Isabelle és Ethan e kis közjáték
után, immár mindenféle probléma nélkül visszajutott a rejtekhelyre. Northman
kimondottan nem volt boldog, hiszen Holden sem válogatta meg a szavait, amikor
a lány akciója volt a téma, illetve a férfi végighallgatta Edward és Rebecca
beszélgetését is. Abból viszont az derült ki, történjék az elkövetkezendőkben
bármi, a mogul felkészülten várja a következő lépést.
– Egyszer tényleg megfojtalak,
Isabelle! – mondta köszönés helyett a mentor, amikor társai beléptek a központi
helyiségbe.
– Nem tudom, hogy miért
vergődtök, aprólékosan megterveztem mindent – válaszolt jócskán felpaprikázódva
a lány.
– Az szomorú – szólt bele a
beszélgetésbe Ross. – Ha az aprólékos tervezés nálad így néz ki, akkor levegőt
is csak előzetes megbeszélés és engedély után vegyél a továbbiakban!
A nő csodálkozva nézett a máskor
mindig higgadt és szenvtelen férfira, akin tisztán látszott, hogy jelen
pillanatban nem csupán ideges, hanem dühös. Méghozzá, nagyon.
– Pedig, tudtam, hogy mikor nem lesz
ott az apám, utánanéztem, hogy hívják Kimberly pszichiáterét, még a doktornő
feljegyzéseit is elolvastam. Pontosan tudtam, milyen problémákkal fordult
hozzá, azokra milyen gyógyszereket szedett. Mint ahogy, azzal is tisztában
voltam, hogy elkezdett jógázni és nem rögtön pirulákat zabált, ha rohama volt.
– Ez dicséretes. Maradhattál
volna ennél a vonalnál, és amikor összerakjuk az akciót, bedobhatod a közösbe,
amit találtál. Ehelyett, a tudomására hoztad a kedves papának, hogy itt vagy,
és figyelemmel kíséred az eseményeket. Mint azóta kiderült, apád tudta, hogy
élsz, ezzel kapcsolatban csak bizonyosságot szerzett, méghozzá első kézből,
tehát tőled. A kapkodásoddal és a meggondolatlanságoddal elszúrtál közel
mindent, amit eddig összeraktunk.
– Nélkülem, esélyetek sem lenne
elkapni Edward White-ot.
– Nélküled, lenne időnk kivárni a
mostaninál sokkal kedvezőbb alkalmat is. Az a szerencséd, hogy Holden lát
benned fantáziát. Főleg, ha időközben a nyomára bukkanunk az együttműködési
készségednek és végre a helyes irányba tereljük.
– És, ha nem találjuk meg az
együttműködhetnékemet?
– Az sokaknak fájna, de leginkább
neked.
– Mert?
– Mert Holden töröltetné a
hozzáférésedet a rejtekhelyhez, Marcot és engem visszarendelne, te meg
mehetnél, amerre látsz. Remélem, nem taposok bele a lelkedbe nagyon, ha közlöm,
Northman használhatósága eddig sem volt kérdés. A tiéd, sokkal inkább. Jeff nem
a vaj szívéről híres, ezt már tapasztalhattad, ha eléggé figyeltél.
Szerencsédre, még mindig úgy gondolja, hogy túl jó, fiatal, és használható vagy
ahhoz, hogy leírjanak járulékos veszteségként.
– Be akarsz paráztatni?
– Nem. Elmeséltem a miheztartást.
Holden belemondta a mentorod fülébe, hogy ez volt az utolsó húzásod. Ezt
viszont jobb, ha tudod.
– Megértettem.
– Helyes. Folytassuk az akció
szempontjából sokkal konstruktívabban! Ott tartunk, hogy nem ennyire frissiben
kellett volna rápróbálkoznod a kérdezősködésre. Néhány napot még muszáj lett
volna várni arra, hogy apád és Rebecca a beszélgetéseik során, néhány további homályos
részletet megvilágítsanak. Az sokkal járhatóbb út lett volna, ha Kimberly
valódi pszichiáterét küldjük el beszélgetni. Azt például, honnan tudtad, hogy
soha nem kísérte el Becca a nővérét a pszichiáteréhez, és esetleg nem ismerte
személyesen? Sehonnan! Láttad a kartonból, régóta járt hozzá, a problémái nem
új keletűek voltak. Az, hogy Beccával sosem találkoztál, illetve a szülői házban
csak a kamaszkori fényképeiddel futhatott össze, semmit nem jelent. Igaz, az
mindannyiunk számára meglepetés volt, hogy Edward papa és a sógornője ennyire
jól megértik egymást, de pontosan ezért kellett volna még néhány napot
türelemmel lenni. Már ott szólnia kellett volna a vészcsengődnek, amikor
Rebecca a Jones-testvérekről, meg arról beszélt, milyen sokat tanult az
apádtól, aminek hasznát is vette. Márpedig, ezt együtt néztük, te is
hallottad-láttad. Ennek ellenére, agyatlan módon nekiindultál, pedig csak az
volt biztos, a faterod nem lesz otthon – nézte merőn a lányt Ethan Ross.
– Már untam az értelmetlen
kukucskálást, és azt, hogy semmi nem történik – kezdte válaszát a nő.
– A semminél azért, jóval több
történt – vélte a férfi. – A magánnyomozóval történő első személyes találkozás
után kinyírták Kimberly White-ot, és nagyon úgy tűnik, hogy még csak nem is a
férje tette. Pedig, a nő róla mesélt, bár az tagadhatatlan, hogy a személyes
összezörrenésük és az a monokli fájt az asszonynak a legjobban. Ha a férje
figyeltette is, csak azt tudhatta meg, hogy a felesége tényleg őrülten aggódik
a húgáért. Ezt viszont, az öreg egyébként is, első kézből tudta. A fura az,
hogy Kimberly tudta, a húga közreműködik Edward stiklijeiben. A kérdés már csak
az, hogy mennyire mélyen látott bele a kártyákba? Részemről csak feltételezés,
de azt gondolom, Kimberly White csak felületesen volt beavatva. Az tiszta volt
előtte, hogy a húga bejáratos lett a köreikbe, hiszen néhány árverésen együtt
vettek részt. Azt kötve hiszem, hogy mosolyogva bólogatott volna hozzá, ha
tudja, a húga bevállalta azokat a feladatokat, amiket ő visszautasított. Rebecca
ugyan azt mondta, hogy a nővére tudta, és nem haragudott azért, hogy segít a
sógorának. Én viszont, úgy sejtem, hogy ezt Kimberly kizárólag az iskolai
tandíjra, néhány apróbb szívességre és a majdani munkakapcsolatra, nem pedig
szexuális szolgáltatásra értette. Mivel halott, hát tőle nem fogjuk megtudni a
frankót.
– Aztán azt is megtudtuk, hogy
Warren Jones halálával a Jones-féle üzleti kapcsolat sem fuccsolt be, hiszen
Luke öcsike vélhetőleg átvette az üzletet – vette át a szót Marc és folytatta
annak felsorolását, mire derült még fény azóta, hogy bepoloskázták a
helyszínelők a White-rezidenciát. – Mint ahogy, azzal is tisztában vagyunk,
hogy Luke Jones tudja, te ölted meg a bátyját, ráadásul, nem valószínű, hogy
megbocsátana. Apád, ha éppen jópofizni támad kedve az öcsikével, hát Rebecca
testével és a te hulláddal együttesen, valószínűleg eléggé megalapozná a jó
kapcsolatot.
– Te is ijesztgetni akarsz? –
nézett kérdőn mentorára Isabelle.
– Nem. Lehetőségeket, majdhogynem
tényeket vázoltam.
– Pedig, fiúk, van egy rossz
hírem. Problémamegoldó vagyok, aki arra kapott elsősorban kiképzést, hogy olyan
gondokat simítson el, amelyeket másként már nem lehet.
– Tény – bólintott Northman. –
Azonban, régen is külön csapat dolgozott azon, hogy az akcióban mindent tudj,
amit tudnod kellett a háttérről. Lehet, hogy nem rágták a szádba, de Holdenék
erőteljesen rajta voltak az információk megszerzésén és a háttér létrehozásán. A
magánakcióddal elbaltáztad, a lehetőségeinket pedig erősen beszűkítetted.
– Szerintetek – mosolyodott el a
lány, majd elkezdte vázolni, hogy mit talált ki.
Rebecca Anderson – miután
megkapta Elisabeth Jenkins igenlő válaszát – rengeteg időt töltött együtt az
ál-pszichiáterrel. Miután a zártkörű eseményre engedélyezték Elisabeth
megjelenését, az egyetemista Becca gyakorlatilag állandóan vele volt.
Isabelle hanyagolta a parókát,
inkább mahagóni színű hajfestésről fecsegett, ezzel indokolva a hajszínét. Ms.
Anderson magában csak somolygott, és úgy tett, mintha neki is az lenne az
egyetlen problémája, hogy az adott estén milyen frizurája, ruhája, álarca és
műkörme legyen. Az álcázott problémamegoldó, újdonsült barátnőjének azzal
indokolta izgatottságát, hogy a pasijával történt szakítás után még csak járni
sem járt senkivel, ez a helyzet pedig izgalmasan pikáns és teljesen új. Nem
beszélve arról az extra izgalomról, ami egy esetleges gyilkosság felderítésének
lehetőségét jelentette.
Edward White uralkodott magán,
úgy tett, mintha lefoglalnák az üzleti ügyei, és ezért nem tud elhunyt felesége
pszichiáterére időt szakítani. SMS-ben, szabadkozva kért elnézést emiatt, de
Isabelle-nek még így is forgott a gyomra tőle, hiszen pontosan tudta, hogy az
apja még soha, senkitől sem kért elnézést. Ebből is látszott, hogy az öreg
White kínosan ügyel arra, hogy még véletlenül se futhasson össze idő előtt a
lányával.
Ethan és Marc is gőzerővel
dolgozott azon, hogy minden a terv szerint alakuljon, és a körülményekhez
képest minimalizálni tudják a kockázatot. Isabelle Northman és Ross nélkül is
pontosan tudta, hogy a jövendő akció során gyakorlatilag tálcán kínálja magát
az apjának. Viszont mindannyiszor, amikor két társa komor arcába nézett,
sikítani és elfutni támadt kedve, olyannyira inába szállt a bátorsága.
Az akció előtti estén ez már
odáig fajult, hogy ismét Marc elé állt, és közölte, szüksége van rá. A
különbség annyiból állt, hogy nem volt szex, Isabelle kimondottan csak
testmelegre és biztonságra vágyott.
Az árverés reggelén Isabelle
White ismét találkozott Rebeccával. Elmentek masszíroztatni, fodrászhoz,
körmöshöz és kiválasztották a szerelést, amiben beállnak majd az éhes
férfipillantások kereszttüzébe. Becca elővette a tableten tárolt, jelszóval
védett fotóalbumot, ahol is Miss Elisabeth Jenkins kiválaszthatta a férfiakat,
akik licitálhattak rá. Ms. White Luke Joneson kívül rábökött még a Kimberlyvel
korábban kapcsolatban lévő pasasokra, illetve arra az egyre, akiről nem volt
kép, csak leírás. Isabelle akárhogy is keresgélt, Edward White-ot nem találta
meg benne. Miss Anderson megvárta, ameddig a másik lány felteszi a kérdést, nem
ment elébe, nem könnyítette meg a dolgát:
– A sógorom elutazott, ezen a
héten nem lesz az országban. Egyébként is, ízléstelennek tartja, hogy most
részt vegyen az árverésen, mert hiába nem volt köztük intim kapcsolat, akkor is
szerette a nővéremet.
Isabelle magában imádkozott
azért, hogy valóban így legyen, hiszen az a tény, hogy legalább Edwardtól nem
kell tartania, jócskán megkönnyítette volna a dolgát. A rejtekhelyen a fiúk
lekérték a megfigyelési adatokat, amelyek szerint Rebecca Anderson igazat
mondott, Edward White ismételten a magánrepülőjén ült és a repülési terv
szerint, Japánba tartott.
Miután beesteledett, a két fiatal
nő együtt indult az Emerald Lake Golf Klubba, ahol kéthetente az árveréseket
tartották.
Monitoron nézték végig az előttük
lévők licitjeit, és Rebecca morogva húzta le a listájáról azokat a férfiakat,
akikre számított. Pedig így is maradt éppen elég neki, hiszen meg kellet nyitni
az összes helyiséget, amikor ő került sorra.
A helyiséget a régi peep-showk
mintájára alakították ki, bár kétségkívül modernebb, ízlésesebb köntösben.
Semmiféle tapogatásra nem volt lehetőség, a „mindent a szemnek, semmit a kéznek”
elvet tartották szem előtt a helyiség megálmodói és tervezői. A licit alanya
egy kijelzőn kísérhette figyelemmel a sorszámokat és hozzá tartozó
pénzösszegeket. A kör legmagasabb licitje után vártak még két percet, és egy
egyezményes hang jelezte a véget, a nyertes számát és az összeget.
Rebeccára – szokás szerint –
sokan és hosszan licitáltak. A nyertes az inkognitóban maradó ismeretlen lett,
aki továbbra sem fedte fel kilétét, viszont csillagászati összeget fizetett a
lányért.
Ms. Anderson visszament a várakozóba,
és monitoron keresztül nézte „Elisabeth Jenkins” licitjét. Ez sem tartott rövid
ideig, hiszen, Isabelle White-nak izmos, karcsú és bombázó alakja volt, a bőrén
látszott, hogy milyen fiatal, és ami az álarc alól kilátszott, nyilvánvalóan az
sem vette el az urak kedvét, sőt. Becca arcán futó mosoly suhant át, hiszen,
ahogy számított rá, Luke Jones lett a nyertes.
Rebecca megvárta még Elisabethet,
elmondta, hogy hová kell mennie. Miután végzett, némi egészséges izgalommal
vegyes kíváncsisággal nyitott be a helyiségbe, ahol találkoznia kellett azzal a
férfival, aki megvette őt.
A szobában tartózkodó férfi elmosolyodott,
amikor a lány becsukta az ajtót. Becca – bár a sötétben nem látszott –
elpirult, sőt a szíve is hevesebben kezdett verni, amikor a kellemesen mély
orgánummal rendelkező, őrülten jóképű pasas megszólalt:
– Nem kétlem, hogy felismert,
kedves Rebecca. Viszont, azt szeretném kérni, hogy maradjon diszkrét. Átutazóban
vagyok, mellesleg, a feleségem sem díjazná, ha tudomást szerezne a mai
esténkről, éjszakánkról. Persze, ez csak akkor igaz, ha megfelelek önnek, és
hajlandó elkísérni a szállásomra.
– Valószínűleg, igen kevesen nem
ismernék fel első pillantásra John Kendersont.
– Akkor tudja, hogy miért kértem
a továbbiakra vonatkozóan is a diszkrécióját.
– Sejtem, de mivel mindketten könnyed kikapcsolódásra vágyunk, egyaránt érdekünk a titoktartás.
– Így igaz – mosolygott a
rockzenész, miközben átvette a cetlit, amin rajta volt a számlaszám, ahová az
utalást kellett teljesítenie.
Isabelle is bement Luke Joneshoz.
A fiatal férfi mézesmázosan megkérdezte, hogy továbbra is hajlandó-e folytatni
a megkezdett játékot, az igenlő válasz után elutalta a licit összegét, és kézen
fogta a lányt.
Beültek a sötétített ablakú
limuzinba, ahol mindketten tovább játszották a szerepüket. Jonest valóban
felizgatta a lehetőség, hogy maga alá gyűrheti a bátyja gyilkosát, mielőtt
megölné, Isabelle pedig, mint rutinos csali, nem csak hagyta alakulni a
helyzetet, hanem eljátszotta azt, amit hasonló helyzetben, minden férfi érezni
kívánt volna.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése