9. rész: Vendégségben

Caleb Hunt egészen biztosan tudta, hogy Northman meg fogja látogatni. Nem kellett hozzá különösebb jóstehetség, elég volt a tény, hogy amolyan utolsó hátvédként funkcionáltak egymásnál. Marc és Caleb – legalábbis sokan így tudták – ki nem állhatták egymást. Riválisok voltak, ugyanolyan csoportot vezettek és sokszor borsot törtek egymás orra alá. Marc egyszer melón kívül, mondhatni, a szabadidejében, megmentette Hunt életét. Megállapodtak benne, hogy nem teszik közhírré, hogy elsimították a nézeteltéréseiket. Ez pedig már néhányszor kapóra jött nekik, amikor a tanács által testált feladat különösen meredek volt.

A férfi tehát felkészült rá, hogy búvóhellyel, pénzzel, információval, fegyverrel segíteni tudja Marcot. Próbált már utánanézni, hogy miért lett Northmanből és White-ból célpont, és talált is néhány érdekességet. Nem került valami iszonyatos fáradtságába, hiszen az elnök titkárnője teljesen odavolt érte. Caleb Hunt megfizette az árat, semmit nem ígért, de mivel a nő férjnél volt, igazából nem is forszírozta. A férj volt az anyagi biztonság, Caleb pedig a jóképű, veszélyes fickó, akiről a lassan középkorú asszony vágyálmai szóltak.

A férfi most is az udvaron tartózkodott, és a motorját szerelte. Összehúzott szemmel nézett fel a porfelhőt fröcskölő járgányra, amit egy fekete hajú nő vezetett. A csaj kiszállt a kocsiból, ráfogta a fegyverét és megkérdezte:

– Marc itt van már?

– Nincs. Pakold el a csúzlidat, mert határozottan frusztrál, ha a saját kérómban fenyegetnek.

– Lehet, hogy Northman bízik benned, én viszont nem ismerlek.

– Tegyünk róla, hogy ez megváltozzon! Kezdd elölről! Megérkeztél, kiszálltál. Csúzli sehol, köszönsz, bemutatkozol.

– Mi a szar vagy te, illemtanár?

– Ha az lennék, most felmondanék. Na, gyerünk, különben a küszöbön várhatod meg Marcot!

Isabelle elgondolkodott, aztán mosolyt varázsolt az arcára, behajította a fegyvert és a parókát az ülésre, pukedlizett egyet, és elhadarta:

– Szia, Isabelle White vagyok, Marc barátod tanítványa.

– Szia. Caleb Hunt. Ez a haj jobban áll, mint a fekete, remélem, ezt már nem hajítod be az ülésre!

– Nem – borzolta meg a mahagóni hajzuhatagot a lány, miközben immár őszintén mosolygott.

– Kaja, pia, kávé a konyhában. Bemegyek veled és meghallgatom, hogy mi a pálya. Ha Marc megjött, akkor elmesélem, hogy én mit tudok.  

Mindketten bementek a házba, Caleb kiszolgálta a lányt, majd leült mellé. Isabelle megszólalt:

– Evés közben nem nagyon szeretek beszélni. Hálás lennék, ha elmesélnéd az előzményeket, ha már Marcot muszáj megvárni a friss hírekkel.

Hunt nézte egy ideig a nőt, majd rákérdezett:

– Northman visszament Carmenért, azért váltatok külön?

Ms. White lenyelte a falatot, mélyet sóhajtott, aztán válaszolt:

– Az üldözőink egy férfit és egy nőt keresnek, együtt. Külön nem vagyunk olyan gyanúsak. Nem ment vissza, mert Carmen meghalt.

A férfi szeme elkerekedett, lehajtotta a fejét, gondterhelten megdörzsölte a szemét, aztán megszólalt:

– Akkor, mégsem voltatok elég gyorsak. Ha megkapták a parancsot, a végrehajtók nem lacafacáznak. Szegény Carmen!

– Ismerted?

– Aha. Valaha kavartunk, de Carmennek sok voltam. Amikor már sokadszor került szóba köztünk, hogy többet szeretnék, kirúgott. Utálhatnám Marcot miatta, de fölösleges lenne, hiszen Carmen döntött és választott. Benne pedig megtalálta azt, akit akart.

– Éspedig?

– Carmennek a melója volt a szerelme. Gyűlölte, és nem is tűrte a beszámoltatást. Northmannel igazán egy húron pendültek, hiszen ő sem viseli el az ilyesmit. Időnként összefutottak, aztán az egyik ment jobbra, a másik meg balra.

Isabelle közben befejezte az evést, és már órák óta az előzményeket hallgatta, miközben a sokadik elé tolt, forró feketét kortyolgatta. Jól meggondolta minden szavát, amikor visszakanyarodott Carmenhez:

– Meglep, hogy te akartál többet a kapcsolatban.

– Nem az a fajta vagyok, mint a mentorod. Ciki, vagy sem, ha valaki tetszik, bejön, akkor nem méricskélek érzelmeket. Ahogy most sem nagyon akarok – hajolt a lányhoz Caleb, és megkóstolta a kávéízű ajkakat.

Ms. White meglepődött a lehengerlő stíluson, mégis visszacsókolta a férfit, hiszen Hunt vonzó pasas volt, Northmanről meg éppen kiderült, hogy...

Itt tartott a gondolataiban, a helyzetbe pedig kezdett éppen belemelegedni, amikor meghallotta egy pisztoly kattanását. Caleb is hallotta, de kirobbanásra kész, megfeszített izmai elernyedtek, amikor a támadó megszólalt:

– Gratulálok, igazán ügyesek vagytok! Mint két hülye kezdő! – háborgott a pisztolyt elrakva Marc Northman. –  Hunt, lehetnél sokkal óvatosabb! A tanítványom hódolói – hogy is fogalmazzak? – igen rövid életűek általában. Isabelle, te pedig... ahh, a francba – fortyant fel még jobban a frissen érkezett, magától a jól érzékelhető ténytől, hogy  képtelen volt parancsolni magának, mert a hangjából csak úgy sütött a gúny – bocs, folytassátok csak, bátran boruljatok össze, már itt sem vagyok! – rohant el a ház belseje felé Marc.

Caleb Hunt megadóan húzódott el és adott utat a fúriaként a másik férfi után induló lánynak. Isabelle sietve berontott a szobába, amelynek ajtaját éppen az orra előtt csapta be Northman.

– Mi a szart akarsz? – mordult a férfi. – Menj vissza enyelegni, Caleb értékeli az ilyesmit!

– Nem érdekel Caleb!

– Nekem nem úgy tűnt! – lépett közelebb fenyegetően Northman. – Miért nem mondtad, hogy mit tervezel? Amikor eltűntél, azt hittem, hogy elkaptak az apád emberei, főleg, amikor körülnéztem arrafelé, és láttam, hogy micsoda felfordulás van!

– Valóban meglátogattam azt a gennyes szemétládát, és most sem hazudtolta meg magát, de amint látod, itt vagyok! Különben is, nem a nagy Marc Northman verte a fejembe, hogy nem ragaszkodsz, nem viselkedsz kiszámíthatóan, és máris nagyobbak az esélyeid? Együtt terveztük az útvonalat! Tényleg a szádba kellett volna rágnom, hogy mit, miért teszek? Nem te vagy a mentor, véletlenül?

Northman két lépéssel áthidalta a kettejük közötti távolságot, a falhoz nyomta Isabelle-t, és közvetlen közelről, dühösen az arcába sziszegte:

– Miattad meghalt egy ember, az majdnem részletkérdés, hogy a barátnőm volt! Célkereszt van a homlokomon, közben te is hülyére idegesítesz, hol a partizánakcióddal, hol pedig azzal, hogy nekiállsz enyelegni az első pasival, aki nem akar rögtön kinyírni! Bár, ha lenne elég időtök rá, bizonyára Hunt is föliratkozna a listára, mert ahogy ismerlek, az úgyis csak idő kérdése lenne!

– Tényleg? – válaszolta Isabelle, miközben a tőrét a férfi nyakához emelte.

Marc Northman gúnyosan elvigyorodott, és nem törődve a pengével, vadul rátapasztotta a száját tanítványa ajkára.