Marc Northman keserű szájízzel
ébredt, aminek több oka is volt. Az első és legfontosabb, az előző este
végignézett felvétel, Carmenről. Hunt is csak úgy tudta elviselni a lenémított
videót, hogy rengetegszer leöblítette a látványt. Marc sem volt kivétel, pedig
a nő iránti érzelmei még csak meg sem közelítették Caleb hajdani szerelmes lángolását.
Nem mellesleg, a benyakalt whisky sem segítette az éjszakai nyugodalmat,
méregtelenítést, felfrissülést. Aztán a feketeruhások felismerése, Bones és a
Dwyne-k. Mert amellett, hogy gyakorlatilag mindannyian a tanács magasan
képzett, közel szenvtelenné drillezett bérgyilkosai, problémamegoldói, de még
köztük is akadt olyan, aki különösen kegyetlen volt. Esetleg még pszichopata
is, mint Tyler, akinek a kartonján jelzett indulatkezelési problémái csak
finomkodó megnevezése volt a különös kegyetlenséggel, élvezettel történő
ölésnek, ami ráadásul még irányíthatatlansággal is párosult. Akkortájt senki
sem csodálkozott azon, hogy likvidálásra jelölték, nem beszélve arról, hogy
közvetlen felettese Caleb Hunt volt, akitől azért csak megkérdezték, mit szól a
dologhoz. Northman nagyon jól tudta, hogy barátja is szembesült a
ténnyel, Tyler Bones határozottan élvezte Carmen kínzását, és ha kizárólag
rajta múlt volna, hogy meddig tart, a szerencsétlen nő sokkal tovább húzza. A
felvételen is tisztán látszott, hogy a sisakkamerák képét már bizonyára
megelégelte, aki távirányította az osztagot, tehát parancsra döfött halálosat
az egyik Dwyne, holott addig leginkább Bones ügyködött nő testén.
Marc az eszmefuttatás e részénél
óriásit sóhajtott, mert keserűségét tovább fokozta az előző este folyománya is.
Isabelle. Aki megértő volt, és még az ellenségeskedést is félrerakta, amikor
szembesült vele, hogy mit műveltek nélküle a férfiak. De ettől még Northmannek
fájt, nem is akármennyire. Az agyában és a testében szabályosan zsongott a düh
és a bosszúvágy, nem beszélve a gyászról, amit Caleb látványa, és a saját,
pillanatnyi tehetetlensége még tovább szított. Az csak tovább fokozta közel
tűrhetetlen fájdalmát, hogy folyton eszébe jutott, ha megtalálják és elkapják
őket, Isabelle-re is ez a sors vár. Vagy még ennél is rosszabb. Ez volt az a
pont, ahol már nem bírta tovább. Kellett. Muszáj volt, hogy tanítványa eleven
testét közel érezze, és általa megnyugvást találjon. Ez egészen addig jó
ötletnek tűnt, amíg bele nem nézett White szemébe.
Sajnálatot látott benne
csillogni, és ez jobban lenullázta a vágyait, mintha a lány mindenféle egyéb
módon elragadtatta volna magát. Hiszen a tanítvány megkapta rá a kiképzést,
ideig-óráig távolt tudta volna tartani magától, és ezzel a férfi is tisztában
volt. Ugyan Marc Northman érzésekre vágyott, de a sajnálat pont nem volt
köztük. Így viszont Marctól is csak egy csókra futotta, és a reményre, hogy
felzaklatott idegrendszere legalább pillanatnyi megnyugvásra találhat.
Ilyen gondolatokkal birkózva
botorkált ki a konyhába, ahol Hunt már a kávét főzte. Caleb sem nézett ki
sokkal jobban, maximum annyival, hogy láthatóan már a zuhanyozáson is túl volt.
‒ Béke? –
célzott Northman megviselt kinézetére a másik férfi.
‒ Maximum,
fegyverszünet – vigyorodott el vidámság nélkül, keserűen a kérdezett.
‒ Nem gond, ha
végre el tudunk mozdulni a holtpontról.
Marc leborította a torkán az első
főzet tűzforró feketét, és elvonult zuhanyozni.
Isabelle arra ébredt, hogy már
kihűlt mellette a férfi után a lepedő. Még alig volt magánál, de azt
megnyugodva konstatálta, hogy van rajta némi ruha. Lassan eszébe jutottak az
előző este eseményei. Nagyot sóhajtva idézte fel azt a kemény csókot, aminek
azonban mégsem az lett a folytatása, amire az indításból következtetni
lehetett. Marc kiakadt, ez egyértelmű volt, de ezen nem is csodálkozott, hiszen
még frissiben végignézte ő is azt a rettenetet, amit Carmennel műveltek. Úgy
sejtette, Caleb talán még Northmannél is rosszabb állapotban lehet, nem ok
nélkül.
Isabelle White felült az ágyban
és erőt gyűjtött. Tudta, hogy hamarosan ki kell mennie, de mindkét férfitól
tartott.
Marctól azért, mert teljes
képtelenségnek tartotta, hogy Northman ne tudná biztosan, tegnap leginkább
rajta múlt, hogy mégsem lett szex az összebújásból. Hiszen már a lány teste is
fellázadt a büszkeség és az ész ellen, jó ideje kívánta a mentorát.
Ahogy az a gyengédséget nélkülöző
csók is ékesen mesélt róla, Marc is őrülten akarja. Az életet, a testet, a
vágyat, a szerelmet, az elevenséget, mindent, amit Isabelle jelentett neki.
Calebtól pedig azért, mert lehet,
hogy Carmen után továbblépett, de a volt szerelme halála, illetve sokkal inkább
a megkínzásának látványa átfordíthatja. Ha pedig ez megtörténik, nem biztos,
hogy az jó lesz bárkinek is.
Isabelle felkapott pár tiszta
ruhát és magabiztosságot magára erőltetve lépett ki az ajtón, de odakint senkit
sem talált. Óvatosan az ablakhoz lépett és kilesett a megsárgult függöny mögül.
Marc és Caleb az udvaron voltak, mindketten a motor fölé hajolva ügyködtek.
Megkönnyebbülten sóhajtott fel,
kapott még pár perc haladékot. Gyorsan be is slisszant a fürdőszobába és ruháit
a földre dobva, beállt a zuhany alá. Percekig folyatta magára a forró vizet,
miközben ujjaival önkéntelenül is végigsimított ajkain, amelyeken még mindig
érezte a keserű whisky ízét. Marc ízét.
Hatalmas súlyként csapódott a
mellkasának a vágy és a félelem. Az, hogy Marc viszonozni látszott éledező
érzéseit, egyszerre töltötte el boldogsággal és rettegéssel. Hiszen jól tudta,
megtanulta: hideg fej és semmi érzelem. Ezek a profi gyilkos ismérvei. Northman
intelmei, melyeket épp ő maga fog megszegni. Miatta. Isabelle miatt, és ezt a
nő képtelen volt elviselni. Hiszen őt akarták, az apja őrá vadászott. Mentorát
csak a kezesség miatt akarják eltenni láb alól, de ha felszabadítja alóla
azáltal, hogy lelép, talán túlélheti. Muszáj túlélnie. Nem viselné el, ha
miatta halna meg. Hisz megfogadta: nem lesz a gyilkosa! Nem! Nem, mert...
Az elhatározást tett követte,
elzárta a csapot és szinte még vizesen bújt bele ruháiba. Nedves haját
összefogta, majd az ajtóhoz lépve hallgatózott. Csend. Óvatosan kilesett, a
férfiak még mindig odakint voltak. Besietett a szobába és az egyik kézitáskába
beledobott pár ruhát, pénzt és fegyvert. Felmarkolta a kocsikulcsot és táskával
a hátán, kimászott az ablakon. Végigsietett a ház mellett, majd az autó felé
akart futni, amikor lövés dördült a háta mögött. A golyó éppen a lába előtt
fúródott a homokos talajba.
Isabelle szitkozódva
felsóhajtott, és megacélozva magát fordult szembe mentorával.
Marc tekintete metsző volt, ahogy
végigmérte tanítványát, akinek ruhái nedvesen tapadtak a testére.
‒ Takarodj
vissza a házba! – sziszegte a férfi.
‒ Marc! Engem
akarnak, nem téged! Te is tudod…
Újra elsült a fegyver, szinte
centire pontosan ugyanoda repült a golyó. Isabelle nem mozdult.
‒ Azt mondtam,
takarodj vissza a házba! – ismételte el Northman, de a hangját nem emelte meg.
Nem volt szükség rá, szavai így is keményen csattantak.
‒ Nem! Marc,
figyelj rám! Nincs más megoldás! Így megúszhatod...
‒ Isabelle!
Nem mondom még egyszer!
‒ Hallgass már
meg! Vagy, ha azt nem, akkor fejezd be, amit múltkor elkezdtél! – kiabálta
dühösen a nő, de arra nem számított, amit mentora arcán látott átsuhanni.
Kegyetlen haragot várt, amit
mindig is kapni szokott a szájalásért, de most rettegés ült meg a szürkéskék
szemekben. Hiába minden!
Marc leeresztette a fegyvert és
az övébe csúsztatta. Tanítványa szavai éles pengeként csapódtak halottnak hitt
lelkébe. Józan esze tudta, a lánynak igaza van, és neki akkor lenne esélye az
életre, ha őt elengedné. Igen. A régi Marc Northman ezt tenné, sőt, maga lőtte
volna le. De az új énje, aki feladta a küzdelmet az évek óta tartó tagadással
szemben, képtelen volt rá. Isabelle maga az élet!
Két hosszú lépéssel a lány előtt
termett és elkapva őt az autónak lökte, de a becsapódást saját karjával
tompította. Szorosan átölelte az egyik kezével, míg a másikkal az állát kapta
el, kényszerítve, hogy felnézzen rá. Isabelle ujjai ugyan belevájtak mindkét
bicepszébe, de nem próbálta eltaszítani magától.
‒ Utoljára
mondom el: inkább általad halok meg, mint a cég által. Ne merészelj megszökni
tőlem, Isabelle!
‒ Nem akarom,
hogy meghalj! – felelte halkan, már-már kétségbeesetten a nő.
‒ Nem fogok!
Marc csókkal pecsételte meg az
ígéretét. Ez volt az első, igazi csók, amit váltottak. Ezt nem mérgezte
parancs, színjáték vagy gyász. A színtiszta vágy volt az, ami szenvedélyes
ölelésbe olvasztotta össze testüket és lelküket.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése