34. rész: Az ajánlat

Marc a kapitányság kihallgatójában ült és körülbelül éppen ötszázadszor mondta el a hajón történt eseményeket, majd rátért a kórháziakra is. A vele szemben ülő rendőrtisztnek nem volt szerencséje, a tanúvallomás mindannyiszor összecsengett a jegyzőkönyvezett verzióval, Northman még véletlenül sem zavarodott bele.

Miután az egész éjszakát, és a rá következő nap fél délelőttjét is ott töltötte, amikor végre elbocsátották, gyakorlatilag kitámolygott az épületből. Nem nagyon tudta, hogy mihez kezdjen, hiszen semmi nem úgy alakult, ahogy eltervezték, így erre az eshetőségre nem volt kidolgozott forgatókönyv.

Ettől eltekintve, elég gyorsan megoldódtak a problémái, hiszen maga Jeff Holden várt rá a kapitányság előtt parkoló autóban. Marc beült, Jeff pedig elfuvarozta egy lakásba. Egy olyanba, amelynek a fényképe megtalálható volt Northman telefonjában, mint bérelhető kégli. Amikor felértek a lifttel, a kommandós nagyfőnök betessékelte a hullafáradt férfit az egyik szobába, és máris adta az instrukciókat:

– Hívd fel a zsarut, add meg neki ezt a címet. A lakótársad is az én emberem, ráadásul a hajóról is ismerős lehet. Aludj egyet, Ron itt marad és figyel. Amint felébredtél, gyere be a bázisra.

– Isabelle?

– Hivatalosan, elég keveset tudunk. Clara nővér kísérte vizsgálatra, a kórterem előtt álló őr, vagy a nővérpultban ülő asszisztensnő sem furcsaságot, sem kényszert nem látott. A fegyver hangtompítós volt, a lövész biztos kezű. Morgant senki sem ismerte az épületben, azért tudott szabadon mozogni, mert Ms. White kezelőorvosa bennfentesként bánt vele.

– Edward White?

– Nem tudunk róla, hogy köze lenne hozzá. A vizuális megfigyelés szerint, kimondottan rosszul van. Amíg Japánban volt, nem mindig tudtuk figyelemmel kísérni, mert a telefonjába telepített poloska – vagy mit tudom én, minek hívják, és egyáltalán kütyü-e, vagy csak valami alkalmazás – nagyjából harminc percre kinyiffant. Hang nem hallatszott, az meg felejtős, hogy esetleg kép lett volna a helymeghatározás alapján drónról, vagy műholdról. Annyit tudunk, hogy a Hishida-toronyban volt. Csak azért merem a sejtésnél egy kicsit bátrabban megnevezni Hishida Kazukit, mint vendéglátót, mert a limuzin, ami a repülőtéren várta White-ot, az övé. Legalábbis, a cége flottájához tartozik.

– Róla valami?

– Nem sok. Gazdag, befolyásos és még egy gyorshajtása sincs. Nem is lehet, hiszen saját kezűleg, talán még a kutyáját sem vezeti. 

– Miben utazik?

– Számítástechnika és annak az összes oldalága. Szoftverfejlesztéstől kezdve sajátmárkás csúcskütyükig mindennel és bármivel foglalkozik.

– Edward White is érdekelt ezen a területen?

– Akár még az is lehet. De ha nem, akkor sincs semmi különös ebben. White legális vállalkozásai nyilvánvalóan használnak számítógépeket, szoftvereket, kütyüket. Bármit akarhattak egymástól, akár legálisan is.

– Clara Morgan és Edward White között, valamiféle kapcsolat?

– Semmi. De azért nagyon ne rágd magad, és próbálj pihenni! Isabelle-t alaposan felkészítettük, te is tudod.

– Azt mondtad, nem sokat tudtok.

– Igaz. Viszont, azt a keveset, biztosan tudjuk. Például azt, hogy pontosan hol veszett nyoma. Mekkora csoda, lakóövezetben tűnt el, és még véletlenül sem ott, ahol apuka lakik, vagy bármilyen ingatlan lenne a nevén. Tudom, ez sem jelent még semmit, hiszen jó pénzért, akármelyik hajléktalant rá lehet venni, hogy vásároljon ingatlant, adja hozzá a nevét és az adatait. Majdan ügyvéd előtt a haszonélvezetet átruházzuk, és szintén valami hivatalos személy előtt végrendelkezünk, és megjelöljük a valódi tulajt, mint kedvezményezettet. Tehát, mielőtt még a környéket megszállnánk, és akár az útburkolatot is felszednénk az álcázás kedvéért, ráküldtünk egy drónt a koordinátákra. Van ott egy fekete folt. Egy házikó, amely bizonyos Larry Morgan tulajdona.

– Rokona a kis Clarának – állította, semmint kérdezte volna Northman.

– Igen. Ellenben idős, állandó ápolásra szorul, és nem kommunikál.

– Zsákutca?

– Nem biztos. Mert, ha Clara Morgan és Edward White között nincs is kapcsolat, azért némi hasonlóság akad.

– Éspedig?

– Az a nullával egyenlő információmennyiség, amit Edward Japánban történt tárgyalásáról, illetve Clara Morgan lakhelyéről tudunk.

Isabelle úgy döntött, sokkal célravezetőbb engedelmeskedni, mint bármi mást megpróbálni. Egyébként is, volt mit kihevernie. Clara – miután elmúlt a miheztartást vázoló dührohama – megint normálisan viselkedett.

Ms. White a pihenés órái után megkérte rá a másik nőt, hogy mutassa meg, meddig mozoghat büntetlenül, hol vannak a határok. Morgan különösebb érzelmek és indulatok nélkül mutogatta meg a demarkációs vonalakat, aztán egy kis időre eltűnt. Amikor visszatért, leült foglyával szemben, és beszélni kezdett:

– Mint azt már mondtam, kíváncsivá tettél. Az is tény, hogy apád viselt dolgairól fogalmam sem volt, és ez kicsit más megvilágításba helyezi a történteket. Valószínűleg, én sem maradtam volna a közelében, így már teljes egészében érthető a döntésed. Ahhoz, hogy életben maradj, meg kellett ragadnod a kínálkozó lehetőséget, ez világos. Tudom, hogy kerültél Northman szárnyai alá, sőt, láttam az akcióidról néhány összefoglalót is. Még az ellenfeleimben is tisztelem a bátorságot, a tenni akarást, az ügyességet, és nem utolsó sorban, a tehetséget. Nem titok, ezek nagyban közrejátszanak abban, hogy még mindig élsz.

– Megtisztelő, hogy elismered a képességeimet, Clara. Mivel láttam Oliver Blacket a kezed által meghalni, tudom, hogy nem vagy kezdő, azt hiszem, igen, beszélhetünk teljesen őszintén. Az már eddig is tiszta volt, hogy nem ápolónő vagy. A mozi óta az is, hogy te is problémákat oldasz meg, méghozzá közel úgy, mint én.

– Így van. A különbség annyi, hogy ritkán dolgozom csapatban, bár az kétségtelen, hogy a küldetéseim sikerének hátterét mások biztosítják számomra. Én az utolsó láncszem vagyok, a végrehajtó.

– Értem.

– Helyes. Ha parancsot kaptam volna rá, akkor már a kórházban kinyírlak, de a megbízómnak más elképzelései voltak veled kapcsolatban. Csalinak, vagy ajándéknak akart felhasználni, ez attól függött volna, hogy Edward White mit lép válaszként a kezdésre. Nos, ez az eredeti elképzelés, két dolog miatt változott meg. Az egyik az, hogy már tudjuk, mi volt a valódi oka annak, hogy megléptél a szülői házból, és hogy Edward miért akar mindenáron elkapni és elhallgattatni. A másik pedig az, hogy a mi köreinkben vétek a pazarlás. Te már most kimondottan ígéretes vagy, idővel – méghozzá nem is olyan rengeteggel – rendkívüli, elsőrangú szakember lehetsz. Nem akarok táncolni az idegeiden, mondom, ahogy van. Ugyan meglépni nem tudsz, de ha mégis sikerülne, tovább kellene menekülnöd apád elől, hiszen annyira azért ismered, hogy tudd, nem adja föl. Keresni fog, és megtalál, ezt mindketten biztosan tudjuk. A problémamegoldáshoz értesz, ellenben, a szervezet szétesett, megszűnt létezni. Munkanélküli vagy. Üldözött.

– Igen, tudom – sóhajtotta úgy a lány, mintha nem esett volna régen le neki, merre akarja terelgetni őt Morgan.

– A megbízómnak van egy ajánlata számodra. De mielőtt elmondanám a konkrétumokat, tudnod kell, ilyen lehetőséget még senki sem kapott.

– Hallgatlak!

– Ha igent mondasz, a szárnyaim alá veszlek, és én leszek a mentorod. A megbízóval majd idővel megismerkedsz, de egyelőre nem azon van a hangsúly, hogy személyes kapcsolatba kerüljetek. Edzünk, gyakorolunk, tanítalak. A nyakörved marad, de átprogramozom, így már csak akkor visít és robban, ha átléped a kerítés vonalát. Ha elfogadod, és meggyőzöd a megbízót is, teszünk róla, hogy apádtól már ne kelljen tartanod. Amennyiben nem értené a szép szót, vizsgafeladatként te győzködheted az öregedet. Lehet, hogy Edward White jó és tapasztalt üzletember, de nem pótolhatatlan. Ha ezt felfogja és engedelmeskedik, akkor sajnos, nem nyírhatod ki – mosolyodott el Clara.

Isabelle White úgy tett, mint aki elgondolkodott, majd komolyan elrablója szemébe nézett és válaszolt:

– Köszönöm, megtisztelő az ajánlat, és elfogadom.

Clara Morgan elégedett mosollyal és rövid főhajtással nyugtázta Ms. White döntését, majd megszólalt:

– Jó. A bizalmam kialakulásán sokat lendítene előre, ha átadnád a nyomkövetődet. Mondjuk, jelentősége nincs, hogy odaadod-e, vagy sem, hiszen bemérni úgysem tudnak.

Isabelle előhúzta a nyakláncát, kipattintotta a medált, és átadta a Holden emberei által beleapplikált nyomkövetőt.

Brian Morgan a székében hátradőlve, képernyőn keresztül nézte a húga és a fogoly beszélgetését. Elégedett volt, és valóban úgy érezte, tényleg pazarlás lenne megölni a lányt, vagy átadni az apjának. Ami gyakorlatilag ugyanazt jelentette volna, hiszen Edward nagyon hamar és véglegesen lezárta volna az ügyet, elvégre, egyetlen szem magzata már igen sokszor kicsúszott a markából, és tényleges veszélyt jelentett ránézve.

Ekkor, könnyed érintéssel, a vállára, egy kéz siklott. A férfi érte nyúlt, a tenyerébe vette, majd belecsókolt. Felnézett a nőre és elmosolyodott. Hishida Kazukinak, illetve Brian Morgannek ezt az arcát még igen kevesen látták. Az egyik a húga volt, a másik pedig, ez a legújabb szerzeményéhez hasonlóan hamvas, fiatal lány. Az üzletember a nő karján feljebb csúsztatta a kezét, aztán az ölébe vonta és megcsókolta. Némileg már csillapodott a viszontlátás öröme, amikor Hishida megszólalt:

– Rendben ment minden, Rebecca?

Ms. Anderson Kazukihoz simult, amikor válaszolt:

– Minden.

– Mesélj, szépségem!

– Isabelle végig hülyének nézett, de vigyáztam minden rezzenésemre, teljesen biztos, hogy nem buktattam le magam. Amikor szóltál, hogy az árverésen az újakra koncentráljak, hát mindent megtettem, amit csak tudtam. Az egyetlen új fiú volt a nyerő, de abból a szempontból zsákutca, hogy tényleg egy híres zenész volt, nem holmi James Bond, tévedés kizárva. Rohadtul nem kérdezett semmit, és már a limuzinjában erőteljesen nyomult. Ez is teljesen stimmelt, hiszen a neje nemrég szült, ezért eléggé ki volt éhezve. Viszont, „Elisabeth Jenkinst” Jones vitte, ahogy elterveztük. Nem beszélve arról, Luke-nak sem kellett sokat duruzsolnom, miután megtudta, hogy ki a pipi.

– Muszáj volt lépnem, nem engedhettem, hogy a húgom még jobban belezúgjon, és valami meggondolatlanságot csináljon. Nem tudtam volna elviselni, ha megveri.

– Mizuki sem – mutatott rá a lényegre Becca. – Előbb elvágta volna a torkát, mint ahogy te megtudod, hogy megütötte.

– Igaz, de akkor sem akartam, hogy bántsa a húgomat. Így Mizuki láthatta, hogy milyen egy szemét, hitvány féreg. Meg is büntette, ahogy számítottam rá. Persze, a testvéremnek eljátszottam, hogy haragszom és nem ez volt a terv. Edward?

– Megfeküdte a gyomrát a látvány, szabályosan belebetegedett, de inkább a saját életéért retteg, mintsem Kimyt sajnálná. Az orra előtt hagytam a kütyüt, amit adtál. Bár az utóbbi időben már nem volt országos cimborája Blacknek, azért mégis megütötte az is. Persze, nyilván nem Oliver szenvedései és patakzó vére indított el benne valamit, ebben biztos vagyok.

– Ahogy attól is kiverhette a víz, hogy vajon, miként került a házába a lejátszó – értett egyet Hishida Kazuki Rebecca Andersonnal.

– Sokat nem kell erőltetni, hogy összefüggést találjon a találkozótok és a következő figyelmeztetés között. Hiszen, mondtad neki, akit a fejéért küldesz, az sem a küszöbön fog ácsingózni. 

– Reméljük, a kedves sógorod is eljut idáig. Mit mondtál neki, hová mész?

– Amíg azt hiszi, hogy én vagyok a Jolly Joker és életfogytig lojális leszek hozzá, nem számoltat be. Lóvét is ad, és hagyja, hogy intézzem az ügyeimet. Tőlem egyébként is csak kér, ami azért, nem jellemző rá.

– Nem kis meló volt, elismerem. Nagyon ügyes voltál. Segítesz összerakni a versenytárgyalást is, Ane-sanom?

– Mit mondtál, Brian? – kapott levegő után a lány.

– Ane-san. A nagyfőnök még nagyobb tiszteletű, első asszonya – Japánban.

– Tudom, hogy mit jelent a szó. Azt kérdeztem, komolyan mondtad-e? – nyelt nagyot Rebecca.

– Majd meglátjuk, Ms. Anderson – mosolygott a férfi. – A tárgyalásra egyébként is készülök néhány meglepetéssel.