36. rész: Versenytárgyalás I.

Marc Northman csak némileg nyugodott meg attól, hogy életben találta Isabelle-t és beszélni is tudott vele. Ugyanis, abba a bizonyos negyedórába nem csak az élvezetnek, hanem a komoly egyeztetésnek is bele kellett férnie. A mentor majdnem eldobta az agyát, amikor tanítványa közölte, hogy Clara Morgan ajánlata – ha nem is tetszik jobban, mint Holdené – komolyan megfontolandó. Northman ledermedt, pedig Ms. White magyarázata teljesen érthető és logikus volt. Hiszen, az a tények közé tartozott, hogyha Edward White-ot nem sikerül legalább lesittelni, akkor a lánya továbbra sincs biztonságban. Igen, Morgan valóban überelni tudta Jeff ajánlatát, hiszen ha Isabelle Clara mellett marad és vele dolgozik a továbbiakban, az apja nem bánthatja. Vagy ha mégis, akkor az volt az utolsó megmozdulása. Isabelle White meglátása szerint, ezt a kedves papa nem kockáztatta volna, hiszen a titokzatos megbízó roppant meggyőző tudott lenni. Azt viszont, a lány egyelőre nem tudta megmondani, hogy ki az, hiszen még nem lettek bemutatva egymásnak, éppen ezért el is nevezte Mr. Secretnek. Akkor Marc nehéz sóhajjal hagyta magára a lányt, nem volt ínyére a helyzet, de nem volt más választása.

A mentor ismét a falra szerelt óriásmonitorra koncentrált, amelynek sarkában még két másik ablak is megjelent, az egyik Hammond kamerájának képét közvetítette, a másik pedig Rossét. Egyelőre semmi érdekes nem történt, az érkezők kulcsokat vettek át, a szobáikban felfrissítették magukat, átöltöztek.

– Mi a program? – kérdezte Marc a mellette álló Ben Taylortól.

– Állófogadás, úgy tudom. A versenytárgyalás holnapra van kiírva, a bulin a drogkereskedő urak ihatnak, mulathatnak, de legfőképpen szemrevételezhetik a konkurenciát.

– Ethan is testőr?

– Nem. Az álcája szerint felestársa egy kábítószerkereskedőnek. Nemcsak a valószínűsíthető hatósági érdeklődés miatt pattant meg a hajóról, hanem Charles Miller is azon vinnyogott, hogy kell mellé Ross. Ezt viszont nem látta rosszul, mert tény. De, ha nagyon nem muszáj, akkor nem fogja leleplezni magát.

– Hol kezdődik a muszáj?

– Ethan megítélésétől függ. Nem kezdő úgyhogy, ne aggódj.

– Csak azért kérdezem, mert nem is olyan régi, személyes tapasztalatom alapján azt mondom, elég magas az ingerküszöbötök. 

– Két különböző dologról beszélsz, Marc. Van a parancs és van a saját bőr. Az utóbbira mindenki érzékenyebb. Ross azonban, félig-meddig szabadúszó. Holden nem énekel bele, hogyan végezze a melóját, főleg, ha a közreműködésével olyan eredmény várható, amely másként nem is érhető el.

– Szépen kikerülted az egyenes választ.

– Miért kellene túlragoznom? Bevállaltad, túl vagy rajta. Ahogy, Isabelle is. Inkább menj, öltözz be. Ha már ma ki kell kaparni a hölgyeményt a slamasztikából, akkor ezt a lehetőséget buktuk. Ahogy a barátnőd is a relatív nyugodt mindennapokat. Elvégre, akkor attól a perctől kezdve, nem csak apuka fokozott érdeklődésétől kellene tartania, hanem az arctalanétól is. Tényleg, hogy is hívja a palit?

– Mr. Secret.  

– Szóval, mindenki azért merül el a vallásos áhítatban mostanság, mert abban reménykedünk, hogy a tanítványod forró feje már lehűlt egy kicsit. Nyilván, Clara Morgan és Mr. Secret is rákészül a leány és nemzőatyja nagy találkozására. Secreték a hidegvérét fogják elsősorban tesztelni, bár a végkifejlethez valószínűleg hozzászól majd apuka is, méghozzá a saját vérmérsékletével együtt. Ez ugyanaz a mentalitás egyébként, amelyet genetikusan örökített leánygyermekére. Tehát, van miért izgulni és beöltözni.

– Nagyszerű – húzta el a száját Northman, ennek ellenére elindult, hogy összeszedje a felszerelését és elfoglalja kijelölt helyét.

Rebecca Anderson – miközben a küldött e-mailekre való megkésett reakciókra várt – elmélázott a helyzetén. Elégedett volt, hiszen Brian mondta ki, méghozzá anélkül, hogy erőltette volna.

Mielőtt a sógora révén bejárása lett a felső tízezer köreibe, escort lányként kereste meg a tandíjra valót. A testvére házasságkötése után nem sokkal függetlenítette magát az ügynökségtől és immár csak a mogul üzletfeleit kísérgette. Egy alkalommal, amikor „Eddy” ismét ilyen szívességre kérte, Becca határozottan a férfi elé állt és rákérdezett:

– Neked nem jövök be, Edward?

Sógora akkor olyan őszinte döbbenettel meredt rá, hogy a lány azt hitte, valamit nagyon elbaltázott azzal, hogy rákérdezett. De kíváncsi volt, hiszen Kimberly elmesélte, hogy a férjével nem feltétlenül a sistergő vágy az összekötő kapocs, ráadásul külön hálószobájuk van. Tehát, a kérdés helyénvaló, nem furcsa és teljesen jogos. Akkor a férfi hökkent vonásai hamarosan mosolyba fordultak, majd válaszolt:

– Jó kis nő vagy Becca és, ha benne vagy egy kis játékban, rövidesen kiderül, hogy bejössz-e nekem.

Ms. Anderson roppant kíváncsi lett, így beleegyezett az elkövetkezőkbe. Már azt nagyon izgalmasnak tartotta, amikor sógora bekötötte a szemét, kötelet hurkolt mindkét csuklójára. Edward levetkőztette, de például a száját egyszer sem csókolta meg. Rebecca már nem tapasztalatlan ártatlanságként hevert a nővére férjének ágyában, így rögvest feltűnt neki, hogy valami nem stimmel. Egyáltalán nem volt kellemetlen az együttlét, sőt kimondottan izgató volt, elvégre a lány egy határozottan kemény, izmos testet érzett magán, amiről rögtön gondolta, hogy nem a mogulé. White, bár ügyelt a kondíciójára, nem volt egy kigyúrt fazon, ellenben Ms. Anderson partnerének lapátnyi, erős keze, mohó szája, kőkemény izmai és roppant erőteljes mozdulatai voltak. Hamarosan lekerült a kendő a lány szeméről, így Rebecca alaposan megnézhette iménti szeretőjét. Valóban nem Edward volt az, hanem a személyi testőre, aki a kinézete alapján vélhetőleg nagy barátja volt a szteroidoknak. Becca nem szólt semmit, csak magában konstatálta, hogy a nővére suttogóra fogott beszámolói a szőke Hectorral kapcsolatban, hellyel-közzel helytállóak. Miután rendbe hozta magát, megkereste sógorát és rákérdezett:

– Ebben mi volt a buli neked, Eddy?

– A reakció, Becca. Nem őrjöngesz és akadsz ki, ez tetszik. Ahogy az is, hogy megfelelően készséges vagy a partnerekkel. De van olyan üzletfelem, aki az engedetlenséget sokkal jobban díjazza, mint az odaadást. Az ilyen meló is ugyanolyan, mint a többi, csak némi színészi vénát is igényel.

– Mennyire mélyen kell belemenni a tiltakozásba, hogy jó legyen az uraknak?

– Teszteljük le! – taszította a falhoz sógornőjét White.

– Meghibbantál? Ez fáj! – sikított fel Ms. Anderson. Aztán visszanézett a férfira, akinek arckifejezése semmi jót nem ígért, sőt határozottan ijesztő volt. Becca nem is hezitált sokáig, menekülőre fogta. Vesztére, beleszaladt Hector karjába, aki ahelyett, hogy segített volna neki, lefogta. Rebecca sikoltott, könyörgött, vergődött, utóbb már sírt, amivel valóban feltüzelte Eddyt. White testileg elégedettnek tűnt, azonban tartott tőle, hogy a lány már nem lesz olyan lelkes, amikor ismét a közreműködését kérné az ügyfeleivel kapcsolatban. Próbálta kedvesen megérinteni az arcát elrejtő Rebeccát, aki felemelte könnyáztatta arcát – majd a szemébe nevetett:

– Lehet, hogy Oscart nem kapnék érte, de úgy érzékeltem, átjött az alakításom.

Edward White ekkor valóban megdöbbent, majd közösen csiszoltak még a játékon, hogy a kevésbé beavatott, viszont kissé furcsa ízlésű urak is elégedettek lehessenek.

Rebecca a nyíló ajtóra pillantott és elmosolyodott, hiszen Brian érkezett.

– Mi újság? – tette fel a kérdést a férfi.

– Az Arkangyalok visszajeleztek, nem jönnek – felelte a nő.

Hishida Kazuki elmosolyodott:

– Teljesen fölösleges volt megkérdezni is. Az Angyalkönny nem hagyományos drog, és az Arkangyalok nem is foglalkoznak másfajta kábítószerrel. Van rá néhány ezer dollárom, hogy Gabriel fel fog hívni és miután elküldött a bús picsába, azt is megkérdezi, mennyi van még hátra, mert ha a meghívás gondolata felmerült bennem, akkor az már a végstádium lehet, valamilyen súlyos agybajban. Ez több mint sértés volt, Rebecca.

– Persze, persze, ti Tokióban... – kapcsolt nagy nehezen Ms. Anderson.

– Igen, Becca. De ezt továbbra sem mondjuk ki hangosan, főleg akkor, ha továbbra is a tiszteletreméltó ane-san megnevezésre és státuszra áhítozunk.

– Ne haragudj, én… – védekezett sután Becca.

– Nem haragszom – cirógatta meg a szégyenpírtól lángoló arcot Morgan. – Inkább készülj, mert nem érünk rá. Gabriellel majd elintézem, ha lesz mit. Most pedig, menj! – kísérte az ajtóhoz a lányt, majd miután becsukta utána, kulcsra is zárta.

A szállodának az a szárnya, ahová a party volt szervezve, le volt zárva. Hishida Kazuki mindig is óvatos volt, ezen az összejövetelen nem is tervezte, hogy személyesen megjelenik. A terem be volt kamerázva, a közvetítés elő volt készítve. A férfi arra is roppant kíváncsi volt, hogy új szerzeménye – vagyis Isabelle – hogyan fog viselkedni.

A listán átnézte a névsort, időnként elmosolyodott, majd elégedetten hátradőlt forgószékében és várta a pillanatot, amikor bekapcsolódhat az eseménybe.

Clara és Isabelle szexi, mégis elegáns ruhában voltak, bár az általuk viselt feltűnő kiegészítő vonzotta a pillantásokat. Fátyollal kombinált hajdíszt viseltek, az arcuk nagy része el volt takarva. A két nő hostess feladatokat látott el, regisztrálták az érkezőket, aztán a falra függesztett nagyképernyő alatt álló pulpitus mellett helyezkedtek el, két oldalról.

Clara Morgan lépett a mikrofonhoz, figyelmet kért az uraktól, majd miután a teremben a beszélgetés zaja elhalkult, az emelvényre lépett Rebecca Anderson. Köszöntötte az egybegyűlteket, ismertette a programot, majd a pulpitus fölötti képernyőn megjelent egy férfi felsőtestének körvonala. Sötét volt a háttér, nem látszott a fotelban ülő arca, és amikor megszólalt, nyilvánvalóvá vált, hogy a hangja is el van torzítva.

– Kedves vendégeim, üdvözlöm önöket! Köszönöm, hogy elfogadták a meghívásomat és jelenlétükkel biztosítanak arról, ajánlatomat komolyan fontolóra vették. A holnapi versenytárgyalásról a bővebb információkat éjfélkor kapják meg, a külön az erre a célra kifejlesztett eszközön. A bejelentkezés után tizenöt percük lesz rá, hogy tanulmányozzák az ajánlatot, utána az eszköz memóriája először törlődik, majd megsemmisül. Szép estét, további jó mulatást kívánok!

A képernyő elsötétedett, de azt csak Rebecca és Clara tudta, hogy Brian továbbra is figyelemmel kíséri az eseményeket.

A party első félórája eseménytelenül telt, majd a Beccával kedélyesen beszélgető Charles Miller mellé odalépett az egyik hírhedt kereskedő, Lyle Brown. Brown afroamerikai volt, mélyről indult, és igen kemény környéken küzdötte fel magát jelenlegi pozíciójába. Rengeteget ivott már, ráadásul feltűnési viszketegségben szenvedett. Látszott, hogy ismeri a lányt, ahogy Ms. Anderson is pontosan tudta, mire számíthat tőle. Sajnos azonban, nem volt elég gyors és előrelátó ahhoz, hogy megússza:

 – Egész szépen kikupálódtál, Becca. Vajon, a téged tetőtől-talpig Versace-be öltöztető gazdád tisztában van vele, hogy milyen ócska ribanc vagy? – a férfi felemelt hanggal, gyakorlatilag ordítva kérdezte meg: – Ugye, másnak is megvolt már ez a riherongy, aki itt háziasszonyt játszik? Egyébként is, milyen rohadt bátor ez a rüfkéket távirányító akárki! Sötét képernyő, semmi egyedi a háttérben, eltorzított hang… csodás. Mennyire bíznék benne!

– Akkor, miért vagy itt? – kérdezte a háta mögül Ethan Ross.

Lyle megfordult és az ittasságához képest villámgyorsan reagált, amikor célba vette fegyverével Ethan fejét:

– Pont egy zsaru kérdezi ezt tőlem? – üvöltötte.

Mielőtt folytathatta volna, amit elkezdett, felordított és elejtette a pisztolyát. Vérző kezéből egy penge állt ki, Isabelle pedig elindult az emelvényről eldobott tőréért. A pórul járt férfi nem várta meg, amíg odaér, fájdalomtól eltorzult arccal kihúzta a kezéből a kést, és kitántorgott a helyiségből.

Időközben Edward White is odaért az események epicentrumába, személyi testőre kíséretében:

– Ez komoly? Egy álcázott fakabát és az én áruló sógornőm? Azt hittem… – rekedt a mogulban a hang, de majdhogynem a lélegzet is, amikor az előtte megálló fátylas nő a torkának szegezte a Brown vérétől még foltos tőrt.

Isabelle leakasztotta a fejdíszről a fekete selymet és immár fedetlen arccal, rezzenéstelen tekintettel, komor arcvonásokkal mozdította előre csak egy hajszálnyival a pengét. Amint a tőr hegye megkarcolta Edward White nyakát és lecsordult a sebből az első vércsepp, a lány feje mellett is felhangzott egy nagyon ismerős hang. Patrick Hammond egyik kezében a Ms. White fejére irányuló, kibiztosított pisztoly volt, míg a másik kezét kérőn kinyújtotta az Edward életét fenyegető pengéért.