31. rész: Tisztogatás

Oliver Black kinyitotta kórházi szobája ajtaját, és csodálkozva nézte a tökéletesen elsötétített helyiséget. Emlékei szerint, teljesen felhúzta a redőnyt, sőt még az ablakot is kinyitotta, mielőtt elment volna az orvosi szobába, az előírt ellenőrzésre. Az elnök szívritmusa felpörgött, amikor belegondolt, hogy ez mit jelenthet. Nyilván, nem a szobája takarítását. Black érezte, hogy a vérnyomásmérő felpumpálja a mandzsettát és azt is sejtette, hogy a mért érték kiugróan magas lesz. Nem voltak illúziói, tudta, hogy White megtalálja majd. Az is közel részletkérdés volt, hogy az apa, avagy a lánya teszi előbb tiszteletét nála. Mindkettőjükre számított, elvégre az üldözött Isabelle mellett ott állt Marc Northman, aki az egyik legjobb problémamegoldó volt. Edward pedig… Aki kezdetben a barátja volt, aztán rávette az árnyékkommandó létrehozására, és amikor összeállt a csapat, „lenyúlta” Morrisékat. A mogul elsőre azzal kínálta meg Stevent, amire az vágyott, így az árnyékok lojalitásához nem is fért kétség. Northman Carmenjét is csak azért vállalták be – bár ezt akkor még gondosan titkolták – mert Edward White érdekei éppen egybecsengtek Oliver Blackével.

Az egykori elnök tehát felkészült rá, hogy a foteljében üldögélő „vendég” nem a legjobb szándéktól vezérelve vár rá, de minden mindegy alapon a kapcsolóhoz nyúlt, hogy szembenézhessen vele.  

A szoba fényárba borult, a fotelben ülő pedig gúnyosan elmosolyodott, amint konstatálta, hogy roppant mód meglepte Blacket.

– Morgan! – suttogta elhalóan Oliver.

– Ahogy mondod – maradt a letörölhetetlen vigyor Hishida Kazuki, azaz Brian Morgan arcán. – Tudod, a keleti ember szereti az egyensúlyt. Amikor a jó és a rossz kiegyenlíti egymást. Mostanság egy kicsit mintha felborult volna ez az egyensúly, elvégre mindannyian azt hiszitek magatokról, hogy vagytok valakik. Ráadásul, mindegyikőtök azt képzeli, hogy ő a sokkal valakibb.

– Brian, én… – kezdte volna a suta védekezést az egykori elnök, de a japán a szavába vágott:

– Igen, te, Oliver. Akinek az lett volna a feladata, hogy a jó oldalt támogasd, segítsd, hogy a rosszat kordában tudjuk tartani. Elvégre, ha valamihez nem egyszerű hozzájutni, annak mindig magasabb az ára, mintha minden sarkon kapható lenne. Ez a fegyverrel vagy a kábítószerrel is így van. Mindig attól kell tanulni, aki érdemes rá. Itt van például az 1920-as Volstead-törvény, közérthetően, a szesztilalom. Fogadni mernék rá, hogy Al Capone rengeteget lobbizott azért, hogy életbe lépjen, hiszen így meg tudta magát szedni általa. Még azt is el tudom képzelni, hogy Andrew Volsteaddel közösen whiskyzve találta ki az egészet. Szóval, hagytam veled futni a lovakat, időnként még néhány emberem beáldozására is hajlandó voltam. Ők is jól jártak, hiszen amíg tartott a dolog, jól éltek, a bukás lehetősége pedig mindnek benne volt a paklijában. A magánakciókat abban az esetben engedélyeztem, ha logikusan levezetve megokolták, nekem mi hasznom lesz belőle. Viszont, Edward és te az utóbbi időben igencsak elfelejtettétek nem csak engedélyeztetni, hanem csak csupán közölni is.

– Tudom, hogy sokat köszönhetek neked, Brian – kezdte a válaszát Black.

– Én nem úgy látom – jegyezte meg Hishida. – Elmentél odáig, ahonnan nincs visszaút, ezzel mindketten tisztában vagyunk. Ha nem így lenne, te nem lennél itt, hogy amint beállították a vérnyomásodat, átszabasd a fejedet, és az új személyazonosságoddal meglépj, immár mindenki elől.

– Ha elengedsz, megígérem, hogy többet nem hallasz rólam – alkudozott Oliver.

– Ez már kevés, Black. A White-ok és a belügyminiszter sleppje is tudja, hogy itt vagy. Keresni fognak, és meg is találnak, ebben is biztos lehetsz. De, ha most önként velem jössz, kiköszörülheted a csorbát – nézte várakozón a másik férfit a japán.

Oliver Black nem kérette magát, levette magáról a vérnyomásmérőt, az ágyára dobta, és anélkül, hogy bármit is magához vett volna, Kazuki nyomába szegődött. A kórház előtt Hishida páncélozott limuzinja várt rájuk, és amint becsukódott az ajtó már indultak is.

Az egykori elnök a kocsikázás ideje alatt hallgatásba burkolózott, és útitársa sem szólt egy szót sem. Black úgy gondolta, hogy a feltétlen engedelmesség és az, hogy nem kérdezősködött, néhány jó pontot jelent. Mert Brian Morgannek igaza volt, elszaladt az a bizonyos ló, és valóban jó messzire vitte…

Az Edwarddal való csatározással felhívta magára a figyelmet, méghozzá azokét leginkább, akik felé megbízhatóságot, lojalitást, pártatlanságot kellett volna sugároznia. Akiknek csak egy hivatalnokot lett volna szabad látniuk, aki a magasabb cél érdekében cselekszik, amit ráadásul csak és kizárólag utasításra tesz. Ez az egész, hiba volt. Nagyon nagy hiba. Ha pedig, Hishida Kazuki most azt mondja, ez az utolsó esélye, akkor ezt most meg kell ragadni. Muszáj.

Isabelle White az első két napot határozottan élvezte az Arabellán. Egyelőre annyi volt a feladata, hogy különböző napszakokban modellt állt (azaz feküdt) Marcnak, aki fotókat csinált róla. Jones kajütjében, megbilincselve. A harmadik napon már nem volt sem rövid, sem annyira élvezetes a fotózás, hiszen Ethan Ross is beszállt. Northman keze sokkal nagyobb és más formájú volt, mint Luke-é, ezért kellett keresni valakit, akié hasonlított Joneséra. Ezek a képek már igencsak emlékeztettek azokra, amelyeket a fegyverkereskedő az árverés után, a házában készített a lányról. A negyedik napon még emelték a tétet, és bevetették Luke Jonest is. Warren öccse dühös volt és eszébe sem jutott együttműködni. Egészen addig, amíg meg nem látta a lányt. A bátyja gyilkosát. Aki a kajütben, meztelenül, az ágyban feküdt, a két keze a támlához volt bilincselve. A kiszolgáltatott helyzet ellenére azonban a nő szemében olyasmit látott, ami még inkább felkorbácsolta a vágyait. Isabelle pillantásából sütött a megvetés és az undor. Luke arcán megrándult néhány izom és lassan elindult a nő felé. Ellentétben az előző alkalommal, most csak a lány keze volt megbilincselve, így valamennyire képes volt védekezni is. White tisztában volt vele, hogy amennyire csak lehet, fel kell hergelnie a férfit, hogy mindenféle kontrollját elveszítse. Isabelle várt, a fegyverkereskedő pedig lassan közeledett. Jones hirtelen egy szempillantás alatt rávetette magát, a nő erősen koncentrált arra, hogy figyelmen kívül tudja hagyni a tényt, minden megmozdulását és az összes porcikáját filmre veszik. Úgy rúgta meg a férfit, hogy fájdalmat okozzon, de az ne váljon használhatatlanná. Marc kezelte a telefon kameráját, és erősen uralkodnia kellett magán, mert hang nélkül, lehetőleg mozdulatlanul kellett tartania, hogy semmit ne kelljen ismételni. Luke arca elsötétedett, elkapta a rugdosódó lábat és maga felé rántotta. Isabelle csuklójába belemélyedt a bilincs, a válla is megrándult, így felsikoltott. Jones kegyetlen vigyorra húzta a száját, de miközben gyönyörködött a lány fájdalmas fintorában, ismét kapott egy rúgást. A férfi szája felrepedt, de a kedvét nem vette el a találat, egyébként is, gyorsan megtorolta. Ms. White már tapasztalta nemrég, hogy milyen, amikor a combjára rátérdel a fickó és rá is nehezedik. Úgy tűnt, ez Luke bevett és jól begyakorolt fogása, ami kellőképpen fájdalmas, így az ellenállást is megtöri egy kicsit. Viszont Isabelle válaszul akkorát rúgott a másik lábával a férfiba, hogy az lefordult róla. Jones agyát elöntötte a düh, rúgótávolságon kívülre húzódott, megragadta a lány mindkét bokáját és hasra fordította. Villámgyorsan ráfeküdt a nő hátára, marokra fogta a haját és hátrahúzta a fejét. Isabelle szeme könnybe lábadt, felnyögött, Jones pedig oldalra húzta a fejét és beleharapott a nyakába. A nő felsikoltott, aztán elernyedt, mire a pasas meg akarta nézni, hogy mi történt vele. Amint a fickó keze Ms. White arcára siklott, a lány villámgyorsan reagált és beleharapott a karjába. A pasas a fájdalom miatt testhelyzetet váltott, így Isabelle meg tudott mozdulni, ledobta magáról és megint megrúgta. A férfi válaszreakciója szintén gyors volt, a vállánál fogva rántotta maga felé a lányt és lekevert egy hatalmas pofont neki. Már nem csak Luke Jones, hanem Isabelle White is vérzett. A fegyverkereskedő arca rángatózott az indulattól, csépelte az alatta fekvő lányt, majd rányúlt a torkára és elkezdte szorítani. A nő – amennyire csak tudott – küzdött, vergődött, de a levegőért folytatott küzdelem közben már nem tudott mindenre odafigyelni. Ellenállása pillanatról-pillanatra lankadt, így Jones egyrészt valóban megfeledkezett arról, hogy hol van, másrészt úgy érezte, győzött. A kritikus pillanatban azonban, Marc valósággal letépte Isabelle-ről és egy jól irányzott ökölcsapással ártalmatlanná tette.

Northman betakarta a lányt, elővette a bilincs kulcsát, kiszabadította a kezét, magához vonta és átölelte. Ms. White-nak nem csak a bilincs nyoma színesedett a csuklóján; az arcán, a nyakán, a testén, a combján is virított néhány ütés- és kéznyom. A mentor nagyot sóhajtva adta oda Rossnak a telefont, két kommandós pedig kivitte a kajütből az eszméletlen Luke Jonest.  

– Jó voltál, Marc – krákogta, köhécselte a tanítvány alig érthetően.

– Rengeteget kívántál tőlem, Isabelle. De kénytelen voltam mindent nézni és figyelni, hogy időben közbe tudjak lépni – cirógatta meg az ujjnyomok kontúrjait a nő nyakán a mentor. 

– Te is tudod, ennek a csalinak nagyon igazinak kellett lennie – futotta el a lány szemét a könny, miközben ivott néhány korty vizet. 

– Tudom. De voltak fenntartásaim. Kezdésnek nem hittem, hogy Jones valóban ennyire begőzöl, és gyakorlatilag totálisan a kedvünkben fog járni azzal, amit csinál. Nem gondoltam, hogy egyáltalán nézni tudom majd, nemhogy rögzíteni. Viszont azt tudtam, hogy bebizonyítom, tényleg bízhatsz bennem.

Isabelle White nem válaszolt, csak megcsókolta mentorát, aztán maga mellé húzta az ágyba és elhelyezkedett a vállán.  

A következő napok ismét fotózással teltek, Isabelle immár bilincsek nélkül, nyitott szemmel, de a képek tanúsága szerint a környezetére totális érzéketlenséggel hevert a lepedőn. A szúrásnyomok ugyanolyan jól láthatóak voltak a képeken, mint a gyógyulófélben lévő vérömlenyek.

Edward White mindig reagált a küldeményekre és azt kérte Jones-tól, hogy jól dolgozza meg, gyakorlatilag törje be a lányt, mire megérkezik.

Isabelle és Marc megbeszélte a problémákat, kibékültek és újra együtt voltak. Ennek okán a tanítvány következő vad ötlete az volt, hogy az egyik együttlétükről is legyen videó és azt is küldjék el a kedves papának. Ezt a sokadik nap forgatókönyve követte, amely arról szólt, hogy már a legénység is megkaphatta az engedelmessé drogozott foglyot. Akire már bilincs sem kellett, hiszen önként maradt és immár szolgálatkészen kedves volt a következő löket reményében.

A legvadabbra mégis az a kép sikerült, amelyen Isabelle White fehér bőre valósággal virított a két izmos és barna férfitest által közrefogva.

Elérkezett a nap, amikor Edward White-nak meg kellett érkeznie. A kommandósok felkészültek, viszont továbbra is észrevehetetlen volt a jelenlétük. A forgatókönyv ki volt dolgozva, Holden hatalmas apparátust, és minden elérhető, csúcskategóriás technikai kütyüt bevetett a siker érdekében.

Azért, hogy ránézésre minden rendben lévőnek tűnjön, a fedélzeti medencénél Jones ült a napozóágyon, frissítőt iszogatott, mellette sötét öltönybe csomagolva, napszemüveges személyi testőre feszített. Isabelle szexi fürdőruhában, a medencében hűsölt. Szikrázó kövekkel kirakott nyakörvéhez egy aranyozott lánc volt kapcsolva, amelyet Luke tartott, de elég lazán ahhoz, hogy kényelmes legyen. Jones engedelmesen tette, amit mondtak neki, mert már kapott némi ízelítőt abból, hogy milyen az, amikor utoléri a sors keze. Személyi testőre, azaz Patrick személyesítette meg a sorsot általában, hiszen a kommandós parancsnok igencsak ügyelt a látszatra, és Luke magaviseletére. A fegyverkereskedő megregulázásába aktívan besegített Northman is, ennek okán Jones jelenleg is teljes sminkben heverészett a napozóágyon, lévén, valahogyan el kellett tüntetni a fejéről a feltűnő monoklit, amit a videóforgatás közben szerzett. 

Edward White helikoptere a jelzett időben érkezett. A gép leírt egy tiszteletkört a yacht körül, majd Hammond arra lett figyelmes, hogy Luke Jones kilyukasztott homlokkal borult fel a napozóággyal. Patrick célba vette a helikoptert, azonban a pilóta egy veszélyes, mégis remek manőverrel szinte kivágódott a célkeresztből. A gép gyorsan távolodott, majd lőtávolon kívül, egy narancssárga ballonokkal kidekorált fémládát dobtak róla a tengerbe.

Hammond csak egy pillantást vetett a halott fegyverkereskedőre, és miközben a kormányállás felé ment, hogy utasítást adjon a láda kiemelésére, szinte levegővétel nélkül sorolta a további feladatokat a mikrofonjába.

A fedélzeten először a specialisták vizsgálták át a ládát, de nem találtak robbanószerkezetre, vagy vegyi támadásra utaló nyomokat rajta. Látszólagos ártalmatlansága ellenére, továbbra is óvatosan bántak vele, de miután felnyitották, még a harcedzett, erős gyomrú kommandósok némelyike is rosszul lett a látványtól.

A küldemény elég egyértelmű üzenet volt, hiszen Oliver Black sebészi-anatómiai pontossággal feldarabolt holttestét tényleg nehéz volt félreérteni.