Carmen szépen megterített, hiszen ünnepszámba ment, ha együtt tudtak lenni. Az pláne, ha volt idejük együtt enni is. A lány az ételt viszont megrendelte, mert semmi kedve nem volt akció utáni levezetésként főzőcskézni. Marc megígérte, hogy rácsörög, ha végzett, hiszen Isabelle után a csapathoz is szándékozott néhány keresetlen szót szólni. Ennek okán igazán nem volt nagy kunszt időre megmelegíteni az ételt.
Az Audi dízelmotorjának hangja már néhány perce elhalt, mire a férfi belépett az ajtón. Carment sem dicsérte meg a felettese, viszont a jól értesültek azt rebesgették, hogy Northmant maga a tanács elnöke hívta fel. Az pedig a semminél is kevesebb jót jelentett.
Marc elmosolyodott, hiszen nem akarta megbántani azzal a barátnőjét, hogy nem ül le az asztalhoz. Holott valójában semmi kedve nem volt enni, de főként evés közben beszélgetni nem akart. Carmen nem is erőltette, hiszen tudta, ha a férfi nem akar beszélni róla, akkor nem is fog.
A lány evés után leszedte az asztalt, bepakolt a mosogatógépbe és megengedte a fürdővizet Northmannek. A férfi a sötétben, az eresz alatt üldögélt, a kezében whiskys poharat forgatott. Látszott rajta, hogy nem pihen, hanem igencsak jártatja az agyát, és a megoldáson töpreng.
‒ Gyere, édes, megengedtem a vizedet - simította a pasas poharat tartó kezére az ujjait a nő.
‒ Köszönöm - nézett fel Marc, lehúzta az italt, elfintorodott és barátnőjét kézen fogva, bement a házba.
Carmen már éppen ki akart menni a fürdőből, amikor Northman megfogta a kezét:
‒ Gyere te is, szépségem!
A lány mosolyogva engedett le a vízből, hiszen azt egyedül Marcnak szánta, kettejüknek magas lett volna a vízszint.
Hamarosan, a hátával a párja mellkasának dőlve, jóleső sóhajjal merült el a közel csípősen meleg vízben. Mindkettőjük bőre kipirult a melegtől, de határozottan élvezték a relaxálást. Marc - mintha lényegtelen momentum lenne, - jegyezte meg:
‒ Kezességet vállaltam érte.
‒ Miért? - tette fel az egyszavas kérdést a nő.
‒ Mert csapdába csalták, nem tehet a kudarcról. Sőt, erős a gyanúm, hogy az előzőről sem tehetett.
‒ De... - harapta el a mondandóját a lány.
‒ Tisztában vagyok vele, hogy mit jelent - szorította meg barátnője kezét Northman. - Ne aggódj!
‒ Féltelek - fordult szembe a férfival a nő. - Ha elszúrjátok…
‒ Nem szúrjuk el. Bízom benne. Azt is tudom, hogy mindent meg fog tenni azért, hogy kimásszunk a slamasztikából.
‒ Én elsősorban benned bíztam már akkor is, amikor átengedtem az akciót - felelte sóhajtva Carmen. - Isabelle…, tudom, elég jó, hiszen nálad fejezte be a kiképzést. De azért, óvatosabban kellene kezelned. És az, hogy felelősséget vállaltál érte… nem tetszik. Nagyon nem.
‒ Elhiszem, és talán meg is értem. De a csoportom bármelyik tagjáért ugyanezt tenném. Még akkor is, ha téglát sejtek a sikertelenség hátterében. Akit szintén a csoportban kell keresnem. Vagy ott, ahonnan a parancs jött…
‒ Fogd be, Marc! - tapasztotta ajkait a férfi szájára a nő. Miközben csókolta, úgy döntött, ideje a kölcsönös feszültség levezetésnek, figyelemelterelésnek, lazításnak.
Northman értett a ráutaló magatartásból, és jobb ötlete nem lévén, feszültséget vezetett le, és figyelmet terelt el. Carmen már aludt, amikor Marc felkelt, magához vette a telefonját, küldött egy SMS-t, majd felöltözött, és elsétált a találkozójára.
Az informátora a szokott helyen várta, a boxban üldögélve a kávéját iszogatta. Az érkező leült, hátradőlt és várt.
‒ Nem sokat tudok, Marc - kezdte a mondókáját Adam Wood. - Az biztos, hogy Jones tudta, White kicsoda és miért ment el az összejövetelre. Nekem az magas, hogy miért nem nyírta ki azonnal, amint kettesben maradt vele?
‒ Isabelle szép nő. Te rögtön kinyiffantanád, ha megtudnád róla, hogy kicsoda? Tisztában vagy a veszéllyel, de esélyed van rá, hogy rátedd a mancsodat. Warren Jones úgy működött, ahogy jó eséllyel a férfiak nagy többsége, beleértve téged és akár engem is. Adott az elsőosztályú csali, akit én biztosan ráérősen lepleztem volna le. A nyakamat rá, hogy a fegyvernepper úr is így tervezte.
‒ Hallottam rebesgetni, hogy kezeskedtél érte. Baromira szorulni fogsz Northman, ha Carmen megtudja!
‒ Már tudja, és tényleg nem örült. Ahogy én sem annak, amikor bevállalta a testőrködést Jones mellett. Azt viszont, kimondottan furcsállom, hogy te már tudod. Erről az elnökkel beszéltem, aztán, miután betakargattam Isabellet, neki említettem, mint érintettnek.
Wood elvigyorodva intett egyet, mindketten felálltak az asztaltól, és a szórakozóhely DJ-pultjától nem messze, a hangfalra tették a mobiljaikat. A keverőpultot állítgató fickó vette az adást, és indította is a zenét. A dübörgő hangfal fedezékében Adam megjegyezte:
‒ Ideje lesz kártevőt irtanod, cimbora, a tiéd a poloska. Vigyázz a bőrötökre!
Northman hálásan biccentett egyet köszönetképpen, majd kérdőn oldalra fordította a fejét. Az informátor először tanácstalanul felhúzta a vállát, majd tagadólag megrázta a fejét. Ez annyit jelentett, hogy fogalma sincs, hogy Isabelle és Marc kinek csípi a szemét, illetve még azt is közölte a másik férfival, hogy egyelőre nem tartják vizuális megfigyelés alatt.
A két pasas elbúcsúzott egymástól, majd külön-külön távoztak a mulatóból. Northman visszament a házához, magához vette az autója kulcsait és a szállodához hajtott.
Bekopogott az ajtón, és amint Isabelle kinyitotta, magához rántotta a nőt és megcsókolta. A lány szenvedélyesen viszonozta főnöke közeledését, miközben Northman a sarkával csukta be a szobaajtót. Marc levette a pólót a nőről, az pedig kibújtatta az ingéből. A férfi keze ugyan fogva tartotta a lányt, az ujjai viszont időnként gyengéden végigsimították a testét. Mohón csókolta Ms. White-ot, és közben a fürdőszoba felé irányította.
Isabelle csak arra tudott tippelni, hogy mentora közös zuhanyozást tervez, holott a férfi bőre friss és jóillatú volt, tehát bizonyára már megfürdött. A nő gondolatai között gyanú suhant át, de Marc nem hagyta, hogy gondolkodjék, hevesen ostromolta. Néha fel-felnyögtek mindketten és immár Northman is képtelen lett volna letagadni, hogy kívánja tanítványát. Isabelle már a férfi nadrágjával bajlódott, amikor annak farzsebéből kihullott a mobiltelefon, bele a parányi fürdőszoba vécéjébe. Marc a csobbanás hallatán rátapasztotta a száját a nő ajkaira, majd felemelte a fejét, ránézett a lányra, de tekintetében már nyoma sem volt az iménti élvezetnek, vágynak. Szeme szürkés-kéksége csak rásegített arra, hogy pillantását a szokásos hideghez képest is jegesebbnek érzékelje Isabelle, pedig a férfi nem engedte el, sőt, a szája továbbra is kalandozott, miközben halkan - mintha csak szavakkal is becézgetné - megszólalt:
‒ A műsor továbbra is a megfigyelőidnek szól, ne éld bele magad! A telefonom poloskája, ameddig meg nem úsztattuk, csak alátámasztja majd a jelentést, ami szerint gerincre vágtalak, a farkamnál fogva vezetsz, ezért próbállak megvédeni.
‒ Ér...tem - felelte akadozva, rekedten a nő, miközben cirógatta mentora borostáját és gyakorlatilag minden porcikájával hozzásimult. Mélyen a szemébe nézett, kóstolgatta Marc száját és bár még mindig nehézséget okozott neki a beszéd, mosolyogva megjegyezte: - Elh...húzhatsz a...fenébe a…. terveiddel és... az álló... farkaddal együtt!
Az utolsó szavaknál sötétbarna szemei dühösen villantak, majd ellökte magát mentorától, aki hagyta őt kicsúszni a karjai közül.
‒ Tűnj…el…! - sziszegte Isabelle, majd kiviharzott a fürdőszobából.
Felkapta a földről a pólóját, és gyorsan belebújt.
Marc a nő után lépett, de nem sietett magára venni az inget. Ráérősen sétált az ágy támlájába akadt ingéhez, kiélvezve tanítványának ízét a nyelvén. Egy férfi nem tudott hazudni a vágyairól. De vajon ő akart-e? Magára vette az inget, és lassan gombolta egyik gombot a másik után.
‒ Nem...hallottál? - jelent meg az arca előtt Isabelle, villámló tekintettel, de Northman egyszerűen arrébb lökte őt.
‒ Elég legyen a hisztiből! Az életemet kockáztatom miattad, úgyhogy fogd be a szád!
‒ Ki kért...kérte? - fújtatott a nő, mire Marc felkapta a fejét.
‒ Inkább meghalnál? - kérdezte leejtve mindkét kezét maga mellé. - Azt is elintézhetjük!
Northman kirántotta az övéből a fegyverét és egyenesen Isabelle gyorsan emelkedő és süllyedő mellkasára célzott vele, egész pontosan, a szívére. Büszkén konstatálta, hogy tanítványának szeme sem rebbent. Felszegett fejjel, mozdulatlanul várta sorsa alakulását. A benne dúló érzésekről csupán elsötétedő tekintete árulkodott.
‒ Tedd meg! - ejtette ki tisztán a szavakat Isabelle
‒ Valóban azt szeretnéd?
A nő bólintott, mire Marc élesítette a fegyvert. Pár másodpercig farkasszemet néztek egymással, majd eldördült a fegyver.
Valamiért mégsem hiszem el, hogy végzett volna a lánnyal. Sokkal inkább elterelő hadművelet lehetett a megfigyelőknek szánva.
VálaszTörlés