24. rész: Álcázva

Ethan a számítógépen elindította a hívást, így rövidesen Hayes és Holden arca tűnt fel a képernyőn.

– Gyorsak voltatok – állapította meg köszönés helyett az ügyosztály vezetője.

– Nincs fél napja, hogy beszéltem Kimberly White-tal. Innentől kezdve, a hír még engem is kiütött – felelte az üdvözlést szintén mellőzve az ügynök.

–  Gondoltam. A felvétel, amit átlöktél a megjegyzéseiddel együtt, egyáltalán nem utal rá, hogy öngyilkos akart lenni. Erősen bűzlik a dolog, úgyhogy, a helyiek már megkapták a parancsot, hogy minden információt osszanak meg veled. Edward White-ot, amint leszáll a repülőgépe, be fogják kísérni, kihallgatni. Nézd végig, de maradj a háttérben. Amíg nem ér oda, egyeztess a nyomozókkal. A helyszínelőink pillanatokon belül odaérnek, átveszik a helyszínt, és a testet. Tudnak rólad, úgyhogy neked készségesebben fognak információt adni, mint bárki másnak. White kihallgatását élőben nézzük, megosztjuk veletek is. Amennyiben nincs egyéb programotok, Isabelle és Marc is nézze. Még messzebbről, mint te, Ethan.

– Nincs egyéb programunk – szólalt meg a lány. – De azt azért elárulhatná, Mr. Holden, hogy miként lehetséges ez?

– Mire gondol?

– Arra, hogy a mostohaanyám még gyakorlatilag ki sem hűlt, ön máris parancsot, saját helyszínelő stábot és információkat küld, pedig mi vagyunk sokkal közelebb.

– Egy ideje már megfigyeljük a házat, a személyzetet, a mostohaanyját, az apját. Tehát, a telefonos bejelentés pillanatában beindult a gépezet. Nem dicsekvésképpen mondom, de határozottan gyors reagálásúak vagyunk, nem beszélve roppant ügyes és felkészült kollégáinkról.

– Konkrétabban? – szívta fel magát a lány, hiszen ismét elöntötte a düh, lévén, Jeff nem szándékosan ugyan, de bevallotta, hogy totálisan képben volt Edward White terveit illetően.

– Konkrétan? – válaszolta a főmufti. – A holttest sérülésmentes volt, tehát első lépésként már fut a toxikológia. Az imént észrevettem, hogy szinte elzöldült a feje dühében, Isabelle – bizonyította be Holden, hogy nem kizárólag Ethan, hanem ő is eléggé folyékonyan olvas a mozdulatokból, rezdülésekből, még képernyőn keresztül is. – Nyilvánvaló, hogy nem a szülői ház megfigyelése miatt orrol ennyire. Mennyire nyugtatja meg, ha azt mondom, Morrisék feje folyamatosan célkeresztben volt?

– Semennyire – robbant jól láthatóan a nő dühe. – Istenkomplexusos seggfej!

– Már a szememre vetették néhányan – bólintott belenyugvóan Jeff. – Viszont, ahogy elnézem, néhány mondat erejéig muszáj elkérődznünk a múlton. Tehát, mindenképpen elkapták volna magukat. Azt gondolom, sokkal jobb volt ellenőrzött körülmények között, mint egyébként, nem is beszélve Oliver Black vérebeiről. Akik – tekintve Marc és az ön hírnevét – valószínűleg nem mentek volna látótávolságon belülre. Lehet, hogy komplexusom van, de isten semmiképpen sem vagyok. Azt nem biztos, hogy meg tudtuk volna akadályozni. Élje meg az érzelmeit, de ne látszódjon meg a teljesítményén. És jusson eszébe: ha az apjának a fülébe jutott volna, hogy megfigyelés alatt áll, akkor eltűnik, leáll. De abban is biztos lehet, hogy nem végleg.

– Nincs szerencséd a vörös nőkkel, Jeff – szólalt meg váratlanul Nick Hayes.

– Igaz – mosolyodott el valódi jókedvvel Holden. – Majd vigyázok, hogy Isabelle lehetőleg ne fusson össze Bonnie-val.

– Ő kicsoda? – csillant érdeklődés a lány szemében.

– Jeff másik rajongója – pillantott Ross a nőre. – Okos, motivált, nem megbocsátó típus, és eléggé utálja Holdent.  

– Meg tudom érteni.

– Én is – mosolyodott el az ügynök. – Ha gondolod, összehozlak vele.

Mielőtt Ms. White megszólalhatott volna, Hayes közbevágott:

– Ethan Ross eltakarodik nyomozni, és nem bujtogat, főleg előre megfontolt szándékkal nem.

Az ügynök egy vigyorral honorálta felettese szavait, aztán felállt a képernyő elől és elkezdte összekészíteni a terepre szükségesnek ítélt felszerelését. Amely leginkább egy másik igazolványból, jelvényből, mobiltelefonból állt.

–  Szédület, úgy cserélgeted a cuccot, mint más a gatyáját – jegyezte meg a nő.

– Edward White merre jár? – pillantott a képernyőre Ethan úgy, mintha meg sem hallotta volna a hozzá intézett szavakat.

– Az óceán fölött – költözött egy értő vigyor Holden arcára. – Leghamarabb tizenöt óra múlva ér oda.

Ross bólintott, a táskájából elővett két másik jelvényt, igazolványt és mobiltelefont. Az egyik kupacot Isabelle, a másikat Marc elé rakta.

– Menjetek piperézni – bökött az iratokban látható fényképekre a férfi.

Marc hamarabb előkerült a fürdőből, mint a lány, hiszen a borostája valódi volt, a meglévőnél vastagabb és sűrűbb bajusz felragasztása, a vékonykeretes szemüveg orra illesztése, a laza pólóra a zakó felöltése nem telt sok időbe. A lány már jóval tovább elidőzött az álca megalkotásával, de amikor belépett a helyiségbe, a férfiak egyöntetűen bólogatva ismerték el, hogy ennek a komoly, feketehajú, fehérblúzos, nadrágkosztümben feszítő nőnek kizárt, hogy bármiféle köze lenne a tűzrőlpattant Isabelle-hez.  

– Amint végeztetek, jelentést kérek! – húzta el a nyaka előtt vízszintesen a kezét Holden, jelezve ezzel a saját technikusának, hogy szüntesse meg a kapcsolatot.

Northmanék a jelvényüket megvillantva, gond nélkül jutottak be a házba. Nem sima rendőri, hanem ügynöki igazolványuk sokat segített abban, hogy a helyiek mindenféle ellenvetés nélkül, sőt, valamiféle tisztelettel vegyes segítőkészséggel engedtek utat nekik.

Kimberly hálószobájának előterében már Holden helyszínelői tevékenykedtek, vezetőjük ismerősként köszöntötte Rosst.

– Egyelőre, nem sokat találtunk – kezdte a Josh Smithként bemutatkozó férfi. – Kimberly White szorongásoldókat, időnként altatót szedett, amelyeket az orvosa írt fel neki. A szobában erőszakos behatolásnak, dulakodásnak nincs nyoma. Ellenben, találtunk egy palack megbontott ásványvizet, amiben oldott állapotban volt az altató, méghozzá jelentős mennyiségben. Kikérdeztem a személyzetet, de egyöntetűen azt mondták, hogy az áldozatnak nem voltak problémái a gyógyszerszedéssel. Az előírt adagokat szedte, nem viselkedett furcsán, és főként, nem okozott neki gondot a pirulák lenyelése.

Ethan bólintott egyet, majd társaival együtt besétált a nő hálószobájába.

A helyiség falai és az összes berendezés fehér volt. Ahogy a függöny és a redőnyök is.

– Amíg itt laktál, akkor is fehér volt? – kérdezte halkan Isabelle-től az ügynök.

– Igen. Lehet, hogy első ránézésre látszik a tisztaság, de soha nem tudtam az otthonomnak nevezni, hiszen itt lehetetlen ellazulni. Főleg, ha az apád a legkisebb rendezetlenség miatt veled és a személyzettel is nekiáll ordibálni.

– Van fogalmad róla, hogy Kimberlynek milyen alvási szokásai voltak? – húzott kesztyűt és hajtotta fel a rendezett, nem megbontott térfélen a takarót a férfi.

– Szinte soha nem mentem be a hálószobájába – nézte a helyenként ráncos lepedőt a lány. –  De apám elvárása az volt, hogy egy térfélen aludjak. Ha nem jött össze, saját kezűleg kellett megigazítanom, mert ha nem, akkor büntetést kaptam. El tudom képzelni, hogy ezt a feleségétől is ugyanígy elvárta.

– Nem csoda, hogy megléptél innen – jegyezte meg a pasas. – Milyen gyakran volt ágyneműcsere?

– Kétnaponta. Kimnek ezzel nem volt semmi baja.

– Miért lett volna? Nem ő cserélte le, mosta és vasalta ki – mondta ki a nyilvánvalót az ügynök. – Josh! – szólt át a másik helyiségbe Ross.

– Igen? – lépett be az ajtón Smith.

– Amikor átnézitek az ágyat, a másik térfelét is alaposan vizsgáljátok meg, ne csak azt, ahol a nő feküdt. A matracból is vegyetek mintát.

A helyszínelő bólintott, éppen visszatért volna a másik helyiségben a munkájához, amikor Marc utána szólt:

– Josh, egy pillanatra!

A szakértő Northman mellé lépett, aki elkérte a kezében tartott csipeszt, kihúzott egy zacskót a helyszínelő zsebéből, majd az Ethan által felhajtott dísztakaró alatti párnáról egy hajszálat szedett fel. Mielőtt belerakta volna a zacskóba, mindenkinek megmutatta. A hajszál rövid és fekete volt.

Josh Smith elvigyorodott, miközben a zacskóra ráírta a dátumot, a pontos helyszínt, megszólalt:

– Az áldozat szőke volt. A Hector nevű szerető szintén, ráadásul meghalt. Az öreg White teljesen ősz, tehát ránézésre ő is ki van zárva. A kollégák a személyzettől már egyébként is gyűjtik a DNS-t. Ha bármire jutottunk, hívlak, Ethan.

– Kösz.

Ross telefonja videóhívást jelzett, de a kijelzőn mégsem Kelly Taylor tűnt fel, hanem George Keegan:

– Szia, Ethan.

– George – mosolyodott el Ross.

– Kelly hangszálainak – valószínűleg Ben és Jesse legnagyobb örömére – odapakolt valami vírus, nem tud beszélni szegénykém – vigyorgott a hadnagy. – Ezért leszel kénytelen beérni az én hangommal és látványommal.

– Beérem, főleg, ha azért hívtál, mert találtatok valamit.

– Így is fogalmazhatunk – mondta a hadnagy. – A toxikológia szerint Kimberly White gyógyszer-túladagolásban halt meg. Igaz, ivott mellé még némi pezsgőt is, de abban nem volt semmi. Nem mondom, hogy jót tett magával, csak azt, hogy valószínűleg teljesen elzsibbadt tőle, nem szenvedett.

– Még nem mondtál semmi újat, George.

– Majd most – jósolta Keegan. – Én is láttam a nő meghallgatásának felvételét, olvastam a megjegyzéseidet és egyetértek, ahogy Holdenék is. Kimberly White meg akarta találni a húgát. Elszánt volt, és messze nem elkeseredett. Nagyon nem illik bele a képbe ez az öngyilkosság. A testet még most is boncolják, de néhány ütős részeredmény már van. Védekezési nyomok nincsenek, viszont a nő a halála előtt közösült. Önként. Ondó nincs, viszont idegen szőrszál van. Már futtatják a DNS-t.

– Mi is találtunk egy hajszálat. Bizonyára összevetik a szőrszállal.

– Valószínű. Tehát, Kimberly White kerestetni kezdte a húgát, a halála előtt közvetlenül szeretkezett valakivel, aki vagy a személyzethez tartozik, vagy fogalmunk sincs, hogy jutott be a házba, mert a vizuális megfigyelés nem jelezte. Innentől kezdve, ez eléggé biztosan nem öngyilkosság. Sokkal inkább, gyilkosság.

– Szerintem is. Edward White?

– A repülőgépén – hangzott George tőmondatos válasza.

– Akkor, nem ő volt.

– Személyesen biztos, hogy nem. Viszont, megbízást adhatott rá.

– Ahogy mondod.

– Nincs több dolgotok ott, mehettek. Ha van valami, tájékoztatunk titeket.

– Oliver Black?

– Befeküdt. A műtét előtti kivizsgálások folynak. Némi magas vérnyomást már találtak nála, de én nem csodálkozom rajta – húzta ismét mosolyra a száját a hadnagy. – A lényeg úgyis az, hogy amíg be nem állítják neki, nem műtik meg.

– Helyes – reagált Ethan. – Visszamegyünk a rejtekhelyre, ha van már valamitek, lökjétek át!

– Ahogy szoktuk – bólintott Keegan és kinyomta a telefonját.

A hármas elköszönt a helyszínelőktől, illetve a helyiek vezető nyomozójától is, és visszatértek a rejtekhelyre.

Már elkezdett hajnalodni, mire lefeküdtek aludni.

Pihenésük ideje alatt nem kaptak semmiféle riasztást, így késő délelőtt, amikor magukhoz tértek, evés közben, lusta elégedettséggel nézegették a White-házat megfigyelő kamerák képeit.

Miután mindannyian végeztek a zuhanyozással is, Ross ráadta a hangot is a kaput figyelő kamera képeire, hiszen lassan várható volt Edward White érkezése. A fehér kerítés tövében egy rendőrautó várakozott, mert az üzletembert azonnal be akarták kísérni kihallgatásra. Ethan az éjjel hiába mondta a nyomozónak, hogy inkább várják White-ot a repülőtéren és onnan kísérjék be a kapitányságra, – úgy tűnt – a rendőrtiszt nem hallgatott rá, megmaradt a saját, eredeti elképzelésénél.

A sötét limuzin lassan gördült be a kamera látószögébe. A parkoló rendőrautóból kiszálltak a rendőrök, hogy amint megáll Edward White járműve, azonnal átkísérhessék a járgányukhoz a célszemélyt.

Az ősz hajú férfi éppen kiszállt, amikor a másik oldalról egy taxi gördült be a képbe. Kivágódott a jármű ajtaja, és egy sötéthajú, jól láthatóan zokogva, artikulálatlanul üvöltő, fiatal lány rohant Edwardhoz, méghozzá olyan váratlanul és gyorsan, hogy sem a mogul testőrei, sem a rendőrök nem tudták megakadályozni, hogy gyakorlatilag rávesse magát és ököllel püfölje.

A megtámadott volt az első, aki magához tért, elkapta a lány csuklóit, de ahelyett, hogy ellökte volna magától, szorosan átölelte, közben pedig csillapítóan intett a testőreinek.

A lány tovább zokogott, de immár érthetően kérdezte, amit vélhetőleg futás közben, üvöltve már egyszer megtett:

– Mit műveltél a nővéremmel, te rohadék?