16. rész: Fogságban

Morris fellépett a dobogóra, és Northman nyakára tette a kezét, hiszen az már egy jó ideje nem mozdult, csak lógott a láncon. Steven némi vizsgálódás után elvigyorodott, majd odaszólt az ikreknek:

– Vigyétek ki a lányt!

Karl és Sam megragadta az ágyat és betolták egy olyan helyiségbe, amit eddig Isabelle még nem látott. Valaha bizonyára a vágóhíd munkásainak a zuhanyzója lehetett, de az a rész, ahová bevitték White-ot – az épület egyéb részeinek elhanyagoltságához képest – kimondottan tisztának és használatban lévőnek tűnt. A Dwayne-k beállították az ágyat a zuhanyrózsa alá és megnyitották a vizet. Isabelle testére kellemesen langyos víz folyt, a nőt meg is lepte, hogy nem jéghideg, vagy tűzforró vízben kínozzák tovább. Az ifjabbik iker magára vett egy nylon védőruhát, és belépett a fülkébe. A kezében egy sokat hirdetett, baktériumölő hatásáról közismert, folyékony szappan volt. Amikor elkezdte lemosni a lányt, megszólalt:

– Mivel az apucidat meg kell várnunk a további szórakozással, kénytelenek vagyunk némileg gondoskodni rólad. Mert ugye, azt mondanom sem kell, hogy egy ilyen helyen előfordulhat még ennyi idő után is némi fertőzésképes ez-az. A papád igazán nagyon megharagudna, ha esetleg történne veled valami végzetes, amíg nem találkoztatok. Mivel külföldön van, azt nem tudta megmondani, hogy mikorra ér ide, így hát várnunk kell.

Isabelle megtörve és némán viselte a fürdetést, hiszen a sebeibe kenődő fertőtlenítő hatású szappan, vagy a zúzódásait megnyomó kéz, esetlegesen maga a tény, hogy egy gyűlöletes fickó mossa, együtt sem okoztak akkora szenvedést, mint Marc ütlegelésének látványa, illetve az, hogy fogalma sem volt róla, mentora él-e még egyáltalán.

Ahogy Northmannek, úgy White-nak is a lelkébe égett a másik kínlódásának látványa, hiszen Isabelle tudta, Marcot csak miatta bántották. Ha nem vállalt volna kezességet, és nem próbálja tisztázni, később megvédeni, akkor mentora még most is sértetlen és szabad lenne. Sőt, Carmen is életben maradt volna. Isabelle White elkeseredett arra a gondolatra, hogy pont az szenvedett kegyetlenül sokat miatta, akinek soha életében nem akart ártani.

Miután Sam végzett a fürdetéssel, bevitte a lányt egy három oldalán fallal körülvett, a negyedi oldalán rácsos helyiségbe. A cellaszerű szoba meglepő módon szintén tiszta volt, a falakon és a rácson ugyan látszott a használat és az idő, viszont, ha nem is sokcsillagos szinten, de a fekvőalkalmatosságok határozottan újnak látszottak. Ahogyan a falba süllyesztett fémkarika is, amihez egy lánc volt rögzítve. Dwayne elsőként Isabelle bal kezéről vette le a rögzítőszíjat, bár azonnal rá is kapcsolta a láncon fityegő bilincset. Ezután a fémasztalt arrébb húzta olyan módon, hogy White karja megfeszült.

– Na, babám! - kezdett szövegelni az ifjabb iker. – Mivel tudom, hogy mi mindenre vagy képes, nem kockáztatok. Igaz, úgy nézel ki, mint aki meg sem tud mozdulni, de pechedre, láttam a felvételt a Jones-féle akcióról. Innentől kezdve, nem adok rá alkalmat, hogy esetleg a nyakam köré tekerd a láncodat, vagy valami ilyesmi. Ha bejövök ide, akkor így állsz, ahogy majd most fogsz. Feszesre húzott lánccal, és én még így sem fogok nagyon közel menni hozzád. Ha nem állsz neki őrjöngeni, és engedelmes leszel, akkor a papi érkezéséig itt nem fog senki bántani. Arra nem esküszöm meg, hogy ha kivisznek, vissza a vallatóba, akkor sem nyúlnak hozzád. A helyedben átgondolnám, hogyan viselkedjek, mert arra, gondolom, már rájöttél, hogy nem volt díjnyertes ötlet lefejelni, aztán megtaposni Morrist. Ennek ellenére, úgy tudom, hogy enni és inni is kapsz majd.

– Mi van Marckal? – kérdezte White, mit sem törődve az esetleges következményekkel.

– Nem tudom. De jobban járt, ha már megdöglött – felelte készségesen és kimondottan őszintén a kérdezett.   

Isabelle arca eltorzult, neki akart rontani Samnek, de az precízen kimérte az ártótávolságot, azon kívül állt, így a lány hozzá sem tudott érni.  

Sam Dwayne csak elvigyorodott, leszórt néhány ruhadarabot a földre, hátat fordított és kiment a cellából.

Steven Morris eközben a vallatóban, Karl Dwayne segítségével, Northmanbe próbált életet lehelni. Az idősebbik Dwayne már a harmadik vödör vízzel locsolta Marcot, mire az nagy nehezen mutatott némi életjelet. Morris felállt a dobogóra, megfogta egykori tanítványa haját és elmerülten vizsgálgatta a zúzódásokat. Aztán nagyot sóhajtott és lement az emelvényről. Jól tette, mert Northman rosszullétének már a hangjaitól is undorodott, és nagyon nem akart belőle a ruhájára, arcára. Pedig, tényleg csak pillanatok kérdése volt, hogy ezen a fronton is pórul járjon.

Karl ennek okán, szorgalmasan öntözgette vízzel Marcot, majd amikor már nagyjából két órája nem vette elő a vallatottat a rosszullét, szólt Morrisnak.

Steven vigyorogva bökte a fájdalomcsillapító injekciót egykori tanítványába, aztán leoldoztatta a láncról és bevitette a zuhanyozóba. Amikor Sam meglátta, tiltakozva megszólalt:

– Ki van zárva! Én ugyan hozzá nem érek! Kihozom a bigét, majd ő megfürdeti.

Isabelle kapott védőruhát, Morris figyelmeztette, hogy csak egy rossz mozdulat és mindkettőjükbe golyót eresztenek. A három férfi árgus tekintetétől kísérve, csőre töltött, rászegezett pisztolyaiknak célkeresztjével a hátában, White bemehetett végre Northmanhez.

A mentor lehunyt szemmel, a rozsdamentes asztalhoz szíjazva várt, miközben meggyötört testén közepes erősséggel folyt a langyos víz, amely a lefolyóban már jócskán elszíneződve tűnt el.

Isabelle – rá nem igazán jellemző módon – remegő, halk hangon szólalt meg:

– Marc...

A férfi lassan – már amennyire képes volt rá – kinyitotta a szemét. Northman szürkéskék szeme közel úgy nézett ki, mintha egy középkategóriás vámpírfilm főszereplője lett volna. Az írisze körül a fehér gyakorlatilag vérvörös volt. Markáns, férfias arca vérömlenyektől tarka, és nem is lila, hanem szinte fekete.

– Istenem… – nyögte Isabelle, majd megpróbálta gyengéden, óvatosan lemosni a borostás arcot, miközben azon igyekezett, hogy a sebekbe is jusson a fertőtlenítős szappanból.

Northman nem mozdult, valószínűleg, egyébként sem esett volna jól neki a mocorgás. A lány alapos volt, hiszen a fülében visszacsengett az ifjabbik Dwayne megjegyzése a fertőzés lehetőségéről, és nem akart kockáztatni. Még akkor sem, ha mentora állapota semmiféle bizakodásra nem adott okot. Már egy közepes méretű csoda sem lett volna elég ahhoz, hogy megmeneküljenek, hiszen ha eltűntek volna a falak és rácsok, nem beszélve Morrisról és az embereiről, Marc akkor is közel mozgásképtelen volt. Isabelle White arca nem csak a víztől volt nedves, a tehetetlenség könnyei is kibuggyantak a szeméből, de azokat igyekezett elrejteni, mindenki elől.    

Miután végeztek, közös cellába rakták őket. Elsőként a férfit pakolták át az ágyra, az ő egyik csuklójára is bilincs került. Northman teste továbbra is olyan ernyedt, tartás nélküli volt, mintha valóban nem lenne egyetlen ép csontja sem.

Steven Morrisnak roppantul elege volt már az egész napból. Fájt az orra meg a bordái, ráadásul, a jobb kezének számító Tylert továbbra is elzárva kellett tartani, mert még mindig az őrjöngő fázisban volt. Karl és Sam kitett magáért, rájuk fért a pihenés. Morrisék tehát hamarosan visszavonultak, így Isabelle és Marc kettesben maradt. A lány rögtön odament mentora ágyához, hogy ha szükséges, bármiben segíteni tudjon. Northman aludt, hiszen jó nagy adag fájdalomcsillapítót bökött bele egykori mentora. White elmélyülten nézte egy ideig, majd melléfeküdt, és kettőjükre húzta a takarót. A nő néha elszundított, de többször is felriadt, és megnézte a közel mozdulatlanul fekvő Northmant.

Már virradt, amikor a férfi felébredt. Nem érzett magában elég erőt ahhoz, hogy valamelyik végtagját megmozdítsa, de kezdésnek megelégedett azzal, hogy nézhette Isabelle-t. Rajta kívül nem sokan látták volna most vonzónak a lányt, viszont neki megkönnyebbülés, öröm és boldogság volt látni, hogy él és ott van vele. Mélyet sóhajtott, aminek a hangjára szinte kipattant a csokoládészín szempár. Isabelle mosolyra húzta a száját, még akkor is, ha felrepedt ajkaiba rögvest fájdalom hasított. Felemelte a kezét, és végigsimított a borostás arcon.

Mire Morrisék előkerültek, mindketten a saját ágyukban voltak. A fogva tartók elsőnek a lányt vitték el fürdőszobázni, aztán Northmant állították talpra és támogatták ki. Marchoz kellett mindkét iker, hiszen továbbra sem igazán állt meg a lábán.

Steven Morris az egész délelőttre eltűnt és még Bones sem volt szabadlábon. Karl és Sam óvatos volt, ha be kellett menni a cellába, az egyikük pisztollyal fedezte a másikat. Valószínűleg, Sam lehetett a csoport „ápolónője” hiszen Northman injekciózását ugyanúgy ő végezte, mint Tyler Bones sebének kötözését. Karl általában ételt és italt vitt. Az ifjabbik Dwayne közvetlenebb volt, ezt Isabelle White rögtön észrevette, így egy alkalommal meg is kérdezte tőle:

– Komolyan azért bántok így velünk, hogy tudjak találkozni az apámmal?

– Igen – válaszolt készségesen Sam. – Bár az elnök is felajánlott ezt-azt, ha kiiktatunk, de apád ajánlata sokkal jobb volt. Megegyeztünk az öregeddel, és minden segítséget megadott hozzá, hogy összejöjjjön. Pénzt, helyet, kocsikat, gyógyszereket, tényleg mindent. Óvatosságra intett minket veletek kapcsolatban, de nekem nagyon úgy tűnik, hogy a mentorod szart sem ér kislány, és nem kell a para.

Isabelle már mozdult volna, amikor Sam megrántotta a láncot.

– Ne heveskedj, mert esélyed sem lesz némileg emberibb formát ölteni addig, amíg megjön a faterod. Ha sokat vergődsz, ápolásra fogsz szorulni, sokkal jobban és hosszabb ideig, mint most.

White már éppen válaszolt volna, amikor meglátta Northman helytelenítő szemvillanását. Erőt vett magán és csendben maradt, nem akarván feldühíteni a Dwayne-ket, hiszen a jólétük, de elsősorban Marc relatív komfortérzete, tőlük függött.    

Már a második, nyugtatónak szánt, mély lélegzetvétel közepén volt, amikor két férfi hangját hallotta meg, ahogy közelednek. A hangsúlyból és a halk, kedélyes nevetésből úgy tűnt, minimum cimboraság van köztük, akárkik is azok. Isabelle forrón remélte, hogy még egyik sem az apja. El is határozta, ha mégis Edward White-ot pillantaná meg, akkor mindent megtesz majd egy gyors golyóért. Jelenlegi helyzetében sokkal inkább vonzónak tűnt ez a fajta megoldás, mint a beígért megaláztatás és kínzás.  

A beszélgetők közeledtek és White, amikor a szemébe nézett a Morris-szal kedélyeskedőnek, talán még annál is jobban elkeseredett, mintha az apja érkezett volna meg.

Caleb Hunt megvetően végigmérte, majd odafordult a Dwayne-ikrekhez, és barátian kezet rázott velük.