13. rész: Az üldözés

Caleb egészen addig nem mozdult, amíg Marc és Isabelle autója, nagy porfelhőt kavarva maga után, el nem tűnt a kanyarban. Arcáról eltűnt a könnyednek szánt vigyor, vállai megfeszültek, ahogy összeszűkült szemmel körbenézett. Miután megbizonyosodott róla, hogy senki sem figyeli, döngő léptekkel vonult vissza az udvarra, ám ezúttal ügyet sem vetett a még mindig darabjaiban álló motorra. Besétált a házba, magához vette fegyverét és egy újabb üveg whiskyt, majd a konyhaasztalhoz leülve várt. Még csak az ital felénél járt, amikor megcsörrent a mobilja. A kijelzőre rá sem pillantva emelte a füléhez a készüléket.

‒ Hunt.

‒ Caleb – szólt bele az elnök kissé rekedt hangon – Új feladatom lenne a számodra.

‒ Éspedig? – dőlt hátra a széken a férfi, majd nagyot kortyolt a füstös ízű szeszből.

‒ Sürgősen likvidálnia kellene két személyt.

‒ Northmanre és a tanítványára céloz, elnök úr?

‒ Igen – jött a kelletlen válasz, mire Caleb felmordult. – A vérdíj húszmillió, az kapja meg, aki…

‒ Leszarom a pénzt! – vágott közbe Hunt. – Ingyen is megölöm magának Northmant! De csak azután, hogy kizsigereltem a kislányt, a szeme láttára – szorult ökölbe a keze az asztalon.

‒ Helyes! – nyugtázta az elnök. – Két napot kap!

‒ Nem kell annyi – válaszolt Caleb és letette a telefont.

Marc nem szívesen állt meg, de fogytán volt a benzin és nekik is enniük kellett valamit. Nagyot sóhajtva fékezett le egy útmenti benzinkútnál. A visszapillantóban tükröződött a lemenő nap narancssárgás-vöröses fénye, míg az anyósülésről Isabelle átható, csokoládészín szemei meredtek rá. Mindkét látványt kerülte pillantásával, helyette hátranyúlt a bőrkabátjáért és kiszállt az autóból. A nő követte őt.

‒ Amíg tankolsz, addig én szerzek…

‒ Nem! – vágott tanítványa szavába Marc, miközben belebújt a kabátjába. – Itt maradsz! Megtankolod a kocsit és vársz!

‒ Ez most parancs? – kérdezte némi élellel a hangjában Isabelle.

‒ Annak veszed, aminek akarod, nem érdekel – kerülte meg az autót Northman és a tanítványa elé lépett. – A lényeg, hogy fogadj szót! – hajolt egészen közel a nőhöz, így mielőtt az visszavághatott volna, egy gyors csókkal hallgattatta el. – Te sokkal...feltűnőbb jelenség vagy, mint én. Mindjárt jövök!

Isabelle puffogva nézett a férfi után, és a kelleténél lendületesebben tépte ki a benzin töltőpisztolyt a helyéről.

‒ Még valami – fordult hátra Marc. – Ha úgy adódna, ne várj rám! Taposs a gázra és menekülj!

‒ Egy fenét! – sziszegte White és hátat fordított mentorának.

Northman a kis üzletbe lépve biccentett a fiatal eladónak, majd lopva felmérte a biztonsági kamerák számát és elhelyezkedését. Kerülve minden hirtelen mozdulatot, lassan pakolta meg kosarát, miközben fél szemmel Isabelle-t, fél szemmel pedig a srácot figyelte a pult mögött. Volt valami furcsa a fiúban, valami, ami idegessé tette Marcot, és arra késztette, hogy felhagyjon a nyugodt, ráérős vásárló látszatával. A kasszához lépett, hogy gyorsan kifizesse a halom kaját és leléphessenek innen Isabelle-lel, amikor ismerős hang ütötte meg a fülét.

‒ Nem tudtam, hogy ekkora rajongója vagy a mogyorós csokoládénak – lépett mellé ráérősen a karcos hang tulajdonosa. A hangé, amit ezer közül is felismert volna. – Vagy inkább az odakint várakozó, szemrevaló hölgy kedvére akartál csak tenni? Oh, Marc…

Northman a mellette kuncogó, negyvenes éveinek végén járó férfira pillantott. Ujjai megfeszültek az említett, piros csomagolású édességen, míg a velük szemben álló fiú úgy remegett, akár a kocsonya.

‒ Steven – szűrte a fogai között a kelletlen üdvözlést.

‒ Nocsak, hát nem is örülsz? Látom, jót tett neked a halálom. Magas beosztás, menő ruhák, csak úgy döglenek utánad a nők – nevetett fel Morris és a pultra csapott, mire az eladó rémülten ugrott hátra. – Hogy is hívták azt a rövid hajút? Christina?

‒ Carmen – morogta Marc, erősen küzdve a vágy ellen, hogy tanítványa felé pillantson.

‒ Oh, igen! Carmen. Vadító szépség volt, nem mondom. De ez a másik...Isabelle – ejtette ki lassan a nő nevét Steven. – Igen. Őt lehet, hogy megtartom magamnak. Remélem, Bones nem tesz benne nagy kárt!

Marc eddig bírta türtőztetni magát, fejét az ablak felé fordította, épp akkor, amikor Tyler a tanítványa mögé osont.

‒ Isab… – akarta kiáltani, de ekkor egy erős kar szorult a torkára.

A tetoválásból rögtön tudta, hogy az egyik Dwayne testvér próbálta ájulásig szorítani. A fickó erőfölényben volt, így Northman hiába küzdött, pláne, hogy a látómezejében megjelent a másik, és beleöklözött a gyomrába.

Isabelle, még mindig kissé bosszúsan, visszazárta a tanksapkát az autón, amikor a szeme sarkából mozgást látott visszatükröződni az ablaküvegen. Nem volt ideje a fegyveréért nyúlni, megpördült a tengelye körül és a töltőpisztoly ravaszát tövig nyomva, benzinsugarat spriccelt támadójának arcába. Bones dühödten felordított és a kezével próbálta védeni a szemét. White-nak csupán ennyire volt szüksége, kezében villant a tőr és mélyen a férfiba szúrta, bár fogalma sem volt róla, hogy pontosan hová, elvégre, egyelőre annyi volt a lényeg, hogy levakarja magáról. Tyler nekitántorodott a kútoszlopnak, mire Isabelle eldobta a töltőpisztolyt és az autó motorháztetején átcsúszva vágódott be a vezetőülésre. Pillantása az üzlet felé esett, és nem gondolkodott tovább. Rátaposott a gázra és egy éles jobb kanyarral célba vette a benzinkút boltjának fotocellás ajtaját.

Isabelle ugyan nem látta pontosan, hogy odabent mi történt, viszont biztosan tudta, hogy Tyler Bones nincs egyedül. Azon már nem is filozofált, hogy hogyan találták meg őket ilyen gyorsan, mert most nem ez volt a legfontosabb dolga. A fotocellás, biztonsági üveges ajtó nem nyílt elég gyorsan, így az ütközés pillanatában apró darabokra robbant, az autó karosszériáján úgy kopogtak a darabjai, mint a jégeső. Az autó bőgő motorral, üvegcserepeket fröcskölve vágódott be az események közepébe. Morris ledermedt, a Dwayne-ikreket pedig szabályosan lesodorta a karosszéria Northmanről. Marcnak sem volt érkezése arra, hogy a visszavágó gondolatával játsszon, így hát inkább villámgyorsan bevetődött a kocsiba, Isabelle pedig tövig nyomta a gázpedált. Az autó hátramenetben mindent letarolt, aztán nekilódult és kirobbant az üvegajtó helyén. Karosszériáján immáron a felocsúdó árnyékkommandósok lövedékei kopogtak, és igazán nem lehetett rájuk fogni, hogy spórolnának a golyókkal.

A kútoszlop mellett, vérmaszatos ruhában álló Tyler Bones is beszállt a lövöldözésbe, amikor a menekülők autója elhúzott mellette. A benzinkút shopjában a Dwayne-ikrek kilőtték a biztonsági kamerákat, Steven Morris pedig az alkalmazottat. A négy árnyék sietősen, mégsem rohanvást ment a kút épületének hátuljánál álló autójukhoz. Karl Dwayne előásta a nyomkövető vevőegységét, és navigálni kezdte a kormánynál ülő Stevent. A hátsó ülésen eközben néhány perccel fiatalabb öccse, Sam elsősegélyben részesítette Tylert. Bones még a kútoszlop mellett kiügyeskedte magából White tőrét, így már csak a kötözés volt hátra. Az ifjabbik Dwayne lefertőtlenítette a sebet, majd lefedte azt. Sam vigyorogva figyelte sérült társát, amint az a lány tőrével játszott. Az ápolónőként tevékenykedő árnyék már társa mozdulataiból és összehúzott szeméből látta, hogy elég nagy bajban lesz az a késelő kis ribanc, ha végre elkapják őket. Márpedig, elkapják. Morris nem rohant, hiszen még két másik autó is úton volt, és azon igyekeztek, hogy bekerítsék a menekülőket.

Isabelle száguldott, Northman nézte a tükröket és mindenféle mellékutak felé irányította a lányt. Marc hirtelen szólalt meg, a lány még egy kicsit össze is rezdült a hangjára, nem különben a tartalomra:

– Már ott voltak. Ugye, tudod Isabelle, hogy ez mit jelent?

A nő csak némán bólintott, aztán beleállt a fékbe és megtekerte a kormányt. Ugyanis, előttük az úton keresztben egy autó állt, meg két férfi, miközben lazán tartották a vállukra vetett géppisztolyokat. White elszáguldott egy mellékúton, de hamarosan ott is összefutottak üldözőikkel. Ők azonban már nem bízták a véletlenre, szöges útzárat raktak ki, így a lány a közelükbe se ment. Visszafordult, de még alig lépett a gázra, amikor ismét fékezésre kényszerült, hiszen a kereszteződés előtt, felmeredő tüskékkel egy ugyanolyan útzár volt az aszfaltra téve, mint az előbbi. Northman ugyanúgy a menekülés lehetőségét kereste, mint Isabelle, amikor oldalról nekik rontott egy gallytörővel, tetőreflektorokkal felszerelt terepjáró-monstrum. White villámgyors hátramenettel elkerülte az ütközést, kikerülte a böhöm terepjárót, de a keskeny aszfaltcsíkot mindkét oldalról homokos talaj szegélyezte, ezért semmi értelme nem lett volna lehajtani az útról.

Isabelle White megállt és Marcra nézett, aki egy vállrándítással jelezte, hogy nincs parancs, tegyen amit akar, vagy tud. A lány füstölgő gumikkal süvített az útzár felé, ami mögött nem állt autó. A becsapódás előtti utolsó pillanatban félrekapta a kormányt, így lendületből a homokban kötött ki, majd újra korrigált, így az akadály mögött máris megint aszfaltot ért a járgány kerekeivel. Eszeveszett tempóban száguldott, és úgy tűnt, hogy némi előnyre is szert tudnak tenni. Viszont Steven Morris talpa szintén ráfeszült a gázpedálra – és mivel vélhetőleg, egy iskolát jártak – hasonlóan offenzív vezetési technikája volt, mint a nőnek. Isabelle nem tudott meglógni, egyre fogyott a két kocsi között a távolság. Néhány perc alatt az üldözők utolérték őket, Marc egykori mentora pedig a leckéztetés mellett döntött. Többször ráhúzta a kormányt a másik autóra, de a lány ügyesen korrigált. Amikor Steven rájött, hogy ezzel a módszerrel még elfogócskáznak egy ideig, intett a mellette ülő Karlnak, aki immáron nem a jeladó vevőkészülékét, hanem a pisztolyát szorongatta. Dwayne a hátsó kerékre célzott, és mivel igen gyors volt a tempó, ezért az üldözött autó többször is megpördült. Mire megállt, másik két autó is érkezett, azokból fegyveresek szálltak ki, akik nyilvánvalóan nem Northmanék oldalán kívántak beleszólni a végkifejletbe.

Marc halkan odaszólt tanítványának, hogy akkor is engedelmeskedjen, ha nagyon a nehezére esik, majd felemelt kézzel kiszállt az autóból.

– Nocsak, a nagy Marc Northman, amint megadja magát – gúnyolódott Morris. Aztán végignézett a kormány mögül kicibált Isabelle-en, odalépett hozzá, megmarkolta a haját, hátrahúzta a fejét és vigyorogva folytatta: – Ezt tuti szereted, te ribanc, elvégre Warren Jones is hasonlóval kedveskedett.

Marc az egyik Dwayne-t felrúgta, aki a másikat elsodorva adott alkalmat arra Northmannek, hogy még a  túlerő ellenére is megpróbáljon valamit tenni. White sem tétlenkedett, és bár fájdalmasan sok hajszálába került, kiszabadította magát Steven markából. Tyler Bones – bár sokkal jobban szerette a szúró- és vágófegyvereket – a nő fejére szegezte a pisztolyát, és ezzel két pillanat alatt rövidre zárta az eseményeket. Marc megkapta a szokásos gyomrosát az egyik Dwayne-től, Isabelle jutalma pedig egy nagy pofon volt, Morristól. Northmant térdelve és öklendezve is büszkeség töltötte el, hiszen tanítványa remekül alkalmazta a tanultakat. Mert ugyan Steven pofonja valóban elérte, azonban a lány jócskán rájátszott a hatásra. A földre zuhant és ott is maradt, így pillanatnyilag nem szolgáltatott okot arra, hogy megint megüssék.

Mindkettőjük kezét hátrabilincselték, és bepakolták őket egy furgon rakterébe. Egymással szemben feküdtek, majd a férfi nagy munkával annyira közel vergődött a lányhoz, amennyire csak tudott.

‒ Sajnálom, Isabelle – suttogta Northman, és olyan közelről nézte tanítványa szemét hogy az orruk is összeért.

White, amennyire tudott, még közelebb húzódott mentorához. A férfi lemondóan sóhajtott egyet, aztán megemelte a fejét, és megcsókolta. Vágy és féltés keveredett csókjaikban, hiszen az elég biztosnak látszott, ezt már nem élik túl. Egészen addig csókolták egymást, amíg a furgon meg nem állt, ekkor  Northman lendületet vett és messzebb gördült Isabelle-től. Nem akart még egy ütőkártyát adni Morrisék kezébe azzal, hogy összesimulva találják őket.