugóban meghallotta a kommandó helyettes parancsnokának halk nevetését és a nyugtázó visszajelzést:

– Részemről vége, mostantól ketyeg az óra, gerlepár.

Isabelle White mohón és vágyakozva csókolta mentorát és mielőtt teljesen eszüket vesztették volna, megszólalt:

– Már csak azt kellene eldönteni, hogy vizsgafeladatként és hűségem jeléül téged teljes valódban, vagy csak a fejedet vigyem vissza Clarának?