35. rész: A felkészülés

Clara Morgant nem ejtették a fejére, hiszen az igenlő választól nem esett hasra. Főként azért nem tette, mert a lány helyében ő is rábólintott volna az ajánlatra. Már csak azért is, hogy nyerjen némi időt. Tudta, hogy Isabelle egyik főfoglalkozása a megtévesztés, a másik pedig, a gyilkolás. Úgy döntött, nem hagy időt egyiküknek sem a rágódásra, ezért rögtön gyakorolni kezdett a fogollyal. Kezdésnek a kezébe vette saját kardját, megmutatta Ms. White-nak, de még azt sem hagyta, hogy hozzáérjen. Elmosolyodott, amikor beszélni kezdett:

– Tudom rólad, hogy a kedvenced a penge, és ezen nem is csodálkozom. Gyors, pontos, csendes, és avatott kézben, kiváló eszköz. Én is jobban szeretem, mint a lőfegyvereket. Mielőtt tudatlanságból elkövetnél olyat, amit nem kellene, mesélek – emelte fel a kardot Morgan. – Ez egy japán kard, azaz katana. Kemény, de rugalmas. Kizárólag a tulajdonosa nyúlhat hozzá, de magához a pengéhez, a kard lapjához, éléhez puszta kézzel, még ő sem. A katanának lelke van, és a gazdájának mindent meg kell tennie azért, hogy a kard lelke szeressen a pengében lakni, illetve, hogy jól szolgálja. A kard és a harcos egy, elválaszthatatlan egység. Valaha, a szamurájok fegyvere volt. Katanát venni botorság – már csak a benne lakó lélek miatt is – sokkal inkább, ki kell érdemelni, hogy hagyományosan kovácsoljanak egyet a részedre. A te neveltetésed ehhez nem megfelelő, ahogy időd sincs rá, hogy megszerezd. Mivel, nálad nem a nulláról kezdünk és igen jó alapjaid vannak, csak mutatok néhány fogást, gyakorolunk, aztán a megbízóm kitalálja, hogy mivel bizonyíts.

– Mit tud rólam?

– Szerintem, mindent. Ha nem így lenne, akkor nem adott volna lehetőséget, nincs ajánlat. Igaz, akkor nem cipellek el idáig, már a szobádban kinyírlak, ahogy a dokit. Miután meséltél apád viselt dolgairól, már nem volt kérdés, hogy merre megyünk tovább.

Clara foglya kezébe nyomott néhány ruhadarabot, hogy átöltözhessen, majd magára hagyta. A házigazda hamarosan visszatért, immár ő maga is edzőcipőben, ujjatlan felsőben, rövidnadrágban volt. Kivezette Ms. White-ot a kertbe, ahol egy középkorú férfi várt rájuk. Clara főhajtással köszöntötte, majd a fogolyhoz fordult:

– Kapsz néhány jó éles pengét, amivel gyakorolhatsz. Elsősorban, most dobni fogsz, de majd néhány közelharc-elemet is átveszünk. Ne próbálkozz, a fickó érti a dolgát, sokkal előbb beléd állítja a saját vasait, mint ahogy te kigondolnád, hogy ellenem fordítod.

Isabelle csak bólintott egyet, aztán engedelmesen munkához látott.

Brian Morgan szeretett saját tapasztalatokat gyűjteni. Főként, ha olyasmit tett, amit még soha. Isabelle White esetében pedig, pontosan ez történt. Ahogy a húga mondta a fogolynak, igen, Hishida Kazuki a kezében tartotta a pengét, és pillantását le sem vette a célpontról. Kíváncsian figyelte a lányt, aki súlypontot, kényelmes fogást keresett elsőként a tőrökön. Miután már kézre álltak a szerszámok, mindegyikkel begyakorolta a dobást, azután immár mozgás közben hajította a céltáblába a vasakat.

Mizuki is végigcsinálta a formagyakorlatait, és miután végzett, Briannel szemben, Isabelle másik oldalán állt meg.

Ms. White-nak jólesett a mozgás, egészen felélénkült tőle. Kíváncsian várta a másik nő által beharangozott fogásokat, hiszen azt látta, hogy fogva tartója, nem csak hadonászik, vagy balettozik a karddal. Ráadásul, – ugyan nem szívesen gondolt vissza rá – Black kivégzéséből az is nyilvánvalóvá vált, hogy Clara Morgan pontosan tudja, hol, hogyan és milyen erővel használja a katanát.

– Elég lesz – zökkent vissza gondolataiból a valóságba a japán nő hangjára Isabelle. – Nem csalódtam, már most is nagyon jó vagy. Itt-ott még megcsiszolgatlak, aztán máris hálálkodhatsz a megbízónak, bevethető leszel. Add ide az egyiket! – nyújtotta a kezét a tőrért Morgan. Ms. White a pengét fogva odaadta, Clara viszont pillanatnyi késedelem és mindenféle figyelmeztetés nélkül támadott. Isabelle kifordult, hárított, ugrott, elhajolt, így ellenfele hiába próbálkozott, nem tudta elérni.

Mizuki kezében – bár örült, hogy nincs könnyű dolga – egyre gyorsabban forgott a penge, ennek okán elvétve elérte, és meg is karcolta a lányt. Az újdonsült tanítvány, amikor találat érte, felszisszent és igyekezett hárítani, de ez nem mindig sikerült. Clara Morgan belendült, és már a magasiskola vágásainál, szúrásainál tartott. Isabelle egy ideig hárított, aztán egy alkalommal, szinte lassított felvételként látta a cselt és azt is, hogy a szúrás el fogja érni, méghozzá, teljes lendülettel. Mivel már nem tudott mit tenni, megpróbált kifordulni, arrébb vetődni, amikor ellenfele pengéjének egy másik állta útját – a férfié.

Clara mozdulata megakadt, és mintha valamiféle bűbáj alól szabadulna, feszült arcvonásai felengedtek, tőrt tartó keze ellazult. Néma, alig észrevehető főhajtással biccentett a bátyja felé, Brian pedig, hátat fordított és hang nélkül távozott. A japán nő elmosolyodott, és visszaadta tanítványának a tőrt:

– Tényleg jó vagy. Ügyes, gyors. Szuper. Zuhanyozz le, utána pedig keress meg, adok valamit a karcolásaidra. 

Isabelle nem sietett engedelmeskedni, egy ideig még állt a kertben, és vett néhány mély lélegzetet. Clara az ablakból figyelte, de nem látott semmi olyat, ami aggodalomra adhatott volna okot.

Marc nehezen aludt el, és gyorsan felébredt, mert zakatolt az agya, leginkább Isabelle miatt. Az ágy szélén ülve, mélyet sóhajtva vette tudomásul, hogy egyre jobban félti a lányt. Carmennel, sokkal egyszerűbb volt az egész, pedig az sem volt érzelemmentes.

Felállt és átment a másik szobába, ahol Holden embere nézte a monitort. Northman összefutott már néhányszor Patrick kommandós csoportjával, így az embereit is minimum látásból ismerte. Ron – miután konstatálta társa még mindig elég gyűrött fejszerkezetét – megszólalt:

– Ha összekapartad magadat, visszamehetnénk a bázisra, mert ott több infót kapunk, ráadásul azonnal.

– Akkor, mi értelme ennek a kéglinek? – nézett nagyot Marc.

– Álcázás. Az arctalan ellenfél sokat tud, de remélhetőleg, nem mindent. Ha arról szól is a történet, hogy tudja, ki vagy, ez nem gyanús, hiszen, még neked is kell laknod valahol. Ha nyomtalanul eltűnsz, sokkal jobban felhívod magadra a figyelmet. Azért beszélhetek itt teljesen nyíltan és őszintén, mert ha tudnak is róla, hol vagy, egyelőre itt nem tudnak lehallgatni. Holden technikusai odapakolták magukat, amikor levédték a lakást. Engem azért rakott ide Jeff, hogy tényleg tudj pihenni, hiszen szükség lesz rád.

– Van már valami?

– Gyülekeznek a viharfelhők. Hammond és Ross már rajta van a problémakörön.

– Isabelle-lel kapcsolatban némi újdonság?

– Akad. Ugyan Larry Morgan ingatlanjának épülete még mindig fekete folt, azonban Isabelle jeladója rögtön szórta a jelet, amint kilépett a házból. Egy drón egyből rálibbent a történésre és igen, láttuk szívszerelmedet épen, egészségesen, sőt meglehetősen lelkesen, tőröket hajigálni.

– Ennyire amatőr lenne az ismeretlen?

– Nem – vigyorgott szélesen Slayer. – Mi vagyunk ennyire jók.

– Amennyiben?

– Isabelle két nyomkövetőt kapott. Egyet a nyakláncába, amit – felteszem – a kedves Clara Morgan megtalált, elvett, elkért – lényegtelen. Egyet pedig, a belső combjába, a bőre alá. Azért, hogy tutira ne vegyék észre, egy jelárnyékolós, testszínű ragtapaszt is tettek rá. Csak akkor találhatják meg, ha a csajod megmutatja nekik, hol van.

– Ettől eltekintve, iszonyatos kockázat van ebben az egészben.

– Ezt senki nem vitatja. De amióta biztos, hogy nem kizárólag Edward White és Oliver Black egymás közötti játszmája volt a történet, mégis Isabelle az egyik kulcsszereplő, nem volt más választás. Sem neki, sem nekünk.

Marc Northman csak felhúzta válaszul a vállát, majd Ron Slayer mögött kilépett az ajtón.

Napok teltek el Isabelle elrablása óta. Mindenki igyekezett felkészülni a feladatára, egyik fél bázisán sem lazsáltak.

Clara Morgan házában, mindennap órákon keresztül gyakorolt a két nő. Ms. White szenzációs gyorsasággal fejlődött, még Brian is – anélkül, hogy felfedte volna magát a lány előtt – elismerően figyelte az egyre gyorsabb és pontosabb mozdulatokat.

Az egyik estén Mizuki ment át a bátyjához, így a szem- és fültanúja volt Rebecca Anderson és Hishida búcsúzásának.

A nő türtőztette magát és csak akkor esett neki a testvérének, amikor a kamera képei szerint Becca már az épületet is elhagyta:

– Komolyan, Brian? Ane-san? Egy Rebeccából? Ezt a buta libát nem zavarja, hogy a nővérével is összeszűrted a levet?

A férfi felnevetett, átölelte a húgát, amikor válaszolt:

– Ha megkapjátok, amit szeretnétek, vagy csak beígérik nektek, hát valami hihetetlenül együttműködőek, és roppant hatékonyak tudtok lenni. Ezt pont neked magyarázzam, Clara?

A nő odasimult a bátyjához és megkérdezte:

– Őt is csak eteted?

– Akárcsak, a drága Kimyt – maradt a letörölhetetlen vigyor a férfi száján. – Pedig, Becca mérföldekkel intelligensebb a nővérénél, de minden további nélkül megeszi, hogy egy olyan nő lesz a gyerekeim anyja, aki bármilyen indíttatásból, lazán hancúrozik, bárkivel.

– Én nem csodálkozom rajta. Ha játszol, akkor hihetetlenül jól csinálod.

– Kösz, hugi. Amit lehetett, megcsináltattam Beccával. A meghívottak értesítve, a visszajelzések, a foglalások rendben vannak. Ti, készen vagytok?

– Igen. Northmanről, mit mond az embered?

– Semmi különöset. Próbálja keresni Isabelle-t, felvette a kapcsolatot néhány problémamegoldóval, de nem tudtak neki segíteni.

– Ez jól hangzik – mosolygott Clara.

– Valóban. Ha lement a versenytárgyalás, foglalkozhattok vele is.

– Pontosabban?

– Northman a vizsgafeladat. A végső hűségeskü Isabelle White-tól.

Hishida Mizuki értőn, elégedetten elmosolyodott és kényelmesen elhelyezkedett a székben.

Marc a Larry Morgan háza mellett parkoló autóban várakozott a jelre. Amikor megkapta, megigazította magán az elektromos művek egyenruháját, a nyakába akasztotta az azonosító kártyát és elindult. Az alkalmazott ajtót nyitott, és megjegyezte, hogy már éppen ideje volt, hogy végre tényleg megérkezzen az ellenőr, hiszen a bedobott értesítés szerint, már két napja jönnie kellett volna. Northman nem szólt semmit, csak vállat vont és bevonult a nappaliba.

A csengő ismételten felberregett, így a takarításért felelős asszonyság kiment az ajtóhoz. A férfi háttal Ms. White-nak lejátszotta a telefonjáról a jó előre felvett, segítségkérő mondatot, aminek hatására Isabelle megmutatta villanyóraszekrényt.

Már éppen magára hagyta volna a „szakembert”, amikor Marc megfogta a kezét, és lassan felé fordult. A tanítvány szíve hatalmasat dobbant, de uralkodott magán és hangosan csak annyit mondott, hogy máris segít. Northman közben a kémkedő elektromos kütyük után kutatott a műszerrel, de a közlekedő villanyórás beugrója nem volt bekamerázva. Hamarosan megreccsent a férfi füldugója és Ron közölte vele:

– Az előzetes értesítésnek megfelelően kinyírtuk az áramellátást, és sajna, a saját generátor sem működik. Tizenöt percetek van, ha Clara elindulna közben, szólok. Jó mulatást! – lépett ki a kontaktusból Slayer.

Isabelle vigyázva, hogy ne tűnjön fel a sietsége, odament az éppen visszafelé tartó alkalmazotthoz, és kért tőle egy kis levest. Az asszonyság sajnálkozva felelte, hogy a hűtőből már elfogyott, de ha a lány kibír éhen fél órát, addigra elkészíti az új adagokat. Ms. White csak bólintott egyet és kiment a konyhából. Marc még mindig a villanyórás beugróban volt, ahogy tanítványa odaért, behúzta a kis helyiségbe, ahol vadul egymásnak estek. Mohón, de a ruhákra vigyázva simogatták, csókolták egymást. A mentor álcázásként szakállt növesztett, a megszokott néhány napos, szúrós borosta helyett, ez az arcszőrzet már puhán csiklandozott, és nem hagyott Isabelle bőrén árulkodó nyomokat.

A negyedóra szédítő sebességgel elrepült, megbeszélték, amit tudtak, majd Northman jelzésére az áramellátás is helyreállt. Kifelé menet a mentor köhögést imitálva rejtette a tenyere mögé az arcát, és feltűnés nélkül elhagyta a házat.

Az elektromos művek autójával bement a cég telephelyére, ott ruhát és autót cserélt, aztán visszakocsikázott a bázisra. Útközben mély légvételekkel nyugtatta magát, hiszen az Isabelle-lel folytatott non-verbális kommunikáció, eléggé felzaklatta. Keserűen elmosolyodott a gondolatra, hogy az érzéseiről a lánynak már akkor sem tudna hazudni, ha akarna. Ahogy tanítványa sem neki, elvégre minden pillantásukban, érintésükben, csókjukban az öröm mellett, ott volt a vágy és a féltés is. 

Amikor belépett az eligazítóba, Ron mindent tudó vigyorral lepacsizott vele, majd visszafordult a nagyképernyő felé.

A kamera egy szálloda auláját mutatta, ahová egymás után érkeztek a vendégek. Az élére vasalt, öltönyös, nyakkendős, női kísérő nélkül érkező elegáns férfiak láttán nem volt nehéz kikövetkeztetni, hogy minden bizonnyal üzleti tárgyalásra jöttek. Hamarosan ismerős arc bukkant fel a bejáratnál, Edward White érkezett éppen. A fél arcát eltakaró napszemüveg ellenére, Marcnak nem esett nehezére beazonosítani az Isabelle apja mellett lépkedő Patrick Hammondot, ahogy a pár pillanattal később egy ismeretlen férfival együtt belépő Ethan Rosst sem.