15. rész: Kínok

A nőnek adott első nagy pofon után Morris a társainak üvöltve elbődült, ezért Tyler Bones, Karl Dwayne, és Sam Dwayne hamarosan megjelent a helyiségben. Kárörvendően elvigyorodtak, amikor meglátták a vérző lányt.

Steven leápolta előbb a saját arcát, majd kiadta az utasításokat a továbbiakhoz. A három másik árnyék kiment megint, majd egy hordágyra hasonlító alkalmatosságot toltak be, amit jól láthatóan, a két fellógatott fogoly között helyeztek el. A fekvőfelület rozsdamentesnek látszott, a rászerelt, patinásan sötétre színeződött, vastag szíjak látványa semmiféle jóval nem kecsegtetett. Nyilvánvalóan, akit ráfektettek, nem igazán akart rajtamaradni. Mivel Morris inkább a fejét borogatta, Tyler Bones kezdett beszélni:

– Nem ti vagytok az elsők, akiket itt vendégül látunk. A hely gazdátlan, a környék kihalt. Bár vezet ide út, véletlenül elég nehézkes idetévedni, de ez nem is baj, hiszen jobb érzésű ember nem is akar idejönni. Valaha vágóhíd és húsfeldolgozó volt, a vér szaga beleivódott a falakba, ahogy éreztétek, a bűz még mindig gyomorforgató.

Marc – időhúzásra és figyelemelterelésre játszva – megszólalt:

– A ti szagotokhoz képest nem is vészes.

Bones csak elvigyorodott és folytatta:

– Ingerelj csak nyugodtan, Northman. Nem biztos, hogy a legjobb taktika részedről. Steven miatt elsőként úgyis a ribanc kerül sorra. Ígérem, csodálatos rálátásod lesz!

Tyler nem húzta az időt, odalépett a lány láncához, leengedte Isabelle-t, és amíg a Dwayne-k fogták két oldalról, térdhajlaton rúgta, hogy elesett. White – szokás szerint – nem akart adós maradni, de nem tudott ártani az őt körülvevő férfiak egyikének sem. Bones kéjesen mosolyogva nézte, ahogy Karl és Sam üti a nőt. Ő maga csak azért nem szállt be ebbe a fajta szórakozásba, mert a sebe, ha nem is fájt tűrhetetlenül, azért meglehetősen éreztette vele, hogy van. Az ikrek már tíz perce fárasztották a lányt, hideg pontossággal adtak neki nem veszélyes, mégis fájdalmas leckét. Morris eközben vigyorogva figyelte Marcot, hiszen minden célt érő, elcsattant ütés, vagy találatként puffanó rúgás hangjára megvonaglott a mentor arca, biztosan mutatva azt, hogy Isabelle bántalmazásának látványát pokoli nehéz elviselnie.

Amikor Steven megelégelte a bemelegítésnek számító, közel egyoldalú küzdelmet, intett egyet, így a Dwayne-k megragadták a nőt, és felpakolták a fémasztalra. Isabelle White vergődött, de csak azt érte el, hogy még többet kapott az ikrektől.

Tyler – miután segítői kikötötték a szíjakkal a lányt – úgy forgatta az asztalt, hogy Marc Northmannek valóban remek rálátása legyen. Persze, Steven Morris és az ikrek sem akartak kimaradni a látványosságból, így mindannyian Northman mellé álltak. A mentor – lévén, fel volt lógatva – minden mozdulatot, minden rezzenést látott, holott ha választhatott volna, bizonyára nem ezt nézi. Egyelőre segédeszköz nem került elő, Bones gusztálgatta, nézegette Isabelle-t. Nyilvánvaló kéjjel töltötte el a nő vérző orra, felrepedt szája és szemöldöke. Néhány zúzódás nyoma is elkezdett határozottan színesedni, a lámpa éles fényében szinte pillanatról-pillanatra sötétedtek azok a találatok, amelyeket White már képtelen volt hárítani. Tyler várt, hagyta egy ideig pihenni áldozatát, aztán kezelésbe vette, méghozzá puszta kézzel. A lány vállgödrével kezdte, ujjai közé csippentette a bőrt és morzsolgatta. Isabelle egyelőre csöndben volt és lehunyta a szemét, de a benntartott levegő és az összeszorított fogak elárulták, hogy nem sokáig marad néma. Amikor a férfi ezt megunta, leoldozta az egyik kezet, és a csukló csavarásával már sikerült egy sikolyt előcsalnia a nőből. A csuklóról áttért az ujjakra, majd fordított egyet az ágyon és ugyanezt megismételte a másik kézen. Isabelle és Marc egyaránt tudta, hogy a fájdalmas, de nem veszélyes pontokat veszi sorra Tyler. Igazuk volt, mert Bones rátért a lábakra, a lány a combjára, sípcsontjára, bokájára egyaránt kapott, viszont, ahogy a karoknál a könyököket, úgy a lábaknál a térdeket is kihagyta a férfi.

Isabelle White sikoltott, meggyötört végtagjai remegtek, szeméből folyt a könny. Tyler Bones – arcán földöntúli vigyorral – elővette Isabelle tőrét, amit nem is olyan régen, saját testéből rángatott ki.

Marc, amikor meglátta a kést, vadul elkezdte rángatni a láncait, és izzó gyűlölettel, viszont mégis jól érzékelhető félelemmel a hangjában könyörgőre fogta:

– Morris, ne engedd, kérlek! Hagyjátok békén! Inkább engem, őt ne bántsátok!

Steven elvigyorodott, amikor ránézett Northmanre:

–Te is sorra kerülsz cimbora, ne aggódj! De ne zajongj, inkább figyelj! Nem lehet panaszod, akadálytalan a kilátás. Bones ebben egy kibaszott nagy művész, ne zavard meg!

– Rohadt tetű, aljas görény – üvöltötte az összes erejét összeszedve, a láncait rángatva Northman.

Tyler elfordult Isabelle-től, fellépett a dobogóra, megragadta Marc haját és úgy sziszegte a másik férfi arcába a választ:

– A helyedben bekussolnék, mielőtt a kiscsaj keserüli meg! – lökte el magától a foglyot Bones.

Aztán visszatért a nőhöz, elhelyezkedett a  lábaknál, majd a bokánál a feszes, sztreccs anyag alá nyúlt a pengével és elkezdte felvágni a nadrág szárát. Úgy tett, mintha óvatosan, vigyázva dolgozna, azonban nem vette a szívére, ha a bőrbe is belevágott. Azokon a részeken, ahol az ütésektől vérömlenyek keletkeztek, miután megnyitotta a bőrt, kissé intenzívebb vérzés indult el, mint egyébként, és ez Tyler Bones beteg lelkének meglehetősen tetszett.

Steven Morris árgus szemekkel figyelt, főként a vergődő, láncait üvöltve rángató Marc Northmanre. Pontosan tudta, hogy minden csoportvezetőnek elmondták, miért volt szükséges végleg kivonni Tyler Bonest a forgalomból. Már csak ez a tudat is éppen elég lett volna ahhoz, hogy Marc közel megőrüljön attól, hogy mindkét nőjét Tyler vette kezelésbe. Azonban, Morris nem tudhatta, hogy Isabelle mentora, a Carmen halálát dokumentáló videózás után kifaggatta Caleb Huntot, és sokkal többet megtudott Bonesról, mint amit anno előadtak nekik. Tyler kegyetlensége és majdhogynem a kezelhetetlensége is egy dolog volt, azonban, ha vért látott, többször vesztette el a kontrollt, mint nem. Volt, hogy erősen vérző társán egy jól irányzott döféssel segített, kötözés és egyéb vérzéscsillapítási módszerek helyett. Akik ellen bevetették, azokkal is különösen kegyetlen volt, de még az elnök és a tanács tagjai is besokalltak attól, hogy Bones, mint egy vérszagtól megvadult állat, a saját társait is képes volt legyilkolni. Ehhez pedig, nem kellett sok, csak némi vér.

Az, hogy Isabelle-nek fájt, a sikoltásokból tisztán tudható volt. De Marc látta a kétségbeesett félelmet is a lány arcán, és ez megőrjítette, szinte elvette a józan eszét. Az csak rátett egy lapáttal, hogy a nő karcsú, vadítóan szexis testéről Tyler Bones a tőrrel lehámozta a ruhát, így az immár meztelenül feküdt a hideg fémasztalon. Az éles fényben szinte tűélesen látszó ütlegek okozta vérömlenyek és a tőr által felkarmolt, véres sebek beleégtek Northman lelkébe. Tudta, hogy viselkedésével a kedvében jár Morrisnak, de egy jó ideje már képtelen volt uralkodni magán. Akkor üvöltött minden eddiginél jóval nagyobbat, és kezdte szinte emberfeletti erővel rángatni a láncait, amikor meglátta a pillanatot, amint Bones átlényegült egy vérszomjas valamivé. A sokszoros gyilkos egyébként sem szimpatikus arca valami torz rettenetté gyűrődött, torkából mély, morgáshoz hasonlatos hang tört elő. Valószínűleg, Steven és a Dwayne-k nem először voltak ennek tanúi, mert még mielőtt bármi végzeteset művelhetett volna a sikoltozó, rettegő áldozattal, rávetették magukat, elrángatták a nőtől, és megbilincselve kivitték a helyiségből.

Hamarosan visszatért a csoportvezető és az ikrek is. Isabelle ágyát felállították a fal mellett, de sem a lány sebeivel, sem a pőreségével nem foglalkoztak.

Steven vigyorogva tájékoztatta Northmant az elkövetkezőkről:

– Edward White-ot várjuk ide, tanítványod édesapját. Aki egyébként, ragaszkodik hozzá, hogy élve kerüljetek a szeme elé. Mivel ő a megbízóm, aki fizet, ezért kénytelen voltam Tylert megfékezni, hiszen elég sok mindent beígért az öreg. Nem csak lóvét, mielőtt rám sütnéd, hogy milyen pénzéhes vagyok. Úgyhogy, nyugi, addig minimum életben maradtok. Mivel a kicsi Isabelle nem volt soha apukája engedelmes, pici tündére, ezért Edward kifejezetten kérte, hogy igazítsunk némileg fazont a lányán addig is, amíg ideér. Most te jössz, Northman, csak megvárjuk, amíg a kicsi bige teljesen észhez tér, hadd élvezze ő is, amit te kapsz!

– Annak a nyomorult, faszkalap White-nak betegebb az agya, mint annak a megláncolt, vérfürdőző vadállatnak, aki csak akkor kurva erős, ha nem tudnak védekezni ellene! – forrt Marcban az indulat.

– Lehet, de tengernyi lóvéja van, és vastagon mézes a madzagja is, király az ajánlata. Ezért még azt sem éreztem drágának, hogy Bonest most leszedjük a pipiről. Nem baj, amíg nincs itt a papa, addig odafigyelünk, hogy ne legyen gond. Edward a lányával kapcsolatban egy kis látványos, tevőleges szórakozást is beígért, ha az megvolt, Tylert igazán nem lesz nehéz megint felhergelni.

– Ocsmány féreg! – köpte ki szinte Marc Northman, hiszen arra már nem tudott mit mondani, amire Morris célozgatott.

– Ő, vagy én? – vigyorgott Steven.

– Mindketten.

A válasz hallatán Marc egykori mentora csak intett egyet, az egyik Dwayne koncentráltabb eszméletre pofozta Isabelle-t, a másik pedig megfeszítette Northman lácait. A nőt úgy helyezték el, hogy jól láthasson mindent, aztán elkezdték megdolgozni Marcot. Rá már nem vigyáztak annyira, mint a lányra. Az éppen soros verőlegény fellépett a dobogóra, így egy szintre került Northmannel. Steven Morris volt az első, aki leginkább egykori tanítványa fejét ütötte. Marc kezdetben, amíg még volt hozzá ereje, néha elhúzta a fejét a felé zúduló ököl elől. Ilyenkor felrepedt szájával gúnyosan mosolygott, de csak azt érte el vele, hogy Steven még erősebben ütötte.

Marc Northman bosszantóan sokáig bírta csendben a verést. Már arccsontja, szája, orra, szemöldöke is vérzett, amikor Morrist leváltotta az egyik Dwayne. Karl a fogoly felsőtestét használta boxzsáknak, felváltva osztogatta az ütéseket a lánccal közel mozdulatlanná feszített férfi gyomrára és bordáira.

Amíg mentorát ütötték, Isabelle-t az éppen pihenő két férfi egyrészt arra kényszerítette, hogy nézze Northmant, pluszban össze is tapogatták. Az árnyékoknak roppantul tetszett, amikor Marc vére időnként ráfröccsent a lányra, azt azonmód szét is kenték a testén. Isabelle White-ot leginkább Northman szenvedése viselte meg, de azért a kiszolgáltatottság és a verés okozta fájdalom is hozzájárult ahhoz, hogy a nő álla remegni kezdett és hiába próbálta visszagyűrni a könnyeit, azok világos sávot rajzoltak vérmaszatos arcára. Isabelle sírva, szinte csak magában könyörögve, a szájába hasító fájdalommal mit sem törődve, alig hallhatóan suttogta:

– Aljas rohadékok, elég, elég, elég!

Northman verése már a második körnél járt, amikor a férfi teste elernyedt, feje a mellkasára csuklott, és a feszítés ellenére úgy lógott a láncon, mintha nem lenne egy darab csontja sem.

Isabelle könnyei megállíthatatlanul potyogtak, hiszen ránézésre képtelenség volt megítélni, hogy Marc él-e még egyáltalán.