Oliver Black kinyitotta kórházi
szobája ajtaját, és csodálkozva nézte a tökéletesen elsötétített helyiséget.
Emlékei szerint, teljesen felhúzta a redőnyt, sőt még az ablakot is kinyitotta,
mielőtt elment volna az orvosi szobába, az előírt ellenőrzésre. Az elnök
szívritmusa felpörgött, amikor belegondolt, hogy ez mit jelenthet. Nyilván, nem
a szobája takarítását. Black érezte,
hogy a vérnyomásmérő felpumpálja a mandzsettát és azt is sejtette, hogy a mért
érték kiugróan magas lesz. Nem voltak illúziói, tudta, hogy White megtalálja
majd. Az is közel részletkérdés volt, hogy az apa, avagy a lánya teszi előbb
tiszteletét nála. Mindkettőjükre számított, elvégre az üldözött Isabelle
mellett ott állt Marc Northman, aki az egyik legjobb problémamegoldó volt.
Edward pedig… Aki kezdetben a barátja volt, aztán rávette az árnyékkommandó
létrehozására, és amikor összeállt a csapat, „lenyúlta” Morrisékat. A mogul
elsőre azzal kínálta meg Stevent, amire az vágyott, így az árnyékok
lojalitásához nem is fért kétség. Northman Carmenjét is csak azért vállalták be
– bár ezt akkor még gondosan titkolták – mert Edward White érdekei éppen
egybecsengtek Oliver Blackével.
Az egykori elnök tehát felkészült
rá, hogy a foteljében üldögélő „vendég” nem a legjobb szándéktól vezérelve vár
rá, de minden mindegy alapon a kapcsolóhoz nyúlt, hogy szembenézhessen vele.
A szoba fényárba borult, a
fotelben ülő pedig gúnyosan elmosolyodott, amint konstatálta, hogy roppant mód
meglepte Blacket.
– Morgan! – suttogta elhalóan
Oliver.
– Ahogy mondod – maradt a
letörölhetetlen vigyor Hishida Kazuki, azaz Brian Morgan arcán. – Tudod, a
keleti ember szereti az egyensúlyt. Amikor a jó és a rossz kiegyenlíti egymást.
Mostanság egy kicsit mintha felborult volna ez az egyensúly, elvégre mindannyian
azt hiszitek magatokról, hogy vagytok valakik. Ráadásul, mindegyikőtök azt
képzeli, hogy ő a sokkal valakibb.
– Brian, én… – kezdte volna a
suta védekezést az egykori elnök, de a japán a szavába vágott:
– Igen, te, Oliver. Akinek az
lett volna a feladata, hogy a jó oldalt támogasd, segítsd, hogy a rosszat
kordában tudjuk tartani. Elvégre, ha valamihez nem egyszerű hozzájutni, annak
mindig magasabb az ára, mintha minden sarkon kapható lenne. Ez a fegyverrel
vagy a kábítószerrel is így van. Mindig attól kell tanulni, aki érdemes rá. Itt
van például az 1920-as Volstead-törvény, közérthetően, a szesztilalom. Fogadni
mernék rá, hogy Al Capone rengeteget lobbizott azért, hogy életbe lépjen,
hiszen így meg tudta magát szedni általa. Még azt is el tudom képzelni, hogy
Andrew Volsteaddel közösen whiskyzve találta ki az egészet. Szóval, hagytam
veled futni a lovakat, időnként még néhány emberem beáldozására is hajlandó
voltam. Ők is jól jártak, hiszen amíg tartott a dolog, jól éltek, a bukás
lehetősége pedig mindnek benne volt a paklijában. A magánakciókat abban az
esetben engedélyeztem, ha logikusan levezetve megokolták, nekem mi hasznom lesz
belőle. Viszont, Edward és te az utóbbi időben igencsak elfelejtettétek nem
csak engedélyeztetni, hanem csak csupán közölni is.
– Tudom, hogy sokat köszönhetek
neked, Brian – kezdte a válaszát Black.
– Én nem úgy látom – jegyezte meg
Hishida. – Elmentél odáig, ahonnan nincs visszaút, ezzel mindketten tisztában
vagyunk. Ha nem így lenne, te nem lennél itt, hogy amint beállították a
vérnyomásodat, átszabasd a fejedet, és az új személyazonosságoddal meglépj,
immár mindenki elől.
– Ha elengedsz, megígérem, hogy
többet nem hallasz rólam – alkudozott Oliver.
– Ez már kevés, Black. A White-ok
és a belügyminiszter sleppje is tudja, hogy itt vagy. Keresni fognak, és meg is
találnak, ebben is biztos lehetsz. De, ha most önként velem jössz,
kiköszörülheted a csorbát – nézte várakozón a másik férfit a japán.
Oliver Black nem kérette magát,
levette magáról a vérnyomásmérőt, az ágyára dobta, és anélkül, hogy bármit is
magához vett volna, Kazuki nyomába szegődött. A kórház előtt Hishida
páncélozott limuzinja várt rájuk, és amint becsukódott az ajtó már indultak is.
Az egykori elnök a kocsikázás
ideje alatt hallgatásba burkolózott, és útitársa sem szólt egy szót sem. Black
úgy gondolta, hogy a feltétlen engedelmesség és az, hogy nem kérdezősködött,
néhány jó pontot jelent. Mert Brian Morgannek igaza volt, elszaladt az a
bizonyos ló, és valóban jó messzire vitte…
Az Edwarddal való csatározással
felhívta magára a figyelmet, méghozzá azokét leginkább, akik felé
megbízhatóságot, lojalitást, pártatlanságot kellett volna sugároznia. Akiknek
csak egy hivatalnokot lett volna szabad látniuk, aki a magasabb cél érdekében
cselekszik, amit ráadásul csak és kizárólag utasításra tesz. Ez az egész, hiba
volt. Nagyon nagy hiba. Ha pedig, Hishida Kazuki most azt mondja, ez az utolsó
esélye, akkor ezt most meg kell ragadni. Muszáj.
Isabelle White az első két napot
határozottan élvezte az Arabellán. Egyelőre annyi volt a feladata, hogy
különböző napszakokban modellt állt (azaz feküdt) Marcnak, aki fotókat csinált
róla. Jones kajütjében, megbilincselve. A harmadik napon már nem volt sem
rövid, sem annyira élvezetes a fotózás, hiszen Ethan Ross is beszállt. Northman
keze sokkal nagyobb és más formájú volt, mint Luke-é, ezért kellett keresni
valakit, akié hasonlított Joneséra. Ezek a képek már igencsak emlékeztettek
azokra, amelyeket a fegyverkereskedő az árverés után, a házában készített a
lányról. A negyedik napon még emelték a tétet, és bevetették Luke Jonest is. Warren
öccse dühös volt és eszébe sem jutott együttműködni. Egészen addig, amíg meg nem
látta a lányt. A bátyja gyilkosát. Aki a kajütben, meztelenül, az ágyban
feküdt, a két keze a támlához volt bilincselve. A kiszolgáltatott helyzet
ellenére azonban a nő szemében olyasmit látott, ami még inkább felkorbácsolta a
vágyait. Isabelle pillantásából sütött a megvetés és az undor. Luke arcán
megrándult néhány izom és lassan elindult a nő felé. Ellentétben az előző
alkalommal, most csak a lány keze volt megbilincselve, így valamennyire képes
volt védekezni is. White tisztában volt vele, hogy amennyire csak lehet, fel
kell hergelnie a férfit, hogy mindenféle kontrollját elveszítse. Isabelle várt,
a fegyverkereskedő pedig lassan közeledett. Jones hirtelen egy szempillantás alatt
rávetette magát, a nő erősen koncentrált arra, hogy figyelmen kívül tudja
hagyni a tényt, minden megmozdulását és az összes porcikáját filmre veszik. Úgy
rúgta meg a férfit, hogy fájdalmat okozzon, de az ne váljon használhatatlanná. Marc
kezelte a telefon kameráját, és erősen uralkodnia kellett magán, mert hang
nélkül, lehetőleg mozdulatlanul kellett tartania, hogy semmit ne kelljen
ismételni. Luke arca elsötétedett, elkapta a rugdosódó lábat és maga felé
rántotta. Isabelle csuklójába belemélyedt a bilincs, a válla is megrándult, így
felsikoltott. Jones kegyetlen vigyorra húzta a száját, de miközben
gyönyörködött a lány fájdalmas fintorában, ismét kapott egy rúgást. A férfi
szája felrepedt, de a kedvét nem vette el a találat, egyébként is, gyorsan
megtorolta. Ms. White már tapasztalta nemrég, hogy milyen, amikor a combjára
rátérdel a fickó és rá is nehezedik. Úgy tűnt, ez Luke bevett és jól
begyakorolt fogása, ami kellőképpen fájdalmas, így az ellenállást is megtöri
egy kicsit. Viszont Isabelle válaszul akkorát rúgott a másik lábával a férfiba,
hogy az lefordult róla. Jones agyát elöntötte a düh, rúgótávolságon kívülre
húzódott, megragadta a lány mindkét bokáját és hasra fordította. Villámgyorsan
ráfeküdt a nő hátára, marokra fogta a haját és hátrahúzta a fejét. Isabelle
szeme könnybe lábadt, felnyögött, Jones pedig oldalra húzta a fejét és
beleharapott a nyakába. A nő felsikoltott, aztán elernyedt, mire a pasas meg
akarta nézni, hogy mi történt vele. Amint a fickó keze Ms. White arcára siklott,
a lány villámgyorsan reagált és beleharapott a karjába. A pasas a fájdalom
miatt testhelyzetet váltott, így Isabelle meg tudott mozdulni, ledobta magáról
és megint megrúgta. A férfi válaszreakciója szintén gyors volt, a vállánál
fogva rántotta maga felé a lányt és lekevert egy hatalmas pofont neki. Már nem
csak Luke Jones, hanem Isabelle White is vérzett. A fegyverkereskedő arca
rángatózott az indulattól, csépelte az alatta fekvő lányt, majd rányúlt a
torkára és elkezdte szorítani. A nő – amennyire csak tudott – küzdött,
vergődött, de a levegőért folytatott küzdelem közben már nem tudott mindenre
odafigyelni. Ellenállása pillanatról-pillanatra lankadt, így Jones egyrészt
valóban megfeledkezett arról, hogy hol van, másrészt úgy érezte, győzött. A
kritikus pillanatban azonban, Marc valósággal letépte Isabelle-ről és egy jól
irányzott ökölcsapással ártalmatlanná tette.
Northman betakarta a lányt,
elővette a bilincs kulcsát, kiszabadította a kezét, magához vonta és
átölelte. Ms. White-nak nem csak a bilincs nyoma színesedett a csuklóján; az
arcán, a nyakán, a testén, a combján is virított néhány ütés- és kéznyom. A
mentor nagyot sóhajtva adta oda Rossnak a telefont, két kommandós pedig kivitte
a kajütből az eszméletlen Luke Jonest.
– Jó voltál, Marc – krákogta,
köhécselte a tanítvány alig érthetően.
– Rengeteget kívántál tőlem,
Isabelle. De kénytelen voltam mindent nézni és figyelni, hogy időben közbe
tudjak lépni – cirógatta meg az ujjnyomok kontúrjait a nő nyakán a mentor.
– Te is tudod, ennek a csalinak
nagyon igazinak kellett lennie – futotta el a lány szemét a könny, miközben
ivott néhány korty vizet.
– Tudom. De voltak fenntartásaim.
Kezdésnek nem hittem, hogy Jones valóban ennyire begőzöl, és gyakorlatilag
totálisan a kedvünkben fog járni azzal, amit csinál. Nem gondoltam, hogy
egyáltalán nézni tudom majd, nemhogy rögzíteni. Viszont azt tudtam, hogy
bebizonyítom, tényleg bízhatsz bennem.
Isabelle White nem válaszolt,
csak megcsókolta mentorát, aztán maga mellé húzta az ágyba és elhelyezkedett a
vállán.
A következő napok ismét
fotózással teltek, Isabelle immár bilincsek nélkül, nyitott szemmel, de a képek
tanúsága szerint a környezetére totális érzéketlenséggel hevert a lepedőn. A
szúrásnyomok ugyanolyan jól láthatóak voltak a képeken, mint a gyógyulófélben
lévő vérömlenyek.
Edward White mindig reagált a
küldeményekre és azt kérte Jones-tól, hogy jól dolgozza meg, gyakorlatilag törje
be a lányt, mire megérkezik.
Isabelle és Marc megbeszélte a
problémákat, kibékültek és újra együtt voltak. Ennek okán a tanítvány következő vad ötlete
az volt, hogy az egyik együttlétükről is legyen videó és azt is küldjék el a kedves papának. Ezt a sokadik nap forgatókönyve követte, amely arról szólt, hogy már a
legénység is megkaphatta az engedelmessé drogozott foglyot. Akire már bilincs
sem kellett, hiszen önként maradt és immár szolgálatkészen kedves volt a következő
löket reményében.
A legvadabbra mégis az a kép
sikerült, amelyen Isabelle White fehér bőre valósággal virított a két izmos és
barna férfitest által közrefogva.
Elérkezett a nap, amikor Edward
White-nak meg kellett érkeznie. A kommandósok felkészültek, viszont továbbra is észrevehetetlen volt a jelenlétük. A forgatókönyv ki volt dolgozva, Holden hatalmas apparátust, és minden elérhető, csúcskategóriás technikai kütyüt bevetett a siker érdekében.
Azért, hogy ránézésre minden rendben lévőnek tűnjön, a fedélzeti medencénél Jones ült
a napozóágyon, frissítőt iszogatott, mellette sötét öltönybe csomagolva,
napszemüveges személyi testőre feszített. Isabelle szexi fürdőruhában, a
medencében hűsölt. Szikrázó kövekkel kirakott nyakörvéhez egy aranyozott lánc
volt kapcsolva, amelyet Luke tartott, de elég lazán ahhoz, hogy kényelmes
legyen. Jones engedelmesen tette, amit mondtak neki, mert már kapott némi ízelítőt abból, hogy milyen az, amikor utoléri a sors keze. Személyi testőre, azaz Patrick személyesítette meg a sorsot általában, hiszen a kommandós parancsnok igencsak ügyelt a látszatra, és Luke magaviseletére. A fegyverkereskedő megregulázásába aktívan besegített Northman is, ennek okán Jones jelenleg is teljes sminkben heverészett a napozóágyon, lévén, valahogyan el kellett tüntetni a fejéről a feltűnő monoklit, amit a videóforgatás közben szerzett.
Edward White helikoptere a
jelzett időben érkezett. A gép leírt egy tiszteletkört a yacht körül, majd
Hammond arra lett figyelmes, hogy Luke Jones kilyukasztott homlokkal borult fel a
napozóággyal. Patrick célba vette a helikoptert, azonban a pilóta egy
veszélyes, mégis remek manőverrel szinte kivágódott a célkeresztből. A gép
gyorsan távolodott, majd lőtávolon kívül, egy narancssárga ballonokkal
kidekorált fémládát dobtak róla a tengerbe.
Hammond csak egy pillantást
vetett a halott fegyverkereskedőre, és miközben a kormányállás felé ment, hogy utasítást
adjon a láda kiemelésére, szinte levegővétel nélkül sorolta a további feladatokat a mikrofonjába.
A fedélzeten először a
specialisták vizsgálták át a ládát, de nem találtak robbanószerkezetre, vagy vegyi támadásra utaló
nyomokat rajta. Látszólagos ártalmatlansága ellenére, továbbra is óvatosan bántak vele, de miután felnyitották, még a
harcedzett, erős gyomrú kommandósok némelyike is rosszul lett a látványtól.
A küldemény elég egyértelmű
üzenet volt, hiszen Oliver Black sebészi-anatómiai pontossággal feldarabolt holttestét tényleg nehéz volt
félreérteni.
Brian Morgan honnan a bánatból jár mindig egy lépéssel a csapat előtt?
VálaszTörlésMondjuk tett egy szívességet Black kiiktatásával, de White-ra a csapat tart igényt, már rengeteget melóztak ezen, reméljük nem hiába!
Köszönöm!