8. rész: Kettős játszma

Marc hosszú percekig bámulta az Isabelle mögött becsukódott ajtót. Egyik kezével lekevert volna a lánynak egy hatalmas pofont a dacos pillantásokért, míg a másikkal kisimította volna a két szemöldöke közti ráncot, amit az ő rideg viselkedése mélyített el. Hiába próbált uralkodni magán, a sok éve gyakorolt, tökéletes önkontrollja, újra és újra megingott. Forrt benne a düh és a bosszúvágy, amik közé csak az Isabelle iránti aggodalom tudott beszivárogni. Mégsem állította meg a lányt, amikor az kilépett az ajtón. Dacára a város jelentette veszélynek, amivel Marc tökéletesen tisztában volt, hagyta elmenni. Egyedüllétre volt szüksége mindkettőjüknek, és csak bízni tudott abban, hogy tanítványa nem csinál semmi hülyeséget.

A benzinkúton vett, eldobható mobilról küldött pár üzenetet, és amíg a válaszra várt, újra elővette a tabletjét, amelyen Carmen megkínzásának és megölésének videója szerepelt. Azt tervezte, újra megnézi, hátha felismeri valamelyik támadót, de képtelen volt elindítani. Sok borzalmat és még több kegyetlenséget látott már életében, de barátnőjének haláltusáját nem bírta volna még egyszer végignézni. Szerette Carment, a maga módján, de szerette. Nem szerelem volt az övék, de illettek egymáshoz és a szex is működött. Nem kellett titkolózni, magyarázkodni a munka miatt, nem kellett elszámolni a másik felé és ez így kényelmes volt. Mindkettőjüknek. Marc nem is vágyott másra vagy többre. Még csak a gondolat sem fordult meg a fejében, hogy esetleg véget vessen ennek a harmonikus, de állott víz szagú kapcsolatnak. Kivéve azokat a pillanatokat, amikor hagyta magát elveszni egy sötétbarna szempárban. 

Northman visszadobta a tabletet a táskája tetejére és megmasszírozta az arcát. Hiába volt hozzászokva a kevés alváshoz, most mégis ólomsúlyúnak érezte a végtagjait. Nadrágja zsebében apró után kutatott, hogy vegyen magának egy olcsó, kávénak nevezett löttyöt a motel előterében lévő automatából, amikor rezegni kezdett a telefonja. Az üzenetet elolvasva fegyverét az övébe dugta és magára vette az Isabelle által lopott kabátot, amely épp elég hosszú volt ahhoz, hogy elrejtse a Glockot. Az ajtón kilépve egy pillanatra elbizonytalanodott, ahogy tanítványa épségére gondolt, de tudta, most nem tehet érte semmit. Bíznia kell benne! Csakhogy, épp ez ment a legnehezebben Marcnak.

Semmi sem változott a városban az elmúlt évek során. Minden díler, strici, kurva és spicli ugyanott tanyázott, csupán a személyük változott, de Northman azonnal kiszúrta, ki mire utazik. Könnyűszerrel kerülte el a térfigyelő kamerákat és az utcákon járőröző zsarukat. Úgy tette meg az utat a kikötőig, mintha az mindennapos lenne számára. Egy időszakban az is volt, de aztán rálelt Isabelle-re és a kiképzés idejére visszakerült a központba. Maga akarta tanítani a félholtra vert, mégis gyilkos pillantású lányt, aki képes volt keresztülhúzni Marc akkori célpontjának számításait és túlélni az érte járó büntetést. Több erő volt az álláig alig érő, karcsú lányban, mint sok másik, kegyetlen, gyilkossá nevelt társában. Northmannak tetszett a makacs kitartás, ami Isabelle-ben tombolt, hogy túléli, hogy megcsinálja. Egy percig nem habozott, ha a ravaszt kellett meghúznia. Ugyanolyan hidegvérrel ölt, akárcsak ő, aki tanította. Tökéletesen halálos páros voltak, akiket tökéletesen halottan akart valaki látni. 

Már messziről kiszúrta a sötétben rá váró alakot, mégsem közelítette meg addig, amíg egészen biztos nem volt abban, hogy egyedül jött. 

‒ Mitch! - lépett oda az öltönyös fickóhoz, mire az nagyot szívott a cigarettájából és elvigyorodott.

‒ Marc Northman - nézett végig egykori csapattársán a férfi. - Nem nézel ki jól! Még ez az ocsmány nejlonkabát is jobban néz ki, ami rajtad van.

‒ Szívesen betakarom vele a hulládat, ha szeretnéd - vetette oda Northman, mire a másik elvigyorodott.

‒ Látom, nem felejtetted el az ígéreted!

‒ Nem. Na, és te a tiédet?

Mitchell Harrison arcáról eltűnt a jókedv, átadva a helyét egy gyötrő emlék súlyának, amely mély árkokat húzott a homlokára. Sóhajtott, majd zakójának zsebéből elővette a cigis dobozát és rágyújtott egy újabb szálra. 

‒ Nem tudok segíteni neked. Mindenkit megfigyelnek, akivel valaha dolgoztál. Én is csak azért állok itt, mert a besúgók között is van ismeretségem. Egyszeri kibúvó, és így is az életemmel játszom.

‒ Rendes tőled. Viszont nem a segítségedért jöttem.

‒ Nem! Ne is kérd tőlem! - rázta meg a fejét Mitch. - Ne mássz ebbe bele még jobban! Inkább szabadulj meg a csajtól és gyere vissza! Nem veled van bajuk, elsősorban...

Northman elmosolyodott. Megkapta, amit akart, és erre egykori kollégája is rájött abban a pillanatban, mert hangosan elkáromkodta magát.

‒ A rohadt életbe! Marc! Ha nem megy neked, hát megteszem én, csak mondd el, hol találom! Nem ér annyit az a nő, hogy meghalj érte! Gondolj Carmenre! 

‒ Gondolok - felelte amaz elsötétülő tekintettel. - Miatta sem jöhetek vissza! Az ő haláláért is az a felelős, aki Isabelle-t és engem holtan akar látni.

‒ Csak őt! A fene vigye el! Ha nem vállaltál volna érte kezességet, akkor…

‒ De vállaltam - vágott közbe Marc. - És újra megtenném. 

Mitch elkeseredetten fújta ki a levegőt, és elhajítva a cigit, idegesen a hajába túrt.

‒ Ha tehetnék bármit, megtenném, de… - újabb sóhaj hagyta el a száját. - Az a csaj lesz a veszted.

‒ Vigyázz magadra! - biccentett felé Northman, majd maga mögött hagyta egykori cimboráját.

Az első félreeső kukába hajította mobilját, és anélkül folytatta útját, de még véletlenül sem a motel felé. Még nem volt rá kész, hogy visszamenjen, és újra szembesüljön minden bajának okozójával. Valóban sokkal könnyebb lenne, ha tálcán adná át tanítványát, bár még az sem garantálná, hogy meghagynák az ő életét. Ahhoz túlságosan benne volt, túlságosan sokat tudott Isabelle-ről és a múltjáról. Egész pontosan a lány apjáról, Edward White-ról, aki minden bizonnyal megneszelte lánya sikerességét, és féltékenységében vagy épp félelmében a halálát követelte a tanácstól. A vén bolondok valószínűleg jó pénzt kaptak érte. Éppen eleget, ami fedezte a felmerülő költségeket, de még luxus jachtra is futotta belőle. S ha így állt a dolog, márpedig minden jel erre mutatott, akárcsak Mitch véletlenül kikotyogott megjegyzése, nem lesz egyszerű dolguk. Sőt, minden bizonnyal hullazsákban végzik, napokon belül. Segítség nélkül legalábbis, ezért is kell mielőbb eljutniuk Calebhez. Nála Isabelle biztonságban lesz, amíg ő kielégíti bosszú iránti vágyát. Carmen halála nem maradhat megtorlás nélkül, de tanítványa életét nem kockáztatná. Mégpedig azért nem, mert több volt számára, mint egyszerű tanítvány.

Sokáig tagadta és gyártott különböző magyarázatokat arra, miért is tünteti ki figyelmével a mahagóni hajú lányt, miért keresi annyiszor a társaságát. De már nem tudta becsapni önmagát, s talán már nem is akarta. Hirtelen váltott irányt, és szaporázta meg a lépteit a motel irányába. A vágy, hogy maga mellett tudja a lányt, szinte futásra kényszerítette, de még így is piroslott már az ég alja, mire belépett az ajtón az üres szobába. Pillantása azonnal a két púpos táskára és az ágyon heverő pénzhalomra tévedt. Isabelle már járt itt, ráadásul elég szép zsákmánnyal tért vissza. De akkor, most mégis, hol a fenében van?

A következő pillanatban Marc elkáromkodta magát és az öklét belevágta a mellette álló, rozoga fotel támlájába, ami hangosan reccsent az ütés ereje alatt. Isabelle rájött arra, amire ő is, és nagy valószínűséggel nem bírt megmaradni a fenekén. Northman haragosan fújta ki a levegőt és felmarkolva a cuccot, az autóhoz sietett. Kijelentkezett a motelből és a gázt tövig taposva fordult ki az országútra. A tehetetlen haragtól úgy szorította a kormányt, hogy bütykei egészen elfehéredtek, míg az égett bőr fájdalmasan megfeszült.

Megint nem tehetett mást, mint hogy bízott Isabelle-ben, és ugye, az ment Marcnak a legnehezebben.