2. rész: Elcsábítva

Warren Jones már az első pillanatban felfigyelt a kék ruhás nőre. Ártatlan mosolya buja testével tökéletes ellentétet alkotott. A nő illata sötét vágyakat ébresztve benne lengte körül, borzolta az érzékeit, és ez minden egyes alkalommal erősödött, határozottabbá vált. Meg akarta kapni őt, itt és most! Nem is várt tovább, amint újra előkerült, odalépett hozzá.

‒ Hölgyem! Szabad egy táncra? - nyújtotta felé a kezét.

A nő zavartan elmosolyodott, miközben halvány pír vonta be az arcát. Dús szempillái mögött viszont csak úgy ragyogott a sötétbarna szempár.

‒ Örömmel! - helyezte tenyerét a férfiéba.

Isabelle hagyta, hogy a táncparkettre vezesse a célpontja, és a kelleténél szorosabban ölelje magához.
‒ Maga a leggyönyörűbb az egész teremben - súgta fülébe a férfi, miközben lassan ringatóztak a zene ritmusára.

‒ Köszönöm! - felelte halk, reszkető hangon.

‒ Megtudhatnám a becses nevét?

‒ Laurine - pillantott fel Isabelle a nála egy fejjel magasabb férfira.

‒ Illik önhöz. Különleges, egyedi, izgalmas - lehelte táncpartnere fülébe és nyakába a bókot Jones. - Az én nevemben semmi ilyesmi nincs. Warren Jones vagyok - csókolt kezet gálánsan.

A pár jó ideig táncolt, a férfi egyre szorosabban ölelte Isabelle-t. A nő a fehér ingben feszülő mellkashoz simult, és anélkül, hogy különösebben figyelt volna rá, tökéletes szinkronban mozgott partnerével. Ms. White derekát lassan, milliméterenként fedezte fel a célpont keze. A másik is elfoglaltságot talált, hüvelykujjával cirógatta a tenyerében foglyul esett karcsú, vékony ujjakat. A lány sűrűn pillantott fel a pasas szemébe, és magában mosolyogva konstatálta, hogy kellőképpen megőrjítette, lévén, a fickó önkéntelen rezdülései arról meséltek, a legszívesebben helyben leteperné.

‒ Laurine - suttogta leginkább a kontyba a célpont. - Remélhetem, hogy eljön velem egy diszkrét helyre, ahol zavaró körülmények nélkül, csak egymásra figyelhetnénk? Szeretném még jobban megismerni!

‒ Tudja, Warren, nem egyedül jöttem. A kísérőmnek azonban egy halaszthatatlan ügy miatt el kellett mennie, de azt ígérte, visszajön.

Jones határozottan meghökkent, hiszen mielőtt odament volna hozzá, figyelte a lányt, és semmiféle kísérőre nem emlékezett. Warrenen kívül volt még valaki, aki ugyanúgy ledöbbent a hallottaktól, mint a célpont. Marc.

Northman közel volt hozzá, hogy földhöz vágja a fejhallgatóját, amelyen tisztán és élesen hallotta Isabelle szavait. A társai is tanácstalanul néztek rá, hiszen Jones bekapta a csalit, már vitte is volna a nőt a lakosztályába, az meg erre benyög egy nem létező kísérőt? Marc intett az egyik emberének, aki a kezébe adta a másik frekvenciára hangolt mikrofont. A férfi nyugalmat erőltetett magára és beleszólt:

‒ Nyugi, mindenki maradjon a helyén!

Aztán ismét intett, és halkan, hogy nehogy bajba kerüljön miatta, rászólt a nő fülére:

‒ Fogalmam sincs, hogy mit trükközöl, de te tudod. Ha elbaszod, széttéplek. Sk. Nem bízom másra.

Isabelle kacéran az ajkába harapott, majd a nyakkendőjénél fogva húzta le magához Jonest, hogy a fülébe súghasson:

‒ Vigyen el magával! Vigyen el messzire! Mentsen meg!

‒ Mentsem meg? - akarta felemelni a fejét a férfi, de a nő nem eresztette.

‒ A kísérőm egy aljas szemétláda, aki csak azért tart maga mellett, hogy felvághasson velem. Mások előtt kedves, de ha kettesben maradunk - csuklott el Isabelle hangja, sőt, még ujjai is megremegtek, amikkel a célpont vállába markolt.

Érezte, ahogy Warren karjai védelmezőn körülölelik a testét, válaszul a tökéletes színjátékra. Ártatlan, sebezhető, gyönyörű - ezekre élvezett a pasas, hát Isabelle megadta neki. Sőt, még halkan, már-már kéjesen fel is nyögött, ahogy arcát a fickó nyakába fúrta.

‒ Jöjjön velem, Laurine, és megígérem, többé nem esik bántódása - ígérte Jones, két kezébe fogva a nő arcát.

‒ Bárhová magával megyek - búgta Isabelle, és finom csókot lehelt a célpont szájára.

S míg a pasasnak már nem csak a védelmező, de más ösztönei is életre keltek, addig Isabelle meg mert volna esküdni, hogy Marc dühödt morgását hallotta a fülesen keresztül.

A pár elindult a lakosztályba, ahol nem volt kamera, ott a megfigyelők jelentették Northmannek, hogy mit látnak. Jones eközben úgy hessegette a testőreit, mintha bosszantó legyek lennének, és valóban, a fegyverkereskedőt valósággal körüldongták a védelméért felelős, egyenzakós figurák.

‒ Uram - lépett egy karcsú nő a nevetgélők elé közvetlenül a lakosztály bejárati ajtajában.

‒ Áhh, Carmen - vonta magához még szorosabban Isabelle-t Jones. - Lazítson! - kúszott a királykék ruha selymén keresztül a lány csípőjére a férfi keze, és birtoklóan belemarkolt.

‒ Uram - próbálkozott ismét a nő, akinek rövid, kócosra igazított haja remekül kiemelte a szabályos arcvonásokat, értelmesen csillogó, tüzes tekintetét.

Warren szinte felmordult, majd Isabelle-hez fordult, és félig zavarban, félig nevetgélve megjegyezte:

‒ Az ágyamhoz vezető úton Carmen az utolsó védvonal, esküszöm. Óvatosnak kell lennem, sokaknak szúrom a szemét. Csak pár pillanatnyi kényelmetlenség, szivi. Remélem, megérted!

‒ Persze - simította végig ajkaival a férfi száját Ms. White, miközben gondosan hozzásimult.

Jonesnak már egy ideje meglehetősen szűk volt méretre szabott öltönyének nadrágja, ezt legalább ketten egészen pontosan tudták, bár úgy tűnt, Carmen is tisztában van vele.  Isabelle, miközben célpontja nyaka köré fonta a karját, a zakó nyakába, a gallér alá rejtette a füldugóját. Nem először dolgozott együtt a csapattal, tudta, hogy az audiokapcsolat abban a pillanatban megszűnt, amint elkezdte igazgatni a haját. Így hát attól nem félt, hogy bármiféle statikus zaj elárulja. Szembefordult Carmennel, felemelte a karját és ujjait Warren tarkóján összefűzve hagyta, hogy a másik nő végigtapogassa. A testőrnő jelzésére megfordult, és ajkát a férfi szájára szorítva mindenféle ellenkezés nélkül tűrte a további motozást. Csinos, ezüst  kézitáskáját is átadta, Carmen tüzetesen átnézte, de a mobilon, a manikűrkészleten, az iratokon, bankkártyákon, fogamzásgátlón kívül nem talált benne semmi érdekeset. Isabelle eközben szó szerint a pasas nyakába kapaszkodott az egyik kezével, a másikkal a haját igazgatta.

‒ Köszönöm az együttműködést, hölgyem. Uram, rendben vagyunk, köszönöm - lépett el az ajtóból és engedett utat a párnak a nő, de közben még csak úgy sem tett, mintha legalább egy kicsit zavarban lenne attól, hogy kenyéradóját még néhány percnyi önmegtartóztatásra kényszerítette.

Amint becsukódott mögöttük az ajtó, Jones egy gyors mozdulattal elfordította a kulcsot a zárban. Isabelle egy pillanatra megremegett a halk kattanást hallva, de nem mutatta ki izgalmát. Magabiztosan lépett beljebb, miközben pár pillantással felmérte a lakosztályt.

‒ Tényleg sajnálom az iménti kellemetlenséget - fogta meg a nő kezét Warren és maga felé fordította. ‒ Tudja, sokan megpróbáltak már eltenni láb alól, azért, aki vagyok - húzta ki lassan Isabelle kezéből a retikült és a földre ejtette. - Nagyon sokan, de mind hullazsákban végezték! Engem nem lehet megölni - hangsúlyozott ki minden egyes szót, széles tenyereibe fogva a nő formás melleit.

Isabelle újra megremegett, amit ezúttal sem elrejteni, se megjátszni nem tudott. Rossz érzés kerülgette, és nem csak a testét behatóan felfedező ujjak miatt.

‒ Maga gyönyörű nő, Laurine! - ölelte magához szorosan a férfi, egyik kezével a derekánál, míg a másikkal a tarkójánál tartva őt.

A nő viszonozta az ölelést, s úgy dörgölőzött a célponthoz, akár egy macska.

‒ Meddig várat még engem? - súgta kéjesen a férfi füléhez hajolva.

Jones felsóhajtott, majd ujjait a mahagóni folyamba vájta, és a hajánál fogva rántotta hátra Isabelle fejét. A nő felszisszent, mire a férfi másik keze satuként szorult a teste köré.

‒ Milyen kár! - nyalta végig Warren az elétáruló nyak selymes bőrét. - De ne aggódj! Az enyém leszel!  - nézett fel vicsorszerű mosolyával, majd még egyet rántott a dús hajon. Isabelle felnyögött a fájdalomtól, miközben két kezét próbálta kiszabadítani.

‒ Hé! Ez fáj! - nyöszörögte, körmei a célpont oldalába vájtak.

‒ Oh, Laurine! - rántotta ki egy gyors, fájdalmas mozdulattal Ms. White füléből a dugót és maguk mellé ejtve a földre, darabokra taposta. - Vagy hívjam inkább Isabelle-nek?