Isabelle a földre esett, és
egyetlen végtelen pillanatig azt hitte, Marc valóban lelőtte őt. De a
nehézlégzést nem a szívébe fúródó golyó, hanem a férfi ránehezedő teste okozta.
Pillantása találkozott a szürkés-kék szempárral, és minden a helyére kattant,
mintha csak üzemmódot váltott volna az agya.
Újabb lövések hangzottak fel,
átlyukasztva több helyen is az olcsó hotelszoba falát, beborítva őket
tapétadarabokkal. Mentora a testével takarva húzta be őt az ágy mögé, majd
Isabelle érezte az ujjai közé csúsztatott pisztolyt. A földön lapulva várták a
golyózápor végét, ám akkor egy kézigránát repült be az ablakon. Egyszerre
mozdultak az ágymatracért és épp az utolsó pillanatban sikerült magukra
rántani, mielőtt a fülsüketítő robbanás ripityára zúzta volna a helyiséget.
Egymás után léptek be a füstölgő
romok közé a talpig feketébe öltözött fegyveresek. Csizmáik alatt ropogtak a
törmelékek, egyre közelebb és közelebb. Isabell csuklója köré ujjak szorultak,
mire Northmannel együtt ugrott fel, lelökve magáról az elszenesedett ágybetétet
és célba vette a hozzá legközelebb álló fickót. Egyetlen pontos lövés a sisak
és a ruha gallérjának találkozásához, és máris spriccelt a vér. Nem várta
meg, míg a hulla a földre zuhant, már fordult is a másik felé.
Marc keze ugyan megégett a
robbanás okozta tűzben, a fájdalom mégsem hátráltatta. Egymás után hullottak el
támadói Glockjától, miközben fél szemmel Isabelle-t figyelte. Még a halál
közelében is élvezettel nézte a nőt ölés közben, aki abban a pillanatban hajolt
le és kapott fel egy gépfegyvert az egyik halott pasas mellől. Vékony ujja a
ravaszra siklott és már sorozta is a kidőlt ajtón belépőket. Miután Northman
tára is kiürült, követte a nő példáját, és a szerzett fegyverrel tört utat
magának az utcára, ahol még mindig egy tucatnyian támadtak rá.
Oldalra vetődve tért ki a golyók
elől, gurulás közben kioldva a kézigránátot, majd a tömeg felé hajította. A
robbanás nyomán lángcsóvák csaptak az ég felé, betörtek az ablaküvegek és jó
néhány autó riasztója is beindult.
– Isabelle! – kiáltotta el magát
Marc, és felpattanva a földről az egyik épen maradt gépjármű felé kezdett
rohanni.
Éppen beindította a motort,
amikor a nő beesett mellé az anyósülésre. Csupasz lábai feketék voltak a
koromtól, míg pólóját hatalmas vérfoltok borították.
– Jól vagy? – kérdezte tőle
Northman, mire Isabelle bólintott.
Marc ekkor felbőgette a motort,
füstölgő gumikkal kikanyarodott az útra, majd rátaposott a gázra. Pillanatok
alatt ötödik sebességbe váltott, és több mint kétszázzal repesztették végig a
pályán.
– Kik..voltak…? – nyögte rekedten
a nő.
– Még nem tudom – felelte rá sem
nézve a férfi.
– Értem?
– Inkább értünk.
– Miért? – folytatta a
faggatózást Isabelle, de mentora nem válaszolt. – Marc – ragadta meg a karját,
mire a férfi felsóhajtott.
Isabelle-nek feltűnt, hogy
Northman háza felé száguldanak. A férfi égett keze erősen markolta a
sebességváltót. A ház sötét volt, amikor megállt előtte az autó. Marc csak egy
pillantást váltott a lánnyal, aki már ebből is tudta, hogy mi következik.
Kibiztosította a zsákmányolt géppisztolyt és a hátsó ajtóhoz indult. A férfi
elölről ment be a házba. Teljes sötétség volt, egy nesz sem hallatszott.
Northman ért először a hálószobába. Carmen az oldalán feküdt, testének
körvonalai tisztán kivehetőek voltak az ablakon beszűrődő holdfényben. Úgy
tűnt, a nő nyugodtan alszik, de ahogy a mozdulatlan alakot nézte, Marcot egyre
inkább a hatalmába kerítette a balsejtelem. Nyelt egyet, odalépett az ágyhoz és
megérintette a nőt. Carmen bőre hideg tapintású volt, a férfi sóhajtott egyet
és felkapcsolta az éjjeliszekrényen álló kislámpát. A vértől tocsogó lepedőn elrendezett
pózban feküdt az összevissza vagdalt test, Northman bénultan bámulta a
felületes, mégis nagy fájdalmat okozó sebeket, aztán a tüdőt átszúró, végzetes
döfést. A fodrász által gondosan kócosra igazított haj a kín verejtékétől
összetapadva simult a nő fejére. Arcán látszott az utolsó pillanatok fájdalma.
Marc átvizsgálta, majd a takarót visszahúzva, letakarta a holttestet. Isabelle
megdöbbenve, leeresztett fegyverrel állt mögötte. A férfi határozottan, mégis
gépiesen mozogva ment át a nappaliba, magához vette a tabletet, és
rácsatlakozott a ház kamerájára. A négy feketeálarcos a felvételen rögzített
idő szerint ugyanakkor hatolt be az épületbe, amikor Marc odaért Isabelle
szállodájához.
A tanítvány a férfi válla fölött
nézte, ahogy a behatolók nesztelenül körülvették az ágyat és kirángatták onnan
Carment. A nő védekezett, kiosztott néhány ütést és rúgást, de aztán legyűrte a
túlerő. A támadók leszaggaták róla az alváshoz viselt, kényelmes pólót, a
kamera látószögébe vitték, és módszeresen elkezdték kínozni. Nem akartak semmit
megtudni tőle, teljesen tisztán látszott a szándék. Nem volt különösebb bajuk
Carmennel, ő csak egy eszköz volt. A félreérthetetlen üzenethez a teste a
levélpapír, a vére pedig a tinta.
Marc dermedtnek látszott egészen
addig a pillanatig, amíg Ms. White a vállára nem tette a kezét. A férfi
felnézett rá, a nő pedig az ajtó felé biccentve jelezte, ismét látogatóik
vannak. Northman villámgyorsan elmentette a videót, a nadrágja derekába tűzte
az eszközt, és bevitte a lányt az egyik gardróbnak tűnő helyiségbe. Kinyitotta
az ablak melletti szekrényt, a hátsó borítást félretolta és beütött egy kódot.
A másik falon megmozdult egy tolóajtó, amely mögött állványon fegyverek álltak,
illetve a polcon néhány golyóálló mellény és hátizsák hevert. Northman intett
Isabelle-nek, aki felkapott egy mellényt és teletömött fegyverrel, lőszerrel
egy hátizsákot is. Mentor és tanítványa teleaggatta magát fegyverrel, majd
elindultak kifelé.
A lány fel volt rá készülve, hogy
ismét véres rendet vágnak a támadóik között, ezért úgy helyezte el a
fegyvereket is, hogy kézre essenek, mégse akadályozzák se a mozgásban, se pedig
a lövésben. Elég volt mentorára néznie ahhoz, hogy lássa, pillanatnyilag csak
arra a feladatra koncentrál, hogy kijussanak, minden mást félrerakott. A
gyászt, a dühöt és a bosszúvágyat is. A tanítvány meglepve konstatálta, hogy
Marc nem a támadók felé indul, hanem lopakodva az oldalsó kijárathoz tart. A
férfi óvatosan kinyitotta az ajtót, és úgy távoztak a házból, hogy sem a
bentiek, sem a kint őrködők nem vették észre. A nővel a nyomában, Northman egy
távoli autóhoz kúszott, feltörte és szorosan az üléshez lapulva elővett egy
távirányítót. Az első gombnyomásra lezuhant a ház minden nyílászárójára egy
rácsszerkezet, és öt másodperc múlva felrobbant az egész épület.
A kint maradt néhány
feketeálarcos az épület felé rohant, a két üldözött pedig előkapta a fegyverét,
és leszedték őket, mint az agyaggalambokat szokás.
Az utolsó elhulltával Marc
Northman indított és elhajtott. Nem akarván veszélybe sodorni a csoportja többi
tagját, illetve rokont, barátot, ismerőst, olyan ismeretlen úti célt
választott, ahol egy ideig észrevétlenül meghúzhatják magukat.
Fél nap száguldás után Isabelle
átvette mentora helyét a kormány mögött. Már sötét éjszaka volt, amikor
megálltak egy motelnél. Northman félmeztelenül, az ágy szélén ült, az arcát a
tenyerébe hajtotta, és visszagondolt az elmúlt harminchat óra eseményeire.
Összerezzent, amikor az ajtó kinyílt, megfordult és kezében a fegyverrel, a
belépőre célzott.
– Csak én vagyok – szólalt meg
csendesen Isabelle, aki suttogva már egész tisztán tudott beszélni.
– Hol voltál? – förmedt rá a
férfi, aki a zuhanyzás után üresen találta a szobát.
– Szereztem ezt-azt – mutatott
fel egy megtömött nejlonzacskót, miközben mentorához sétált.
– Mégis, hogy szerezted? –
pillantott végig Northman a nőn lévő új ruhákon.
– Loptam – felelte egyszerűen
Isabelle, majd letérdelt a főnöke elé és a szatyorból elővett pár ruhaneműt. –
Tudod, ahhoz is jól értek.
– Észrevehettek volna –
morgolódott tovább Marc, és a pisztolyt maga mellé rakta az ágyra.
– Engem sosem kapnak el.
– Csak én.
– Ezért vettél magadhoz –
eresztett meg egy halvány mosolyt a nő. – Akárhogy is, erre most szükség volt –
mutatott fel egy kék tégelyt, melyre nagy betűkkel volt ráírva: aloe vera.
– Ezért nem kellett volna
kockáztatnod! Ha megláttak…
– De nem láttak meg! – vágott
Northman szavába Isabelle. – A sebed pedig elég csúnya – csavarta le a doboz
tetejét, majd magához húzta a férfi sérült karját.
Gyengéden végigkente a hűsítő
gélt Marc megégett bőrén, aki rezzenéstelen arccal meredt tanítványára. Elnézte
annak finom mozdulatait, a koncentrálástól enyhe ráncokba szaladó homlokát, és
melegség járta át fagyos, bosszúra szomjazó szívét.
– A te combod is megégett –
törtek ki belőle önkéntelenül a szavak.
– Semmi komoly, ne aggódj! –
simított végig utoljára a tűzpiros bőrön Isabelle, majd elengedte a férfi
kezét.
– Mutasd! – utasította Northman,
mire a nő felpillantott.
Pár másodpercig csendben néztek
egymásra, majd Isabelle nagyot sóhajtva felállt és letolta újonnan szerzett
farmerjét a főnöke orra előtt. A szürkés-kék szempár összeszűkült, de nem
csupán seb körvonalait mérte fel.
– Mondtam, hogy nem nagy ügy –
szólalt meg Isabelle és már nyúlt a nadrágjáért, de Marc elkapta a kezét, hogy
megállítsa.
Ezúttal ő mártotta ujjait a
zöldes színű gélbe és kente be a nő szintén forró, vöröslő bőrét. Miután
végzett, visszacsavarta a dobozra a tetejét és a kezét nyújtotta a
tanítványának.
– Bújj ki a nadrágból és feküdj
ide mellém!
Isabelle szó nélkül
engedelmeskedett, majd miután elhelyezkedett, keze ügyében a fegyverével ő is,
Marc lekapcsolta a kislámpát.
Sokáig feküdtek némán,
mozdulatlanul, de egyikük szemére sem jött álom. Végül a nő törte meg a
csendet:
– Sajnálom, ami Carmennel történt
– fordult a férfi felé a sötétben, kezét az övébe kulcsolta.
– Nem a te hibád, és bosszút
fogok állni érte – ígérte csendesen, mégis dühvel telve Northman.
– Tudom. Én pedig segítek neked –
szorította meg erősebben Isabelle az őt tartó kezet.
– Kénytelen vagy – felelte
mogorván Northman. – Hirtelen fontos és sürgős lett, hogy kiirtsanak,
mindkettőnket. Nem tudom megmondani, hogy mióta volt poloska a mobilomban.
Ahogy annak a logikáját sem értem, hogy miért fenyegetőzött az elnök és
csikarta ki belőlem a kezességet, ha most itt tartunk?
– A tégla egészen pontosan egy
olyan ember, aki tudott az akcióinkról. Az egy jó kérdés, hogy a csoport
tagja-e, vagy valahol a parancsosztogató szinten kell keresni? Az biztos, hogy
útban vagyunk, mindketten.
– Az első elbaltázott akció
majdnem az életedbe került. De kiügyeskedted magadat a kutyaszorítóból, bár
azért pakoltunk alád némi segítséget, ez is tagadhatatlan. A másodiknál már
biztosra akartak menni, csak hát Jones mégis csak pasasból volt, aki a veszély
ellenére, azért az izgalmas nőt is meglátta Laurine-ben. A fedezetedet adó mesterlövész
nem lőtt, ellenben te mégis végrehajtottad a feladatodat. A köreinkben
köztudott volt, hogy Carmen akarja Warren Jones skalpját, mégis megkapta a
parancsot, hogy engedje át nekünk. A rohadt életbe, csak a kérdőjelek
szaporodnak, ahelyett, hogy már valami fény derengene!
– Próbáljunk aludni valamennyit,
hogy tisztább fejjel, pihentebben tudjunk agyalni reggel!
– Igazad van, ez most tényleg nem
segít – sóhajtott egy nagyot a férfi. – Van egy cimborám. Ügyes srác, és
cseppet sem ijedős. Információt és fegyvereket is szerezhetünk tőle.
– Bízol benne?
– Mint magamban. Mint benned.
– Akkor jó, az elég – mosolyodott
el jól hallhatóan Isabelle, kényelmesen elhelyezkedett az ágyon és perceken
belül már aludt is.
Northman egy ideig hallgatta
tanítványa légvételeinek hangját, majd őt is legyőzte a kimerültség.
Köszi Nektek! Izgalmasra sikeredett rész volt! Nagyon szúrhatja valakinek a szemét a két főhősünk!
VálaszTörlésKöszi Nektek! Izgalmasra sikeredett rész volt! Nagyon szúrhatja valakinek a szemét a két főhősünk!
VálaszTörlésAz izgalmak csak fokozódni fognak. Köszönjük mi is, hogy olvasol! Reméljük, továbbra is velünk tartasz!
TörlésEzt a megjegyzést eltávolította a szerző.
VálaszTörlés