26. rész: A pszichiáter

Isabelle-t az alkalmazott bekísérte a nappaliba, ahol Rebecca Anderson várakozott.

White odalépett Kimberly húgához, kezet nyújtott neki és bemutatkozott:

– Elisabeth Jenkins vagyok, jó napot kívánok! Mr. White-ot keresem.

– Edward nincs itthon, milyen ügyben keresi?

– Kimberly pszichiátere voltam. Ha valóban öngyilkos lett, ahogy a televízióban mondták, akkor az, valamennyire az én személyes kudarcom is. Elnézést, hogy megkérdezem, de ön kicsoda?

– Rebecca Anderson vagyok, Kim húga.

– Örvendek, és elnézését kérem a zavarásért! Bocsánat, de nem tettem el névjegyet, tudna adni egy tollat és egy papírt, amire felírhatom Mr. White-nak, hogy hol érhet el? – tett úgy Isabelle, mint aki arra készül, hogy csak felírja az elérhetőségét és már megy is.

– Természetesen – Becca szólt az alkalmazottnak, de közben vizsgálódva nézte a másik nőt, majd megkérdezte:

– Régóta kezelte a testvéremet?

– Nem igazán – felelte Isabelle. – De mindenképpen beszélni szeretnék a sógorával, hátha közelebb kerülünk a megoldáshoz. Kimberly alvászavarokkal és szorongással küzdött, valószínűleg a húgának nem mondok újat azzal, hogy a házassága sem volt rendben.

– Így van – bólintott Ms. Anderson. – A családi körben, de szerintem, az ismerősök között is, ez köztudomású volt. Kimy szeretett volna gyereket, Edward viszont, már nem. Nem tudták normálisan megbeszélni, a köztük lévő feszültségnek, azt gondolom, ez volt a forrása.

– Nincs okom kételkedni benne, de Kimberly arról is mesélt, hogy a férje évek óta nem közeledett hozzá, sőt, Edward becsukta a szemét, ha a neje kalandjairól volt szó.

– Így van. Sokaknak bizonyára furcsa, de attól, hogy évek óta nem volt köztük intim kapcsolat, Edward még nagyon szerette Kimyt.

– Hallottam némi tettlegességről is.

– Sajnos, az is igaz. Bár a kívülállók úgy láthatják, hogy a sógorom egy érzéketlen szemétláda, nem az. Mint bizonyára tudja, nemrég kaptuk a hírt, hogy megtalálták Isabelle-t, a sógorom első házasságából született lányát. De Edward ennek sem örülhetett felhőtlenül, hiszen Isabelle-t elrabolták, és váltságdíjat követeltek érte. Én pont vendégségben voltam itt, viszont egy vásárlás alkalmával találkoztam a volt barátommal. A yachtjára mentünk és ott, khhhmm – látszott a beszélgetés során először némi zavar Rebeccán – kibékültünk. El is feledkeztem a mobilomról, amit a fedélzeten hagyhattam, és amikor elindult a hajó, a telefon a vízbe eshetett, mert amikor eszembe jutott, hogy jelentkeznem kellene Kimynél, hogy ne aggódjon, hiába fordítottuk fel az egész yachtot, nem találtuk meg. Tudja, minden számot a telefonom memóriájára bízok, így sem Edward, sem Kim telefonszámát nem tudom fejből. Egyiküknek sem tudtam telefonálni, és hát nem is nagyon volt érkezésem ezzel foglalkozni – pirult el Becca.

– Tudom, Kimberly teljesen kiborult attól, hogy ön gyakorlatilag eltűnt. Kérdőre vonta Edwardot, aki normális válasz helyett megütötte őt.

– A sógorom igencsak felfokozott idegállapotban lehetett akkor – felelte a lány. – Bár, ettől még nem értem meg, hogy miért ütötte meg Kimyt, ahelyett, hogy annyit mondott volna, fogalma sincs, hogy merre járok.

– Kim rengeteg dolgot elmondott nekem, és mivel tisztázatlan körülmények között hunyt el, hát számíthatok rá, a rendőrség is fel fogja tenni azokat a kérdéseket, amelyek esetleg rávilágíthatnak a háttérre. Tudok arról is, hogy a férje időnként megkérte olyan szívességekre is Kimberlyt, amelyek – hogy is fogalmazzak? – eléggé furcsán hatnak. Gondolok itt olyasmikre, hogy Edward néha kimondottan megkérte rá a feleségét, legyen kedves az üzletfeleihez.

– Nincs értelme tagadni és azt gondolom, Edward sem fogja. Nem kényszerítette semmire őt, a szabad akaratából cselekedett, amikor megtette. Nem minden esetben tette meg, de ez nem jelentett soha konfliktust közte és a férje között.

– Ez azért, meglehetősen furcsa – vélte Isabelle.

– Higgye el, nem az – mosolyodott el Rebecca. – Mivel ön nagyon fiatal, Elisabeth, nyilván még nincs kialakult pacientúrája, és nem hallott elég sok mindent a gazdagok szokásairól. Tudja, én magam nem vagyok gazdag, Kim révén letten bejáratos ezekbe a körökbe. Kezdetben nekem is nagyon furcsák voltak, de idővel megszoktam őket.

– Miről beszél? – mutatott érdeklődést az ál-pszichiáter.

– Nem muszáj általánosítani, de Edward köreiben elég sok férfinak nem kimondottan szokványos az ízlése. Amióta – mondhatni – bennfentes vagyok, eszemben sincs elítélni őket ezért.  Sőt, még meg is értem, hiszen sok nő utazik az ilyen gazdag pasasok pénzére, és nekik még az is mindegy, hogy az adott hapsi esetleg öreg és kimondottan ronda. Ha elég vastag a bukszája, majdnem minden mindegy. Ezért a zártkörű klubjukban szoktak árveréseket rendezni. Izgalmas esemény, és nem törvénybe ütköző, hiszen mindenki százszázalékosan önként vesz részt benne. A nők álarcban megmutatnak annyit magukból, amennyit akarnak, előtte megjelölik azon személyek körét, akik licitálhatnak rájuk. A legmagasabb licit nyer, de a nő még itt is visszakozhat, ha akar. Kim és én is részt vettünk már néhány ilyen árverésen. Ahogy, Edward is.

– Ne haragudjon Rebecca, de ez gyomorforgató – játszotta el Isabelle, hogy megbotránkozott.

– Miért lenne az? – érdeklődött a lány. – Választhatok, nem kell kötelezően igent mondanom még akkor sem, ha kiválasztanak. A kezemben van a döntés, és még azt is megtudhatom, hogy aki nekem tetszik, annak én tetszem-e? Nincs ebben semmi rossz.

– Rendben, értem. De térjünk vissza a nővérére! A televízióban azt mondták, hogy Kimberly öngyilkos lett. Én, mint a pszichiátere, ezt erősen kétlem. Szépen fejlődött, a gyógyszerek mellett különféle egyéb technikákkal is igyekezett kordában tartani a rosszulléteit. Ezek a rosszullétek egyre ritkábbak voltak, és csak akkor következett be némi visszaesés, amikor nem tudta, hogy ön hol lehet. De szándékában állt felkutatni magát, volt célja. Nem volt elkeseredve. És ezt fogom mondani a rendőröknek is, ha eljutnak hozzám és megkérdezik.  

– Mire céloz, Elisabeth? Arra, hogy megölték?

– Igen.

– Nézze! Az igazság fontos nekünk, Edwardnak és nekem egyaránt. Egyikünk sem volt itt, amikor a haláleset bekövetkezett. Erre mindkettőnknek tanúi vannak, nem egy és nem kettő.

– Értem – sóhajtott úgy Ms. White, mintha elbizonytalanodott volna. – De akkor sem hagy nyugodni a lelkiismeretem.

– Ezt megértem, bár én magam nem hibáztatom önt – felelte választékos udvariassággal, kellemesen mosolyogva Becca. – Ha elfogadjuk a felvetését, akkor kezdésnek a köreinkben kellene körülnézni, hiszen a rendőrök azt mondták, hogy semmiféle idegenkezűségre utaló nyom nincs. Tehát, ha a nővérem gyilkosság áldozata lett, akkor ismerte az elkövetőt. Aki ezek szerint, vagy a személyzethez tartozott, vagy valamelyik ismerősünk tette. Ha a személyzet egyik tagja volt, akkor ez hamarosan kiderül, hiszen mindenkitől begyűjtötték a mintákat az azonosításhoz.

– Ne haragudjon, Rebecca, hogy megkérdezem, de amióta beszélgetünk, egyre inkább elcsodálkozom. Ön kimondottan tájékozottnak, sőt mondhatni, rutinosnak tűnik a történtek felderítésének technikai hátterével kapcsolatban.

– Ez így van – mosolygott talányosan Ms. Anderson. – Jártam a rendőrtiszti akadémiára, de aztán átjelentkeztem a jogra. A tandíjamat Edward cége fizeti, hivatalosan tanulmányi szerződés is köt a sógorom vállalkozásához. Ha végeztem, minimum annyi időt kell a cégnél töltenem, amennyi ideig folyósították az ösztöndíjamat.

– Most már értem – mosolyodott el Isabelle.

Rebeccán szinte látszott, hogy milyen turbó-tempóban gondolkodik, aztán megszólalt:

– Bár meglehetősen megbotránkozott, amikor a klubos árverésről beszéltem, azt is látom, hogy önnek tényleg fontos az igazság a nővéremmel kapcsolatban. Ahogy, nekem is. Ha a személyzet tagjai között nem találják meg az elkövetőt, akkor tovább kell keresgélni. Kérem, gondolkodjon el az ajánlatomon, ne reagáljon azonnal! Én, mint beavatott, bevihetem önt egy ilyen árverésre. Hogy mindezt milyen formában tudom megtenni, még utána kell néznem, de azt gondolom, hogy kezdetben nem kellene felfedni, hogy kicsoda valójában, és mi érdekli. Mivel, ott semmi sem kötelező, nem hiszem, hogy problémát okozna egy szexi ruhában, álarc mögül körülnézni, személyes benyomásokat gyűjteni az urakról. Megmutatom a fényképes listát, akikből választani lehet. Esetleg, rá tudnék bökni azokra a férfiakra, akik a nővérem szempontjából érdekesek lehetnek. Azt nem mondom, hogy a halála szempontjából is azok, csak azt, hogy volt köztük közelebbi kapcsolat.

– Ha jól értem, akkor ez egy, még a szokványosnál is zártabb swinger-klub. Ígérem, elgondolkodom az ajánlatán, és a döntésemről értesíteni fogom.

– Igen, az. Az árveréses játék ad még némi extra pikantériát az egésznek.

Ebben a pillanatban Isabelle mobiljára érkezett egy SMS:

„Az apád elindult a golfpályáról, úgyhogy pattanj meg onnan, ha kedves az életed! Lehet, hogy Kimberly húgát meg tudtad etetni, de Edward tutira felismerne, úgyhogy, kifelé, méghozzá most! A sarkon túl parkolok, igyekezz! E.”

– Elnézését kérem, Rebecca, de mennem kell, az asszisztensem írt, hogy vészhelyzet van az egyik páciensemmel kapcsolatban. Nagyon sajnálom, hogy a sógorával nem tudtam beszélni, de muszáj mennem!

– Menjen csak! – állt fel mosolyogva és kísérte személyesen a bejárathoz Isabelle-t Rebecca Anderson. – Várom a jelentkezését!

– Nagyon köszönöm a rám szánt idejét, és amint döntöttem, telefonálok – vette át elhunyt mostohaanyja húgának a névjegyét Ms. White.

Isabelle felvette a napszemüvegét, és elindult az utcán. Legnagyobb rémületére azonban, hamarosan felbukkant az apja Jaguárja, amelynek ablaka le volt eresztve, azon pedig Edward White nézett kifelé. A lány torkát rémület szorította össze, már azon gondolkodott, hogy lekapja a magas sarkúját és futásnak ered, amikor a derekára egy kar simult, miközben Ethan hangját hallotta:

– Bármit csinálok, uralkodsz magadon. Nem hívod fel ránk a figyelmet, és próbálod követni a mozdulataimat. Ha másként nem megy, csúnya lövöldözést rendezek, de ez a lehetőség az utolsó utáni sorszámot kapta. Ne izgulj, nem kerülsz élve apád kezébe, mert tutira kitekerem a nyakadat. Ha nem itt és most, majd a rejtekhelyen, nyugodt körülmények között teszem meg, magánszorgalomból.

Ross magához vonta a lányt és megcsókolta, ezáltal maximum az ő arcának egy részét láthatta bárki is az autóból, Isabelle-ét nem. Az ügynök fülelt, de a szemét behunyta, ezt a kockázatot vállalnia kellett a hihetőség kedvéért. A Jaguár még csak nem is lassított, elgurult mellettük. Ethan egyik keze továbbra is a lány derekát tartotta, a másik a tarkóján volt, bár igyekezett nem beletúrni a parókába. Amikor levette a száját White ajkáról, nekitámasztotta a homlokát Isabelle-ének és a szemébe nézett. A lány visszanézett rá, és megkérdezte:

– Melyik az igazi? A kék, vagy a barna?

Ross elvigyorodott, amikor válaszolt:

– A barna. Úgy beidegesedtem az akciódtól, hogy még a kontaktlencsémet sem tettem be. Gondoltam, ha megbukunk, tök mindegy, ha megússzuk, akkor is.

– Mindent hallottál.

– Igen. Aggasztóan okos a hugica.

– Az. Viszont nem ismertük egymást személyesen, azért mertem rápróbálkozni a faggatózásra.

– Lehet, de szerintem, nem vette be a dumádat. Majd megnézem a felvételt, de az feltűnt, hogy nagyon be akar vinni erre az árverésre. Már bocs, de teljesen logikátlan egy vadidegent, ráadásul olyasvalakit agitálni erre, aki azt mondta első hallásra, hogy szerinte ez gyomorforgató.

– Kénytelenek leszünk kockáztatni, Ethan, ha a végére akarunk járni az ügynek még a nyugdíjazásunk előtt. Apám is egy dörzsölt figura, de ha arra várunk, hogy hibát kövessen el, a monitor előtt fogunk megöregedni. Ha viszont tényleg nem ő, vagy Becca tette el, vagy tetette el láb alól Kimberlyt, és kizárjuk a szerelemféltést, mint indítékot, akkor az apám egyik üzletfele lehetett, a kevésbé legális fajtából. Aki így üzent a fateromnak, és aki ugyanúgy börtönt érdemelne, mint Edward.

– Lehet, de ha Becca gyanakszik, és ezáltal Edward White érdeklődésének középpontjába kerülsz, rövid úton ki fognak nyírni. Márpedig, valami olyasmit kaptam parancsba, hogy úgy sikáljuk el az apádat, hogy utána hálából kellőképpen együttműködőek legyetek. Ha kinyíratod magadat, senki ízlésének nem leszel elég hálás és együttműködő.

– Megértettem és bocs – hajtotta le a fejét a lány, pedig általában nem volt egy önkritikus és könnyen meggyőzhető típus.

Mindeközben Edward White is hazaért, és Rebecca rögtön le is támadta a bomba hírrel:

– Hála a Jones-tesók mosolyalbumának, biztos vagyok benne, hogy megismerkedtem a lányoddal, Eddie. Mivel kezet fogtunk, tuti, hogy nem jelenést láttam.

– Eddig is biztosra tudtuk, hogy a vágóhídi robbanásnál nem találtak női holttestet. Tehát, a lányom megmenekült. A felbukkanása csak idő kérdése volt.

– A mostani sztorija az, hogy ő volt Kimy pszichiátere. Lehet, hogy tud egy csomó dolgot, de egyből lejött, hogy nem ismerte eléggé. Honnan tudhatta volna, hogy a nővérem szóba sem állt volna egy hozzá hasonló, tapasztalatlan, fiatal lélekdokival?

– Mit gondolsz, bekapta a horgot?

– Majd kiderül. Nem akartam nagyon rámenősnek látszani, az gyanús lett volna. Majd a helyzet hozza, hogy gyorsítani, vagy lassítani kell-e a tempón. Te intézd el, hogy Kimy ügyében a nyomozók ne törjék össze magukat az igyekezettől!

– Az már sínen van. Nagyon ügyes voltál, Becca! – simogatta meg a fiatal nő arcát Edward, majd kiment a szobából.